Olosz Lajos (Ágya, 1891. aug. 23. 1977. ápr. 26. Kisjenő) költő. ~ Egon apja. Középiskoláit Szegeden végezte (1909), majd a kolozsvári *Ferenc József Tudományegyetemen szerzett jogi diplomát Somló Bódog tanítványaként (1913). Pályáját Kisjenőn *mint szolgabíró kezdte, később ügyvédi gyakorlatot folytatott (1913-59), a háború után Kisjenőről Aradra ingázva. Az *Erdélyi Helikon egyik alapítója; szoros baráti kapcsolat fűzi Áprily Lajoshoz és Reményik Sándorhoz, akikkel kisjenői magányából közel két évtizedet átölelő, irodalmi értékű levelezést is folytat. Az Erdélyi *Szemle, a *Pásztortűz, az *Ellenzék munkatársa a húszas években; tagja a KZST-nak, amelynek pódiumán székfoglalóként verseivel is szerepelt (1930). A II. világháború idején politikai szerepet is vállalt a dél-erdélyi Magyar Népközösségben, s 1943-44-ben az Aradon megjelenő *Havi *Szemle főszerkesztője, szellemi irányítója volt. 1944. augusztus 23-a után a dél-erdélyi magyar értelmiség legjavával együtt internálják; a Bihar-hegységben tölti ezt az időt egy munkatáborban. Nyugdíjas éveinek utolsó évtizedében a (később róla elnevezett) nagyzerindi Irodalmi Kör fiataljaival alakít ki jó kapcsolatokat; az *Olosz Lajos Irodalmi Kör halála után örökségének is hűséges ápolója.
Első kötetének szabadversei az első világháború végi forradalmak és a magyarságra Trianonnal rászakadt lelki megpróbáltatások ellentmondásos életérzéseinek adnak hangot: az embertelenség után a nagy változások reménye, majd a csalódás és a kisebbségi helyzet sorsvállalása fejeződik ki ekkori költészetében. Az első kötet címadó versében (Gladiátorarc) kifejezésre jutó motívum későbbi verseiben is visszatér: ezekben a gladiátor már a bukás tudatában is a helytálló harcos szimbóluma. Későbbi verseiben egyre ritkább a bizakodás hangja, s egyre gyakoribb a rezignáció, az 1931-ben kiadott Barlanghomály c. kötet megjelenése után pedig hosszú időre elhallgat. 80. születésnapja kapcsán erről így vall: "Én pesszimisztikus világszemléletű ember voltam, talán *mindig. Óriási különbséget láttam az eszményeim és a megvalósulások között. Az erkölcsi mélypontokat, az élet komiszságait nehezen viseltem el. Az viszont, hogy állandóan írjam a pesszimizmust, bántotta a lelkiismeretemet, mert én az életet nagyon szerettem, és sokra becsülöm… Alkati hiperérzékenységem akasztott el az írásban."
Távol az erdélyi magyar irodalom központjától, baráti kapcsolatai tartották meg az írótársak tudatában.
Az irodalomtörténet "a szabadvers bűvöletében" alkotó költők közé sorolja. Valóban, versei formai kötetlenségükkel is újszerűen hatottak a húszas évek erdélyi magyar lírájában. A szabadverset akkoriban *Bartalis János és *Szentimrei Jenő is művelte, de épp Szentimrei volt az, aki rámutatott az Olosz-vers lényegi újdonságára, egyedülvalóságára: a költő klasszicizmusára. Klasszikus volt témáiban: az egyetemes, az örök értékek kidomborításában, klasszikus verseinek zártsága révén, ami egyfajta belső figyelmet jelentett nála, s klasszikus "monumentalitásra törekvés"-ében is. "Kemény, dermesztő kontrasztokra építi egy-egy versét írja róla Szentimrei , hogy annál finomabban és élesebben megfogja a kifejezés egyedül lehetséges formáját." A ritmus, a rím is belopja magát ezekbe a versekbe, de érezzük, nem ez a lényeg. Pontosabban a lényeg *mindez együtt. *Jancsó Elemér jellemzése szerint ~ "… a sors, a végzet költője. Úgy látja az életet, *mint titkos erők meghatározott, de általunk soha nem látható játékát." A kisebbségi lét kilátástalanságát is kifejezi pl. Végzet c. versében, amelyben az emberi sors tragikumát megszemélyesítő végzet "… jön, megy, elhalad, / *mi éltünk azalatt, / de ő tovább lépi / az ősi, titkos lépteket / s visz magával *mindegyikünkből / egy porszemet".
Hallgatását megszakítva, az 1943-ban Nagyenyeden kiadott Romániai magyar írók antológiájában s a Havi *Szemlében ismét közöl néhány verset, de alkotókedvét csak összegyűjtött verseinek 1968-as megjelenése a *Romániai Magyar Írók sorozatban hozza vissza. Ezt követően jelentkezik "őszikéi"-vel, a Hattyúének c. verskötettel, amelyben ha nem is *mindig a régi versek erejével az öregkor és a megújulást hordozó *ifjúság harmóniáját hirdette. Ezek az utolsó évek a nagyzerindi Irodalmi Körrel való kapcsolat évei, amelyeknek Parancsoló értelem és Vers a vén cserfához c. költeményeiben emléket is állított.
1989 után irodalmi hagyatékának más darabjai is napvilágra kerülnek: Hantz *Lám Irén ~ és *Lám Béla levelezését teszi közzé (Helikon 1991/36); a csíkszeredai Pallas-Akadémia egy Kis/Olosz/könyvet jelentet meg, Marosi Ildikó bevezetőjével és a költő unokája, Kissné dr. Olosz Klára gondozásában, Hittel a mélységek felett címmel, a költő 1944-45-ös lágernaplójával, ez időszakban írott családi levelezésével és a lágerben sorstársairól készített rajzaival; halálának 20. évfordulójára pedig az *Olosz Lajos Irodalmi Kör válogatást ad ki "istenes verseiből", Csanádi János gondozásában (Szeplőtlen oltár. Arad 1997).
Reményik Sándor: Gladiátorarc. *Ellenzék 1923. dec. 23.; uő: Négy erdélyi poéta. Erdélyi Irodalmi *Szemle 1924/2. Walter Gyula: O. L.: Gladiátorarc. *Pásztortűz 1924/3. Molter Károly: Égő csolnakon. *Ellenzék 1926. aug. 15. Újraközölve: Szellemi belháború. 1968. 181-184. *Szentimrei Jenő: Új klasszikus Kisjenőről. *Korunk 1926/10. Dsida Jenő: Barlanghomály. *Erdélyi Helikon 1931/10. Újraközölve: Séta egy csodálatos szigeten 1992. 61-64. Kovács László: Könyvek és írások között (O. L.: Barlanghomály). *Pásztortűz 1932/2. *Jancsó Elemér: Az erdélyi magyar líra tizenöt éve. Kv. 1934. Újraközölve: Kortársaim 1976. 69-73. Sőni Pál: Modernség tegnap és ma. *Utunk 1967/47. *Szemlér Ferenc: O. L. visszahódítása. *Utunk 1968/46; uő: Márványba vésett költészet. *Igaz Szó 1971/9. Vita Zsigmond: Jegyzetek O. L.-ról. *Korunk 1969/3; uő: Költő a barlanghomályban. *Igaz Szó 1969/4; uő: O. L. a lágerben. *A Hét 1981/44. Bori Imre: Az erdélyi líra expresszionisztikus futamai. Újraközölve: A szecessziótól a dadáig. Újvidék 1969. Dánielisz Endre: O. L. fenyői alatt (interjú). Könyvtári *Szemle 1971/4. Izsák József: Külön utakon. *Igaz Szó 1971/9. Olosz Lajos műhelyében. uo. Sőni Pál: Hattyúének. *Utunk 1972/43. Marosi Ildikó: Kozmikus objektivitás, égő színek. Beszélgetés O. L.-sal. Közölve: Közelképek (1974. 29-35); Kis/Olosz/ könyv (Csíkszereda 2001. 68-79). Olosz Lajos 85 éves (*Szemlér Ferenc, *Szekernyés János és O. L. írásai). *A Hét 1976/33. Dávid Gyula: "Meg nem hátráló rettenettel" (O. L. halálára). *A Hét 1977/18. *Szekernyés János: Pán a Körös-parton. *A Hét 1981/40.
(D. Gy.)