Tomcsa Sándor (Székelyudvarhely, 1897. aug. 27. – 1963. jan. 18. uo.) – elbeszélő, drámaíró. Szülővárosában, a Római Katolikus Főgimnáziumban végezte középiskoláit (1915), a következő évben bevonult katonának, a háború végén, a Tanácsköztársaság bukása után a börtönt is megjárta. Kiszabadulását követően előbb kistisztviselő volt szülővárosában, majd 1929-től a *Brassói Lapok helyi munkatársa; később a Romániai Magyar Szó, az *Előre tudósítója.
Az írói pályán *Tompa László indította el, aki a Székely Közéletben közölte első írásait, s biztatta a folytatásra. Utána a *Brassói Lapok munkatársa lett, s itt gyakran közölt *humoros karcolatokat, sőt 1934-ben, a *Brassói Lapok kiadásában egy regénye (Szvoboda Augusztin rémtette) is megjelent. Ennek ellenére csak a kolozsvári Thália Színház 1938. évi drámapályázatán díjazott színműve, A műtét irányította rá a figyelmet.
Novelláiban, karcolataiban a kisváros kicsinyességeinek szatirikus ábrázolója. „Humorista volt – jellemezte őt az Őszi tárlat kisvárosban c. gyűjteményes kiadás elé írt bevezetőjében *Bajor Andor –, olyan író, aki mellre szívta a fájdalmat, azután szivárványkarikákat fújt belőle. Így csak kevesen tudták a mutatvány bámészai közül, hogy a szokatlan szemfényvesztő zokog-e vagy dohányzik… Újságírói módszerrel dolgozott, tehát rendszerint az éhes nyomdagép számára, amelyet úgy kellett etetni, mint a mitológiai szörnyeket. Vagy még inkább, mint a cirkuszi oroszlánt, amikor annak ebédváró ordítására odagyűl a csodálkozó nyilvánosság, szórakozni és szörnyülködni. Leghosszabb prózai írását, a Szvoboda Augusztin rémtettét is napilap számára írta, az újság sorozatban megjelenő füzetes kiadványaként, szenzációs fordulatokkal, megszakításokra hegyezve. Írásaiban összeolvad a riport, az elmefuttatás és a karcolat. Legragyogóbb írásainak formájában is találunk valamit az újságírói sietségből, s ugyanakkor a *pillanat számára készült napihírének is van művészi leleménye, írói ötlete.”
Ugyancsak 1934-ben írja és közli a *Brassói Lapokban első jeleneteit (A harmadik és Manó, a romlatlan lelkű ifjú), A műtét 1939-es kolozsvári bemutatójával aratott színpadi sikernek azonban egyelőre nem volt folytatása: színpadi írásainak nagyobb része majd csak a háború után, az 1940-es évek végétől születik. Ezek azonban többnyire fennakadnak az egyre dogmatikusabb *kritika szemellenzős szempontjain: kifogásolják, hogy témái és mondanivalói nem eléggé időszerűek, hogy nincs eléggé kiélezve bennük az osztályharc. A műtétet csak e „szempontok”-at érvényesítő többszöri átírás árán lehet bemutatni, s csupán Az utolsó szalmaszál kerül méltó bemutatásra 1957-ben, hivatásos színtársulat, a kolozsvári *Állami Magyar Színház keretében.
Városa művészeti életének külön színfoltjai voltak a „Tomcsa-estek”, amelyeken az író maga adta elő műveit, sőt rögtönzött karikatúrákkal maga illusztrálta is. „A kispolgárság – írja a város művelődéstörténésze, *Hermann Gusztáv – röhögni járt estélyeire. Kacagtató bohócnak, tréfacsinálónak tartották, s nagyon kevesen ismerték fel, hogy nála a *humor voltaképpen fegyver az embertelenség, az emberi gyöngeségek, hibák, tévedések, bűnök ellen. Kevesen döbbentek rá arra, hogy önnön alacsonyságuk, buta törtetésük hiábavalóságára, nevetséges gőgjükre vagy elesettségükre, kiszolgáltatottságukra figyelmezteti őket az író.”
Kötetei: Szvoboda Augusztin rémtette (regény, Brassó 1934 = Ajándékregénytár); Manó, a romlatlan lelkű ifjú – A harmadik (két egyfelvonásos, uo. 1934, a *Brassói Lapok karácsonyi melléklete); Jubileum (színmű, Buk. 1949); A patkány (egyfelvonásos, Buk. 1950); Vese velővel. Vidám és szomorú históriák (Buk. 1956); Az utolsó szalmaszál (színmű, Mv. 1957); Tinta és tus (szatirikus novellák és karcolatok, uo. 1959); A fellázadt pofozógép (*humoreszkek, Buk. 1973); Embergyűjtemény (Székelyudvarhely, 2001).
Egy örvendetes járvány című egyfelvonásosát a Négy színjáték című kötetben (Gagyi László, *Kormos Gyula és Nagy István egy-egy darabjával, Harag György, *Hunyadi András és Lőrinczi László rendezői utasításaival, Buk. 1958) közölték.
Prózai életművét két kötetben *Bajor Andor rendezte sajtó alá és látta el bevezetővel (Őszi tárlat kisvárosban. Buk. 1965 = Romániai Magyar Írók), a harmadik kötetet, amely színműveit, egyfelvonásosait, jeleneteit tartalmazza, Inczefi Tibor gondozta (Ezüstlakodalom. Buk. 1987 = Romániai Magyar Írók).
Románul a Jubileum jelent meg (Aniversarea. Buk. 1949) s egy válogatás *humoreszkjeiből (Înghiţitorul de flăcări. Ford. Adrian Hamzea, Buk. 1976 = Biblioteca Kriterion).
Kovács György: Szvoboda Augusztin rémtette. *Erdélyi Helikon 1935/1. – *Tompa László: Egy író rajzkiállítása. Székely Közélet 1936. máj. 30. – Járosi Andor: Négy színházi est. *Pásztortűz 1939/4–5. – Gaál Gábor: A patkány. *Utunk 1950/6. – Izsák József: A realista rajzforma változatai. *Igaz Szó 1956/10. – Robotos Imre: A buktatókról. *Utunk 1958/5. – Gagyi László: Humor és mérték. *Igaz Szó 1959/12. – Baróti Pál: Szatíra és öncélú *humor. *Korunk 1960/2. – Hajdu Győző: A mosoly rakétása. *Igaz Szó 1960/9. – Hornyák József: 5 perc Tomcsa Sándornál. *Utunk 1960/51. – *Bajor Andor: Tomcsa Sándor. *Igaz Szó 1965/6. – Lászlóffy Aladár: Élet, halál kisvárosban. *Utunk 1966/6. – Hecser Zoltán: Udvarhely volt számára a világ. *Igaz Szó 1969/8. – Nagy Pál: Tomcsa. *Utunk 1972/34. – Tamás Gáspár: Egy író utóélete. *Utunk 1973/6. – Kacsó Sándor: Fogy a virág, gyűl az iszap. Buk. 1974. 332–335. – A Helikon és az *Erdélyi Szépmíves Céh levelesládája. Közzéteszi Marosi Ildikó. I–II. Buk. 1979. – Éltető József: Régi és új dilemmák. *Igaz Szó 1987/8. – *Hermann Gusztáv: Székelyudvarhely művelődéstörténete. Buk. 1993. 225–228.
(F. W. É.)