Szombati-Szabó István (Debrecen, 1888. jan. 1. – 1934. júl. 3. Bp.) – költő, műfordító. A debreceni Református Kollégiumban végezte középiskolai tanulmányait (1906–10). Első verse még középiskolás korában *Kiss József lapjában, A Hétben jelent meg 1906-ban A pók címmel. Akkori eszményképe távoli rokona, Szabolcska Mihály volt: az ő, valamint Farkas Imre hatása érződik a főiskolai lapokban közölt versein. A debreceni Református Teológiai Akadémián, majd 1912–13-ban Edinburgh-ban és Aberdeenben folytatta teológiai tanulmányait. Közben 1906–1909 között a Theologus Közlöny belső munkatársa. A skót egyházról írt Kacagó istentisztelet c. cikke felháborította a debrecenieket, a református egyház részéről ért támadásokra válaszul azonban a költő a Nyugatban megjelentette Májusi hozsánna c. versét, amely egy pogány imádság a Miatyánk formájára. Később, első kötetének megjelenésekor Tóth Árpád vette védelmébe: „Legrokonszenvesebbek nekem – írja – Sz.-Sz. I. versei. Így, ahogy vannak, dagályosak, cifrák, Ady-szerűek, Oláh Gábor-akarásúak, de találunk bennük szép és erős sorokat” (Nyugat 1909. I. 508–509).
Húszévesen már kötete jelent meg, de csak második kötetével jegyezte el magát a modernekkel. Segédlelkészként parókiáról parókiára vándorolt (Feketetót, Hódmezővásárhely, Makó, Hegyközpályi, Tiszasas, Mezőtelegd). Ám alig tette le a nagypapi vizsgát, felfüggesztették állásából, mert Jánosi Zoltánnal az ún. keresztyén szocializmus elvét vallotta. Válságos korszak következett életében, papi hivatását is abba akarta hagyni. A háború alatt többször jelentkezett tábori lelkésznek, végigjárta a hátországokat, a frontokat; prédikációs kötetet is kiadott, amelyben a humánum nevében tiltakozott a háború ellen.
Leszerelése után Resicabányán, majd Lugoson lelkész. A háború alatt írt verseit később a Magyar Szó, *Keleti Újság, *Napkelet, *Pásztortűz közölte. Újabb verseinek téma- és élményváltozása 1922-ben megjelent Életem c. kötetében tükröződik. Ennek első részét a Széfa-ciklus szerelmes versei teszik ki, ezzel a nála megszokott, áradó jelzőkkel túlzsúfolt, szecessziós ajánlással: „Szóljanak ezek a régen kilobbant lángok Széfának, a fehér arcú bosnyák asszonynak emlékére, aki a háború embertépő gerebenjében széttépett élet-hitemet és élet-vágyamat… nékem visszaadta.” A Széfa-ciklusra utalva írta Reményik Sándor: „Ennek a poézisnak annyira lényege a hasonlatmondás, hogy már visszaélésnek nevezhető a költészet más, éppoly fontos, sőt még fontosabb elemeinek rovására” (*Pásztortűz 1923/2. 54–55).
A világháborút követően az erdélyi magyarságra rászakadt új helyzetben ~ bekapcsolódott a közéletbe is: a *Magyar Párt szervezője, a Károli Gáspár *Irodalmi Társaság igazgatósági tagja, a *Reformátusok Lapja társszerkesztője, a *Napkelet főmunkatársa (1920–30), helyi tudósításai a Brassói Lapokban is megjelentek. Tagja volt a temesvári Arany János Társaságnak, a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaságnak, a Helikon íróközösségnek, 1933-ban viszont csatlakozott a Helikon belső ellenzékeként létrejött *Erdélyi Magyar Írói Rendhez. Közben japán költőkből fordít, feltehetően német közvetítéssel (Régi japán költők. Fordítások a VIII–X. század japán lírájából. Lugos 1923).
1922-ben Beszélgetés hervadt őszi kerttel c. verséért államellenes izgatással vádolták, végül tíz hónapig tartó bírósági hercehurca után felmentették. Pályájának egy kései értékelője szerint „…ha valaki, ő igazán alkalmas volt arra: kifejezni a kisebbségi sorsot. Egyéni élete is úgy alakult: egy magasabb kultúrájú, szélesebb látókörű vidékről került az ország elmaradottságáról híres, európai kultúrától távol eső részébe, a magyar Balkánra. Vallásos verseiben is egyéni sorsáról a bibliai alakokban ismer rá” (Szabó Sándor Géza: Sz.-Sz. I. pályaképe. Debrecen 1974). Ebben az időben fordítja le angolból a Vallási Kisebbségi Jogok Amerikai Nagybizottsága megbízásából a Vallási kisebbségek Erdélyben c. könyvet (Lugos 1925). 1924-ben újabb verskötete jelenik meg Lavinák éneke címmel. A fogadtatás vegyes: Reményik Sándor „poéta-testvér”-ének nevezi, szerinte „…az alföldi származású Sz.-Sz. I. ebben a kötetében nőtt hozzá teljesen az erdélyi sorshoz… Művészi egyensúlyát és teljességét is ebben a kötetében találta meg…” Kristóf György ezzel szemben kifogásolja, hogy „…könnyen alkot, túlságosan termékeny” s azt ajánlja neki, „válogasson módszeresebben, legyen önkontrollja, tömörítsen” (Az erdélyi magyar irodalom múltja és jövője. Kv. 1924. 263–264). ~ azonban visszavonul, az amerikai néger költő, Hughes Langston verseiből fordít, egyébként hallgatásba merül, s csak halála után kerül elő hagyatékából az a mintegy harminc vers, amelyeket más, korábban publikált költeményeivel együtt, Hazajáró lélek címmel az *Erdélyi Magyar Írói Rend ad ki, *Tabéry Géza és Debreczeni István tanulmányaival. Ennek ismeretében *Dsida Jenő így értékeli költészetét: „…csupa kép- és hasonlathalmozás, mintha a fiatal költő sohasem tudna betelni ízes, sokszor ódon nyomatú szavainak jóságával és szépségével. Valami biblikus reminiszcencia, gondolatritmusos, litániaszerű monoton mormogás is végigvonul ezeken a különös verseken.” És alább így ír: ~ „Csokonai és Ady magyarságát hozta magával útravalóul a megváltozott Erdélybe. Erdő, erdő, kerekerdő c. verse, melyet még 1913-ban Skóciában írt, az Ady borúlátó … próféciáira üt… Nekibúsult, kemény kálvinista magyarsága kalendáriumos rigmusokban mond Szent István-napi köszöntőt minden magyarokra. Erdélyből rajongó szóval sír vissza a gémeskútra, villásszarvú ökrökkel népes tengersík vidékre” (*Erdélyi Helikon 1934. 759–761).
Versei közül Henn Béla, Mikes Marcell, Zeno Vancea és *Willer József többet is megzenésített.
Összes verseit – a hagyatékában maradtakkal együtt – és egyháztörténeti vonatkozású dolgozatait lugosi lelkipásztor-utódja, Higyed István adta ki, ugyanő monográfiát is szentelt életművének.
Művei: Pirkadatkor (versek, Debrecen, 1908); Szomorú füzek alján (versek, Nagy Ferenccel és Simonka Györggyel, uo. 1909); A halál parkja (versek, Bp. 1915); A halál szérűjén (imádságok hősi halált halt katonák koporsója felett, uo. 1916); Éljen a király (harctéri beszéd királykoronázáskor, Debrecen 1917); Ó, seregek Istene (egyházi beszédek és imádságok háború idején, Bp. 1917); Életem (versek, Kv. 1922); Régi japán költők (fordítások a VIII–X. század japán lírájából, uo. 1923); Lavinák éneke. I–II. (versek, Lugos 1924–25); Hazajáró lélek (versek, Nv. 1935); Összegyűjtött versek (sajtó alá rendezte és bevezető tanulmánnyal ellátta Higyed István, Tv. 2003); Hátrahagyott írások (a függelékben egyháztörténeti dolgozataival. Sajtó alá rendezte Higyed István, uo. 2005).
Tóth Árpád: Szomorú fűzek alján. Nyugat 1909. I. 508–509 (újraközölve: T. Á. Összes művei. 3. kötet. Bp. 1969. 61–62); uő: A Halál parkja. Nyugat 1915/21 (újraközölve: T. Á. Összes művei. 4. kötet. Bp. 1969. 22–23). – Reményik Sándor: Életem. Sz.-Sz. I. versei. *Pásztortűz 1923/2; uő: Késői kézfogás. *Pásztortűz 1934/13 (újraközölve: R. S.: Kézszorítás. Kv.–Bp. 2007. 335–339). – Szentimrei Jenő: Sz.-Sz. I. versei. *Keleti Újság 1923/15. – Sz.-Sz. I. *Vasárnapi Újság 1923/4 = Erdélyi írók otthon. – Kristóf György: Az erdélyi magyar irodalom múltja és jövője. Kv. 1924. – Borbély István: Sz.-Sz. I. költeményei. Erdélyi Irodalmi *Szemle 1924/7. – K. E.: Sz.-Sz. I.: Lavinák éneke. *Vasárnap 1924/10. – Szöllősy István: [Erdélyi költők.] Protestáns *Szemle 1925/3. – Hartmann János: Az újabb erdélyi líra. Protestáns *Szemle 1925/4. – Sz.-Sz. I. (Önvallomás.) In: A Magyarság Évkönyve 1926-ra. Bp. 1925. 130–132. – Bárd Oszkár: Búcsú Sz.-Sz. I.-tól. Erdélyi *Szemle 1934/9–10. – Kovács László: Sz.-Sz. I. *Erdélyi Helikon 1934/7. – *Dsida Jenő: Néma harang az őrtoronyban. *Erdélyi Helikon 1934/10. – Jancsó Elemér: Sz.-Sz. I. Látóhatár 1936/1. – Zsigmond Ferenc: Sz.-Sz. I. In: Zs. F.: A debreceni kollégium és a magyar irodalom. Debrecen 1940. 181–183. – Vita Zsigmond: Sz.-Sz. I. *Erdélyi Helikon 1941/3; uő: Sz.-Sz. I. *Szemle”>*Havi *Szemle 1943/2. – *Tabéry Géza: Két kor küszöbén. Buk. 1970. – Szabó Sándor Géza: Sz.-Sz. I. pályaképe. Debrecen 1974. – Fülöp Lívia: Most. Erdélyi *Figyelő 1990/7. – Higyed István: Szomorú szerelmes igric – Sz.-Sz. I. (Monográfia). Tv. 2002.
(S. Zs.)