szociográfia – tárgya – a *szociológiáéhoz hasonlóan – az ember társas kapcsolataiban kialakult viszonyok, körülmények szemrevételezése, de míg amaz egy szaktudományág eszközeivel és módszerességével közelíti meg választott tárgyát, a ~ szépirodalmi vagy publicisztikai eszközöket vesz igénybe azoknak a folyamatoknak a bemutatására, amelyek egy adott társadalom kiválasztott kisebb közösségeiben végbemennek. Gyakorlatában a leírás tendenciáját illetően fontos szerephez jut egy adott mozgalmi vagy politikai cselekedet is.
Az erdélyi magyar ~ az 1930-as években, a magyarországi népi írók és a Braun Róbert nevével jelezhető társadalomkutatások ösztönzésére, részben a *falukutatás részeként, részben azzal párhuzamosan bontakozott ki. Kisebb cikkek, riportszerű tudósítások mellett 1931–32-ben nagyobb, önálló munkák is megjelennek: az *Fiatalok”>*Erdélyi *Fiatalok Falu-füzetei”>*Erdélyi *Fiatalok Falu-füzetei (Gyallay-Pap Zsigmond: A nép és az intelligencia, Demeter Béla: Hogyan tanulmányozzam a falu életét?, *Mikó Imre: Az erdélyi falu és a nemzetiségi kérdés), majd a magyarországi népi írókéhoz hasonló szociográfiák: Balázs Ferenc: Rög alatt (1936) és Zöld árvíz (1937); Nagy István: Külváros (1938); Vámszer Géza: Szakadát (1940), amelyek már nem csak egy-egy település helytörténetének megírására, hanem a kiválasztott közösség társadalmi szerkezetének, belső viszonyainak feltárására is vállalkoztak; a *Korunkban *Kovács Katona Jenő (Egy kallódó szilágysági falu. 1937/10; Cigánysor. 1983/12), a Hitelben Bözödi György (A Székelyföld kapujában. 1937/3), Incze Lajos: Parajd község és népe (1938/3), Nonn György (Telepes község a határ mentén. 1938/2).
A ~ két irányban is termékenyítő hatással volt a 30-as évek erdélyi magyar irodalmára: *Tamási Áron Bajlátott szülőföld címmel 1934-ben megjelent cikksorozatából nőtt ki „írói falurajz”-a, a Szülőföldem (Kv. 1939), míg Bözödi György, aki először 1935-ben nézett szembe szülőfaluja múltjával (Székely emberek, zsidó istenek. Kv. 1935), az egész *székelység történetét és szabadságjogaiért vívott harcát végigtekintve foglalta könyvbe a *jelen székely társadalmának fájdalmas problémáit (Székely bánja. Kv. 1938).
Az 1945 utáni romániai magyar irodalmat, egy, a *szocialista realizmus körébe tartozó fogalom, a „valóságirodalom” jelszóvá emelése jegyében, a hazai társadalmi valósággal szembenéző ~k helyett a 60-as évek közepéig a „vívmányriport” uralta: a napfényesnek álmodott jövő felé való haladásnak az ideológiai elvárások szerinti felmutatása. A fordulat az „írói falurajz” műfajából kiindulva, de a korábbi időszak vívmányriportjait valós tartalommal megtöltve, az 1970-es évek fordulóján jött el. Úttörő és *mindmáig meg nem haladott műve *Sütő András könyve, az Anyám könnyű álmot ígér (Buk. 1970) volt, s ezt követte Horváth Istvántól a Magyarózdi toronyalja (1971), másfelől Beke György riportkönyvei, amelyekben a szemrevételezett közösségek vagy nagyobb tájegységek társadalmi viszonyaira, mozgásaira is figyelt. Így követte egymást a sorozatnyitó Szilágysági hepehupa (Buk. 1975) után a Fehér megyei szórványokba, ill. Beszterce-Naszódba, majd Máramarosba és Szatmárba, végül Biharba kalauzoló Nyomjelző rokonság (1978), Búvópatakok (1980), Boltívek teherbírása (1983) és Itt egymásra találnak az emberek (1984), majd a cenzúra tiltása *miatt a már Magyarországon kiadott Csángó passió (Bp. 1988). (Ezek a kötetek 1996-tól Budapesten *jelentek meg újra a szerző Barangolások Erdélyben című sorozatában, kiegészítve a Bartók nyomában című, a hatóságnál elveszett és újraírt Temes megyei kötettel, amely sorozatban a szerző helyreállította a cenzúra által megtépázott szövegeket.)
Magyarországon már 1963-tól mutatkozik a szociográfiai irodalom fellendülése, előbb Féja Géza Sarjadása és Kodolányi János Második baranyai utazása, majd az 1970-ben újraindított Magyarország felfedezése sorozat új kötetei (Csák Gyula, Csalog Zsolt, Márkus István); párhuzamosan a lapokban, folyóiratokban egyre több szociográfiai írás látott napvilágot: *Bartis Ferenc Mezőpanitról (*Korunk 1973/10), Boldizsár-Zeyk Imre Tordaszentlászlóról (*Korunk 1980/8), *Herédi Gusztáv Barótról (*Korunk 1973/3), *Egri László (*Korunk Évkönyv 1979) és *Pillich László (*Korunk Évkönyv 1982) a kolozsvári Hóstátról, *Kovách Géza a simonyifalvi Újtelepről (*Korunk 1983/12), *Sztojka Tamás Kászon népességéről (*Korunk 1980/12), *Tófalvi Zoltán a Temesváron meggyökeresedett atyhai közösségről (*Korunk Évkönyv 1982), *Vetési László a Szeben megyei Bürkösről (*Korunk 1977/12, *Korunk Évkönyv 1982) hozott feltáró erejű életsorsokat, *Nagy Olga egy Maros megyei faluból „szociográfiai jegyzetek”-et (Lányok és asszonyok Udvarfalván. I–II. *Korunk 1975/4, 5).
Ebből a talajból sarjadt ki a két legjelentősebb vállalkozás: a Kriterion Könyvkiadó *Változó valóság címmel elindított „álcázott folyóirat”-sorozata (*mindössze két kötete *jelenhetett meg: 1978-ban és 1984-ben) és az 1980-as *Korunk Évkönyv (Metamorphosis Transsylvaniae. Szerk. *Herédi Gusztáv), amelyet a szerkesztőség a városiasodás problémájának szentelt. Ugyanezzel a témával foglalkozott – már a folyamat áldozatainak, a tömbházakba kényszerített kolozsvári hóstátiaknak a szemszögéből – *Pillich László Városom évgyűrűi című kötete (Buk. 1985).
Egyed Ákos: Braun Róbert szociográfiái. *Korunk 1970/4. – Imreh István: Előszó a *Változó valóság című szociográfiakötethez. Buk. 1978. 5–18. – Balázs Sándor: Szociográfia a Magyar Kisebbségben. *Korunk 1981/5. – Pomogáts Béla: „Enciklopédikus hungarológia”. Szociográfia tegnap és holnap. *A Hét 2001. okt. 25. – Roth Endre: Magyar szociológiai kutatások Erdélyben. 1990–2001. In: Tizenkét év. I. Kv. 2002. 341–367. – Cseke Péter: Az erdélyi magyar szociográfia sajátosságai. In: Jöjjön el a *mi időnk. Csíkszereda 2005. 167–187; uő: Sorsfaggató irodalom. Uo. 188–213; uő: A magyar szociográfia erdélyi műhelyei. Kv. 2007.
(D. Gy.)