Petelei István emlékezete a Marosvásárhelyen született, sírjában itt pihenő *Petelei István (1852. szept. 13. 1910. jan. 5.) nem tartozott a szélesebb népszerűséget élvező írók közé. Irodalmi levelezésének sajtó alá rendezője, Bisztray Gyula írta róla: "… az írók írója titulussal tisztelték meg kortársai. De ez a díszítőjelző, sajnos, végzetévé vált, mert három emberöltő óta nem lett az írók írójából a nagyközönség írója." Rövidprózájának, riportjainak, publicisztikai cikkeinek jelentős része rejtőzik napilapokban, folyóiratokban.
Petelei novellista volt, a legjobbak közül való, olyan pályatársakkal egy sorban, mint Mikszáth és Tömörkény, Bródy és Gárdonyi. Az akkoriban teret hódító tárcanovella egyik megteremtője. Egyéniségétől távol állott a látványosságra való törekvés. *Kovács Dezső írta róla az *Erdélyi Helikonban: "Egy olyan típust képviselt, amely majdnem ellentéte volt a kornak, amelyben élnie adatott. Törtető és lármás nemzedék közepette maga volt a nyugalom és a csönd." A kisvárosok és falusi emberek, a megszomorodottak és elesettek életének apró eseményeit rajzolgatta kitartóan. Emberi-írói alkatának meghatározó jegye a tragikumra való ráhangoltság, a fogékonyság sötét színek iránt, az önkínzó bizonytalanságérzet.
Kolozsvárt töltötte pályájának legmozgalmasabb évtizedét. Közege volt a vidék, de azzal sohasem azonosult. Élményvilágának legfőbb színtere ugyanaz a világ: az *erdélyi kisváros. Már pályája kezdetén úgy látta, elsősorban ide kapcsolódó élményeit kell megírnia. Novelláiból hiányzik a leleplező indulat, a szatírai elem (ami oly erőteljesen jut szóhoz például Tolnai Lajosnál). Annál kimunkáltabb nála a lélekrajz. *Gyulai Pál figyelt rá kitüntető szigorral, Mikszáth és *Kiss József lelkesedett érte, Ady a legjobbakkal együtt említette nevét.
Életében hét novelláskötete látott napvilágot: a Keresztek (1882); Az én utcám (1886); A fülemüle (1886); Jetti (1893); Felhők (1897); Vidéki emberek (1898) és Az élet (1905). Halála után özvegye jelentette meg 1910-ben Kolozsvárt az Elbeszélések két kötetét. Ugyancsak Kolozsvárt jelent meg 1924-ben egyetlen regénykísérlete, az Egy asszonyért, 1937-ben pedig, a *Hasznos könyvtár 18. füzeteként *Kacsó Sándor adott ki válogatást A csíkos szőttes címmel, *Szentimrei Jenő bevezetésével. Ugyancsak Szentimrei vezette be az 1943-as Petelei-kötetet is Budapesten A fülemüle és tizenegy elbeszélés címmel.
Árnyalatosan válogatott Petelei-kötet látott napvilágot 1955-ben a magyarországi Szépirodalmi Könyvkiadónál Bisztray Gyula bevezető tanulmányával (Lobbanás az alkonyatban), majd azzal szinte egy időben, 1956-ban, az ÁIMK Marosvásárhelyt létrehozott magyar kiadói részlege jelentkezett egy kötetnyi válogatott elbeszélésével (Kéri [Spielmann] József előszavával). További romániai Petelei-kötetek: *Máthé József válogatásában és előszavával A kakukkos óra (1969), *Kozma Dezső előszavával A jutalom (Kv. 1986 = Tanulók Könyvtára). Ez utóbbiban olvasható először kötetben az író 1884-ben írt Mezőgazdasági út c. szociografikus riportja. Közben a Köllő Károly szerkesztette Szépliteratúrai ajándék (1967) c., a 19. század magyar elbeszélőit bemutató antológiában is megjelent egy Petelei-elbeszélés, a Klasszi.
A Peteleiről szóló irodalomban már egykori újságíró tanítványa, *Gyalui Farkas feltűnt, amikor elősegítette elbeszéléseinek kétkötetes kolozsvári posztumusz kiadását, majd az *Erdélyi Helikonban közreadta az író hozzá intézett 40 levelét (1928/5), ismertette találkozásaikat, s a *Pásztortűzben Petelei küldetéséről értekezett (1935/10-11). Az *Erdélyi Múzeumban Bedőházy János (1914. 339-348), a *Pásztortűzben az egykori egyetemi diáktárs, *Márki Sándor (1924. II. 142-145), A rajzforma fejlődése irodalmunkban (Bp. 1925) c. munkájában Galamb Sándor méltatta elismeréssel írásait, de csak *Kozma Dezső Egy *erdélyi novellista (Kv. 1969) c. kismonográfiájában jutott el a teljes pályakép megrajzolásáig, kijelölve helyét a magyar irodalom történetében. Szerkesztői és közéleti szerepére vet világot bő levelezésének további közzététele is. Marosi Ildikó A marosvásárhelyi *Kemény Zsigmond Társaság levelesládája (1973) c. kötetében 19 levelét bocsátotta nyilvánosságra, majd Bisztray Gyula rendezte sajtó alá a 243 darabot számláló teljes irodalmi levelezést a Kriterion számára (1980), átfogó bevezető tanulmányban mutatva be az író és kortársai kapcsolatait. A kötetet *Petelei Istvánné levelezésének 11 darabja egészítette ki.
Kevésbé ismeretes az utókor előtt Petelei irodalomszervező tevékenysége. Jelentős ebből a szempontból a Kolozsvárt töltött évtized (1880-1890), amelyről *Kozma Dezső adott áttekintő képet a századforduló kolozsvári lapszerkesztőségeinek világát felidéző könyvében (A valóság igézete. Kv. 1972). 1886-tól az író-szerkesztő tevékeny tagja volt az *EMKE irodalmi szakosztályának, s lapjában, a Kolozsvár c. napilapban jelentette meg 1888-ban Irodalmi társaság címmel sürgetését egy színvonalas irodalmi tömörülés létrehozására *Erdély fővárosában. E kezdeményezésére alakult meg az Erdéyi Irodalmi Társaság. Ugyanekkor újságírói tollával előmozdította Kolozsvár főterének mai formában való rendezését, a városközpont modern arculatának kialakítását (Négy pavilon, Kolozsvári Közlöny 1886. máj. 20.), szorgalmazva a Mátyás-szobor felállítását a legméltóbb helyen, a Szent Mihály-templom előtt. Marosvásárhelyre visszaköltözve két éven át (1896-98) az újjáéledő KZST elnöke lett. Ezt a szakaszt nevezi *Dávid Gyula a KZST-levelesláda bevezetőjében "Petelei-korszak"-nak. Kemény Zsigmond, Orbán Balázs, *Benedek Elek mellett így válhatott *Petelei István is a KZST emlékőrző rendezvényeinek hősévé.
Az emlékezések sorában kiemelkedő esemény volt szülőházának megjelölése emléktáblával a marosvásárhelyi Szent György tér 5. szám alatt 1928. szept. 13-án. *Csergő Tamás megnyitóbeszéde után a táblát Kemény János, a KZST frissen választott elnöke leplezte le. Az író halálának negyedszázados évfordulóján, 1935-ben a KZST ünnepi felolvasóestét rendezett, ahol *Gyalui Farkas emlékezett vissza mesterére, *Molter Károly pedig Petelei viharban c. írását olvasta fel.
Ötvennyolc éves korában végzett vele a *gyilkos idegbaj. Szülővárosában a katolikus temetőben helyezték örök nyugalomra. Sírboltjára a maga szövegezte felirat került: "Lelje fel ott túl mindazt a szépet és jót, amiről itt életében álmodott." Különben Szováta sem feledkezett meg arról, aki gyakran pihent ottani villájában: róla nevezte el irodalmi körét.
Schöpflin Aladár: P. I. Nyugat 1910/2. Barta Lajos: Találkozás P.-vel (Jegyzetek egy kevéssé ismert magyar íróról). *Napkelet (Kv.) 1921/13. *Kovács Dezső: P. I. *Erdélyi Helikon 1928/5. P. I. negyven levele *Gyalui Farkashoz. Kv. 1928. Klny. az *Erdélyi Helikon 1928/5. számából. *Gyalui Farkas: P. I.-ról. *Pásztortűz 1928/18; uő: Petelei küldetése. *Pásztortűz 1935/10-11. Várady Aurél: P. I. a kritikus és a harcos újságíró. *Keleti Újság 1928. szept. 16. R. Berde Mária: Szovátai emlék. *Pásztortűz 1932/17. *Szentimrei Jenő: P. és Mikszáth. *Ellenzék 1935. jún. 6. *Molter Károly: P. viharban. *Független Újság 1935. jún. 29. Járosi Andor: P. I. *Pásztortűz 1935/8. Bisztray Gyula: P. I. családja. Bp. 1949; uő: P. I. (bevezető tanulmány Lobbanás az alkonyatban c. kötetében). Újraközölve Könyvek között egy életen át c. kötetében (Bp. 1976. 414-456); uő: P. I. irodalmi levelezése. Buk. 1980. Nagy István: Egy feledésbe merült *erdélyi novellista. *Igaz Szó 1954/11. Marosi Péter: P. I. tragédiája. *Utunk 1956/43. *Dávid Gyula: Az újra felfedezett P. I. *Igaz Szó 1956/10. Szász Lőrinc: P. I. színikritikái. NyIrK 1965/1. *Kozma Dezső: Egy *erdélyi novellista (monográfia, 1969); uő: A valóság igézete. Kv. 1972. 51-64; uő: P. I. Újraközölve Erdélyi utakon c. kötetében, Székelyudvarhely 1997. 62-64. Kormos Gyula: Százhúsz éve született P. I. *Utunk 1972/42. Sztojka László: P. I. emléke özvegyének leveleiben. Irodalomtudományi Közlemények 1974/2. Egyed Ákos: P. I. és a céhek. *Művelődés 1985/10. Nagy Pál: "Írók írója": Petelei. *Utunk 1986/28.
(N. P.)