Hornyák József (Gilvács, 1920. márc. 8.) prózaíró, szerkesztő. Polgári iskolai tanulmányait magánúton végezte. Nyomdászként dolgozott Nagyenyeden, Berettyóújfaluban és Nagyváradon, majd 1947-től a Fáklya, 1950-től az *Utunk belső munkatársa, a próza-rovat szerkesztője. Közben 195152-ben a bukaresti Mihai Eminescu írói főiskola hallgatója volt.
Első írásai 194647-ben jelentek meg a nagyváradi Új Életben és Fáklyában, a bukaresti Szakszervezeti Életben, majd a Napsugár, Igazság, *Igaz Szó, *Jóbarát hasábjain. Önálló novella- és karcolatgyűjteményét 1956-ban adták ki Nyárfa címmel. Póztalan, egyszerű írásainak hősei kisemberek; a legfinomabb lelki rezdülésekre érzékeny író tömör, plasztikus miniatűrökben, a "néma képszerűség" (Sőni Pál) jegyében jeleníti meg őket. Természetközelsége, játékossága Tersánszky, finom impresszionizmusa, hangulatgazdagsága Krúdy világát idézi. Stílusát főként a látványszerűség jellemzi: "nincs több írónk, aki ennyire csak a szemével írna" jegyzi meg róla Marosi Péter. De a pillanatnyi látvány nála sajátos többletjelentést hordoz: erkölcsi, társadalomfilozófiai tartalommal telítődik. Írásait egyre inkább áthatja ez az intellektuális tényező.
Évek, őrangyalok c. kötetében válik észrevehetővé igénye, hogy kilépjen a miniatűrök, a bagatellek műfajából. Ennek az önmeghaladási törekvésnek az eredménye a Palacsinta, amelynek hőse a tragikus-groteszk jóság megtestesítője. Mint minden írását, ezt is a szilárd kompozíció, a sűrítettség jellemzi. A visszaéléseket elszenvedő emberi jóság mint vezérmotívum több írásában visszatér, így a Fehér páva c. kisregényében.
Művei: Nyárfa (novellák, karcolatok, 1956); Virágos vén berek (elbeszélések, 1956); A tutajos pohara (elbeszélések, 1963); Romantika (novellák, karcolatok, 1963); Három hét duzzogás (novellák, karcolatok, 1966); Az intelligens kocsmáros (novellák, 1969); Évek, őrangyalok (novellák, kisregények, 1974); Fanyereg (novellák, 1976); Fehér páva (kisregény, novellák, 1980).
(Gy. E.)
Gaál Gábor: Új íróink: H. J. *Utunk 1950/8. Szentimrei Jenő: Üdvözlöm H. J.-et. A Vallomások c. kötetben, Mv. 1956. 19499. Panek Zoltán: Az aranymosó. *Utunk 1957/1; uő: Ötven sor H. J.-ról. *Igaz Szó 1970/3. Bálint Tibor: Menet közben. H. J. *Utunk 1959/48; uő: 5 perc H. J.-nél. *Utunk 1961/31. Sőni Pál: Kép és eszme. *Utunk 1962/22; uő: Részlet és egész. *Utunk 1967/1. Mindkettő újraközölve H. J. c. alatt, Művek vonzása. 1967. 24454. Szőcs István: Tájékozottság és mérték. *Utunk 1964/13; uő: A *kritika és alanya. *Utunk 1964/37. Huszár Sándor: H. J., a cinkék barátja. *Utunk 1968/47; újraközölve Az író asztalánál. 1969. 32936. Páskándi Géza: Sorsvillanások. *Utunk 1970/10. Marosi Péter: Mit lát H.? *Utunk 1974/39; újraközölve Világ végén virradat. 1980. 4650. Markó Béla: H. J.: Fanyereg. *Igaz Szó 1970/6. Baróti Pál: Csendes varázslat. *A Hét 1980/13. Varró Ilona: Mitől fehér a páva? *Igaz Szó 1981/10.
Első írásai 1946-47-ben jelentek meg a nagyváradi Új Életben és Fáklyában, a bukaresti Szakszervezeti Életben, majd a Napsugár, Igazság, Igaz Szó, Jóbarát hasábjain. Önálló novella- és karcolatgyűjteményét 1956-ban adták ki Nyárfa címmel. Póztalan, egyszerű írásainak hősei kisemberek; a legfinomabb lelki rezdülésekre érzékeny író tömör, plasztikus miniatűrökben, a „néma képszerűség” (Sőni Pál) jegyében jeleníti meg őket. Természetközelsége, játékossága Tersánszky, finom impresszionizmusa, hangulatgazdagsága Krúdy világát idézi. Stílusát főként a látványszerűség jellemzi: „nincs több írónk, aki ennyire csak a szemével írna” – jegyzi meg róla Marosi Péter. De a pillanatnyi látvány nála sajátos többletjelentést hordoz: erkölcsi, társadalomfilozófiai tartalommal telítődik. Írásait egyre inkább áthatja ez az intellektuális tényező.
Évek, őrangyalok c. kötetében válik észrevehetővé igénye, hogy kilépjen a miniatűrök, a bagatellek műfajából. Ennek az önmeghaladási törekvésnek az eredménye a Palacsinta, amelynek hőse a tragikus-groteszk jóság megtestesítője. Mint minden írását, ezt is a szilárd kompozíció, a sűrítettség jellemzi. A visszaéléseket elszenvedő emberi jóság mint vezérmotívum több írásában visszatér, így a Fehér páva c. kisregényében.
(Gy. E.)
Díjak: a Kolozsvári Írói Egyesület Díja (1975.); a Román Írószövetség Díja (1980.)
Művei
Önálló kötetei
Nyárfa (novellák, karcolatok. Buk., 1956); Virágos vén berek (elbeszélések. Buk., 1956); A tutajos pohara (elbeszélések. Buk., 1963); Romantika (novellák, karcolatok. Buk., 1963); Három hét duzzogás (novellák, karcolatok. Buk., 1966); Az intelligens kocsmáros (novellák. Buk., 1969); Évek, őrangyalok (novellák, kisregények. Buk., 1974); Fanyereg (novellák. Buk., 1976); Fehér páva (kisregény, novellák. Buk., 1980); Válogatott írások (Bp., 2001); Szerelmeim (Buk., 2002); Kutyanapló (vál. írások. Bp., 2007);
Gyűjteményes kötetekben
Levelek. Látó, 1997/1.; Csendélet Zelmával. Látó, 2001/4.; Lovon. Látó, 2001/4.; Te bolond, te drága. Csudi regénye. Látó, 2001/11.
Irodalom
Gaál Gábor: Új íróink: H. J. Utunk 1950/8. – Szentimrei Jenő: Üdvözlöm H. J.-et. A Vallomások c. kötetben, Mv. 1956. 194–199. – Panek Zoltán: Az aranymosó. Utunk 1957/1; uő: Ötven sor H. J.-ról. Igaz Szó 1970/3. – Bálint Tibor: Menet közben. H. J. Utunk 1959/48; uő: 5 perc H. J.-nél. Utunk 1961/31. – Sőni Pál: Kép és eszme. Utunk 1962/22; uő: Részlet és egész. Utunk 1967/1. Mindkettő újraközölve H. J. c. alatt, Művek vonzása. 1967. 244–254. – Szőcs István: Tájékozottság és mérték. Utunk 1964/13; uő: A kritika és alanya. Utunk 1964/37. – Huszár Sándor: H. J., a cinkék barátja. Utunk 1968/47; újraközölve Az író asztalánál. 1969. 329–336. – Páskándi Géza: Sorsvillanások. Utunk 1970/10. – Marosi Péter: Mit lát H.? Utunk 1974/39; újraközölve Világ végén virradat. 1980. 46–50. – Markó Béla: H. J.: Fanyereg. Igaz Szó 1970/6. – Baróti Pál: Csendes varázslat. A Hét 1980/13. – Varró Ilona: Mitől fehér a páva? Igaz Szó 1981/10. – Elhunyt H. J. Litera.hu 2005. márc. 8.
Hornyák József novellái a MEK-en.