Balogh Irma, Lakatosné (Börvely, 1930. okt. 6.) – újságíró, ifjúsági író. A szatmári tanítóképző elvégzése után a Romániai Magyar Szó (1952), az Ifjúsági Könyvkiadó (1953–57), a Falvak Dolgozó Népe (1957-58), az Előre (1963–67), majd a Jóbarát szerkesztőségének tagja. 1977-től a Jóbarát „Művészet-Etika” rovatát vezeti. Folyóiratokban, napilapokban, naptárakban riportokkal, kritikákkal, főleg mesékkel szerepel, Kalandos vakáció c. képregényét folytatásokban közölte a Jóbarát (1975).
Önálló kötetei: A fecskék hazajönnek (karcolatok, Beszélő Tükör 1979); Barátaim, a serdülők (1980).
Vásárhelyi Géza: Szégyenkező és kipirult arcú. Utunk 1979/12. Szász János: Serdülők. Előre 1980. ápr. 9.
Balogh Irma, Lakatosné (Börvely, 1930. okt. 6.) – újságíró, ifjúsági író. A szatmári tanítóképző elvégzése után a Romániai Magyar Szó (1952), az Ifjúsági Könyvkiadó (1953–57), a Falvak Dolgozó Népe (1957-58), az Előre (1963–67), majd a Jóbarát szerkesztőségének tagja volt. 1977-től a Jóbarát „Művészet-Etika” rovatát vezette.
Folyóiratokban, napilapokban, naptárakban riportokkal, kritikákkal, főleg mesékkel szerepelt, Kalandos vakáció c. képregényét folytatásokban közölte a Jóbarát (1975). 1979-ben A fecskék hazajönnek címmel jelentek meg karcolatai, melyeknek hőse többnyire egy kislány, aki valamilyen vétséget követ el, majd rájön hibájára, megbánja és kipirult arccal szégyenkezik miatta, miközben örvend, hogy felismerte és legyőzte azt. Ugyanebben az évben újabb kötete jelent meg Barátaim, a serdülők címmel, melyet nemcsak a könyv alanyainak szánt, hanem a szülők, nevelők, gyermek- és ifjúsági mozgalmak szervezőinek is.
Munkái
Kötetei
A fecskék hazajönnek (karcolatok. Buk., 1979.); Barátaim, a serdülők (Buk., 1979.); Csillaglátó (Buk., 1986.); Kerékpárral a világ körül (Buk., 1992.);
Gyűjteményes kötetekben
Az aranykrumpli meséje. In: Nagyapó mesefája 7. (szerk. Petre Judit. Buk., 1976.); Lajzi. In: Lámpások (szerk. Bokor Katalin. Buk., 1981.); A papírcsákós kisfiú. In: Nagyapó mesefája 15. (szerk. Petre Judit. Buk., 1986.);
A fehérhajú lány. Romániai Magyar Szó, 1953. jan. 20.; Tavasz a fővárosban. Falvak Dolgozó Népe, 1958. ápr. 1.; Évmilliók nyomában. Falvak Dolgozó Népe, 1958. ápr. 29.; Tasnádszántón. Falvak Dolgozó Népe, 1958. máj. 6.; Világ végén?… Falvak Dolgozó Népe, 1958. máj. 13., A csíki múzeumban. Falvak Dolgozó Népe, 1958. júl. 8., Szervezzék újjá a műkedvelőcsoportokat… Falvak Dolgozó Népe, 1958. aug. 5.; Két falu – két kultúregyüttes. Szatmári rajoni tapasztalatok. Falvak Dolgozó Népe, 1958. aug. 26.; Az élet nevében! Falvak Dolgozó Népe, 1958. szept. 2.; Juci. Falvak Dolgozó Népe, 1958. szept. 23.; Ahol a jövő tanítói tanulnak. Falvak Dolgozó Népe, 1958. okt. 14.; Régi ősz. Falvak Dolgozó Népe, 1958. okt. 28.; Hepehupás vén Szilágyban. Falvak Dolgozó Népe, 1958. dec. 16., 23., 30.;Mócország peremén. Falvak Dolgozó Népe, 1959. febr. 17.; Ezermester. Falvak Dolgozó Népe, 1959. ápr. 21.; Két falu – kétféle műkedvelő munka. Falvak Dolgozó Népe, 1959. máj. 5.; Népművészek között. Falvak Dolgozó Népe, 1959. máj. 26.; Tizenöt év után Gencsen. Falvak Dolgozó Népe, 1959. jún. 23.; Százhúszházas lakodalom. Falvak Dolgozó Népe, 1959. jún. 30.; Csanálosi jegyzetek. Falvak Dolgozó Népe, 1959. júl. 7.; Nyár. Falvak Dolgozó Népe, 1963. júl. 17.; Bukarest képekben. Előre, 1963. aug. 23.; A Mondiala – és a divat. Előre, 1963. szept. 12.; Tudósításaink. Előre, 1963. szept. 13.; Ahol a csipkefüggöny készül. Előre, 1963. szept. 19.; Olvasók a Herăstrău parkban. Előre, 1963. szept. 29.; Moziépítők. Előre, 1963. okt. 17.; Reggeltől estig a petrozsényi kórházban. Előre, 1963. okt. 29.; Ősz a Páringon. Falvak Dolgozó Népe, 1963. nov. 6.; Konzervgúlák. Előre, 1963. nov. 10.; Nyár Viktória-fürdőn. Előre, 1963. nov. 22.; Beszélgetés két tízesből. Előre, 1963. dec. 5.; Nagyváradi üzletekben. Előre, 1963. dec. 6.; A Lipscani decemberben. Előre, 1963. dec. 11.; Csíkszeredai nagyvásár. Előre, 1964. jan. 5.; Várótermek télen. Előre, 1964. jan. 9.; Jó minőségű munka, sokoldalúság kolozsvári kisipari szövetkezetekben. Előre, 1964. jan. 30.; Tömbház-naplók nyomában. Előre, 1964. febr. 6.; Tíz perc alatt… Előre, 1964. febr. 12.; Szánúton. Előre, 1964. febr. 14.; Rendezett üzletben jobban kel az áru. Előre, 1964. márc. 4.; Fiatal építők munka után. Előre, 1964. márc. 14.; Modern műhelyek… de milyen a bútor? Előre, 1964. márc. 25.; A női divat otthonában. Előre, 1964. márc. 26.; Kiránduló diákokkal a fővárosban. Előre, 1964. már. 31.; Tavaszi áruellátás…szépséghibákkal. Előre, 1964. ápr. 3.; A főszakács ételkülönlegessége. Előre, 1964. ápr. 5.; Park születik. Előre, 1964. ápr. 7.; Tavasz a botanikus kertben. Előre, 1964. ápr. 12.; Az orvosasszisztens. Előre, 1964. ápr. 16.; Egy nap az anyakönyvi hivatalban. Előre, 1964. ápr. 24.; Fecske-történet. Falvak Dolgozó Népe, 1964. ápr. 28.; Hajnaltól hét óráig. Előre, 1964. máj. 3.; Gyógyszertári pillanatképek. Előre, 1964. máj. 10.; Hetivásár. Előre, 1964. máj. 24.; Kellemes nyaralást! Előre, 1964. jún. 10.; Kirándulások, országjárás. Előre, 1964. jún. 26.; Jubileum. Előre, 1964. jún. 30.; Bukaresti nyár. Előre, 1964. júl. 17.; Fagylalt és hűsítő 34 fokon. Előre, 1964. júl. 26.; A kőműves öröme. Előre, 1964. aug. 7.; Húszévesek. Falvak Dolgozó Népe, 1964. aug. 11.; A legnagyobb élmény. Előre, 1964. aug. 24.; Ha majd itt is becsengettek… Előre, 1964. okt. 1.; Amiről az új házak beszélnek. Előre, 1964. okt. 31.; Modern üzletházak a Jiului-Scînteia negyedben. Előre, 1964. nov. 1.; Bíró Katica megint otthont cserél? Előre, 1964. nov. 18.; Gondozott községek. Előre, 1964. nov. 28.; „Ízletes” kiállítás – Válasz egy kérdőívre. Előre, 1964. dec. 1.; Fagylalt decemberben. Előre, 1964. dec. 5.; Tíz modell egyetlen napon. Előre, 1964. dec. 12.; Éjfélkor a Giulesti-negyedben. Előre, 1965. jan. 3.; Tegnap megnyílt az „ADAM” áruház. Előre, 1965. jan. 10.; Vakáció után. Előre, 1965. jan. 12.; Toronyblokkok fiataloknak. Előre, 1965. jan. 16.; Átalakítás után az Electrotehnicában. Előre, 1965. jan. 29.; Önkéntes javítóbrigádok. Előre, 1965. febr. 5.; Balta albă – a főváros térképén. Előre, 1965. febr. 28.; A város ismerőse. Előre, 1965. máj. 12.; A Poliklinika várószobáiban. Előre, 1965. máj. 16.; Határidők a lakásépítkezésben. Előre, 1965. máj. 29.; Négy tollrajz. Falvak Dolgozó Népe, 1965. júl. 6.; Üzletjárás falusi áruházakban. Előre, 1965. júl. 11.; Vakáció idején iskolák építőtelepein. Előre, 1965. júl. 30.; A tömbház bizonyítványa. Előre, 1965. aug. 10.; Fehér ruhás emberek között. Előre, 1965. aug. 19.; Nyári séta a határban. Falvak Dolgozó Népe, 1965. aug. 24.; Termelőtől fogyasztóig a zöldség és gyümölcs útján. Előre, 1965. aug. 28.; Jó munkát az új lakóbizottságnak! Előre, 1965. szept. 30.; Ünnepélyas aktusok. Előre, 1965. okt. 21.; Falusi pékségek. Előre, 1965. nov. 12.; Készruha falun. Előre, 1965. dec. 5.; Szót kér az utas (Horváth Júliával). Előre, 1965. dec. 9.; „Meleg” gondok falusi közintézményekben. Előre, 1965. dec. 28.; Csalódás. Falvak Dolgozó Népe, 1965. dec. 28.; Hogy érzi magát az új lakásban? (T. Sándor Attilával és Bara Mihállyal). Előre, 1966. jan. 4.; Ilyen kisvárosi szálloda is van? Előre, 1966. jan. 7.; „Csodafüvek” boltja. Előre, 1966. jan. 11.; Bukaresti statisztika. Előre, 1966. jan. 21.; Kérem az étlapot! Előre, 1966. febr. 1.; Tavaszi konfekció, 1966. Előre, 1966. febr. 3.; Télvégi napok és „vitaminellátás” Zsílvölgyében. Előre, 1966. márc. 1.; Fő a tisztaság! Előre, 1966. márc. 4.; Bohémtanya. Előre, 1966. márc. 5.; Idényáru a falusi üzletekben. Előre, 1966. márc. 23.; Milyen cipőt vegyünk nyárára? Előre, 1966. ápr. 6.; Mi újság a tengerparton? Előre, 1966. ápr. 13.; Tessék ebédlőkészletet venni! Előre, 1966. ápr. 21.; Zongorázni tanulok. Előre, 1966. ápr. 23.; Új negyedhez méltó üzletek. Előre, 1966. ápr. 30.; Délutáni mozaik. Előre, 1966. máj. 3.; Kirándulókat vár a Körös-part. Előre, 1966. máj. 20.; Dialógus a májusi menüről és egyebekről… Előre, 1966. máj. 27.; Kellemes nyaralást, ifjúság! Előre, 1966. máj. 28.; Vásárlás – postán. Előre, 1966. jún. 21.; Fodrászok művészete. Előre, 1966. jún. 24.; Mit hozott a nyár a fővárosi üzletekbe? Előre, 1966. júl. 6.; Foglalkozásuk: vendéglátás. Előre, 1966. júl. 7.; Tessék várni! Előre, 1966. júl. 8.; Szépségflastrom – a lábon. Előre, 1966. júl. 14.; Milyen a „tévé-klinikák” vidéki szolgáltatása? Előre, 1966. júl. 28.; Kánikulsa a fővárosban. Előre, 1966. júl. 30.; Egyedül. Előre, 1966. aug. 4.; Bútorújdonságok a kereskedelemben. Előre, 1966. aug. 5.; Az 1001 arcú műanyag nyomában. Előre, 1966. aug. 11.; Kánikula és a helyi járatok. Előre, 1966. aug. 12.; Nyári színek októberben. Előre, 1966. okt. 1.; Autós Napóleon. Előre, 1966. nov. 5.; A „Naționala 66”-ról. Előre, 1966. nov. 10.; Hasznos szórakozás. Előre, 1966. nov. 15.; Számok nyelvén a Takarékossági Hétről. Előre, 1966. nov. 23.; A munkahelyi folytonosságának kérdése a nyugdíjtörvény-tervezetének tükrében. Előre, 1966. nov. 26.; Dohányzó vagy nemdohányzó szakasz? Előre, 1966. dec. 4.; „Nyugodt és boldog öregkor előtt állok”. Előre, 1966. dec. 7.; Beszélgetés asszonyokkal – asszonyokról. Előre, 1966. dec. 15.; Vakáció előtt a Pionírpalotában. Előre, 1966. dec. 21.; A tavasz virágai vagyunk… Előre, 1966. dec. 29.; Tizennyolcévesek. Előre, 1967. jan. 4.; Véleménykutatás és tapasztalatcsere a nőbizottságok időszerű feladatairól. Előre, 1967. jan. 26.; Különös beszélgetés. Falvak Dolgozó Népe, 1967. febr. 1.; Vasúti várótermekben télen. Előre, 1967. febr. 8.; Vakáció után, országos diákértekezlet előtt. Előre, 1967. febr. 19.; Húsz kilométer csipke. Falvak Dolgozó Népe, 1967. márc. 22.; Hét mérföld a világ. Előre, 1967. szept. 23.; Villáminterjú Derzsi Edével. Jóbarát, 1967. okt. 12.; A Földtől a csillagokig. Jóbarát, 1967. nov. 2.; Kanada – Az „Expo 67” okrszága. Jóbarát, 1967. nov. 9.; A világűr utasa. Jóbarát, 1967. nov. 16.; A papírcsákós kisfiú. Előre, 1967. dec. 2.; Játékországban jártunk. Jóbarát, 1967. dec. 14.; 20 éves a Köztársaság. Jóbarát, 1967. dec. 21.; Hadd legyen? Falvak Dolgozó Népe, 1968. febr. 7.; Jégvirágok. Előre, 1968. febr. 24.; Egy labda álmodik. Jóbarát, 1968. febr. 29.; Vidám torna. Falvak Dolgozó Népe, 1968. márc. 6.; Virágzik a kökényfa. Falvak Dolgozó Népe, 1968. ápr. 3.; A bűvös notesz. Előre, 1968. ápr. 5.; Az arany krumpli. Előre, 1968. ápr. 12.; Győzelmes május. Jóbarát, 1968. máj. 9.; Akácvirágok búcsúztatója. Falvak Dolgozó Népe, 1968. máj. 15.; Gyermekrajzok – gyermekálmok. Falvak Dolgozó Népe, 1968. máj. 29.; Lesz mire emlékezni… Jóbarát, 1968. máj. 30.; Dallastól Los Angelesig. Jóbarát, 1968. jún. 20.; Nevelőinkre emlékezünk… Jóbarát, 1968. júl. 4.; Gyémánt ország története. Jóbarát, 1968. júl. 18.; Két szál szegfű. Jóbarát, 1968. júl. 25.; „Egy a jelszónk, a béke”. Jóbarát, 1968. aug. 8.; Madárzenekar. Előre, 1968. szept. 18.; Az APOLLO-7 tizenegy napja. Jóbarát, 1968. okt. 24.; A nagyvarázsló. Jóbarát, 1968. nov. 7.; A legszebb pillangó. Előre, 1968. nov. 21.; Barangolás a román traktor bölcsőhelye körül. Jóbarát, 1968. dec. 19.; Kedvencünk: Dan Spălaru. Jóbarát, 1969. jan. 23.; Egy ház – harminchét gazda. Jóbarát, 1969. jan. 30.; Eldorádó. Előre, 1969. febr. 21.; Az APOLLO-9 útja. Jóbarát, 1969. márc. 13.; Az aranyszegfű. Előre, 1969. márc. 28.; Nigériai dráma. Jóbarát, 1969. ápr. 17.; Hepehupás vén Szilágyban. Jóbarát, 1969. máj. 1.; Májusi köszöntő. Jóbarát, 1969. máj. 8.; Mi történik az örökzöld szigeten? Jóbarát, 1969. máj. 22.; Gyermeknapra, köszöntő helyett. Falvak Dolgozó Népe, 1969. máj. 28.; Újjászülető kövek. Jóbarát, 1969. júl. 3.; Séta a „fehér arany” birodalmában. Jóbarát, 1969. júl. 3.; A Földtől a Holdig, a Holdtól a Földig. Jóbarát, 1969. aug. 7.; Románia – 1969. Jóbarát, 1969. aug. 28.; Szeptemberi történet. Falvak Dolgozó Népe, 1969. szept. 10.; Az Adria gyöngyét megmentik. Jóbarát, 1969. szept. 11.; A moratórium napján. Jóbarát, 1969. okt. 30.; Heten a világűrben. Jóbarát, 1969. nov. 6.; A tízest nem adják ingyen. Jóbarát, 1970. márc. 5.; Meddig élnek a fák? Jóbarát, 1970. ápr. 30.; Szatmár híres város. Jóbarát, 1970. ápr. 30.; Szatmár újra szép lesz. Jóbarát, 1970. máj. 21.; Az emberi összetartás erősebb a víznél. Jóbarát, 1970. máj. 28.; Emberséges, melegszívű gyermekek. Jóbarát, 1970. jún. 18.; Megbirkóztak a Krasznával! Jóbarát, 1970. júl. 2.; Párbeszéd egy kis kertésszel. Jóbarát, 1970. aug. 20.; Jól megvagyok egyedül is… Jóbarát, 1970. szept. 10.; „Ha nincs grund”. Jóbarát, 1970. szept. 24.; Doktor tévé. Jóbarát, 1970. okt. 1.; Ügyes vagy Babu! Jóbarát, 1970. okt. 8.; Vágják a szilváskertet. Falvak Dolgozó Népe, 1970. okt. 14.; Ez is hobby? Jóbarát, 1970. okt. 15.; Kegyelem, olvasok! Jóbarát, 1970. okt. 22.; Heti interjúnk Horváth Imre Állami Díjas költővel. Jóbarát, 1970. nov. 5.; „Amit még nem mondtam el a nyárról… Jóbarát, 1970. nov. 12.; Látogatóban Fekete József szobrászművésznél. Jóbarát, 1970. nov. 19.; Mégsem volt szalmaláng. Jóbarát, 1970. nov. 26.; „A Körös-parti Párizs”. Jóbarát, 1970. dec. 3.; Amiről a napló beszél. Jóbarát, 1970. dec. 10.; Három fiú a sok közül. Jóbarát, 1970. dec. 24.; Nagyváros a Gutin alatt. Jóbarát, 1971. jan. 14.; Egy régi palota mai története. Jóbarát, 1971. febr. 11.; Az elsakkozott bizalom. Jóbarát, 1971. márc. 18.; Egy égből pottyant sólyom. Jóbarát, 1971. márc. 25.; Ez a kötelességem. Jóbarát, 1971. ápr. 8.; Mi leszek, ha nagy leszek? Jóbarát, 1971. ápr. 22.; Történelmi lecke fiúknak. Jóbarát, 1971. ápr. 29.; Egy kerékpár gazdát talált. Jóbarát, 1971. máj. 20.; Riporternek lenni jó. Jóbarát, 1971. máj. 27.; Valamivel több szorgalom kellett volna… Jóbarát, 1971. jún. 10.; Vettem egy tarisznyát. Jóbarát, 1971. jún. 24.; Mint egy sokszólamú zenekar… Jóbarát, 1971. júl. 1.; Lányok és fiúk. Jóbarát, 1971. júl. 15.; Hétéveseké a szó. Jóbarát, 1971. júl. 22.; Harmincezer bihari gyermek segít. Jóbarát, 1971. aug. 12.; Riport a mezőről. Jóbarát, 1971. aug. 26.; A vashegy alatt. Jóbarát, 1971. szept. 2.; A pionírok hazafias munkahete. Jóbarát, 1971. szept. 16.; Veletek ünnepelek. Jóbarát, 1971. szept. 30.; Szatmár. Jóbarát, 1971. okt. 7.; Álmodnak a fák. Jóbarát, 1971. nov. 18.; Aliz. Jóbarát, 1971. dec. 23.; Szeretem… Nem szeretem… Jóbarát, 1972. jan. 13.; Műhelytitkok. Jóbarát, 1972. jan. 20.; Igaz-e, hogy aki tanul az tud is? Jóbarát, 1972. febr. 17.; Négy nemzedék. Jóbarát, 1972. márc. 16.; Szép, dolgos szünidő. Jóbarát, 1972. ápr. 13.; Új, több, más, mint ami kötelező (Takács Gizellával). Jóbarát, 1972. ápr. 20.; A közösség hasznára. Jóbarát, 1972. máj. 11.; Laza mindig tréfál! Jóbarát, 1972. máj. 25.; Üdvözlet „Fenyőországból”. Jóbarát, 1972. jún. 1.; Hurrá! Itt a nyár! Jóbarát, 1972. jún. 29.; Egy délután Franyó Zoltánnal. Jóbarát, 1972. aug. 3.; Lánc, lánc, hol a labda? Jóbarát, 1972. aug. 10.; Látogatóban Lavotta Károly színművésznél. Jóbarát, 1972. aug. 24.; A fórum szellemében. Jóbarát, 1972. szept. 7.; Hogyan kezdjük? Jóbarát, 1972. szept. 21.; Igen? Nem? Igen? Jóbarát, 1972. okt. 19.; Ezeresztendős város. Jóbarát, 1972. nov. 2.; Miért éppen Laci…? Jóbarát, 1972. nov. 16.; Ó…ió…ció… Jóbarát, 1972. dec. 21.; Ilyen volt a vakáció. Jóbarát, 1973. jan. 11.; Janika pionír lett. Jóbarát, 1973. febr. 22.; Kedves kollégák… Jóbarát, 1973. márc. 15.; Árulkodás? Jóbarát, 1973. márc. 29.; Fák, virágok barátai. Jóbarát, 1973. ápr. 5.; Fehér mezőben vörös kereszt. Jóbarát, 1973. ápr. 26.; Utak és sorsok. Jóbarát, 1973. máj. 24.; Könyvek dicsérete. Jóbarát, 1973. máj. 31.; Milyen is egy mintaosztály? Jóbarát, 1973. jún. 14.; Játszani jó! Jóbarát, 1973. júl. 12.; Bihar – Nucseti mozaik. Jóbarát, 1973. júl. 19.; Hárman a vendéglátók közül. Jóbarát, 1973. aug. 16.; A legszebb élmény. Jóbarát, 1973. szept. 6.; Judókák. Jóbarát, 1973. szept. 6.; „Jobban indultunk mint tavaly”. Jóbarát, 1973. okt. 11.; „Hogy érdemes legyen felnőni és megöregedni…” – Beszélgetés Horváth Imrével a pinoírszervezet szerepéről. Jóbarát, 1973. nov. 1.; Nyáron lettek barátok. Jóbarát, 1973. nov. 1.; Várja őket a KISZ – 14 évesek. Jóbarát, 1973. nov. 8.; Régi iskolában jártam. Jóbarát, 1973. nov. 29.; Rólatok tanácskoztak. Jóbarát, 1973. dec. 13.; Visszafordulni a bizonytalan útról. Jóbarát, 1974. febr. 28.; A jó tanulás is pionír tett. Jóbarát, 1974. márc. 14.; Jó gazdák, jó állatgondozók. Jóbarát, 194. márc. 28.; A vegyipar várja a fiatalokat! Sinteza 1974. Jóbarát, 1974. márc. 28.; Benne élnek napjaink valóságában. Jóbarát, 1974. ápr. 4.; A percek értéke. Jóbarát, 1974. máj. 9.; Gyökerek. Jóbarát, 1974. máj. 30.; Egy Tonitza-kép margójára. Jóbarát, 1974. jún. 6.; Május 8. Jóbarát, 1974. jún. 13.; Lupény – 1929. Jóbarát, 1974. júl. 4.; Röpce az ételhordóban. Jóbarát, 1974. júl. 11.; És a sziréna tovább szólt… Jóbarát, 1974. júl. 18.; A nagy per után. Jóbarát, 1974. aug. 1.; A 7-es ajtó. Jóbarát, 1974. aug. 8.; Egy a sok közül. Jóbarát, 1974. aug. 15.; „1944. augusztus 23.” Jóbarát, 1974. aug. 22., 29.; Álmok, tervek, elképzelések. Jóbarát, 1974. szept. 19.; Üzenet egy faluba. Jóbarát, 1975. jan. 2.; A legszebb élmény. Jóbarát, 1975. jan. 23.; Van egy osztály… Jóbarát, 1975. febr. 20.; Válasz 2305 levélre. Előre, 1975. márc. 2.; Ami a csillogás mögött van – Látogatás Csíky Andrásnál. Jóbarát, 1975. márc. 20.; Az adott szó. Jóbarát, 1975. márc. 27.; Így köszönti május elsejét a Semănătoarea. Jóbarát, 1975. ápr. 24.; Emléktárgyak vallomása. Jóbarát, 1975. máj. 8.; „Új város” Ázsia térképén. Jóbarát, 1975. máj. 22.; Utazás a jegyek körül, avagy néhány szó az önérzetről. Jóbarát, 1975. jún. 5.; Június, itt a nyár? Jóbarát, 1975. jún. 12.; Kalandos vakáció. Jóbarát, 1975. júl. 31.; Mentek-e még Glodra? Jóbarát, 1975. aug. 14.; A fák nevében. Jóbarát, 1975. aug. 28.; Kálmándi mozaik. Jóbarát, 1975. szept. 4.; Szeptemberi monológ. Jóbarát, 1975. szept. 25.; „Hiszek az emberi szemekben…” – Látogatóban Erdős I. Pálnál. Jóbarát, 1975. okt. 23.; Viola. Jóbarát, 1975. nov. 6.; Híd a Dunán. Jóbarát, 1975. dec. 4.; Hány araszt lehet nőni júniustól decemberig? Jóbarát, 1974. dec. 25.; 1933 hősi napjaira emlékezünk. Jóbarát, 1976. febr. 12.; Anikónak írom… Jóbarát, 1976. febr. 19.; Két fiú + még 1 fiú. Jóbarát, 1976. márc. 4.; Feledhetetlen esztendők. Jóbarát, 1976. márc. 11.; „Olvasd és add tovább”. Jóbarát, 1976. márc. 18.; A doftanai 7-es ajtó. Jóbarát, 1976. márc. 25.; „Küzdelem, nem romantika volt…” Jóbarát, 1976. ápr. 8.; Mi írtuk, ti tovább írjátok. Jóbarát, 1976. ápr. 22.; Fel a csillagokig. Jóbarát, 1976. máj. 27.; „Unatkoztam”. Jóbarát, 1976. júl. 1.; Vallomás a szülőföldről aratás idején. Jóbarát, 1976. júl. 8.; Nagyobbra nőni. Jóbarát, 1976. júl. 15.; Napfénybirodalomban jártam. Jóbarát, 1976. aug. 5.; Jó kezdet, félsiker… Jóbarát, 1976. szept. 23.; Segíteni úgy szép, ha nem kérkedünk vele. Jóbarát, 1976. okt. 14.; Tízes dolgozat. Jóbarát, 1976. dec. 2.; Ki az igaz barát? Jóbarát, 1976. dec. 9.; „Jóofa osztály”. Jóbarát, 1977. febr. 17.; Az emberi összetartás mindennél fontosabb. Jóbarát, 1977. márc. 10.; Verfaragók postája. Jóbarát, 1977. márc. 17.; Szükség van a munkánkra. Jóbarát, 1977. márc. 17.; Új otthonok várják a hajlék nélkül maradtakat. Jóbarát, 1977. márc. 24.; Várunk, Petrișor. Jóbarát, 1977. márc. 31.; Színtízes Ildikó. Jóbarát, 1977. ápr. 7.; Vallomások az írott szóról. Jóbarát, 1977. ápr. 28.; Varátaink, a fák. Jóbarát, 1977. máj. 26.; Száll, lebeg a papírsárkány. Jóbarát, 1977. júl. 28.; Találkoztunk Nagykárolyban. Jóbarát, 1977. aug. 25.; A Jóbarát postája. Jóbarát, 1977. szept. 8.; Ifjú szívekben élek – Ady Endrére emlékezünk. Jóbarát, 1977. szept. 15., okt. 6., okt. 27.; Szorgalmas munkátokra idényt tart az ország! Jóbarát, 1977. okt. 13.; Egy község élén. Jóbarát, 1977. okt. 27.; Egy-egy dal volt a biztató. Jóbarát, 1977. nov. 10.; Minden percet fordítsatok a magatok és a közösség javára! Jóbarát, 1977. dec. 15.; Vállalom a felelősséget! Jóbarát, 1978. febr. 9.; A kupaktanács, Erzsi néni, meg a kert. Jóbarát, 1978. ápr. 6.; Segíteni akarunk Karcsinak… Jóbarát, 1978. ápr. 13.; Vigyázat, közvagyon! Jóbarát, 1978. máj. 11.; Az osztály kérdez… Jóbarát, 1978. máj. 18.; Egy töltőtoll története. Jóbarát, 1978. máj. 25.; „Becsszóra”. Jóbarát, 1978. jún. 8.; A csengő elhallgatott… Jóbarát, 1978. jún. 15.; „Bíztunk benne”. Jóbarát, 1978. jún. 22., A nyárról mondják… Jóbarát, 1978. júl. 6.; Hóna alatt egy köteg Jóbaráttal. Jóbarát, 1978. júl. 20.; Harminchárom napig állt a vásár. Jóbarát, 1978. szept. 7.; Hol terem a bátorság? Jóbarát, 1978. okt. 5., 12., 19., nov. 23., 30., dec. 21.; Egy különös fiú története. Jóbarát, 1979. márc. 8.; Megérdemlik a tapsot. Jóbarát, 1979. ápr. 5.; Mona Lisa mosolya. Jóbarát, 1979. jún. 28.; Kié az utca? Jóbarát, 1979. júl. 19.; A buszon. Jóbarát, 1979. aug. 2.; Michelangelo Dávid-szobra. Jóbarát, 1979. aug. 2.; Augusztus 15. – a román sajtó napja. Jóbarát, 1979. aug. 16.; Piroska meg az ikrek. Jóbarát, 1979. aug. 16.; Színjátszás és szereplés az iskolában. Jóbarát, 1979. nov. 1.; A szülőtáj dicsérete. Jóbarát, 1979. nov. 8.; A kék folyamtól a csillagokig. Jóbarát, 1979. dec. 20.; Ha a tanár diák volna… Jóbarát, 1980. jan. 10.; A Jóbarát jóbarátok között. Jóbarát, 1980. febr. 14.; Súgók. Jóbarát, 1980. febr. 21.; Nagyváradi plakátok. Előre, 1980. márc. 7.; Felelünk egymásért. Jóbarát, 1980. ápr. 10., jún. 26.; Ide varázsoljuk az erdőt. Jóbarát, 1980. ápr. 24.; Bukarest municípium. Jóbarát, 1980. máj. 1.; Andreescu festészete. Jóbarát, 1980. máj. 1.; Békében élni. Jóbarát, 1980. máj. 8.; Tizenegyes. Jóbarát, 1980. júl. 31.; 17 bába + 2 kislány. Jóbarát, 1980. aug. 7.; Érik a meggyfa. Jóbarát, 1980. aug. 21.; Aurel Ciupe művészete. Jóbarát, 1980. szept. 18.; Ti írjátok – rólatok írjuk. Jóbarát, 1980. okt. 30.; Gólya, gólya, gilice… Jóbarát, 1980. nov. 13.; „Mindig szeretettel dolgoztam”, Jóbarát, 1980. dec. 18.; Ti írjátok – rólatok írjuk. Jóbarát, 1981. jan. 8., 22., márc. 5.; A két gyümölcsöt falatozó fiú. Jóbarát, 1981. febr. 5.; A fonóban szól a nóta. Jóbarát, 1981. febr. 26.; Álomhajó. Előre, 1981. márc. 4.; Az öröm hangján. Jóbarát, 1981. márc. 19.; Mit olvassunk? Jóbarát, 1981. márc. 19.; Megéneklünk, Románia. Jóbarát, 1981. ápr. 9.; Kásahegy, avagy üzenet Nagyfaluba. Jóbarát, 1981. ápr. 9.; A házunk és Volt nagy zöld víz, nincs nagy zöld víz. Előre, 1981. ápr. 19.; A béke palotája. Jóbarát, 1981. ápr. 23.; Meddig élnek a fák? Előre, 1981. máj. 17.; Marad a pipa. Előre, 1981. máj. 24.; Az ablak alatt élt egy fa. Jóbarát, 1981. máj. 28., jún. 18.; Van egy repülőgépem. Előre, 1981. júl. 19.; Három találkozás. Előre, 1981. aug. 2.; Fénylő sínpárok. Előre, 1981. okt. 11.; Útitársak. Előre, 1981. okt. 18.; A két Vincze. Előre, 1981. nov. 1.; Picasso: „A festészet a szellem játéka”. Jóbarát, 1981. nov. 12.; Körtánc. Előre, 1981. nov. 18.; Felülmúlni önmagunkat. Jóbarát, 1982. jan. 7., febr. 25.; Hófehér sziget. Jóbarát, 1982. jan. 21.; Ma, tegnap, holnap. Jóbarát, 1982. márc. 11.; Tavasz, ifjúság. Előre, 1982. márc. 14.; Hogy szebb legyen a táj… Előre, 1982. ápr. 6.; Körtánc tavasszal. Jóbarát, 1982. ápr. 8.; Békét a földön mindenütt! Jóbarát, 1982. ápr. 22.; Cristina ilyen. Jóbarát, 1982. ápr. 22.; Addig jár a korsó a kútra… Jóbarát, 1982. máj. 13.; A nagy kaland. Jóbarát, 1982. máj. 27.; Aratás idején otthon. Előre, 1982. júl. 25.; Nászinduló. Előre, 1982. aug. 1.; Szép a bagoly? Jóbarát, 1982. aug. 12.; Barangolás a fővárosban. Jóbarát, 1982. aug. 26.; Üzen a park. Jóbarát, 1982. szept. 2.; Útravaló az új tanévre. Jóbarát, 1982. szept. 9.; Az erdei fenyő balladája. Jóbarát, 1982. okt. 14.; Bizalom. Előre, 1982. okt. 17.; Villanófény. Jóbarát, 1982. nov. 11.; Akarat és leleményesség. Jóbarát, 1982. nov. 25.; Könnyű? Nehéz? Jóbarát, 1982. dec. 2.; Uzsonna a padban… Jóbarát, 1982. dec. 23.; Szobor az állomás előtt. Előre, 1982. dec. 26.; Vakáció – Teremtő kéz. Jóbarát, 1983. jan. 6.; Tenyérnyi ablak. Előre, 1983. jan. 9.; Tűzpiros szavak. Előre, 1983. jan. 12.; Miről beszélnek télen a fák? Jóbarát, 1983. jan. 27.; Trió Ilévma. Jóbarát, 1983. febr. 17., márc. 17., 24., ápr. 28.; Öreg kapu. Jóbarát, 1983. febr. 24.; „Ott szép az, ahol terem…” Előre, 1983. márc. 13.; Téli utak emléke. Előre, 1983. márc. 20.; Mindig előre! Jóbarát, 1983. márc. 24., Vétettek a közösség ellen is… Jóbarát, 1983. márc. 31.; Repülő szőnyegek. Jóbarát, 1983. ápr. 21.; Egy a huszonnégyből. Jóbarát, 1983. aug. 18.; Így nem érdemes. Jóbarát, 1983. szept. 1.; Jánoska Tükörországban. Előre, 1983. okt. 5.; Zsuzsát mindenki szereti… Jóbarát, 1983. okt. 20.; Szépek. Jóbarát, 1983. nov. 3.; Másokért is élünk. Jóbarát, 1984. jan. 12.; A csillag még lefutva is világít. Jóbarát, 1984. febr. 16.; Történetek a kisfiúról, a nagyfiúról és barátairól. Jóbarát, 1984. márc. 1.; Vetélytársak? Jóbarát, 1984. ápr. 12.; Itt mindig itthon vagyunk. Jóbarát, 1984. máj. 17.; Aranytenger. Jóbarát, 1984. jún. 14.; Amit nem mondtam el Emesének. Jóbarát, 1984. szept. 20.; Anikó, légy vidám! Jóbarát, 1984. szept. 27.; Újdonágok – a legfiatalabb olvasóknak. Előre, 1985. jan. 4.; Tél, tél, hófehér tél. Jóbarát, 1985. jan. 10.; Tamás tréfája. Jóbarát, 1985. márc. 28.; Gólya, gólya, gilice… Jóbarát, 1985. máj. 16.; Tündérrózsa. Jóbarát, 1985. jún. 6.; Köszöntő a tanítók napjára. Jóbarát, 1985. jún. 27.; Itt jártak ’85 nyarán. Jóbarát, 1985. aug. 22.; Becsületszavamra! Jóbarát, 1985. dec. 19.; Osztozni mások örömében. Falvak Dolgozó Népe, 1986. márc. 1.; A közösség ereje. Falvak Dolgozó Népe, 1986. szept. 27.; Az ablak. Jóbarát, 1986. okt. 30.; Lesz mire emlékezni. Jóbarát, 1987. jan. 15.; Kóstoló. Falvak Dolgozó Népe, 1987. febr. 14.; Mit olvassunk? Jóbarát, 1987. júl. 30.; Patyomkin-falu avagy rekviem egy lerombolt városnegyedért. Falvak Népe, 1990. máj. 5.;
Szerkesztés
Méhes György: Kárpátok kincse (szerk. Buk., 1955.); A. Tollas Júlia – Veres Zoltán: Kikindai mese (szerk. Buk, 1957.); Sombori Sándor: Gábor Áron (szerk. Buk., 1957.); Emil Girleanu – Ene Virgiliu: Elbeszélések (szerk. Ene Virgiliuval és G. Gulutával. Buk., 1958.); Egyszer volt, hol nem volt. A legszebb mesék könyve 1–2. (vál., bev. Buk., 1974.);
Irodalom
Vásárhelyi Géza: Szégyenkező és kipirult arcú. Utunk, 1979. márc. 23. – Szász János: Serdülők. Előre, 1980. ápr. 9.