kritika (a görög krino ‘ítél’ szóból) az irodalmi, színház- és képzőművészeti, zenei és tudományos művek, irányzatok, szakaszok ismertetése, értelmezése és értékelése. Velejárója a műalkotásnak, elősegíti annak befogadását a közönség részéről. Tárgyának megfelelően van irodalomkritika, művészetkritika ( *művészettörténet), *színikritika , *zenekritika és *tudománykritika ez utóbbiakkal önálló címszavakban foglalkozunk.
A magyar irodalomtörténetben Bajza József Kritikai Lapokja (1831-36), Arany János Koszorúja (1863-65) és *Benedek Elek Magyar Kritikája (1897-99) adott korábban önálló folyóirat-keretet az irodalomkritika műveléséhez; ezt követte Budapesten az 1962-ben indult, 1972-ben új folyamba lépett Kritika. Egyébként átfogó irodalomkritika-történet helyett ma is inkább csak a lapok és folyóiratok alkalmi kritikai rovataiban kap helyet a művek bemutatása és elemzése. Legfeljebb egy-egy részletfeldolgozással találkozunk; ezek közül kiemelkedik Komlós Aladár Gyulaitól a marxista kritikáig c. munkája (Bp. 1966), amely feleleveníti a XIX. század utolsó évtizedeinek kritikai harcát a Jókai-korszak romantikájával.
Az irodalomkritika történetének hiányát a romániai magyar könyvkiadásban a Tanulók Könyvtára népszerű sorozatának Irodalomkritikai antológia gyűjtőcímű négy kötete igyekezett pótolni. A *Csehi Gyula előszavaival, *Dávid Gyula válogatásában és jegyzeteivel megjelent első két kötet Csokonaitól Gyulai Pálig (1968) és Péterfy Jenőtől Móricz Zsigmondig (1968) címmel ad visszatekintést, majd A magyar marxista kritika kezdetei (1969) ad válogatást Bresztovszky Ernő és Szabó Ervin vitájától emigráns szerzőkön át Bálint Györgyig és József Attiláig. A negyedik kötet (Kv. 1972) egy negyed század romániai magyar kritikáiból közöl szemelvényeket mind az *Erdélyi Helikon, mind a *Korunk munkatársai tollából. A kor műbírálói közül (a közlés sorrendjében) *Gaál Gábor, Korvin Sándor, Kovács Katona Jenő, Méliusz József, Nagy István, Salamon László, Balogh Edgár, Bányai László, Osvát Kálmán, Kuncz Aladár, Jancsó Béla, Szemlér Ferenc, Szabédi László, Molter Károly, *Kacsó Sándor, *Szentimrei Jenő szerepel kritikáival.
A romániai magyar kritikai tárgykört elemzi *Mózes Huba Sajtó, kritika, irodalom (1983) c. "kísérlet"-ének egyes fejezeteiben, felróva a 30-as évekbeli kritikusoknak, hogy többnyire megelégedtek a tájékoztatással, míg az értelmezés és értékelés ideológiai jellegét csak "az adott időszak irodalomkritikai-irodalompublicisz-tikai anyagából kiválasztott jellemző állásfoglalások érzékeltethetik". A két világháború közti időszak négy fő kritikai törekvését különbözteti meg. Ezek: 1. a múltban gyökerező eseményekhez való ragaszkodás (Kristóf György, Reményik Sándor); 2. az új utakat kereső, új formákkal és eszközökkel kísérletező csoport (Barta Lajos, Dienes László); 3. a kor valóságának tudomásulvételét és tudatosítását igénylő kritikai csoport (Kuncz Aladár, Berde Mária, Tamási Áron, *Kacsó Sándor fellépése a "vallani és vállalni" vitában); 4. a lassabban kibontakozó marxista kritikai törekvés, kezdve *Gaál Gábor A mai erdélyi magyar irodalom arcvonalai (*Korunk 1930/12) c. tanulmányával, mely az "akadémizmus" és a "transzilvanizmus" törekvéseivel szemben "a tiszta osztályvonalat" hirdette meg.
Nehéz ideológiai határvonalat húzni az *Erdélyi Helikon és a *Korunk vagy más egykorú folyóiratok és újságok irodalomkritikái közé. A kényszerű erdélyi regionális önmagáratalálásban a magyar irodalom s a vele kapcsolatos műbírálat transzilvanizmusa eredetileg ugyan nem nélkülözte a reális közügyi gyökérzetet, de a kort jellemző szellemtörténeti irányzat kibontakozása során előtérbe jutott a múltba merülő nemzetlélektani romantika. Ezzel szemben magában a helikonista táborban is sor került a valóságismeret s az abból adódó új feladatok számonkérésére, viszont a *valóságirodalom jelszavával fellépő marxista baloldal sokszor dogmatikusan kíméletlen műbírálata sem kerülhette meg az erdélyi realitást s annak nemzetiségi követelményeit. A *Benedek Elek "fiai"-ként fellépő székely írócsoport, majd az új nemzedék fiatal realistái egyfelől a történelmi nosztalgiát, másfelől a merev marxista dogmatizmust igyekeztek feloldani, s így bizonyos egyensúly alakult ki a műbírálatban is. Példa erre akár a *munkásmozgalomból jövő Nagy István Özönvíz előtt (1936) c. színdarabjának, akár Bözödi György Székely bánja (1938) c. szociográfiai munkájának kölcsönös és egyöntetű elismerése. Ez a kiegyenlítődés megőrizte a kisebbségi magyar író elhivatottságának követelményét a kritikai igénylésekben az 1944 őszét követő történelmi szakasz számára is.
Kezdetben a kolozsvári *Világosság egy ilyen egységes szellemben igyekszik új utat nyitni az irodalomnak és kritikának (műbírálataival Jékely Zoltán, *Jancsó Elemér *jelentkezik) s ugyanúgy az 1946-ban induló *Utunk is, de már 1946 után újra felélénkül a túlhaladottnak hitt dogmatizmus. *Gaál Gábor kikezdi Arany János emlékét, megtámadja *Horváth István líráját, míg a türelmetlenség "műbírálata" őt magát is meg nem bélyegzi, bevonásra ítélve Valóság és irodalom (1950) c. tanulmánykötetét.
Évek múlva egy eredetileg 1953-ban írt, de csak 1956-ban megjelent tanulmányában lép fel Szabédi László a műbírálat egyre szűkülő és voluntarisztikus irodalomszemléletével szemben, kifogásolva, hogy ez a kritika "serényebben vállalkozik az író tanítására, mint arra, hogy az olvasót az író műveiből levonható tanulságokra figyelmeztesse". Tiltakozik is a "bántóan bizalmatlan" kritikusok fennhéjázása ellen. Ez és a Gazeta Literară 1956. máj. 9-i számában közölt Szabédi-interjú *Mózes Huba szerint "egy lassú tisztulási folyamat eredményeképpen bekövetkező megújhodás előhírnökei kritikánkban".
A proletkultos szemlélettel, irodalmi vulgarizálásokkal szemben úttörő kritikatörténeti *jelentőségű Földes László fellépése, 1957-től kezdve Dsida Jenő, Szabédi László, Létay Lajos, Székely János, *Lászlóffy Aladár költészetének lélektani beleéléssel történő elemzése és minősítése alapján, előbb az *Utunk, *Igaz Szó, *Korunk hasábjain, majd A lehetetlen ostroma (1968) c. kötetben is. Ez az ötletesen rögtönzött, de mindig találó műbírálat "lehetőleg elkerülte az átfogó elméleti kísérleteket, illetve a hivatalosan támasztott eszmei-esztétikai követelmények számonkérését, és konkrét műelemzések formájában igyekezett »tehermentesíteni« magát az elmélet meghaladottnak (vagy inkább meghaladandónak) érzett tételeitől" (*Láng Gusztáv).
Az új nemzedéket képviselő Kántor Lajos Írástól emberig (1963) c. *Forrás-kötetében az irodalombírálat létjogát keresve egyensúlyt kíván a mű és közönsége közt, s az újat a lírában a gondolatiság és forma harmóniájában így jelöli meg: "A költészet leveti a sámánruhát, fennköltségét nem a külső pompa, hanem a gondolatok fénye adja mindenekelőtt. Így születik újjá a forma is, így kap új tartalmat a szép. A holdas-csillagos varázsló-köntöst a köznapi emberhez közelebb álló viselet váltja fel: ebben az új ruhában oda lehet állni a gép mellé, a *munkás mellé és fel lehet jutni a csillagokig."
A 80-as évek elejére feltornyosultak a ~ kritikáját tartalmazó érvelések. Egy 1981-ben Marosvásárhelyen rendezett vitagyűlés "harcosabb, hatékonyabb irodalombírálatot" jelszóval igyekezett meghatározni a kritikai teendőket. Ebből az alkalomból hangzott el *Láng Gusztáv értekezése A kritika fogalma és a fogalmak kritikája címmel. Az előadó legfontosabb feladatnak "a kritikánk alapfogalmaiként megjelölt esztétikum, irodalmiság, fejlődés, hagyomány *jelentésének elkülönült meghatározását" hirdette meg annak tisztázásával, hogy "ezek közül mit és mily mértékben kell értékfogalomnak tartanunk". Az ankéton *Mózes Attila az irodalombírálat valóságát és lehetőségeit vizsgálva nem állít fel kánonokat, viszont elvárja a kritikusok gyakorlatától "különböző értékszempontok megértésének és megértetésének legalábbis az igényét". E két tanulmány mellett az *Igaz Szó 1982/1-es száma közli *Cs. Gyímesi Éva Elméleti kérdések az irodalomkritikában c. tanulmányát, mely helyet ad a strukturalista és szemiotikai jellegű szövegfelfogásoknak is, végeredményben a kritikai pluralizmus létjogosultságáért emelve szót.
A balos dogmatikus felfogások helyébe mind a *Korunk, mind az *Igaz Szó és *Utunk hasábjain hovatovább az új esztétikai irányzatokra építő kritikai szakasz lépett, melynek szóvivői főleg fiatalok. *Mózes Attila 1981-ben huszonhármukat sorolja fel, ezek: Adonyi Nagy Mária, Ágoston Vilmos, Ara-Kovács Attila, Balla Zsófia, Boér Géza, Bogdán László, Bretter Zoltán, Borcsa János, Burján Gál Emil, *Bréda Ferenc, Egyed Péter, *Cs. Gyímesi Éva, Horváth Sz. István, Keszthelyi András, Markó Béla, Németi Rudolf, Puskás Tivadar, Puskás György, Sütő István, Szávai Géza, Szőcs Géza, Szász László, Varga Gábor.
*Kovács János Kétség és bizonyosság (1981) c. kötetének felfogásával szemben, mely szerint a kritika elsősorban tartalmi értékelésénél fogva lehet alkotó, Borcsa Jánosnak, a *Korunk kritikusának ellenvéleménye érvényesül: "A kritikának mint az irodalom önismeretének saját létezése törvényeit kell betöltenie minden korban és helyzetben. Értékképződmény tehát, ami formát tételez fel. Enélkül léte forog kockán."
Új szintézis alakult ki a kritika időszerű kérdéseiről Írás és Minőség c. alatt az *Utunkban kibontakozó széles körű ankét (1987-88) során. Az eszmecsere résztvevői közt szerepel Rácz Győző, Kántor Lajos, Jakabffy Tamás, Adrian Marino, Balogh F. András, Szőcs István, Marosi Péter, Angi István.
Az 1989-et követő változások során az irodalmi ~ háttérbe szorul. A *jelenség oka lehet az írók és kritikusok egy részének távozása Erdélyből, *jelentős szépirodalmi művek elmaradása a könyvkiadás zökkenői miatt, valamint az általános politikai viták előtérbe jutása. Visszamenőleg kerül sor *Cs. Gyímesi Éva vitát kiváltó Gaál Gábor újraolvasásához c. elemzésére (*Korunk 1991/3). A NyIrK közölte Balogh F. András dolgozatát a *Korunk harminc esztendejének kritikatörténetéről (1990/2), a Franciaországból hazatért *Bréda Ferenc pedig "a transzilván irodalom új alapjait" látja a dogmatikus-diktatórikus korszakkal szembeszállók írásaiban, keresve "a kritikának egy teljesen új műfaját" (Helikon 1991/50).
(B. E.)
Kántor Lajos: Régi és új a lírában. Közli Írástól emberig. *Forrás 1963; uő. Alapozás. 1970; uő. Korváltás. 1979; Korunk: *avantgarde és népiség. Bp. 1980. *Gaál Gábor: Válogatott írások I. 1964; II. 1965; III. 1971. Irodalomkritikai antológia. *Csehi Gyula bevezetéseivel, *Dávid Gyula jegyzeteivel. Tanulók Könyvtára I-III. 1968; IV. Kv. 1972. Földes László: A lehetetlen ostroma. 1968; uő. Elvek és viták. *Láng Gusztáv bevezető tanulmányával. Tanulmányok, kritikák. 1983. *Láng Gusztáv: A *jelen idő nyomában. Kritikák, vitacikkek. 1976. Adrian Marino: Bevezetés az irodalomkritikába. *Dávid Gyula, Kántor Lajos fordítása. 1979. Marosi Péter: Világ végén virradat. Cikkek. 1980. Disputa. *Láng Gusztáv: A kritika fogalma és a fogalmak kritikája; *Mózes Attila: Az irodalombírálat valósága és lehetőségei; *Cs. Gyímesi Éva: Elméleti kérdések az irodalomkritikában. *Igaz Szó 1982/1. Borcsa János: A kritikus kétségei és bizonyosságai. *Korunk 1982/10; uő. Művek helyét kereső kritika. Előadás a kolozsvári magyar tanszék konferenciáján. *A Hét 1992/41. *Mózes Huba: Sajtó, kritika, irodalom. 1983. P. Dombi Erzsébet: Az irodalomkritikai szaknyelv szemiotikája. *Korunk 1983/1. *Kovács János: A kockázat bűvölete (1986); Gálfalvi Zsolt: Prospero szigetén (1988).
ÁVDolg. Bustya Anna: A romániai magyar irodalomkritika tipológiája (1970-1980); Balogh F. András: A *Korunk irodalomkritikája (1957-1986). Magyar tanszék, Kv.