Páskándi Géza (Szatmárhegy, 1933. máj. 18. 1995. máj. 19. Budapest) költő, drámaíró, prózaíró. Még 1949-ben, szatmári diák korában a helyi Dolgozó Nép c. lapban verse és újságcikke jelent meg. 1949-ben Bukarestbe került, 1953-ig az *Ifjúmunkás, majd az *Előre belső munkatársa. 1953 őszén jött Kolozsvárra az egyetemre; a Bolyai Tudományegyetem III. éves magyar szakos hallgatója egy évet közben jogot is hallgatott , amikor 1957 márciusában letartóztatják, s az 1956-os diákszövetségi reformtervhez fűzött kiegészítései miatt, az állam és közrend elleni izgatás vádjával hat év börtönre ítélték; 1963-ban szabadult. Bukarestet jelölték ki kényszerlakhelyéül, ahol egy könyvtárban kapott munkát, később bibliográfusként dolgozott; 1965-től szellemi szabadfoglalkozású író. A hatvanas évek második felében költözött Kolozsvárra. 1971 és 1973 között a Kriterion Könyvkiadó kolozsvári szerkesztőségének lektora. 1974 februárjában áttelepedik Magyarországra. Budapesten a Kortárs c. folyóirat főmunkatársa, a Nemzeti Színház dramaturgja. József Attila- és Kossuth-díjjal tüntették ki. Hosszas betegség után hunyt el. A Magyarok Világszövetsége már 1995 májusában róla elnevezett díjat alapított, a határon túli magyarság megmaradását és európai kötődését szolgáló színmű jutalmazására.
Korai versei a második világháború utáni első nemzedékhez kapcsolják, József Attila külvárosi lírája, nonkonformizmusa és szürrealizmusa, illetve a felismert európai korkövetelmények új irányt szabnak ~ költészetének. Első verskötete, a mindössze néhány példányban fennmaradt (letartóztatása után többségében zúzdába küldött) Piros madár (1957) megelőlegezi a Forrás-nemzedéket. Majakovszkijtól, Adytól, Dsidától és a magyar népdaltól egyaránt tanulva megújító szerepet vállal a romániai magyar lírában. E vállalt szerep a Holdbumeráng (1966) és a Tű foka (1972) verseiben, illetve a gyerekeknek szánt Tündérek szakácskönyvében (1966) teljesedhetett ki először. Nyelvi fantáziája, filozofikus szemlélete és (a gyerekversektől eltekintve) "antideszkriptív" alapállása biztosítja e kötetek esztétikai értékeit. A tilalmak meghaladása helyezi előtérbe szerelmi költészetét is.
A *szabadság korlátozása, az ember megalázása, a félelem, a bűntudat adja Üvegek (1968) címmel kiadott elbeszéléseinek fő témáját; a börtönvilágból ihletődött Weisskopf úr, hány óra? c. novellája alapján film készült. Novelláinak alkotásmódja az ábrázolást gyakran helyettesítő logikai vita érvényesül abszurd színpadi jeleneteiben, drámáiban (Az eb olykor emeli lábát. 1970). Ezek a nem csupán erdélyi viszonylatban úttörő munkái többnyire csak diákszínpadokon, műkedvelők előadásában kerültek közönség elé. Kivételt képezett A bosszúálló kapus, amelyet a nagyváradi magyar társulat vitt sikerre (1971), Szabó József rendezésében.
Nagyszínpadra került első műve a Pygmalion és Galatea (a kolozsvári bemutatón, 1969-ben, A király köve címmel) költői-filozofikus játék. Megírásuk, illetve első bemutatásuk idején a korban erőteljesen visszhangzóak történelmi tárgyú drámái voltak: a Vendégség (1970) és a Tornyot választok (1972). Az önálló erdélyi fejedelemség históriájából kiválasztott Dávid Ferenc-történet és Apáczai Csere János meghurcoltatása parabolába foglalt tiltakozás volt a kommunista rendszer ész- és gondolkodásellenes, értelmiségellenes gyakorlatával, félelemre és besúgásra épült diktatúrájával szemben. A Tornyot választok Harag György rendezte premierje a kolozsvári magyar színház nagy korszaka kezdetének, legalábbis közvetlen előjátékának tekinthető (1973. ápr. 4.).
Az önreflexió, saját műveinek filozófiai-esztétikai boncolgatása vezette el a tanulmány, az esszé műfajához. Az *Utunkban közölt kritikai jegyzetei, irodalomtörténeti tárgyú írásai, a *Korunkban megjelent eszmefuttatásai az abszurd kategóriájáról és műfaji szabályairól kötetben még kiadatlanok.
Pályája magyarországi szakaszát rendkívüli termékenység és műfaji változatosság jellemzi: nem csak korábbi versfűzéreit folytatja, hanem *groteszk eposszal is jelentkezik (A sárikás anyós. Bp. 1979); egy Pécsi Simon-drámával kiegészített erdélyi történelmi drámaciklusa (Erdélyi triptichon. Bp. 1984) után magyar királydráma-ciklussal (Árpádházi triptichon. Bp. 1984) s mellette újabb "abszurdoid", de már filozofikumba oldott színpadi művekkel; a prózában a rövid műfaj után kísérletet tesz a regénnyel is (A sírrablók. Bp. 1989), élete utolsó éveiben pedig már halála után megjelent önéletrajzi fogantatású könyvében vall életéről és írói pályájáról (Begyűjtött vallomásaim. Bp. 1996).
Életművét meghatározó erdélyi éveit számos irodalmi elismerés, díj kísérte: az *Utunk drámadíja (1968), a Kolozsvári Írók Társaságának díja (1970); a hat független kritikus által alapított és adományozott (kolozsvári) *Pezsgő-díj, ez utóbbit ~ élete vége felé is a legnagyobb hivatalos díjakkal egyenértékűnek tekintette. Megkapta a Román Írószövetség díját is. Novelláiból román és német, színpadi játékaiból, amelyek New Yorkban arattak sikert, angol nyelvű válogatás készült. Maga is fordított klasszikus és kortárs román költőkből magyarra.
Álnevei: Bélteki Géza, Óváry Géza.
Egyéb kötetei: Szebb a páva, mint a pulyka (gyermekversek, 1968); Zápfog király nem mosolyog (mesék, 1969); A vegytisztító becsülete (novellák, párbeszédek, 1973); Vendégség Tornyot választok (Bp. 1973); Beavatkozás (regény, Kv. 1974); P. G. színművei. I. (A rejtekhely, Időszak, a hülyegyerek avagy a vándorköszörűs, A sor) Bp. 1974; II. (Diákbolondító, Új magyar Lúdas Matyi, A koronatanú) Bp. 1975; A szárnyas bocs (mesék, Bp. 1975); Színművek (Távollévők, Egy ember, aki megunta a bőrét, A haladék, Bp. 1975); A papírrepülő eltérítése (versek, Bp. 1976); Tréfás-pipás-kupakos (gyermekversek, Bp. 1979); A sárikás anyós (*groteszk eposzok, Bp. 1979); A királylány bajusza (mesejáték, Bp. 1981); A bolhakirály (gyermekversek, Bp. 1982); Erdélyi triptichon (színművek, Bp. 1984. II. kiadása Kv. 1998); A *szabadság színeváltozásai (esszék, Bp. 1984); A szörnyszülött (elbeszélések, Bp. 1985); Szalmabábuk lázadása (meseregény, Bp. 1985); Színművei (Bp. 1985); Lélekharang A vadorzó Tükörkereszt (drámák, Bp. 1987); A nagy ásatás (színmű, Bp. 1987); Az árnyékfejtő (regényes történet, Bp. 1988); Éljen a színház! (Nyíregyháza, 1988); A nagy dilettantissimo (versek, 1989); A sírrablók (regény, Bp. 1989); Kalauz nélkül (humoros párbeszédek, Bp. 1989); Pornokrácia (színmű, Bp. 1990); A Nagy Légyölő Szuszóka és Miló (Bp. 1991); Árpádházi triptichon I. (három színmű, Bp. 1994); Medvelak (drámák, Bp. 1994); Magyar három király, László, Kálmán, Béla (drámák, Bp. 1994); Esszék, előadások, levelek (Bp. 1995); Az örömrontó angyal (a szerző válogatása életművéből, Bp. 1995 = Örökségünk); Todogar jaur kvárna. Godot-ra újra várnak, avagy Anton és Samuel (filozófiai vígjáték, Bp. 1995); Begyűjtött vallomásaim (Bp. 1996); Túlélés kapuja (válogatott versek, 1949-1994. Kv. 1998).
Írói hagyatéka, kéziratai a Petőfi *Irodalmi Múzeum Kézirattárában találhatók.
Bajor Andor: P. G. *Utunk 1951/2. Majtényi Erik: Fogadjuk elvszerűen a bíráló segítséget! *Utunk 1951/12. Marosi Péter: Mire legyen büszke P.? *Utunk 1956/12; uő: Benne vagyok a Brehmben. *Utunk 1968/30. Kántor Lajos: A modernség nem ráadás. *Utunk 1965/31; uő: Minek nevezzem? *Utunk 1968/4; uő: Törhetetlen üvegek. *Utunk 1968/35; uő: Mitológiai és kritikai játékok. *Korunk 1969/7; uő: Eredetiség, színpadszerűség önálló dramaturgia. *Utunk 1970/48; uő: Hősiség és dehonesztálás… *Korunk 1970/10; uő: Vendégségben Békéscsabán. *Utunk 1971/50; uő: A kritériumok lázadása. *Igaz Szó 1971/5. Láng Gusztáv: Párbaj a valósággal. *Igaz Szó 1967/10; uő: Arcképek: P. G. *Utunk 1970/18; uő: A képzelet ismeretlene: az ember. *Utunk 1971/6; uő: A mű foka. *Utunk 1972/50; uő: P. G. első három verseskönyve. *Korunk 1996/12. Szőcs István: Tündérek szakácskönyve. *Utunk 1967/2; uő: A mese célja és oka. *Előre 1970. febr. 20.; uő: Ki *groteszk? *Utunk 1972/24. Bálint Tibor: Az értelem kamarazenéje. *Utunk 1968/37. Baróti Pál: Szebb a páva, mint a pulyka. *Utunk 1968/47. Cseke Gábor: A "nagy felsorolás" helyett. *Előre 1968. okt. 27. Kocsis István: Drámaíró-avatás. *Utunk 1968/28. K. Jakab Antal: Aréna (P.: Az ünneprontó angyal). *Utunk 1969/5; uő: Egy újjászületett mítosz. *Utunk 1969/20; uő: Beszélgetés P. G.-val (a Vendégségről és további terveiről). *Utunk 1972/7; uő: Meghaltál, megöregedtünk. Búcsú P. G.-tól. Helikon 1995/14. Szilágyi Júlia: Az idő és irodalom. *Korunk 1969/3. Farkas Ildikó: Költő a színpadon. *Utunk 1969/10. Bata Imre: P. G.: Üvegek. Kortárs 1969/12. Ilia Mihály: P. G. elbeszélései. Tiszatáj 1969/9. Vásárhelyi Géza: Vendégségünk. *Utunk 1970/35. Farkas Árpád: Az árulás drámája. *Igaz Szó 1970/7. Veress Zoltán: P. G.: Zápfog király nem mosolyog. *Utunk 1970/14. Muzsnay Árpád: Mi a véleménye P. G. Dávid Ferencről szóló darabjáról? *Ifjúmunkás 1970/35. Pomogáts Béla: P. G. versei. Tiszatáj 1972/10; uő: Játék és költészet. *Korunk 1972/10. Az értelem görbületei (P. G. utószava a Tornyot választok c. drámához). *Korunk 1972/4. Lászlóffy Aladár: A mű foka. Gondolatok P. G. költészetéről. *Igaz Szó 1972/12. Robotos Imre: Az értelem indulatával művészeti látomások keresztútjain. Jelzések P. G. paraboláiról. *Igaz Szó 1973/4. Szilágyi Domokos: Hol kezdődik a vers? *A Hét 1973/10. Szávai Géza: A bűvös kör ostroma. *A Hét 1974/20; uő: Bűn és regény. *A Hét 1974/44; uő: Szinopszis. 1981. 115-117. Csiki László: Margó. *Utunk 1980/32. Tarján Tamás: Rabszurdoid avagy a teljesség áhítása. Napjaink 1981/4. Borcsa János: "Itt vagyok én, ki emberek felé megy". Megtartó formák. 1984. 17-25; uő: Az ideák poézise. Jelenlét (Kv.) 1991/5; uő: Találkozások P. G.-ra emlékezve. *A Hét 1995/23-24. Bogdán László: Erdélyi apokalipszis. *A Hét 1990/20, 21. Mikó Ervin: P. G.-val a sokműfajúságról. Beszélgetés. Helikon 1992/24. Mármarosi Iza [Lipcsey Ildikó]: P. G. (Háttérvázlat). Bp. 1994. Kocsis L. Mihály: A *szabadság nem politikai téma (Beszélgetés P. G.-val). Új Magyarország 1995/4. Dávid Gyula: Fájdalmas búcsú P. G.-tól. Helikon 1995/12. Páll Lajos: Búcsú P. G.-tól. *Látó 1995/7.
ÁVD: Borcsa János: P. G. költészete (1976).
(K. L.)