Szalacsi (Szalacsy) Rácz Imre (Szalacs, 1900. nov. 22. – 1956. nov. 25. Debrecen) – költő, publicista. Középiskoláit Szilágysomlyón végezte (1918). Hadiérettségi után az olasz frontra került, majd teológiai tanulmányokat folytatott a nagyváradi Római Katolikus Teológiai Akadémián (1919–23), tanári diplomát szerzett a debreceni egyetemen (1925–29). Később magyar történelemből doktorált.
Pályáját mint püspöki titkár kezdte Nagyváradon (1923–24), majd káplán volt Zilahon (1924–25). 1925-ben közéleti szereplése miatt kénytelen volt Magyarországra szökni, ahol elhagyta a papi pályát, Debrecenben volt újságíró (1932-ig), ugyanitt a kereskedelmi iskola tanára, 1939–44 között igazgatója.
Versei, novellái 1920-tól jelentek meg az Újság, Erdélyi Magyar Lányok, Magyar Nép, Hírnök, az aradi Vasárnap, Szilágyság, 1925 után a Debrecen és a Debreceni *Szemle hasábjain.
Kapcsolata az erdélyi irodalmi élettel távozása után sem szűnt meg: több vers- és prózakötete Erdélyben jelent meg, közölt erdélyi lapokban, s azok írtak Magyarországon kiadott könyveiről. A II. világháború után politikai meghurcoltatásban volt része, csak 1951-től taníthatott ismét a debreceni Ipari Szakmunkásképzőben.
Kötetei: Ibolyák (versek, Szilágysomlyó 1924); Kurucok nagy napjai (elbeszélések, Szilágysomlyó 1925); Két jegenyenyárfa (regény, Kv. 1926); Hulló csillagok, kuruc csillagok (regény, Arad 1926); A nagykorú (regény, Szilágysomlyó 1926); Szív-áldozat (versek, Debrecen 1928); Magyar sors (versek, uo. 1930); Árnyék, amely elkíséri az embert (regény, Bp. 1931 = Az ifjú nemzedék); A fekete ember (regény, uo. 1933); A véres föld (regény, Debrecen 1933); A tizenhármas (regény, uo. 1934); Tékozló fiú (történeti regény, Bp. 1939 = Turul szépmíves könyvek); Eb ura fakó! (uo. 1941 = Turul szépmíves könyvek); Barna kenyér (regény, Debrecen 1942); A kereszt (regény, uo. 1943).
R. K. [Rass Károly]: Ibolyák. Sz R. I. versei. *Pásztortűz 1924. 199–200. – Kiss Ernő: Kurucok nagy napjai. *Pásztortűz 1926. 96. – Mael Ferenc: A nagykorú. *Pásztortűz 1926/11. – Dsida Jenő: Magyar sors. *Pásztortűz 1930/13. – László Marcella: A boldogság titka. *Pásztortűz 1930/22. – Thurzó Gábor: Sz. R. I.: A fekete ember. *Erdélyi Helikon 1933/2. – Korompai Gáborné: Sz. R. I. In: Pedagógusok arcképcsarnoka. Debrecen 2003. 238–240.
(F. L.)