pedagógiai szakirodalom Kezdetei Erdélyben a 19. század végére vezethetők vissza, amikor a kolozsvári magyar egyetem pedagógiai tanszékén olyan kiváló személyiségek működtek, *mint Felméri Lajos, Schneller István, *Imre Sándor. Neveléstudományi eszmerendszerük nemcsak az erdélyi magyar nevelésre gyakorolt meghatározó hatást, hanem külön fejezetet nyitott az egyetemes magyar neveléstörténetben is. *Mindhárman az újításnak, a hagyományos nevelési rendszer meghaladásának voltak a hívei. Ebben a korszakban *mind több szó esett a fennálló pedagógiai rendszer válságáról. *Mivel a 19. század utolsó harmadában még Johann Friedrich Herbart pedagógiája volt az uralkodó Európa nagy részének gondolkodásában, a bírálat e rendszer egyoldalú intellektualizmusát, ridegségét, lélektelen fegyelmét, a gyermek lelkivilágának meg nem értését vette célba. Ezt a Herbart-ellenes szellemet képviselték az említett kolozsvári professzorok is. *Mindenikük az általános reformpolitikai irányzat eszmekörén belül dolgozott ki eredeti elméleti rendszert.
A székelyudvarhelyi születésű Felméri Lajos Angliában tanulmányozta az iskolázás ottani helyzetét. Hazatértekor kétkötetes munkát írt tapasztalatairól, s azokat összegezve megírta A neveléstudomány kézikönyvét (Kv. 1890) is. A kolozsvári egyetemen töltött két évtized alatt tekintélyes pedagógiai irodalmi munkásságot fejtett ki. Kora haladó liberális társadalmi eszméire, a természettudományok új eredményeire támaszkodva utasította el Herbart spekulatív pedagógiáját s a nevelés konkrét folyamatának elemzését, a gyermek konkrét eszközökkel való megismerésének szükségességét hangsúlyozta.
Schneller István 1894-ben foglalta el a kolozsvári egyetem pedagógiai tanszékét. Neveléselméletét "a személyiség pedagógiájá"-nak nevezte. Véleménye szerint a természet meghatározta öröklött sajátosságokból kell kifejlesztenünk a személyiséget, ami nem egyéb, *mint "ethizált és tudatra emelt egyéniség". Felfogásának alapvető jellegzetessége az ember erkölcsi nevelhetőségébe vetett feltétlen hit, kulcsfogalma a szeretet, melynek legfontosabb jellemzője az igazságosság, a másik ember egyéniségének tisztelete.
*Imre Sándor tanulmányait Schneller István tanítványaként végezte, majd németországi tanulmányút után Kolozsvárt tanárkodott. Pedagógiai munkásságának vezérfonala a nemzetnevelés elmélete, melyet Nemzetnevelés (Bp. 1912) c. könyvében fejtett ki. Célkitűzése: "… a nemzet fejlődésének segítése azáltal, hogy a nemzet *minden tagját nemzeti tudatosságra emeli, képessé és hajlandóvá teszi a nemzet munkájában való részvételre". Nemzetnevelési koncepciója sohasem alacsonyodott le demagóg politikai célok eszközévé. Egy tanulmányában kifejtette: "A személyiség kérdése központi jelentőségű, bármely oldalról nézzük: akár azt keressük, hogy az egyén nevelésének *mi a célja, akár azt, hogy *miként lehet a neveléssel az emberi közösség (társadalom, nemzet) jövőjének kívánatos alakulását biztosítani." Így találkozik a személyiség fogalmában a nevelés kétféle felfogása: az egyéni és a közösségi, az individuális és a szociális.
A két világháború között a magyar egyetem és ezzel együtt a magyar nyelvű pedagógiai oktatás a tanítóképzőkre korlátozódott, de a Schneller-tanítványoknak köszönhetően a magyar neveléstudomány szakszerű művelése Erdélyben nem szűnt meg. Ebben a vonatkozásban a Református Teológia professzorai: Imre Lajos, *Makkai Sándor és *Tavaszy Sándor munkásságát, a több éven át egyházkerületi *ifjúsági utazótitkárként tevékenykedő *László Dezső nevét kell kiemelnünk (Imre Lajos: A modern nevelési rendszerek kritikája. Kv. 1928; Az *ifjúság válsága. Kv. 1930; *Makkai Sándor: Magyar nevelés, magyar műveltség. 1937; *Tavaszy Sándor: A nevelés református alapelvei leány- és fiú-középiskolákban. Kv. 1938; *László Dezső: A család *mint nevelői közösség. Kv. 1939), a római katolikus ~-ból a főleg iskola- és oktatástörténeti munkákat (Boga Alajos: A katolikus iskolázás múltja Erdélyben. Kv. 1940; Rass Károly: Az erdélyi iskoláztatás és tudományosság a középkorban. Kv. 1924).
A szaklapokban inkább csak gyakorlati kérdésekkel foglalkozó cikkek jelentek meg. Ilyen lap volt az *Erdélyi Iskola György Lajos és *Márton Áron szerkesztésében (1933-44), Nagyváradon *Székely Gyula szerkesztésében az Erdélyi Magyar Tanító (1933-40) s rövid ideig a kolozsvári Tanító (1930-32), illetve a székelyudvarhelyi *Tanítók Lapja (1921-23). Az akkori sajtó cikkei közül kiemelkedik György Lajos Az iskola válsága és új iránya, *Márton Áron A kiszélesített iskola, *Puskás Lajos A kisebbségi életformára való nevelés iskoláinkban és Magyar Tamás A cselekvő iskola tanítási elvei c. értekezése. A *Korunk *mint baloldali világnézeti *szemle időnként a szovjet pedagógiai kísérletekről közölt ismertetést, így *Kádár Imre tollából az orosz pszichoanalitikus nevelésről.
Külön kiadásban kisebb terjedelmű szakmunkák is jelentek meg ebben az időszakban. Faragó Lászlótól Az újabb magyar neveléstudományi irodalom (Kv. 1939), Gál Sándor önálló tanulmányai (Becsület és jellem. Kv. 1921; Erkölcsi és egészségügyi pedagógia. Kv. 1930; Életszabályok és tanácsok. Az értelmi és az erkölcsi nevelésről alkotott ideál. Kv. 1938; Pedagógiai neveléstan. é.n.), Kiss Károlynak Az iskolából kikerült *ifjúság neveléséről c. előadása (Székelyudvarhely 1922), Gál Kelementől A társadalmi közszellem hatása az iskolai nevelésre (Kv. 1928).
1940-től, a magyar egyetem visszatérésével Kolozsvárt Varga Béla professzor irányítása alatt újraindul az egyetemi szintű magyar pedagógiai oktatás, de pedagógia-lélektani tanárképzés csak 1946-tól kezdődik az immár Bolyai nevét viselő tudományegyetemen. Első évben Imre Lajos, majd *Tettamanti Béla adta elő a pedagógiát, aki neveléstörténeti kurzusán Schneller István személyiségnevelő elméletét ismertette, foglalkozva Makarenko nevelési felfogásával is. Ez azonban nem volt elegendő ahhoz, hogy a *mindinkább ránehezedő ideológiai és politikai nyomás ne kényszerítse a Magyarországra való visszatérésre. A katedra, bár bővült, de más szakos vagy éppen kezdő tagokból verődött össze, *Rózsa Jenő filozófus létére pedagógiai érzékkel és a követelményeknek megfelelően irányította a tanszék munkáját. Eredményként könyvelhető el, hogy 1957-ben kétkötetes neveléstudományi litografált magyar egyetemi jegyzetet jelentetett meg, melynek létrehozásában a tanszék tagjai közül *Debreczy Sándor, Bakó Béla, Lászlóffy Ilona, Nagy Károly, *Gáll Margit is részt vettek.
Az önálló Bolyai Tudományegyetem, majd a pedagógiai szaktanárképzés megszűnésével beszűkült a neveléstudomány anyanyelvű művelésének lehetősége. Önálló magyar nyelvű szakkönyvek megjelentetése olyan akadályokba ütközött, hogy a magyar pedagógusok csak román szerzőkkel társulva tudták megjelentetni románra fordított műveiket. Ebben a helyzetben a pedagógia a hazai magyar folyóiratok, hetilapok hasábjaira szorult, így *A Hét közölt ilyen tárgyú cikkeket, s a *TETT több kimondottan nevelési tematikájú számmal jelentkezett, *mint amilyen volt az Egyén a közösségben (1980), Az alkotó ember (1988) vagy A tanulás (1989) jelzésű száma. A *Korunk pedagógiai jellegű tanulmányai közül kiemelkedik Kabán Ferencnek az etikai nevelés paradoxonairól (1968/10), Kulcsár Tibornak a motivációról és személyiségről (1984/11) s Lászlóffy Ilonának a családról *mint az emberi értékek megalapozójáról (1985/1) szóló értekezése.
A *Tanügyi Újság hosszú időn keresztül az egyetlen magyar nyelvű szaklap lévén, számon tartotta az oktatás időszerű kérdéseit és *minőségi fejlesztésének távlatait. Munkatársai, köztük Dancsuj András, *Debreczy Sándor, *Ferenczi Gyula, Fodor László, Kuszálik Piroska, Lászlóffy Ilona, P. *Dombi Erzsébet az osztály-, egyéni és csoporttanulással, az iskola növekvő személyiségformáló szerepével, az oktatási folyamat pszichológiai alapjaival, a különböző oktatási módszerekkel kapcsolatos neveléstudományi nézetekkel és problémákkal ismertették meg a lap tanárolvasóit.
A pedagógiai szakirodalom szerves részét képezik a módszertani kiadványok, melyek gyakorlati jellegüknél fogva hathatós segítséget nyújtanak a tanári munkában. Időrendben elsőnek *Szántó Árpád litografált jegyzete említhető: ez a fizika szakos tanárok továbbképzését segítette elő (1959). A magyar nyelv és irodalom tanítása módszertanával kapcsolatosak Kuszálik Piroska, Szabó Hajnal, *Debreczy Sándor tanulmányai, s alapvető Nagy Géza és P. *Dombi Erzsébet közös munkája, A magyar nyelv iskolai tanulmányozásának módszertana (Kv. 1979), valamint *Ferenczi Gyula és *Horváth Attila Korszerű oktatáselmélet (Kv. 1980) c. munkája.
A diktatúra bukása után 1990-től az ideológiai-kulturális pluralizmus a pedagógia területén is éreztette hatását és új elvek, eszmék terjedése mellett vagylagos oktatási-nevelési modellek alkalmazása és kikísérletezése vált lehetővé. A pedagógiai jelenségek hagyományos értékelése mellett, *mint amilyen *Ferenczi Gyula-Fodor László A pedagógia tudományelméleti alapjai (Kv. 1993) c. munkájában érvényesül, olyan kezdeményezések is egyre inkább terjednek, melyek az újítás szellemében alternatívák kidolgozásán munkálkodnak tantervek, tankönyvek, módszerek területén egyaránt. A pedagógiai pluralizmus jelentkezik a módszertani jegyzetekben is, például Kovács Zoltán A fizikatanítás módszertana (1994) c. egyetemi jegyzetében s a szaklapokban.
Külön említhető az 1990 óta megjelenő *Közoktatás, valamint a Fórum, *Hargita megye tanfelügyelőségének és a Pedagógusok Házának negyedévi közlönye s a *NyIT-lapok (Nyelv-Irodalom-Tanítás) c. ugyancsak negyedévi folyóirata. Ezekben olyan új *szemléletű írásokat találunk, *mint A hermeneutikai *horizont általános érvénye a pedagógiai szituációkban (1991) Orbán Gyöngyitől, Az irodalom tanítása: felfedezés és alkotás (1991) Kelemen Pétertől vagy Drámapedagógia és személyiségfejlesztés (1993) Rusz Mónikától.
Ami a vagylagos tantervek és tankönyvek kidolgozását illeti, értékelendő az a kezdeményezés, mely "jámbor szándék" jelige alatt vált ismertté *mint Orbán Gyöngyi és *Tulit Ilona kidolgozta tanterv-koncepció. Ez a magyar irodalom tanításának elméleti megalapozásául szánt programszöveg egy értelmező távlatokat nyitó pedagógiai *szemléleten alapul. A szerzők meggyőződése szerint ez a tantervkoncepció túllépheti az irodalomtanítás kereteit, és nemcsak az irodalom újfajta megközelítésének, hanem az egész oktatás megújításának *szemléleti alapjává válhat. A tantervet kiválasztható tankönyvek kidolgozása követte, ezeket a kilencvenes évek közepén kísérleti jelleggel több iskolában bevezették.
A kísérleti pedagógia kiszélesítése az elméleti pedagógiát a gyakorlati megújítás szolgálatába állíthatja.
Barabás Endre: A romániai magyar nyelvű oktatásügy első tíz éve. 1918-1928. Lugos 1929. Papp C. Imre: Oktatás és valóság. *Tanügyi Újság 1973/19. Csire Gabriella: Az együttélő nemzetiségek anyanyelvű oktatása. *Előre 1982. júl. 28. Dancsuj András: Szemléletváltás az iskolában. Közoktatás 1992.
(D. A.)