Tánczos Vilmos (Csíkszentkirály, 1959. okt. 21.) – néprajzkutató. A középiskolát a csíkszeredai 1. sz. Líceumban (ma *Márton Áron Gimnázium) végezte (1978), egyetemi diplomáját a kolozsvári BBTE-n, magyar–orosz szakon szerezte (1983). Doktori disszertációját 1999-ben védte meg a BBTE Magyar Nyelv és Kultúra Tanszékén, Moldvai csángó archaikus népi imádságok. Archetipikus szimbolizáció és élettér címmel.
Szakmai pályáját a gyergyóditrói (1983), majd a tusnádfürdői (1984−1990) általános iskolában kezdte magyartanárként. 1990-ben a csíkszeredai Tanítók Háza igazgatója. 1992-től a kolozsvári BBTE Bölcsész Karán a Magyar Néprajz és Antropológia Tanszéken tanársegéd, 1997-től adjunktus, 2001-től docens. Szerkesztője az Európai Időnek (1991–92), az *Erdélyi Múzeumnak (1998-tól), felelős szerkesztője a *Kriza János Néprajzi Társaság Értesítőjének (1995–97), szerkesztőbizottsági tagja a Magyar Kisebbségnek (1998−2001), külső munkatársa a Székelyföldnek (1998-tól). Kurátora és elnökhelyettese az erdélyi magyar magánegyetemi hálózatot létrehozó és működtető Sapientia Alapítványnak (2000−2003), a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem megbízott rektorhelyettese (2001−2003), 2000–2004 között a Sapientia Alapítvány Tudományos Tanácsának elnöke, és ebben a minőségében igazgatója a Sapientia Alapítvány – Kutatási *Programok Intézetének, felelős kiadója a *Scientia Kiadó tudományos sorozatának (Sapientia Könyvek) és más kiadványainak.
Tagja a *Kriza János Néprajzi Társaságnak (1990-től), az Erdélyi Múzem-Egyesületnek (1990-től), külföldi levelező tagja a Magyar Néprajzi Társaságnak (1999-től), köztestületi tagja az MTA-nak (2000-től), az MTA−KAB Néprajzi Szakbizottság elnöke (2007-től).
Szakmai eredményei elismeréséül Székely Kör-díjjal (1997), Székelyföld-díjjal (1998), Julianus Alapítvány-díjjal (1998) tüntették ki. A Nyiss kaput, angyal! Moldvai csángó népi imádságok. Archetipikus szimbolizáció és élettér című munkájáért megkapta a kolozsvári BBTE Tudományos Kutatások Tanácsa Díját (2002), a Magyar Néprajzi Társaság a Pro Ethnographia Minoritatum emlékérmet adományozta számára (2007), a Magyar Köztársaság Oktatási és Kulturális Minisztériuma a Csángó Kultúráért-díjjal tüntette ki (2007).
Kutatói pályafutásának mintegy két évtizedét az archaikus népi imádságok kutatására szánta. Moldvai és gyimesi gyűjtéseinek eredményeit 1995−2001 között négy kötetben *jelentette meg, és a tárgykörben néprajzi tanulmányok sorát közölte. A terepmunka során minden olyan moldvai csángó falut felkeresett, ahol feltételezése szerint a mindennapi beszédben még a magyar nyelvet is használják, és ily módon sok olyan csángó településen sikerült archaikus imát vagy ezzel rokon archaikus műfajokat gyűjtenie, ahonnan eddig semmilyen néprajzi adattal nem rendelkeztünk. Saját gyűjtésein kívül a mások által gyűjtött, közölt vagy még közöletlen népi imaszövegeket is számba vette, és egy repertóriumban feldolgozta. Köteteiben, tanulmányaiban a szövegközlések mellett a moldvai csángók által megőrzött archaikus népi imádságok pragmatikai használatának körülményeit tárta fel, és elvégezte a szövegek vallásos-szimbolikus tartalmainak értelmezését. A szövegegységek vizsgálatán keresztül egy középkori gyökerű, mára már elhomályosult, felejtésre ítélt vallásos-szimbolikus világkép bemutatására és egyszersmind megértésére *tett kísérletet. A moldvai csángó szöveganyag alapján kidolgozott egy szövegközpontú tipologizálási módszert: megállapította, hogy az imaszövegeknek jól körülírható belső képi szintaktikai *egységei vannak, amelyek középkori gyökerű vallásos-szimbolikus tartalmakat közvetítenek. Azt igyekezett bizonyítani, hogy a képi *egységek körülírása és egymáshoz való kapcsolódásaik törvényszerűségeinek feltárása által világos rend teremthető az archaikus apokrif népi imádságok meglehetősen szövevényesnek, kuszának ható szöveganyagában. Egy-egy képi *egység mindig adott szimbolikus tartalmat, vallásos üzenetet hordoz, amelyet pontosan körülírható szövegegységek, formális morfológiai-szintaktikai szerkezetek fejeznek ki. A szimbólumvizsgálatra alapozott szövegelemzés révén az archaikus népi imádságok tipologizálásának kérdésében sikerült új tudományos eredményeket megfogalmaznia.
Kutatásai során az imaműfajjal kapcsolatos, eddig háttérben maradt kérdésekre: a műfaj eredetére, funkciójára, az egyházi költészettel való kapcsolatára, a hagyományozódás mikéntjére, életterének megváltozására, eltűnésének okaira is kereste a választ. *Szemléltette az egyháznak a műfajjal szembeni megváltozott magatartását is, azt a folyamatot, amelynek során az egyház az egykor, a középkor folyamán még irányítása alatt álló szövegektől később elhatárolja magát, sőt megtagadta velük a közösséget. A műfaji határok megvonásának a problematikusságát is érzékeltette. Fontosnak tartotta a népi imák műfaji határterületeinek (vallásos népénekek, Mária-énekek, epikus ráolvasások, népszokások rítusszövegei) kutatását is.
Egyik munkájában (A csíksomlyói kegyhely története. Sepsiszentgyörgy 1990) és több tanulmányában a csíksomlyói kegyhely búcsújáró hagyományaival foglalkozott, vizsgálta az egyházi liturgiának a népi vallásosságra gyakorolt hatását, valamint a helyi hagyományoknak a liturgikus szertartásokba való beépülését, az egyházi inkulturációt. A népi és hivatalos vallásosság viszonyával elméleti vonatkozásban is foglalkozott (*Korunk 1993/8). Összefoglalta az erdélyi magyar vallási néprajzi kutatások eddigi eredményeit és összeállította a téma könyvészetét (Ház és Ember 20. 2007).
A népi kultúra szimbolikus világképének monografikus igényű összefoglalása a Folklórszimbólumok című egyetemi jegyzete (Kv. 2006; újrakiadása Szimbolikus formák a folklórban. Bp. 2007). A kötet módszertani szempontból a pszichologizáló mítoszelméletekhez kapcsolódik: hangsúlyozza és az idézett kultúrtörténeti példák révén is érzékelteti, hogy a „szimbolikus formák” az emberi képzelet egyetemes univerzáléi (archetípusok), következésképpen nemcsak a magyar népi kultúrában lelhetjük fel őket, hanem más népi kultúrákban is, továbbá megjelennek a vizualitáshoz és az elektronikus médiához kapcsolódó tömegkultúrában is, sőt ugyanez a képi nyelv *jelen van a vallásokban, az irodalomban, a különböző vizuális művészetekben és *a nap mint nap használt nyelvi kifejezésekben is. A mai, élő kultúra sajátossága, hogy a régi és az új szimbolikus kódok keveredését, sőt olykor szerves ötvöződését mutatja, de a kultúra képei mögött mindig ugyanazok a belső mentális képek húzódnak meg.
Keletnek megnyílt kapuja c. néprajzi esszékötetében (Kv. 1996) „az ezerarcú, sokszínű élet, az érzékelhető *jelenség mögé húzódó titok” fürkészésével a laikus olvasók körében is sikert aratott: könyvét négy év leforgása alatt háromszor adták ki, nemcsak magyarul, hanem németül is (Aufgetan ist das Tor des Ostens. 1999), és a frankfurti könyvvásáron díjat is nyert. Az Elejtett szavak. Egy csíki székely ember nyelve és világképe című könyvében (Csíkszereda 2008) egy Csíkszentkirályon élő nyolcvanéves embernek, saját édesapjának világképét igyekszik megragadni. A néprajzi esszéket, élettörténet-elbeszéléseket és egy nyelvi szótárt tartalmazó kötet egy több évig tartó bensőséges „gyűjtőmunka” eredményeit dolgozza fel: szépirodalmi igényességgel megfogalmazott etnológiai és nyelvészeti munka, amely nemcsak a székely gondolkodásmód, hanem a metaforikus székely nyelvi kifejezésmód *hiteles dokumentuma is.
A moldvai csángók mai demográfiai helyzetéről, nyelvismeretéről szóló, 1994−1996 között mintegy 120 faluban végzett terepmunkán alapuló, átfogó tanulmánya (Hányan vannak a moldvai csángók?) előbb a Magyar Kisebbségben (1997/1–2) *jelent meg, majd *jelentősen bővített formában több gyűjteményes kötetben és szakfolyóiratban is napvilágot látott, illetve angol, német és román nyelven is megjelent. Ugyancsak a csángókérdéssel néz szembe a Szappan a kredenc sarkán, avagy a csángókérdés tudománya és politikája (Kisebbségkutatás 2001/1); A moldvai csángók asszimilációja történeti perspektívában (in: Diószegi László szerk.: A moldvai csángók. Bp. 2006. 26–46); Etnográfusi történetek a csángó nyelvi identitásról (in: Benő Attila − Fazakas Emese − *Szilágyi N. Sándor szerk.: Nyelvek és nyelvváltozatok. Kv. 2007. II. 379−388); Az Európa Tanács raportőrével a moldvai csángóknál (Erdélyi Társadalom 2007/2) c. tanulmányaiban is. 2008−2009-ben egy újabb kutatási *program keretében vizsgálja a moldvai csángó nyelvi asszimiláció és identitás aktuális helyzetét. A moldvai csángók nyelvészeti és vallási néprajzi kutatásáról egy-egy nagyobb tudománytörténeti összefoglalót *jelentetett meg (in: *Kiss Jenő szerk.: Nyelv és nyelvhasználat a moldvai csángók körében. Bp. 2004. 208–285; in: S. Lackovits Emőke − Szőcsné Gazda Enikő szerk.: Népi vallásosság a Kárpát-medencében. 7. Sepsiszentgyörgy−Veszprém 2007. II. 311−338). Részt vett a csángó *bibliográfia összeállításában (Kv. 2006).
Figyelme az 1989 utáni Székelyföldön kialakult kettős hatalmi szerkezetre, annak etnikai szempontjaira is kiterjedt. Egyik nagyobb tanulmányában (Magyar Kisebbség 1998/2) azt vizsgálta, hogy egy döntően magyar többségű területen a politika, az adminisztráció, a kultúra, a nemzeti identitás szférájában hogyan jön létre az erőegyensúly, amely minden működő társadalom alapfeltétele. Foglalkoztatta a regionális önazonosság kérdésköre (Az erdélyiség mítosztalanítása. *Korunk 1991/10).
Az idős erdélyi tudóstársadalom neves egyéniségeivel (Antal Árpád, Csetri Elek, Domokos Pál Péter, Egyed Ákos, Imreh István, Nagy Olga, Szabó György) készített interjúi a Székelyföld folyóiratban *jelentek meg (1998−2003), majd együtt az Academica Transsylvanica c. gyűjteményes kötetben (Mirk Szidónia Kata szerk. Csíkszereda 2007). Az Antal Árpáddal készített négyrészes nagyinterjúból (Székelyföld 2003/ 6−9, in: Academica Transsylvanica 511−624.) egy, a Bolyai Tudományegyetem sorsával összefonódott tudósi életpálya rajzolódik ki.
Szakértőként, szerkesztőként és beszélgetőtársként dolgozott számos erdélyi és moldvai tárgyú néprajzi-antropológiai dokumentumfilm készítésénél: Erdély leírása (rendező Kézdi-Kovács Zsolt, 1992–93); A csíksomlyói búcsú (rendező Mester József, 1994); Ahogy az Isten elrendeli. Olga filmje (rendező Mohi Sándor, 2000); az utóbbi egy kászoni cigánycsalád sorsát és világértelmezését mutatja be. Egy másik filmjének (Se künn, se benn. Rendező-operatőr Mohi Sándor, 2003) témája a vallási identitás Kostelekben. Szakértő beszélgetőtársa a Boldogok szobrásza c., *Kós András szobrászművészről készített portréfilmnek (rendező-operatőr Mohi Sándor, 2002), a Namika c., Kós Károlyné Balázs Idáról készített dokumentumfilmnek (rendező Péterffy András, 2002); szerkesztője a Gyöngyökkel gyökereztél (operatőr-rendező Mohi Sándor, 1999) c. moldvai archaikus népi imádságokat, valamint a Három angyal fejem felett (rendező Mohi Sándor, 1999) c. archaikus népi imádságokat bemutató néprajzi filmeknek. Szakértő-beszélgetőtársa az „És rólam feledkezzetek el…” *Lükő Gábor a csángóknál (rendező Halmy György, 2000) című portréfilmnek, továbbá A Jeges című, egy 1950-es évekbeli kászoni lázadó betyár emlékezetét idéző filmnek (rendező Mohi Sándor, 2005) és az Imádság című filmnek, amely egy idős kászoni házaspár utolsó küzdelmes éveit mutatja be (operatőr-rendező Mohi Sándor, 2007). A dokumentumfilmeket rangos nemzetközi filmfesztiválokon (Magyar Filmszemle, Neubrandenburgi Dokumentum‑Art, Dialëktus Fesztivál stb.) mutatták be; az Ahogy az Isten elrendeli 2001-ben a 32. Magyar Filmszemlén rendezői díjat kapott, ugyanebben az évben a Magyar Dokumentumfilm-rendezők Egyesülete az év legjobb dokumentumfilmjének választotta és elnyerte a Neubrandenburgi Dokumentum-Art nemzetközi fesztivál fődíját.
Önálló kötetei: A csíksomlyói kegyhely története (Sepsiszentgyörgy 1990); Gyöngyökkel gyökereztél. Gyimesi és moldvai archaikus imádságok (Csíkszereda 1995); Keletnek megnyílt kapuja. Néprajzi esszék (Kv. 1996); Hungarians in Moldavia (Bp. 1998); Csapdosó angyal. Moldvai archaikus imádságok és életterük (Csíkszereda 1999); Aufgetan ist das Tor des Ostens (Volkskundliche Essays und Aufsätze, uo. 1999); Eleven ostya, szép virág. A moldvai csángó népi imák képei (uo. 2000); Nyiss kaput, angyal! Moldvai csángó népi imádságok. Archetipikus szimbolizáció és élettér (Bp. 2001); Szimbolikus formák a folklórban (Bp. 2007); Elejtett szavak. Egy csíki székely ember nyelve és világképe (Csíkszereda 2008).
Szerkesztésében megjelent kötetek: Karácsony Benő: Pjotruska (előszó és függelék, Kv. 1986 = Tanulók Könyvtára); Tizenkét év. Összefoglaló tanulmányok az erdélyi magyar tudományos kutatások 1990–2001 közötti eredményeiről. I–III. (társszerkesztő Tőkés Gyöngyvér, Kv. 2002); Képek a folklórban. Tanulmányok az archetipikus szimbolizáció köréből (Kriza Könyvek 22. Kv. 2004); A moldvai csángók *bibliográfiája (társszerkesztők Ilyés Sándor, Pozsony Ferenc, összeáll. Ilyés Sándor, Kv. 2006).
Tankönyvek: Magyar népi kultúra (társszerzők Demény István Pál, Gazda Klára, Keszeg Vilmos, Pozsony Ferenc, Kv. 1999/2008); Szöveggyűjtemény a Magyar népi kultúra című tankönyvhöz (társszerzők Gazda Klára, Keszeg Vilmos, Pozsony Ferenc, Kv. 1999/2008); Folklórszimbólumok. Egyetemi jegyzet (Kv. 2006).
Kolozsvári Papp László: Mint könnycsepp öreg redők közt. [A csíksomlyói kegyhely története c. kiadványról.] *Hitel 1990/19. − Keszeg Vilmos: T. V.: Gyöngyökkel gyökereztél. *Erdélyi Múzeum 1995/3–4. − Kósa László: Gyöngyökkel gyökereztél. Protestáns *Szemle 1996/4. – Nagy Olga: Szakrális költészet. Gyimesi és moldvai archaikus imádságok. *Korunk 1996/3; uő: Népi kultúra, népi vallásosság – új megközelítésben. *Korunk 1997/10. – Silling István: Gyimesi és moldvai népi imádságok. Híd 1996/8−9. − Homoród Bálint: Gyöngyökkel gyökereztél. Vigília 1996/6.– Telenkó Bazil Mihály: Keletnek megnyílt kapuja. Jászkunság 1997/3–4. − Nagy Magdolna: Keletnek megnyílt kapuja. Helikon 1998/3. − Cs. Gyímesi Éva: Értelmiségi önreflexiók. *Korunk 1997/11. − Boldizsár Ildikó: Menteni a menthetőt. Élet és Irodalom 1998/35. − Halász Péter: Keletnek megnyílt kapuja. *Honismeret 2000/2. − Thomas Schürmann: Aufgetan ist das Tor des Ostens. Jahrbuch für Deutsche und Osteuropäische Volkskunde. Band 43. 2000. 289–290. − Szabó Csaba: Tánc a magyar Huntington határokon. *Szabadság 2001. jan. 25. − Ovidiu Pecican: Cercetări clujene despre ceangăii din Moldova. Tribuna nr. 25. 2003/11–12. − István Anikó: Középkori tudás, világlátás a 20. század végén. *Erdélyi Múzeum LXV. 2003. 3–4. 219–222. − Peti Lehel: Folklórszimbólumok. Acta Ethnographica Hungarica 2008/1.
(K. I. A.)