szocialista realizmus – Elveit elsőként Makszim Gorkij, Nyikolaj Buharin és Andrej Zsdanov körvonalazta 1934-ben a Szovjet Írók I. Kongresszusán. Mint a kommunista pártok hivatalos *művészeti irányzatává vált alkotói módszer, a 19. századi realizmus eszközeivel, közérthető formában és a marxista–leninista világnézet alapján, a pártosság jegyében kívánta az irodalomban és minden más *művészeti ágban kifejezni a kommunista eszmét és ábrázolni a sokoldalúan fejlődő szocialista embert.
A művésztől a valóság igaz, történelmileg konkrét ábrázolását követelte, elvárta a társadalmi-történelmi-emberi tartalom határozott és világos előtérbe állítását, a valóság oly megragadását, amely közvetlenül következik a marxizmus–leninizmus világnézetéből, a *művészet kommunista pártosságából. Az irodalmi művek íróitól megkövetelte, hogy a valóság konkrét ábrázolását összekapcsolják a szocializmus szellemében történő eszmei átalakítás és nevelés feladatával.
A ~ a népről szóló és a népért létrehozott *művészetet várt el; propagálói számára társadalmi feladatokat írt elő. Ezeket a művész azáltal teljesíthette, ha a párt ideológiai irányvonalát követve, a központilag előírt tematikát dolgozta fel, és ezzel alakította a tömegek életfelfogását. A pártosság megkövetelte ugyanakkor a marxista–leninista ideológia és az esztétikai dogmatizmus tételeinek hangoztatását, amelyek által a ~ hadat üzent a művészi egyéniség individualizmusnak elkönyvelt minden megnyilatkozásának. Az elkötelezett *művészet jellegéből adódott, hogy a művész esztétikai szempontból is elveszítette autonómiáját: a műalkotás ezen belül meghatározott funkcióval rendelkező politikai cselekedetté alakult át, amelynek szerepe az új, ideológiailag egységes társadalom létrehozása volt.
Módszerének egyik legfőbb jellemzője, hogy „forradalmi átalakulásában” ábrázolta a valóságot, tehát a jelenben felfedezte azokat a csírákat, amelyek *előrevetítik a szocialista jövő megvalósulását. Fontos alkotóeleme a tematizmus, az éppen soron levő legfontosabb feladatok, az elért eredmények népszerűsítése, államilag jóváhagyott tématervek alapján. Továbbá a forradalmi romantika, amelynek diskurzusa elősegíti a pozitív hős megteremtését. Ő az, aki legyőzi a szocialista kibontakozás előtt tornyosuló akadályokat, és ezáltal jelképezi a párt győzedelmes harcát, amelyet az új társadalom megteremtéséért folytat; az irodalom ennek a célnak rendeli alá a különböző társadalmi rétegeket képviselő szereplőket.
A pozitív hős kötelező szerepeltetése és diadala az epikus művekben, akárcsak az eseménysor linearitásának elvárása azt a célt szolgálta, hogy a világ kiismerhetőségét, megváltoztathatóságát sugallja, egy olyan biztonságosságot, amelyben a jó ügy diadala elkerülhetetlen, a nemes eszmények pedig mindig megvalósulnak. A konfliktusteremtés szintén kiemelt helyet foglalt el elméletén belül, szoros kapcsolatban a szocialista ideológia által képviselt felfogással: a szocializmus győzelme az osztályharc révén valósul meg.
Bár a ~ elméletileg néhány világos alapelvre épül, egységes meghatározása a gyakorlatban nehézségekbe ütközik, mivel az elméleti tételek alkalmazása lényeges változásokon ment keresztül az idők folyamán, a pártpolitika módosulásainak függvényében.
A romániai magyar irodalomban a módszer elsősorban az 1940-es évek végén és 1950-es évek elején létrejött alkotásokat jellemezte. A ~ jegyében született műveket az államosítás, a mezőgazdaság kollektivizálása, a munkáshatalom vívmányai, az osztályharc és a román–magyar együttélés témái uralják. Nagy István 1947-ben bemutatott darabja, A gyár ostroma a politikai színteret ábrázolja, a színpadon öntudatos munkások, gyárosok és megalkuvók vívják az osztályharcot. *Sütő András és *Hajdu Zoltán közösen írt kollektivizálási színműve, a Mezítlábas menyasszony (1948) a mezőgazdaságban ábrázolja az osztályharc kiéleződését. *Asztalos István Szél fúvatlan nem indul (1949) című regénye egy vegyes lakosságú erdélyi falu szocialista átalakítását jeleníti meg a szövetkezetért vívott harc összefüggésében; ez utóbbit számos nyelvre lefordították, és az ötvenes években a romániai magyar irodalom reprezentatív alkotásaként mutatták be külföldön. *Horváth István regénye, a Törik a parlagot (1950) hasonló tematikát dolgozott fel, a falu szocialista átalakítását, a falusi élet teljes átszervezését. Nagy István termelési regénye, A legmagasabb hőfokon (1951) az iparban bekövetkezett forradalmi hatalomátvételt ábrázolta. E néhány kiemelt példa mellett egészen az ötvenes évek derekáig az egész romániai magyar irodalmat (akárcsak a szocialista tábor többi országának irodalmát) a ~ uralta: az ennek elvárásaihoz nem alkalmazkodó írók, költők az irodalmi nyilvánosságban meg sem jelenhettek.
A ~ néhány alaptétele a szovjet *művészeti életet uraló Zsdanov halála után s az ötvenes évek ideológiai „olvadásában” (nálunk az 1956-os év tavaszán és nyarán, a romániai írók I. kongresszusa küszöbén) éles viták középpontjába került. Ennek „áldozatává” (Kántor Lajos) vált a George Călinescuval vitába keveredett Szabédi László még 1953-ban. Később, az egész kommunista ideológiát uraló dogmatizmussal együtt, a ~ fokozatosan kiszorult az irodalmi gyakorlatból, noha még legalább egy évtizeden keresztül – olykor, a magyar forradalom leverését követő visszarendeződés összefüggésében vissza- visszatérve – éreztette hatását a romániai magyar irodalomban is. Jellemző ebből a szempontból *Szabó Gyula Gondos atyafiság című regényének sorsa: a mű 1955-ben megjelent I. kötetét a *kritika lelkes fogadtatásban részesítette, az 1958-ban kiadásra került II. kötet viszont indulatos *kritikát váltott ki, s ezek az indulatok majd csak a hatvanas évek végén megjelent átdolgozott változat körül ültek el. Ugyanakkor a „három István” említett művei még több mint két évtizeden keresztül képviselték a román nyelvű tankönyvekben az erdélyi magyar regényt.
Csehi Gyula: A tiltakozás *művészete helyett az igenlés *művészete. *Utunk 1948. ápr. 24.; uő: A forradalmi *művészet szabadsága és felelőssége. *Korunk 1957/5. – (s. p.) [Sőni Pál]: Az osztályharcos irodalom témái. Romániai *Magyar Szó 1948. aug. 13. – *Gaál Gábor: A szocialista realizmus sztálini gondolata. *Utunk 1949/23; uő: A pozitív hős ábrázolása költészetünkben. *Utunk 1950/15. – Hajdu Győző: Irodalmi bírálatunk elvszerű *kritikájának kiszélesítéséért. Romániai *Magyar Szó 1950. márc. 6.; uő: A pártos költői hitvallás és magatartás kérdéséhez. *Igaz Szó 1955/11; uő: Árboc tövében árnyék a mérce. *Igaz Szó 1958/7. – Földes László: Fiatal íróinkról. *Utunk 1956/11. – Gálfalvi Zsolt: Az „egyoldalú valóságlátás” és fiatal íróink alkotási kérdései. *Utunk 1956/12; uő: Gondolatok a szocialista realizmusról. *Igaz Szó 1958/5. – Kovács György: Gyom, amit irtani kell. *Előre 1956. jún. 14. (Újraközölve az 1956-os év számos fontos dokumentumával együtt: Az őszinteség két napja. 1956. szeptember 29–30. Kv. 2008.) – Kántor Lajos – Láng Gusztáv: Romániai magyar irodalom 1944–1970. Buk. 1973. – Lajta Edit (szerk.): Művészeti Kislexikon. Bp. 1973. – Szerdahelyi István: A magyar esztétika története. Bp. 1976. – Szigeti József: A szocialista realizmus. In: Kis Tamás (szerk.): Marxista–leninista esztétika. Uo. 1977. – Haraszti Miklós: A cenzúra esztétikája. Uo. 1991. – Végh János (szerk.): Művészeti szótár. Uo. 1997. – Gereben Ágnes: Előhang a nagy terrorhoz. Újabb kísérlet a szovjet irodalom államosítására. Beszélő 1998. – Tapodi Zsuzsa: Irodalom a politika szolgálatában. *Gaál Gábor munkássága a pályája utolsó szakaszában (1946–1954). Nemzetközi Hungarológiai Központ, Bp. 2001. – A sztálinizmus irodalma Romániában. Balázs Imre József, Gyulai Levente, Vári Csaba, Sütő-Egeressy Zsuzsa, *Vallasek Júlia tanulmányai. Kv. 2007.
(Gy. G.)