kisebbségi humánum a Kárpát-medencében élő *magyar kisebbség demokratikus törekvéseinek egyik kulcskifejezése. A nemzeti kisebbségeknek helyzetükből következő természetes igénye a humánum; ezt *Kacsó Sándor így fogalmazta meg: "…kisebbségi nép csak humanista politikát vallhat magáénak, vagyis olyan világszemléletű politikai irányzatot, amelyben a humánum elvei a leginkább érvényesülhetnek. Ezen a síkon találkozhatik a világ legnagyobb szellemiségeivel s oldala mellett érezheti a haladást parancsoló történelmi erőket."
A ~ mint erkölcsi követelmény kialakulási folyamatát már *Paál Árpád publicisztikája jelzi. Szerinte a kisebbségek "a népek lelke diplomáciájának az alakulatai, hogy felkeltsék és folytonossá tegyék a mindenirányú népszövetség megvalósulását". Hasonlóan programadó *Kuncz Aladár bevezető írása az *Erdélyi Helikon első számában (1928): "A kisebbség csak politikában kisebbség, irodalmában és műveltségében maga az egyetemesség." Az e tételből fakadó eszményi hivatástudat ölt testet a *transzilvanizmus Kós Károly meghirdette, földrajzi és történelmi érvekre támaszkodó román-magyar-szász programjában (1929). Bár ez a politikai és irodalmi hullámokat vető célkitűzés Tavaszy Sándornál a nemzetiségi "önösszeszedés" kulturális terére korlátozódik, sőt *Makkai Sándor még belterjesebben a "magunk revízióját" hirdeti, *Jakabffy Elemér már széles Duna-völgyi összefüggésbe helyezi a kisebbségi sorsvállalást, az 1937-es *Vásárhelyi Találkozó pedig záróhatározatában meggyőződéssel vallja, hogy "A román és magyar népre a Duna-medencében magasabb rendű közös hivatás vár." A román és magyar demokratikus erők összefogásából születik *Kacsó Sándor idézett állásfoglalása is a ~ mellett.
Új megfogalmazást évtizedekkel később Gáll Ernőnél találunk, aki a ~ tételét a korszerű filozófia szintjén így juttatja kifejezésre: "A nemzetiségi jövőkutatás és választott értékrendje a prospektív humanizmus emberközpontú szemléletét s azokat az értékeket vallja magáénak, amelyeknek érvényesülése a nemzetiség létét és fejlődését szavatolja."
Eszmetörténeti munkájában Pomogáts Béla a ~ot nemcsak az erdélyi magyarság szellemi erőgyűjtésének és önvédelmének, hanem a közép- és kelet-európai régió fontos eszközének is minősíti, a béke és újjáépülés demokratikus folyamatában. Értékelése szerint ez az ideológia "nem egyszerűen megvalósíthatatlan utópiák foglalata, utópiáké, amelyeket a történelem általában félresöpör. Inkább erkölcsi követelmény, mely akkor is érvényes, ha az aktuális politikai gyakorlat szembehelyezkedik vele." Szerinte manapság történelmi távlatban van szerepe.
A kisebbségi élet nyomása alatt megszülető erkölcsi többletet mint "gyöngykagyló-szindrómát" elemezve *Cs. Gyímesi Éva végigvezeti a ~ kialakulásának történetét Ligeti Ernőtől *Kuncz Aladáron és *Makkai Sándoron át Farkas Árpádig. Felfogása szerint ez az eszmény közel áll a kereszténység szenvedéskultuszához, s olyan értéktudat, amelyben nem áll fenn "a *szabadság és az önmegvalósítás dialektikus egyensúlya."
(B. E.)
Paál Árpád: A magyarság világnézete. *Napkelet 1920/7-8. *Makkai Sándor: Magunk revíziója. Kv. 1931. *Kacsó Sándor: Kisebbségi jövőnk útja. Erdélyi Magyar Évkönyv, Brassó 1937. Balogh Edgár: Elsikkasztott állásfoglalás. *Jakabffy Elemér előadása az *OMP sepsiszentgyörgyi tanácskozásán. Magyar Nap, Morva Osztrava 1937. szept. 19. Hitvallás. A *Vásárhelyi Találkozó záróhatározata. Közli Tamási Áron: Virrasztás. Bp. 1943. 304-311. Csatári Dániel: A *Vásárhelyi Találkozó Bp. 1967. Gáll Ernő: Tegnapi és mai önismeret. 1975. 83. Balázs Sándor: Tavaszy Sándor filozófiája. 1982. 84-85. Pomogáts Béla: Kisebbség és humánum. Bp. 1989. *Cs. Gyímesi Éva: Gyöngy és homok.. Ideológiai értékjelképek az erdélyi magyar irodalomban. (1992, Századunk).