Termés – Az 1942-es őszi számmal Kolozsvárt indult irodalmi és művelődési folyóirat. Évente négy száma jelent meg (a négy évszakkal jelzetten), az 1944-es nyári számig. A szerkesztést a kiadványt létrehozó fiatal írók (Asztalos István, Bözödi György, *Jékely Zoltán, *Kiss Jenő és Szabédi László) olykor váltakozva, olykor együtt jegyezték. Kiadója Szentgericei Jakab Jenő, majd 1944-ben a Méhkas Diákszövetkezet volt. Tartalmát és irányulását tekintve egyaránt nemzedéki lapnak tekinthető: a harmincas évek második felében színre lépő, a kisebbségi élet keretei között nevelkedett *erdélyi nemzedék lapjának, amely a bécsi döntés utáni történelmi helyzetben, annak kihívásaira válaszolva szólaltatta meg ennek a nemzedéknek a hangját.
A csoport első, legkorábbi együttes jelentkezése az *Új *Erdélyi Antológia (Kv. 1937), amelynek folytatásaként tagjai létrehozták az *Erdélyi Enciklopédia könyvkiadó vállalkozást. Közvetlen előzménye az 1942-es könyvnapra megjelentetett Üdvözlégy, szabadság című antológia, amelyben keveredik a „himnikus lelkesedés” és az „önemésztő tépelődés”, de inkább az utóbbi, a mögötte lévő önreflexív látásmód a hangsúlyos. Szemléletben tehát – a bécsi döntést követő észak-erdélyi állapotok közepette – tovább viszik a Makkai-féle „magunk revízióját”. Elhatárolódnak a *Pásztortűztől (amelyet egy adott pillanatban a csoport kész lett volna átvenni), de – egyik-másik képviselőjük (különösen Bözödi György) – a helikoni eszmétől is, bár az általuk követett eszmék ez utóbbival számos ponton egyeznek: ezt érzékelteti a Helikon íróközösségének az 1942-es marosvécsi találkozó után kiadott zárónyilatkozata (*Erdélyi Helikon 1942/9) és a fiatal írók azzal szinte egyidős közös nyilatkozata ( A magára talált *Erdély szava. *Erdély új írói közösségének nyilatkozata. *Keleti Újság 1942. okt. 18.) közötti egyezés/eltérés. A különbség a ~ körének fokozottabb realitásérzékenységében, a kisebbségi időszak történelmi tapasztalatának az erősödő nacionalista ideológiával való szembeállításában, a szociografikus realitásigény hangsúlyozottabb értékelésében mutatkozik meg.
A ~ összesen 8 számának a benne közölt szépirodalomnál fontosabb és időtálló értéke elméleti írásaiban jut kifejezésre. Legjelentősebb – és a negyvenes évek egész magyar közgondolkozásába betekintést nyújtó – anyaga az 1943-as számokban közölt, Elvek és gondolatok címet viselő ankét, amelynek keretében az akkori magyar közéletben is szerepet játszó húsz írót, tudóst (Erdei Ferenc, Féja Géza, Illyés Gyula, Karácsony Sándor, Kós Károly, *Kovács Imre, Kodolányi János, László Gyula, Makkai János, Matolcsy Mátyás, Mályusz Elemér, Márai Sándor, Nagy István, Németh László, Szabó Dezső, Szekfű Gyula, Tamás Lajos, Tamási Áron, *Veres Péter és Zilahy Lajos) kerestek meg személyükre szabott kérdésekkel és kiindulásul egy Szabédi László fogalmazta körlevéllel, amelyben többek között ezt írták: „Minden gondolat ellenséget keres magának, és minden gondolat egyeduralomra tör.” E zűrzavar ellensúlyozásaként „… a Termés szerkesztősége elhatározta, hogy megkeresi a szellemi életünkben erőteljesebben jelentkező elvek, gondolatok főbb képviselőit, hogy ők maguk jelöljék meg azok alkalmazhatóságát, időszerűségét, kiterjedését nemzetünk életében”.
A megkeresettek közül 12-en válaszoltak, nyolcan (Illyés Gyula, Karácsony Sándor, Márai Sándor, Matolcsy Mátyás, Szabó Dezső, Szekfü Gyula, Tamási Áron, Zilahy Lajos) nem, illetve kitértek a nekik feltett kérdések elől.
A válaszok rendjén Erdei Ferenc „társadalmunk reális helyzete, gondjai és törekvései” megfogalmazódását tartja a legfontosabbnak; Féja Géza „az önkormányzat elvének érvényesítését”, amelynek keretében komoly *remény nyílik a nemzeti kérdés megoldására is; *Kovács Imre a nemzetfogalom kettős értelmezéséből („úri nemzet” és „nép-nemzet”) kiindulva arra a következtetésre jut, hogy az eddigi vezető rétegek ideje lejárt, „új osztályok készülnek a vezetésre, a történelmi szerep vállalására”; Nagy István, akit szintén foglalkoztat a nemzetiségi kérdés, a munkásságban látja az egyetlen olyan társadalmi erőt, amely képes felülemelkedni a nemzeti elfogultságon; Kós Károly az „erdélyi gondolat” változatlan időszerűsége mellett tesz hitet, hangsúlyozva azonban azt, hogy nem *erdélyi gondolat van, hanem *erdélyi valóság, ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy a három *erdélyi nép békés együttélésének „olyan feltételei vannak, melyek az *Erdélyen kívüli és körüli impériumok mai politikai elgondolásai miatt nem tudnak érvényesülni”; László Gyula a magyar őstörténet által feltárt eredmények tudományos értelmezésének szükségessége mellett állt ki, s tiltakozott az ellen, hogy azokat a nemzeti öntömjénezés hasznosítsa. A zárszóban Szabédi László így foglalja össze az ankét lényegét: „Magunk is úgy véljük, hogy a gondolati ellentétek elsimítása helyett valóban a társadalmi ellentétek feloldása a feladat, és ez nem ügyesen megfogalmazott elvi megegyezésekkel, hanem a tényekkel való kérlelhetetlen szembenézéssel mozdítható elő” (Zárszó. Termés 1943. Ősz. 154).
A ~ irodalomeszménye a közösségi irodalom, az az igény, hogy az író a kor hívására válaszoljon írásaiban és egy adott közösség képviselőjeként lépjen föl. *Kiss Jenő Szabédi Lászlót nevezte „spiritus rector”-ának, s ez főképp itteni kritikusi munkássága ismeretében (e tanulmányai javát Ész és bűbáj című, 1943-ban Kolozsvárt megjelent kötete tartalmazza) maradéktalanul beigazolható. Az írói szerep és irodalmi ábrázolás tekintetében a Móricz Zsigmond-féle, illetve a Németh László-i minta körvonalazódik: az előbbi szellemében utasítja el Bözödi György, *Nyírő József műnépiesség felé sodródó „öncélú góbéskodását”, s bírálja Tamási Áront, amiért a társadalmi kérdéseket merészen feszegető Czímeresek után „elhúzódott a világtól”. Nevezetes fegyverténye volt a folyóiratnak az is, amikor vállalta Kodolányi János saját korát ironikusan elemző Zárt tárgyalásának közlését.
A ~ szépirodalmi anyagát tekintve elsősorban a prózában (Asztalos István, Bözödi György, *Horváth István elbeszéléseiben) jutottak kifejezésre a népi írókhoz közel álló irodalmi eszményei, elevenedett meg az a falusi világ, amely a közösségi lét mélyéről számos értéket hordoz (*Horváth István novellái, Bözödi György: Rebi néni feltámadása), de amelynek archaikus keretei széthullóban vannak. Ugyanakkor hangot adtak saját koruk belső feszültségeinek (a zsarnoksággal szembeni kiszolgáltatottság érzésének) is (*Jékely Zoltán: Az akragasi halászverseny, Asztalos István: A szakáll) is. Versanyagát tekintve a legjelentősebb *Horváth István költői kibontakozása a ~ egymást követő számaiban; mellette *Jékely Zoltán Termés-beli költészete és Szabédi László néhány verse; a folyóiratban Cseres Tibor, Fényi István, *Kiss Jenő, Létay Lajos, Weöres Sándor költeményei inkább az összkép eklektikus jellegét jelzik.
Nyilvánvaló népi írói rokonszenve ellenére a résztvevők sikerrel kerülték el a népi–urbánus vita szellemi életünket később is többször kártékonyan befolyásoló zsákutcáját. A népi írók köréhez nem sorolható *Jékely Zoltán fogalmazta meg a legtalálóbban álláspontjukat: „… a felszínre került értékeket *nem lehet visszadögönyözni, s megtermékenyítő szerepüket *nem lehet elvitatni, mint ahogy nem rekeszthetők ki a fejlődésből a sok esetben mondvacsinált ellenlábasok, az úgynevezett urbánusok sem, s egyáltalán *nem lehetetlen, hogy maholnap azon veszik észre magukat mindkét táborbeliek, hogy jelszavakon, alapélményeken túl, egyetlen szorongatott akolba szorulnak” (Horváth István első verseskönyve. Termés 1944. Tél. 120).
A folyóirat tehát csak fenntartásokkal sorolható a népi mozgalom orgánumai közé: valódi értékeket nem annyira a népi irányultság jegyében, hanem annak értelmezésében, állandó figyelemmel kísérésében tudott felmutatni. Mereven elhatárolta magát az akkor már egyre határozottabban jelentkező jobboldali, nacionalista ideológiáktól. Lényegében az eszmei nyitottság, illetve az eszmetisztázó szándék tekinthető legfőbb erényének.
Balogh Edgár: A népiség kérdése *Erdélyben. *Kis Újság 1943. ápr. 11.; uő: Szabad eszmecsere, szabad gondolat [A Termés ankétjáról]. *Kis Újság 1943. nov. 21. – Balogh László: Új nemzedék: a Termés. Sorsunk 1943. 349–350. – Szemtimrei Jenő: Termés. Magyar Csillag 1943/3. – Vásárhelyi Z. Emil: Levél B. I. úrnak Sopronba. *Pásztortűz 1943/3. – A Termés válasza a *Pásztortűz felelős szerkesztőjének. *Ellenzék 1943. ápr. 24. – Réthy Andor: A Termés és írói köre. *Erdélyi Helikon 1943/2. – *Kiss Jenő: A Termés spiritus rectora. *Igaz Szó 1969/1 (újraközölve: Emberközelből. Kv. 1979. 90–95). – Nádor Orsolya: A Termés létrejöttének körülményei a levelezés tükrében. Literatura 1986/3; uő: Eszmék és nézetek a kolozsvári Termésben. Irodalomtörténeti Közlemények 1987/4. – Nagy György: Korszerűtlen példázat a helyzet hatalmáról és a szellem tisztességéről. Kós Károly és a Termés 1943-as ankétja. Előadás az 1993-as Szabédi-napokon. In: Szabédi napjai. Kv. 1998. 63–83; uő: Eszmék, intézmények, ideológiák *Erdélyben. Kv. 1999. 141–16. – Kántor Lajos: Termés 1942–1959. In: Itt valami más van. Bp. 1992. 133–181. – Borbándi Gyula: Népiség és kritikai önismeret. In: Szabédi napjai. Kv. 1998. – Vallasek Júlia: „Érték s jó szándék mandátuma”. In: Elváltozott világ. Az *erdélyi magyar irodalom 1940–1944 között. Debrecen 2004. 105–132.
(V. J.)