Kovács György (Küsmöd, 1911. ápr. 27. 1990. okt. 22. Marosvásárhely) író, publicista. ~ György (Marosvásárhely, 1941) apja. A parasztság életének művészi krónikása a romániai magyar prózában. Falusi értelmiségi családból származik: apja református lelkész, anyai nagyapja tanító. Az elemi iskolát Nagykenden, a középiskolát a nagyenyedi Bethlen-kollégiumban végzi; ekkor jelennek meg az Enyedi Újságban és az Ellenzékben első tárcanovellái, karcolatai (1928-30), amelyekre már éles megfigyelőkészség, realista látásmód jellemző (A megfagyott lélek, Emberarcok, Egy csésze kávé). Beiratkozik a kolozsvári román egyetem bölcsészeti karára, de anyagi nehézségek miatt nem tudja befejezni tanulmányait.
Előbb az Ellenzéknél, majd a *Brassói Lapoknál újságíró, ám radikális szellemű cikkei, riportjai miatt az ügyészség vádat emel ellene, és mindkét laptól elbocsátják. Időközben ő is csatlakozik az *Erdélyi Fiatalok valóságkutató mozgalmához (1930), novellával szerepel az Új Arcvonal c. *antológiában (1932); több más írótársával együtt a Temesvári Hírlapban közzétett nyilatkozatában a népi-plebejus irodalom mellett kötelezi el magát. Megírja Pletykafészek c. első regényét (1932), amely azonban csak három évtized múlva lát napvilágot. Mivel 1934-ben állás nélkül marad, éveken át (1934-37) Csókfalván él özvegy édesanyjával együtt, szűkös anyagi körülmények között; innen gyalogszerrel bejárja a Küküllő, a Nyárád és a Nyikó menti falvakat, mélyebben megismeri a falu társadalmi valóságát. Élményeiből számos novellát, riportot, publicisztikai írást közöl az *Erdélyi Helikon, *Korunk, Kelet Népe, Láthatár, Jövendő és más lapok hasábjain. 1937-ben részt vesz a Vásárhelyi Találkozón; irodalmi és publicisztikai műveivel a háborúellenes erők demokratikus összefogásáért munkálkodik, egyike a 48-as *Erdély c. antifasiszta szellemű *antológia szerzőinek (1943).
1945-től 1950-ig a marosvásárhelyi *Szabad Szó, majd a *Népújság szerkesztője; egy ideig az *Utunk, a *Korunk és az *Igaz Szó szerkesztőbizottságának tagja, a *Falvak Népe és az *Előre munkatársa. 1952-ben Állami Díjjal tüntetik ki. Irodalmi és publicisztikai tevékenységével párhuzamosan számos közéleti megbízatást vállal: a nemzetgyűlés képviselője (1952-75), az RKP Központi Bizottságának tagja (1955-74), a Nagy Nemzetgyűlés alelnöke (1965-75).
Írói pályája főleg Móricz Zsigmond ösztönző művészi példája nyomán bontakozik ki; valóságszemlélete már indulásakor mentes mindenféle stílromantikától, a kendőzetlen valót igyekszik ábrázolni műveiben. 1944 előtti novellái komor, tragikus világot idéznek, a paraszti nyomor lázító képeit villantják fel (Ilona; Tündérország; Adószedés; A járvány; Bűnügy). Első regényében (Pletykafészek) a falusi értelmiség egykori zárt világát, anyagi gondokkal vívott reménytelen küzdelmét mutatja be, második regénye, a Varjak a falu felett pedig egy fiatal kollégiumi tanár kálváriájában a "politikamentesség" illúzióinak szertefoszlását követi nyomon az 1929-33-as gazdasági válság idején. A 30-as évek közepétől egyre inkább a falu világának osztályviszonyaira összpontosítja figyelmét, falujáró útjainak élményeiből született ekkori regényei (A *tűz kialszik; Erdélyi tél; Szegények szerelme; Vörös szamár) a népi elkötelezettségű valóságirodalom nagyepikai eredményei; a parasztság társadalmi rétegződésének, belső konfliktusainak drámai következményeit realista érzékletességgel tárják az olvasó elé. A székely falu átfogóbb, összesítő jellegű képét először az Erdélyi télben, majd az Aranymező c. regényében sikerül megrajzolnia. Ennek a szintetizáló művészi törekvésnek azonban kétségtelenül legjelentősebb eredménye a Kristófék kincse c. nagyregény, amely egy parasztcsalád sorsában a két világháború közti székely falu teljes világát ábrázolja a jellem- és környezetrajz árnyaltságával, előadásmódjának és nyelvének érzékletességével.
1945 utáni pályaszakaszának nyitánya egy regény (Árnyék a völgyben) és egy riportkönyv (Békülő *Erdély), ezekben a román-magyar *testvériség gondolata mellett áll ki. Foggal és körömmel c. regénye Állami Díjban részesült; egyik legelső olyan nagyepikai alkotás, amely a társadalmi fordulat történelmi eseményeiből meríti tárgyát, igaz, már az "osztályharcra" kihegyezett sarkítással. Későbbi regényei (Sánta lelkek; Ozsdola leánya; Hínár; Katonasír; Kergető szelek) művészi értékét még jobban lerontja a valóságra ráerőltetett tézis.
Politikai pályájának emelkedésével ellentétben egyre észrevehetőbb volt írói hanyatlása, publicisztikájának eltorzulása. Gyom, amit irtani kell c. hírhedt cikkében, mely nemcsak az *Előre, hanem a Scînteia hasábjain s egyidejűleg a bukaresti német napilapban is megjelent (1956. jún. 3.) nyílt támadást intézett nemzeti öntudatra ébredt magyar írótársai ellen, s az 1956-os magyar forradalom leverése után éles harcba kezdett a "magyar nacionalizmus" ellen, megkísérelve a "magyar nyelvű román író" fogalmának bevezetését. A 60-as évektől kezdve hozzáfogott átírni korábbi műveit, beerőszakolva az "osztályharcos" szemléletet… A 70-es évek közepétől viszont mindenféle közéleti tevékenységtől visszavonult, s a kiszolgált rendszer bukása után meghasonlottan halt meg.
Regényei: Varjak a falu felett (Brassó 1934, Buk. 1962); A *tűz kialszik (Brassó 1934, Buk. 1965); Erdélyi tél (Bp. 1938, Buk. 1967); A vörös szamár (Nv. 1940); Aranymező (Bp. 1942, Buk. 1955); Boszorkány (Mv. 1946, Buk. 1965); Árnyék a völgyben (Mv. 1946); Foggal és körömmel (1949, 1951, 1961); A bokréta (Mv. 1955); Ozsdola leánya (1959); Katonasír (Mv. 1960); Kristófék kincse (Mv. 1960); Sánta lelkek (Bp. 1961); Pletykafészek (1962); A ki nem mondott szó (1964); Kergető szelek (1964); Hínár (1965); Döglött gránát (1970).
Elbeszéléskötetei: Bűnügy (1956); Dali Jóska rózsája (Mv. 1957); Krisztina és a halálraítélt (Mv. 1959); Falusi kaland (1961); Bánat és bor (1966); Kozmáné szépasszony (1969); A hadnagy és a tünemény (1977); Néma pásztor (Kv. 1980).
Útirajzok, riportok: Békülő *Erdély (Bp. 1947); A *szabadság útján (Moldvai csángók között. 1950); Világ fénylő reménye (Utazás a Szovjetunióban. 1953); Csatangolások a világban (1968).
Más nyelvű kiadások: Foggal és körömmel (román 1950, cseh 1952, német 1955, francia 1955); A bokréta (román 1957, német 1961); Ozsdola leánya (román 1957); Katonasír (román 1962); Kristófék kincse (román 1965), Hínár (orosz 1964).
(Má. J.)
Tamási Áron: K. Gy. Előszó az Erdélyi tél 1. kiadásához, Bp. 1938. Szélpál Árpád: Igazi *Erdély igazi író. Népszava 1938. nov. 6. Rónay György: Erdélyi tél. Vigilia, Bp.1938/11. Csuka Zoltán: Erdélyi tél. Láthatár, Bp. 1938. dec. Tabéry Géza: A vörös szamár. *Független Újság 1940. márc. 30.-ápr.12. Tompa László: A vörös szamár. *Erdélyi Helikon 1940/4. Molter Károly: Aranymező. Újság, Bp. 1942. okt. 6. Balogh Edgár: K. Gy. székely parasztregénye. Kis Újság, Bp. 1943. jan. 24. Benedek Marcell: Árnyék a völgyben. *Szabad Szó 1946. júl. 8. Pándi Pál: Foggal és körömmel. Irodalmi Újság, Bp. 1951. máj. 29. Kacsó Sándor: Aranymező. *Igaz Szó 1955/9; újraközölve Írók, írások. 1964. 197-207. Az Aranymező második kiadása. Fodor József: Szűkülő kör. Közli A történelem sodrában. Bp. 1961. 151-55. Marosi Péter: Ballada ezer oldalon elbeszélve. *Utunk 1961/8, 9. Baróti Pál: Új kép a régi faluról. *Korunk 1961/8-9. Sőni Pál: Egy életmű kezdetei. *Utunk 1963/13; uő. Élmény, szerep, mű. *A Hét 1981/20. Abafáy Gusztáv: K. Gy. írói útja. Közli Kacsó-Sőni-Abafáy: Három portré. 1963. 149-234. Izsák József: Leányok a kertek alatt. *Előre 1964. jan. 4. Gálfalvi Zsolt: Az indulás évei. *Utunk 1964/11. Beke György: Kergető szelek. *Előre 1964. okt. 10. Huszár Sándor: A huszonötödik könyv után. *Utunk 1965/7. Gagyi László: Indulatok komor sírboltja. *Igaz Szó 1966/2. Varró János: Az *erdélyi falu regénye. *Igaz Szó 1967/5; uő. Ki virrasztott a Firtos-tetőn? A Néma pásztor c. elbeszéléskötet előszava, Kv. 1980. Hajdu Győző: K. Gy. arcképe. Közli Műhely. 1967. 162. Kahána Mózes: Testvérem, K. Gy. Élet és Irodalom, Bp. 1973/24. Kicsi Antal: K. Gy. *Brassói Lapok 1974/26-30. Szekernyés János: "Állom, mert vállaltam…" *A Hét 1981/20.
ÁVDolg. Barabási Katalin: Köznapi kifejezések K. Gy. "A hadnagy és a tünemény"c. kötetében. Kv. 1980. Golicza Mária: Frazeológiai egységek K. Gy. "Kristófék kincse" c. regényében. Kv. 1981.
Előbb az Ellenzéknél, majd a Brassói Lapoknál újságíró, ám radikális szellemű cikkei, riportjai miatt az ügyészség vádat emel ellene, és mindkét laptól elbocsátják. Időközben ő is csatlakozik az Erdélyi Fiatalok valóságkutató mozgalmához (1930), novellával szerepel az Új Arcvonal c. antológiában (1932); több más írótársával együtt a Temesvári Hírlapban közzétett nyilatkozatában a népi-plebejus irodalom mellett kötelezi el magát. Megírja Pletykafészek c. első regényét (1932), amely azonban csak három évtized múlva lát napvilágot. Mivel 1934-ben állás nélkül marad, éveken át (1934–37) Csokfalván él özvegy édesanyjával együtt, szűkös anyagi körülmények között; innen gyalogszerrel bejárja a Küküllő, a Nyárád és a Nyikó menti falvakat, mélyebben megismeri a falu társadalmi valóságát. Élményeiből számos novellát, riportot, publicisztikai írást közöl az Erdélyi Helikon, Korunk, Kelet Népe, Láthatár, Jövendő és más lapok hasábjain. 1937-ben részt vesz a Vásárhelyi Találkozón; irodalmi és publicisztikai műveivel a háborúellenes erők demokratikus összefogásáért munkálkodik, egyike a 48-as Erdély c. antifasiszta szellemű antológia szerzőinek (1943).
1945-től 1950-ig a marosvásárhelyi Szabad Szó, majd a Népújság szerkesztője; egy ideig az Utunk, a Korunk és az Igaz Szó szerkesztőbizottságának tagja, a Falvak Népe és az Előre munkatársa. 1952-ben Állami Díjjal tüntetik ki. Irodalmi és publicisztikai tevékenységével párhuzamosan számos közéleti megbízatást vállal: a nemzetgyűlés képviselője (1952–75), az RKP Központi Bizottságának tagja (1955–74), a Nagy Nemzetgyűlés alelnöke (1965–75).
Írói pályája főleg Móricz Zsigmond ösztönző művészi példája nyomán bontakozik ki; valóságszemlélete már indulásakor mentes mindenféle stílromantikától, a kendőzetlen valót igyekszik ábrázolni műveiben. 1944 előtti novellái komor, tragikus világot idéznek, a paraszti nyomor lázító képeit villantják fel (Ilona; Tündérország; Adószedés; A járvány; Bűnügy). Első regényében (Pletykafészek) a falusi értelmiség egykori zárt világát, anyagi gondokkal vívott reménytelen küzdelmét mutatja be, második regénye, a Varjak a falu felett pedig egy fiatal kollégiumi tanár kálváriájában a „politikamentesség” illúzióinak szertefoszlását követi nyomon az 1929–33-as gazdasági válság idején. A 30-as évek közepétől egyre inkább a falu világának osztályviszonyaira összpontosítja figyelmét, falujáró útjainak élményeiből született ekkori regényei (A tűz kialszik; Erdélyi tél; Szegények szerelme; Vörös szamár) a népi elkötelezettségű valóságirodalom nagyepikai eredményei; a parasztság társadalmi rétegződésének, belső konfliktusainak drámai következményeit realista érzékletességgel tárják az olvasó elé. A székely falu átfogóbb, összesítő jellegű képét először az Erdélyi télben, majd az Aranymező c. regényében sikerül megrajzolnia. Ennek a szintetizáló művészi törekvésnek azonban kétségtelenül legjelentősebb eredménye a Kristófék kincse c. nagyregény, amely egy parasztcsalád sorsában a két világháború közti székely falu teljes világát ábrázolja a jellem- és környezetrajz árnyaltságával, előadásmódjának és nyelvének érzékletességével.
1945 utáni pályaszakaszának nyitánya egy regény (Árnyék a völgyben) és egy riportkönyv (Békülő Erdély), ezekben a román-magyar testvériség gondolata mellett áll ki. Foggal és körömmel c. regénye Állami Díjban részesült; egyik legelső olyan nagyepikai alkotás, amely a társadalmi fordulat történelmi eseményeiből meríti tárgyát, igaz, már az „osztályharcra” kihegyezett sarkítással. Későbbi regényei (Sánta lelkek; Ozsdola leánya; Hínár; Katonasír; Kergető szelek) művészi értékét még jobban lerontja a valóságra ráerőltetett tézis.
Politikai pályájának emelkedésével ellentétben egyre észrevehetőbb volt írói hanyatlása, publicisztikájának eltorzulása. Gyom, amit irtani kell c. hírhedt cikkében, mely nemcsak az Előre, hanem a Scînteia hasábjain s egyidejűleg a bukaresti német napilapban is megjelent (1956. jún. 3.) nyílt támadást intézett nemzeti öntudatra ébredt magyar írótársai ellen, s az 1956-os magyar forradalom leverése után éles harcba kezdett a „magyar nacionalizmus” ellen, megkísérelve a „magyar nyelvű román író” fogalmának bevezetését. A 60-as évektől kezdve hozzáfogott átírni korábbi műveit, beerőszakolva az osztályharcos szemléletet… A 70-es évek közepétől viszont mindenféle közéleti tevékenységtől visszavonult, s a kiszolgált rendszer bukása után meghasonlottan halt meg.
Művei
Regényei
Varjak a falu felett (Brassó 1934., Buk. 1962); A tűz kialszik (Brassó 1934, Buk. 1965); Erdélyi tél (Bp. 1938, Buk. 1967); A vörös szamár (Nv. 1940); Aranymező (Bp. 1942, Buk. 1955); Éjjel a gyárban (Bp. 1942); A lövétei szégyen (Mvh. 1946); Boszorkány (Mv. 1946, Buk. 1965); Árnyék a völgyben (Mv. 1946); Foggal és körömmel (1949, 1951, 1961); A bokréta (Mv. 1955); Ozsdola leánya (1959); Katonasír (Mv. 1960); Kristófék kincse (Mv. 1960); Sánta lelkek (Bp. 1961); Pletykafészek (1962); A ki nem mondott szó (1964); Kergető szelek (1964); Hínár (1965); Döglött gránát (1970); Pusztulás (Buk. 1971)
Elbeszéléskötetei
Bűnügy (1956); Dali Jóska rózsája (Mv. 1957); Krisztina és a halálraítélt (Mv. 1959); Falusi kaland (1961); Bánat és bor (1966); Kozmáné szépasszony (1969); A hadnagy és a tünemény (1977); Néma pásztor (Kv. 1980).
Útirajzok, riportok
Békülő Erdély (Bp. 1947); A szabadság útján (Moldvai csángók között. 1950); Világ fénylő reménye (Utazás a Szovjetunióban. 1953); Lengyel földön (riportok, másokkal. Mvh. 1956); Csatangolások a világban (1968).
Más nyelvű kiadások
Foggal és körömmel (román 1950, cseh 1952, német 1955, francia 1955); A bokréta (román 1957, német 1961); Ozsdola leánya (román 1957); Katonasír (román 1962); Kristófék kincse (román 1965), Hínár (orosz 1964).
(Má. J.)
Gyűjteményes kötetekben
Biztató (szerk. Tóth Lajos. Békéscsaba, 1977); Eroica (vál. Cornel Popescu, Al. Raicu. Buk. 1984); Erdélyi csillagok (vál. és utószó Czine Mihály. Bp. 1988); A Havas dicsérete (vál. és szerk. Hunyadi Csaba. Szeged, 2002); Erdélyi elbeszélők (vál. Nagy Pál. Bp. 2004); A nyüzsgés a mélyben (vál. és bev. Bogdán László. Csíksz. 2005); Csíksomlyói legenda (vál. és szerk. Hunyadi Csaba Zsolt. Szeged, 2006); Udvarhelyszéki olvasókönyv (szerk. Hermann Gusztáv Mihály, P. Buzogány Árpád. Szudvh. 2008)
Szerkesztés
Móricz Zsigmond: Pipacsok a tengeren (bev. Buk. 1975)
Irodalom
Tamási Áron: K. Gy. Előszó az Erdélyi tél 1. kiadásához, Bp. 1938. Szélpál Árpád: Igazi Erdély – igazi író. Népszava 1938. nov. 6. Rónay György: Erdélyi tél. Vigília, Bp.1938/11. Csuka Zoltán: Erdélyi tél. Láthatár, Bp. 1938. dec. Tabéry Géza: A vörös szamár. Független Újság 1940. márc. 30. – ápr. 12. Tompa László: A vörös szamár. Erdélyi Helikon 1940/4. Molter Károly: Aranymező. Újság, Bp. 1942. okt. 6. Balogh Edgár: K. Gy. székely parasztregénye. Kis Újság, Bp. 1943. jan. 24. Benedek Marcell: Árnyék a völgyben. Szabad Szó 1946. júl. 8. Pándi Pál: Foggal és körömmel. Irodalmi Újság, Bp. 1951. máj. 29. Kacsó Sándor: Aranymező. Igaz Szó 1955/9; újraközölve Írók, írások. 1964. 197–207. Az Aranymező második kiadása. Fodor József: Szűkülő kör. Közli A történelem sodrában. Bp. 1961. 151–155. Marosi Péter: Ballada ezer oldalon elbeszélve. Utunk 1961/8-9. Baróti Pál: Új kép a régi faluról. Korunk 1961/8-9. Sőni Pál: Egy életmű kezdetei. Utunk 1963/13; uő. Élmény, szerep, mű. A Hét 1981/20. Abafáy Gusztáv: K. Gy. írói útja. Közli Kacsó – Sőni – Abafáy: Három portré. 1963. 149–234. Izsák József: Leányok a kertek alatt. Előre 1964. jan. 4. Gálfalvi Zsolt: Az indulás évei. Utunk 1964/11. Beke György: Kergető szelek. Előre 1964. okt. 10. Huszár Sándor: A huszonötödik könyv után. Utunk 1965/7. Gagyi László: Indulatok komor sírboltja. Igaz Szó 1966/2. Varró János: Az erdélyi falu regénye. Igaz Szó 1967/5; uő. Ki virrasztott a Firtos-tetőn? A Néma pásztor c. elbeszéléskötet előszava, Kv. 1980. Hajdu Győző: K. Gy. arcképe. Közli Műhely. 1967. 162. Kahána Mózes: Testvérem, K. Gy. Élet és Irodalom, Bp. 1973/24. Kicsi Antal: K. Gy. Brassói Lapok 1974/26–30. Szekernyés János: „Állom, mert vállaltam…” A Hét 1981/20. Nemess László: Kovács György arca (gyászbeszéd). Látó, 1990/10.
Nagy Imre: Kovács György (rajz). Látó, 1990/10.
ÁVDolg. Barabási Katalin: Köznapi kifejezések K. Gy. A hadnagy és a tünemény c. kötetében. Kv. 1980. – Golicza Mária: Frazeológiai egységek K. Gy. Kristófék kincse c. regényében. Kv. 1981.