Robotos Imre (Nyírmártonfalva, 1911. okt. 18. 2001. ápr. 13. Budapest) újságíró, szerkesztő. A nagyváradi kereskedelmi középiskolában érettségizett (1929); később elvégezte a Ştefan Gheorghiu Pártfőiskolát (1953), ahol újságíró szakos diplomát szerzett. Újságírói pályáját a nagyváradi *Friss Újság munkatársaként kezdte (1933-39), közben cikkei jelennek meg a *Nagyváradi Naplóban és a *Korunkban is. A II. világháború éveiben munkaszolgálatos. 1945-ben Nagyváradra hazatérve az *Új Élet munkatársa (1947-ig). (Tőle származó közlés szerint az ugyanott 1947-ben indult megyei pártlap, a *Fáklya alapító főszerkesztője, ezt azonban a lap impresszumának adatai nem támasztják alá. Így csak fenntartással fogadhatók a háború utáni nagyváradi újságíróskodásának Pengeváltás c. önéletrajzi könyvében olvasható más közlései is.)
1947. szept. 1-től a névlegesen főszerkesztőként szereplő *Kacsó Sándor mellett valójában ő a *Romániai Magyar Szó c. központi magyar napilap felelős szerkesztője, 1951. júl. 13-tól főszerkesztője. Ugyanezt a funkciót tölti be utódlapjánál, az *Előrénél is, 1956 decemberéig. Közben 1948-53 között marxizmus-leninizmust ad elő a Bolyai Tudományegyetemen. Bár nem volt látható pártfunkciója, a dogmatizmus éveiben az ideológiai fronton nagyhatalomnak számított. Erről az időszakról később, a Pengeváltásban így ír: "… sokfelé elrejtettem magam, […] valamelyes álszeméremmel, hogy olyan látszatot keltsek: nem rólam van szó. Mindig rólam volt szó…" 1956 tavaszán, a XX. szovjet pártkongresszust követő hónapokban egyszerre a megújulást, a szemléletváltást kezdi sürgetni. A magyar forradalom leverése után nem sokkal (1956 decemberében) eltávolítják az *Előre éléről: átmeneti időre az *Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó bukaresti magyar szerkesztőségének vezetője, főszerkesztőként, majd 1958-ban visszatér Nagyváradra, ahol lakáshivatali tisztviselő nyugdíjazásáig (1968). 1986-ban áttelepül Magyarországra.
Első írását a *Nagyváradi Napló közölte 1931-ben; 1938-40 között a *Korunk munkatársi köréhez tartozott, s a folyóiratban a magyar szociográfiáról (1939/9), Erdei Ferenc Magyar város c. könyvéről (1939/9), a magyar faluregényről (1940/3) írt. Az ötvenes években a kommunista párt ideológiáját olyan, önállóan megjelent füzetekben népszerűsítette, mint Az igazi román-magyar közös múlt (1948), Munkás-paraszt szövetség (1948), Osztályharc és hazafiság (1949), A szocialista hazafiság, a béke legyőzhetetlen zászlaja (1953). Lelkes riportkönyvben számolt be szovjetunióbeli úti élményeiről (Az épülő kommunizmus földjén. 1952) és olvasmányairól (Az úttörés szépsége. Gondolatok a szovjet irodalomról. 1957), s irodalmi vonatkozású írásait egybegyűjtő köteteiben (Alkotás és bírálat. 1955, Mű és mérték. 1958) is egy dogmatikus, leegyszerűsítő szemlélet fejeződik ki.
Hosszabb hallgatás után regénnyel jelentkezett (Szárnybontás. Elbeszélő meditáció, 1968), amelyet Szőcs István nem csak "furcsa műfaji megjelölése" miatt bírál, hanem azért, mert "normatívnak alkotta meg alakjait". Maga a mű állapítja meg "nem egy irodalmi mű belső mozgástörvényeire épülő regény, hanem kívülről megalkotott gondolatmenethez alkalmazott illusztráció". "Sajnos folytatja , […] a szerző […] gondolati síkon félmunkát végzett. […] az irodalmiság tekintetében nem a gondolatiság túladagolása fékezte le, hanem az írói adottságok hiánya" (*Igaz Szó 1968/9).
A következőkben visszatér az irodalom *kritikai-elméleti megközelítéséhez: A nevetés vonzásában (1973) c. könyvében annak alcíme tanúsága szerint "a szatíra és a *humor köréből" kíván "értelmezések"-kel élni. Kísérlete azonban a vizsgált jelenségek külsődleges *szempontú megközelítése miatt nem vezet sikerre. "… értelmezésében állapítja meg *Szávai Géza keveset figyel a forma finomságaira s az objektív komikum-elmélet műelemzésbeli kedvezőtlen következményei itt terebélyesednek ki. Az objektív komikummal ugyanis önmagában fölösleges foglalkozni, a konkrét művekben pedig nem csak a »felfedett«, »meglátott« stb. objektív komikum érdekel, főképpen nem az, hanem ahogyan az író »felfedte«, »meglátta« stb. tegyük hozzá most már…: megteremtette. Ez pedig a mű immanens törvényeinek feltárása nélkül *nem lehetséges" (*Utunk 1973/37). Lényegében egy olyanfajta, irodalmon kívüli megközelítési mód továbbéléséről van szó, amit Arányok rendjében (1981) c. alatt összegyűjtött *kritikái is elárulnak. Ezért utalhat Kántor Lajos a kötetről írva "a szerző terhes *kritikai dogmatizmusá"-ra s ennek legfőbb jellemzőjére, a "mindenáron való rendteremtési szándék"-ra, "amelyben a mérce mindig egy külső (erkölcsi, esztétikai, politikai) nézőpont, nem pedig a művet (életművet) szervező erő" (*Korunk 1983/1).
Időközben két kismonográfiája is megjelenik: *Tabéry Gézáról (Eszmék ütközésében. Kv. 1979) és Karinthy Frigyesről (Utazás egy koponya körül. Kv. 1982), s egy "dokumentumriportja", Az igazi Csinszka (Bp. 1975), amellyel nagy port kavart fel. A könyv második kiadása (Szembesítés. 1985) az eredetinél is nagyobb terjedelemben adta közre művének *kritikai visszhangját, amelynek során a vita hozzászólói az irodalomtörténeti tényekkel szembesítették a szerzőnek ama szándékát, amelyet így fogalmazott meg: "… az eszményítés ábrándjait kívánom szembesíteni az olykor kegyetlen valósággal". *Bustya Endre tíz részből álló sorozatban szedi ízekre a szerző állításait és beállításait, *Láng Gusztáv Ady költészetét hívja tanúságul a "perben", *Marosi Péter pedig megállapítja: ~ "… a jelek szerint nem vette észre, hogy elméletileg olyan következtetésekig jutott el Csinszka »leleplezése« során, amelyek harminc év távlatában is párjukat ritkítják az irodalomtörténetírásban […] Ő csak bírálja, bírálja Csinszkát, s talán észre sem veszi, hogy tulajdonképpen az Ady-líra tagadásának küszöbéig jutott már el. Ha elméletileg felkészülten, megalapozva, ha irodalomtörténetileg felkészülten és tudatosan csinálná mindezt, vitatkoznék vele. Így csak szégyenkezünk miatta…" (*A Hét 1975/43).
Külön kérdése a Robotos-életműnek *Gaál Gáborhoz való viszonya. 1938-40-ben a *Korunk munkatársaként személyes kapcsolatban volt vele, a Valóság és irodalom megjelenése után azonban ő az, aki megsemmisítő ideológiai vádakat fogalmaz meg a könyvvel és szerzőjével kapcsolatban (Studii 1950/3); benne, az akkori dogmatikus ideológiai hajsza mintapéldányában, önkényesen szövegösszefüggésükből kiragadott és csoportosított idézetekből vonja le a maga súlyosan elmarasztaló következtetéseit. Az 1955-56-os "olvadás" időszakában tagja a Gaál műveinek újrakiadását előkészítő bizottságnak, s egy, a központi magyar pártlapban megjelent cikkében (Szabad Nép 1956. szept. 15.) fenntartás nélküli hódolattal emlékezik "a nagy *kritikai gondolkodó"-ra, a jeles szerkesztőre, s óvatos, eufemisztikus megfogalmazásokban még önkritikát is gyakorol: "Gaál Gábor, a *Korunk szerkesztője írja irodalmi életünk legendás alakja volt s maradt. Néhány esztendővel ezelőtt alaptalan fölénnyel, többen megkíséreltünk vitába szállni ezzel a legendával. Szomorúan és indokolt haraggal gondolunk ma már ezekre a méltatlan kísérletekre. Így gondolok különösen a magam tévedéseire." A hódolat azonban idővel szertefoszlott, s amikor már Budapesten emlékei felidézésébe fog, nem csak az egykori MNSZ-vezetők fejére olvas "elhallgatott történelmi tények"-et (*Kritika 1989/2), vitába is keveredve kortársaival (Találkozások Groza Péterrel. Népszabadság 1986. máj. 31.; Kurkó Gyárfás emlékére. *Kritika 1988/3; Válasz Balogh Edgárnak. uo. 1988/7; Áldás vagy kárhozat. Kapu 1989/1; Erdély változásai, avagy a transzilvanizmus és a *romániaiság ütközései. Új *Fórum 1990/3), hanem *Gaál Gábor-ügyben is újabb fordulatot hajt végre: egy, a Kossuth Rádióban vele készített interjú során (1991. ápr. 21.) "az 1950-beli brávói tőrdöfést ahogyan Tóth Sándor fogalmaz a szellem szabadságharca jegyében vívott dicsőséges fegyverténnyé rajzolja át […] ünnepélyesen megtagadja kommunista múltját, de büszkén vállalja belőle G. G. megtagadását. Ma már azzal kérkedik, hogy ő *Gaál Gáborral még életében, a sajtó nyilvánossága előtt szembefordult" (Dicsőséges kudarcaink… 218).
Egyéb művei: Finnország Suomi (Útirajz, 1957; német fordításban 1958); Tótágas (regény, Bp. 1986); Aranykulcs a rozsdás zárban (esszé, Bp. 1986); A vér városa Nagyvárad (Debrecen 1992); Pengeváltás. A csapdákat *nem lehet elkerülni (visszaemlékezések. Nv. 1997).
Bevezető tanulmányaival és jegyzeteivel gondozásában jelentek meg a *Romániai Magyar Írók sorozatban *Tabéry Géza munkái: Szarvasbika (1969), Két kor küszöbén (1970), Vértorony (1971), A Frimont palota. A Tabéry hagyatékát különben ő mentette meg az ötvenes évek végén az elkallódástól. Ugyancsak ő rendezte sajtó alá *Simon Magda publicisztikai írásait (Váradi harangok. 1975. *Romániai Magyar Írók) és Bölöni Györgyné Adyról megjelent írásait (Itóka Párizsban. 1977. Téka).
Álnevei, szignói: Váradi Erzsébet, R. I., (r. i.).
Hagyatékát a Petőfi *Irodalmi Múzeum őrzi.
Széll Zsuzsa: Megjegyzések egy útirajzhoz. *Utunk 1952/40. Cseke Gábor: Szárnybontás. Meditáció egy könyvről. *Előre 1968. jún. 8. Tömöry Péter: Érdekes téma. *Utunk 1968/25. Szőcs István: Az élet olyan, mint… *Igaz Szó 1968/9; uő: Valami furcsa, valami különös. uo. 1968/10; uő: Irodalomtörténet vagy pletyka. *Utunk 1974/26. Balázs Sándor: Humor és komikum. *Igaz Szó 1969/10; uő: A *humor objektivitásáról. *A Hét 1974/3. *Szávai Géza: Két *szempont közt ingázva. *Utunk 1973/37. Újraközölve: Szinopszis 1981. 203-207. Bajor Andor: Nevetés és magyarázat. *Korunk 1974/4. Újraközölve: Betűvetők becsülete. Cikkek, esszék, tanulmányok. Kv.-Buk. 1996. 318-322. Kozma Dezső: Humor és irodalom. *Igaz Szó 1974/2; uő: Könyv *Tabéry Gézáról. *Korunk 1981/6. *Láng Gusztáv: A dokumentumok hitele. Kérdez: Kozma Tibor. *Utunk 1975/40; uő: A megtámadott múzsa. *A Hét 1975/37. *Marosi Péter: Nem érti, nem érti a dolgot. *A Hét 1975/43. Újraközölve: Világ végén virradat. 1980. 214-220. Molnos Lajos: Eszmék ütközésében. *Utunk 1980/22. Varga Gábor: Egy hagyaték üzenete. *Igaz Szó 1980/7. Nagy Pál: Karinthy bűvöletében. *Utunk 1982/40. Kántor Lajos: Ki teremti a rendet? *Korunk 1983/1. Puskás Tivadar: "Arányok", árnyak múlt időben. *A Hét 1983/41. Szembesítés. Robotos Imre dokumentumriportja Ady és Csinszka házasságáról és a könyv *kritikai visszhangja. 1984 [A kiadás, amelynek szerkesztője *Molnár Gusztáv volt, tartalmazza Láng József, Szőcs István, Ruffy Péter, Dankó István, *Láng Gusztáv, *Marosi Péter, Móricz Virág, Bényei József, Féja Géza, *Bustya Endre, Bori Imre, Galsai Pongrác, Csányi László, Bákó Endre, Belia György, Lőrinczy Huba, Benedek István, Passuth László, Gyurkovics Tibor és *Király István hozzászólásait, bírálatait, s természetesen Robotos Imre három viszontválaszát is. Újabb "javított és bővített" újrakiadás. Bp. 1994]. *Bustya Endre: "Hihető" vagy "hitető"? *Utunk 1984/40. Köllő Károly: Görögtűzfénybe öltöztetett valóság. *Korunk 1985/1. Ágoston Vilmos: Hit és tények. Születésnapi beszélgetés R. I.-vel. Magyar Nemzet 1986. okt. 18. Balogh Edgár: Múltunk vívmányait ne adjuk fel. *Kritika 1988. Tóth Sándor: Dicsőséges kudarcaink a diktatúra korából. *Gaál Gábor sorsa és utóélete Romániában 1946-1986. Bp. 1997.
(S. Zs.)