Kovács László (Gerendkeresztúr, 1892. dec. 25. 1963. júl. 2. Budapest) író, szerkesztő, kritikus. Középiskoláit a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban végezte (1911), a kolozsvári egyetemen elkezdett bölcsészeti tanulmányait azonban 1916-ban katonai behívás miatt félbe kellett szakítania. A háború után az Erdélyi Szemle, majd a *Pásztortűz hasábjain *jelentkezik versekkel, novellákkal, színpadi *jelenetekkel, könyvbírálatokkal. 1926-tól az ESZC lektora, az *Erdélyi Helikon szerkesztője, a Céh irodájának igazgatója. Ebben a minőségében nemegyszer kerül összeütközésbe még a Helikonon belüli írókkal (Berde Mária, Bárd Oszkár, Kacsó Sándor, Tabéry Géza) is. 1944 őszén, hivatalos engedély birtokában még megpróbálkozik az *Erdélyi Helikon újraindításával, de sikertelenül. 1950-ben telepszik át Magyarországra, ahol *Az Út (1952-56), majd a *Reformátusok Lapja szerkesztőségében dolgozik (1956-63).
Első írásait 1919-től az Erdélyi Szemle, majd az *Ellenzék, *Erdélyi Helikon, Keleti Újság, *Pásztortűz közölte.
Mint kritikus rendszeresen *jelen volt irodalom- és színibírálatokkal, könyvismertetésekkel, esszékkel; ezek legjavát Az irodalom útján (Kv. 1941) c. kötetében gyűjtötte egybe, amelynek alapján 1942-ben a kolozsvári egyetemen doktori címet is szerzett. "…látásmódja, kritikai főszempontja, amelyből ítélkezik írja a kötetről *Molter Károly -: a kor túlságos anyagelvűségével, amelyet fullasztónak talál, szembeszögezi a valóság fájdalmához közelálló eszmét." Molter a Kós Károlyról és Reményikről írott tanulmányokat emeli ki a kötetből: az előbbit életközelsége okán a "legigazabbnak" érzi, az utóbbinak "kísérteties éleslátását" dicséri. Mai szemmel nézve Tolnai Gábor Erdély magyar irodalmi élete c. könyvéről írott "széljegyzetei" a legjellemzőbbek: ebben az írásában egy magát minden szélsőségtől elhatároló, az erdélyi magyar irodalmat a "morális kényszer és felelősségérzet" összefüggésében végiggondoló transzilvanista szólal meg.
A kötetbe nem került be az 1927-es, a folyóiratot mintegy előkészítő Erdélyi Helikon Antológiája elé írott nagy tanulmánya, amelyben a helikoni tömörüléshez vezető irodalmi mozgalmakat tekinti át, s az első találkozón részt vett írók és költők irodalmi arcképét rajzolja meg, annak a gondolatnak a jegyében, amelyet a tanulmány végén így fogalmaz meg: "Mennyi ember és mennyi különböző szín! Konzervatívok és haladók. Régi nemes formákon csüngők és új formák felé álmodók. Mennyi különböző életfedél alól ment be ez a huszonnyolc ember a vécsi várkastély kapuján, hogy egy közös célon át egymásnak kezet nyújtson." Ugyancsak nem szerepelnek a kötetben a "destruktív irodalom"-vitához hozzászólásul írott Wilde-tanulmánya kivételével polemikus írásai sem, pedig éles sajtóvitája volt Tabéry Gézával az EMIR alapítása idején (Erdélyi Lapok 1933. szept. 13.), hozzászólt a Szűzmáriás királyfi elleni Szabó Dezső-kirohanás nyomán támadt vitához (Mai Világ 1928. szept. 16.), kirobbantója volt a transzilvanizmus újraértelmezését megkísérlő "jelszó és mítosz"-vitának (Brassói Lapok 1937. ápr. 15.), s vezércikkben nyilvánította véleményét a Vásárhelyi Találkozóról is (*Erdélyi Helikon 1937/9).
Prózaírói termésének túlnyomó része a 20-as évekre esik. 1930-ban *jelent meg Történet a férfiről c. novelláskötete (*Pásztortűz Könyvtár 16. Kv. 1930). Kritikusai közül *Reményik Sándor azt tartja jellemzőnek, hogy történeteiben "az utolsó szó […] majdnem mindig megnyugtató. Mosolygó vagy tűnődő, vagy sóhajtozó, vagy halkan rezignált leszámolás a tényekkel, a valósággal", *Kováts József pedig azt, hogy "a bölcselkedő néha diszharmonizálja benne a kiváló megfigyelőt… Ő nem az igazi alkimista, akinek kezében arannyá válik a vas, ő az irodalom ötvösművésze, aki drágábbá teszi az aranyat: finom műkinccsé alakítja." Vannak szépírói beütések Gábor Áron (Egy hős arcvonásai. Kv. 1943) c. történelmi esszéjében is, amelynek tanítása: "Mit tehet a legkisebb közösség a legkiszolgáltatottabb helyzetben is, ha lelkét és vele erejét megtalálja."
Az *Erdélyi Helikon és a Céh megszűnése után állás nélkül maradva nagy munkába vág: néhány korábbi szórványos Goethe-tolmácsolása után (*Pásztortűz 1939-40) lefordítja Goethe Faustját. Kiadót azonban nem talál rá. A *Reformátusok Lapjában amint a halálakor megjelent cikk szerzője írja "értékes irodalmi rajzai és portréi" *jelentek meg.
Szerkesztője volt az ESZC több kiadványának: Az *Erdélyi Helikon íróinak anthológiája c. kötetnek (Kv. 1934), az Erdélyi csillagok c. két esszégyűjteménynek (I-II. Kv. 1935, 1942), a Séta bölcsőhelyem körül c. "erdélyi képeskönyv"-nek (Kv. 1940), valamint *Ősz János A csudatáska c. székely népmesegyűjteményének (Kv. 1941). Ez utóbbihoz írott bevezető tanulmánya *Molter Károly szerint "az erdélyi magyarság legszebb tanító-életrajza".
Álneve: R. Nagy András.
(D. Gy.)
Reményik Sándor: Történet a férfiről. *Erdélyi Helikon 1930/5. *Kováts József: K. L.: Történet a férfiről. *Pásztortűz 1930/7. *Molter Károly: Történet a férfiről. *Ellenzék 1930/128; uő. Az irodalom útján. *Pásztortűz 1941/9. Balogh Edgár: Magyar *demokrácia úttörői. Gábor Áron. Közli: Hármas kis tükör. Bp. 1945. 270-71. Dr. K. L. *Reformátusok Lapja 1963/29. Ficzay Dénes: A befejezetlen arckép. Ceruzavonások K. L.-ról. *Utunk 1970/36. HLev. II. 1979. 371-72.
Első írásait 1919-től az Erdélyi Szemle, majd az Ellenzék, Erdélyi Helikon, Keleti Újság, Pásztortűz közölte.
Mint kritikus rendszeresen jelen volt irodalom- és színibírálatokkal, könyvismertetésekkel, esszékkel; ezek legjavát Az irodalom útján (Kv. 1941) c. kötetében gyűjtötte egybe, amelynek alapján 1942-ben a kolozsvári egyetemen doktori címet is szerzett. „…látásmódja, kritikai főszempontja, amelyből ítélkezik – írja a kötetről Molter Károly –: a kor túlságos anyagelvűségével, amelyet fullasztónak talál, szembeszögezi a valóság fájdalmához közelálló eszmét.” Molter a Kós Károlyról és Reményikről írott tanulmányokat emeli ki a kötetből: az előbbit életközelsége okán a „legigazabbnak” érzi, az utóbbinak „kísérteties éleslátását” dicséri. Mai szemmel nézve Tolnai Gábor Erdély magyar irodalmi élete c. könyvéről írott „széljegyzetei” a legjellemzőbbek: ebben az írásában egy magát minden szélsőségtől elhatároló, az erdélyi magyar irodalmat a „morális kényszer és felelősségérzet” összefüggésében végiggondoló transzilvanista szólal meg.
A kötetbe nem került be az 1927-es, a folyóiratot mintegy előkészítő Erdélyi Helikon Antológiája elé írott nagy tanulmánya, amelyben a helikoni tömörüléshez vezető irodalmi mozgalmakat tekinti át, s az első találkozón részt vett írók és költők irodalmi arcképét rajzolja meg, annak a gondolatnak a jegyében, amelyet a tanulmány végén így fogalmaz meg: „Mennyi ember és mennyi különböző szín! Konzervatívok és haladók. Régi nemes formákon csüngők és új formák felé álmodók. Mennyi különböző életfedél alól ment be ez a huszonnyolc ember a vécsi várkastély kapuján, hogy egy közös célon át egymásnak kezet nyújtson.” Ugyancsak nem szerepelnek a kötetben – a „destruktív irodalom”-vitához hozzászólásul írott Wilde-tanulmánya kivételével – polemikus írásai sem, pedig éles sajtóvitája volt Tabéry Gézával az EMIR alapítása idején (Erdélyi Lapok 1933. szept. 13.), hozzászólt a Szűzmáriás királyfi elleni Szabó Dezső-kirohanás nyomán támadt vitához (Mai Világ 1928. szept. 16.), kirobbantója volt a transzszilvanizmus újraértelmezését megkísérlő „jelszó és mítosz”-vitának (Brassói Lapok 1937. ápr. 15.), s vezércikkben nyilvánította véleményét a Vásárhelyi Találkozóról is (Erdélyi Helikon 1937/9).
Prózaírói termésének túlnyomó része a ’20-as évekre esik. 1930-ban jelent meg Történet a férfiről c. novelláskötete (Pásztortűz Könyvtár 16. Kv. 1930). Kritikusai közül Reményik Sándor azt tartja jellemzőnek, hogy történeteiben „az utolsó szó […] majdnem mindig megnyugtató. Mosolygó vagy tűnődő, vagy sóhajtozó, vagy halkan rezignált leszámolás a tényekkel, a valósággal”, Kováts József pedig azt, hogy „a bölcselkedő néha diszharmonizálja benne a kiváló megfigyelőt… Ő nem az igazi alkimista, akinek kezében arannyá válik a vas, ő az irodalom ötvösművésze, aki drágábbá teszi az aranyat: finom műkinccsé alakítja”. Vannak szépírói beütések Gábor Áron (Egy hős arcvonásai. Kv. 1943) c. történelmi esszéjében is, amelynek tanítása: „Mit tehet a legkisebb közösség a legkiszolgáltatottabb helyzetben is, ha lelkét és vele erejét megtalálja.”
Az Erdélyi Helikon és a Céh megszűnése után állás nélkül maradva nagy munkába vág: néhány korábbi szórványos Goethe-tolmácsolása után (Pásztortűz 1939-40) lefordítja Goethe Faustját. Kiadót azonban nem talál rá. A Reformátusok Lapjában, amint a halálakor megjelent cikk szerzője írja, „értékes irodalmi rajzai és portréi” jelentek meg.
Gyűjteményes kötetben
Dsida Jenő. In Dsida Jenő emlékezete (szerk. Sas Péter. Kv. 2009)
Szerkesztője volt az ESZC több kiadványának: Az Erdélyi Helikon íróinak anthológiája c. kötetnek (Kv. 1934), az Erdélyi csillagok c. két esszégyűjteménynek (I-II. Kv. 1935, 1942), a Séta bölcsőhelyem körül c. „erdélyi képeskönyv”-nek (Kv. 1940), valamint Ősz János A csudatáska c. székely népmesegyűjteményének (Kv. 1941). Ez utóbbihoz írott bevezető tanulmánya Molter Károly szerint „az erdélyi magyarság legszebb tanító-életrajza”.
Álneve: R. Nagy András.
(D. Gy.)
Irodalom
Reményik Sándor: Történet a férfiről. Erdélyi Helikon 1930/5. Kováts József: K. L.: Történet a férfiről. Pásztortűz 1930/7. Molter Károly: Történet a férfiről. Ellenzék 1930/128; uő. Az irodalom útján. Pásztortűz 1941/9. Balogh Edgár: Magyar demokrácia úttörői. Gábor Áron. Közli: Hármas kis tükör. Bp. 1945. 270-271. Dr. K. L. Reformátusok Lapja 1963/29. Ficzay Dénes: A befejezetlen arckép. Ceruzavonások K. L.-ról. Utunk 1970/36. HLev. II. 1979. 371-372.