Nagy Albert (Torda, 1902. okt. 5. 1970. febr. 25. Kolozsvár) festőművész. A kolozsvári Unitárius Kollégiumban érettségizett (1921), ahol nagybátyja, ~ Gyula volt a rajztanára. Eredetileg a budapesti műegyetem gépészmérnöki karára iratkozott be, de hamar pályát változtatott: Réti István és Iványi Grünwald Béla művészeti szabadiskoláját látogatta, majd a Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula, Edvi Illés Aladár és Stróbl Alajos tanítványaként végzett.
1926-ban Olaszországba költözik, ahol nagy nélkülözések közt él. 1932-ben részt vesz a római magyar kiállításon. 1937-ben Budapestre tér vissza, majd 1941-ben Kolozsvárra kerül, ahol öccsénél, ~ Ernőnél lel otthonra. Nehezen illeszkedik be az erdélyi magyar művészeti életbe, míg végre László Gyula fogadtatja el művészetét (1946). Bár Józsa Béla-festményével megnyerte az MNSZ munkásvértanú-pályázatának I. díját (1948), a "formalista művészek" listájára kerül. Ekkor teremti meg azonban érett műveinek letisztult, realista megalapozottságú, de elvont áttételes tartalmakat magukba sűrítő formáit, melyekben kikristályosodik az Olaszországban szerzett reneszánsz-neorealista hatások emlékének szikár, dísztelen, visszafojtott színvilága. Meditatív képeinek ez válik filozófiát teremtő formanyelvévé.
Hisz a humánumban, a művészi küldetésben, s e hitének kifejezői képei, képmetaforái (Apokalipszis, Huzat, Zúzmara, Ariadné fonala, Ludak, Pegazus). Bartók Béla mély hagyományokban gyökerező disszonáns, a modern kor szorongásait kifejező világát érzi rokonnak (Cantata profana, Csodálatos mandarin), még ha az ötvenes évektől kezdve a mindennapok eseményeit ábrázolja is (Villamosítás, Új lakásban, Ablakmosó). A hivatalosságok lassanként kénytelenek tudomásul venni szinte lopva született nagy alkotásait. 1963-ban lehetőséget kap arra, hogy ismét bemutatkozzék egy bukaresti tárlaton. Képei ezt követően egy román vándorkiállítással eljutnak Pekingbe, Phenjanba, Ulan Batorba, Moszkvába és Leningrádba. A Képzőművészeti Szövetség, amely hosszú ideig tagjai sorába sem vette fel, szovjetunióbeli tanulmányútra küldi. Hazatérve 1968-ban Kolozsvárt, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában, 1969-ben Nagyváradon rendezik meg gyűjteményes kiállítását. A testvére, ~ Ernő összeállította jegyzék 236 festményt, 10 rajzot és 11 szobrot sorol fel. E művek jelentős része közgyűjteményekbe került.Íy rendelkezik a *Székely Nemzeti Múzeum képtára, a székelyudvarhelyi múzeum s Kolozsvárt az unitárius püspökség méltó Nagy Albert-gyűjteménnyel.
A művész rendszerezte és gépiratos kötetekben hagyta hátra tartalmas művészetesztétikai leveleit és a művészetről való elmélkedéseit, nyilatkozatait. Ezekből Rózsikaédes! (Kv. 1975) címmel jelent meg egy kötetre való válogatás *Banner Zoltán szerkesztésében.
Versben búcsúztatta a művészt *Szilágyi Domokos (Nagy Albert halálára, 1970), *Lászlóffy Aladár Fehér kakas a hóhullásban c. költeményében idézte fel emlékét (1987).
Ostor Győző: Magyar festőművész sikere Rómában. Szabadság, Bp. 1934. máj. 13. László Gyula: Festőink és szobrászaink. *Utunk 1946/4; uő: Utolsó beszélgetés N. A.-tel. I-II. *Korunk 1972/8, 9. Balogh Edgár: Vértanúink emléke. *Utunk 1948/20. *Látó Anna: N. A. műtermében. *Utunk 1956/51. Márki Zoltán: Kétbalkezes asztalosmester-e N. A.? *Utunk 1958/14. *Banner Zoltán: N. A. művészetéről. *Korunk 1961/12; uő: Albert Nagy. Editura Meridiane 1968. Veress Zoltán: N. A. a hitvalló. *Utunk 1968/18. Murádin Jenő: N. A. realizmusa. *Igazság 1968. aug. 24. Jakobovits Miklós: N. A. talán a legmagyarabb formanyelvű piktor Erdélyben. *Korunk 1979/1-2. Gazda József: N. A. Monográfia. 62 reprodukcióval. 1982. Fehér volt a világ. Tordától Rómáig, Pesttől Kolozsvárig. (Levelek, vallomások, cikkek, tanulmányok. Közzéteszi Kántor Lajos. Kv. 1997.)
(G. J.)