Szilágyi Domokos (Nagysomkút, 1938. júl. 2. – 1976. okt. 27. Kv.) – költő, műfordító, esszéíró. Középiskoláit Szatmárnémetiben, a Kölcsey Gimnáziumban végezte (1955), majd 1955–59 között a Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv- és irodalom szakos hallgatója volt, záróvizsgáit azonban nem tette le. 1958–59-ben az *Igaz Szó, 1960-tól a bukaresti *Előre belső munkatársa, a hatvanas évek közepétől írásaiból, kötetei, műfordításai honoráriumából tartotta fenn magát. Betegnyugdíjba kerülve, 1972-től Kolozsváron élt; súlyosbodó betegségét két kudarccal végződött házasság után egy új élettársi kapcsolat tette egy időre elviselhetővé. Búcsúlevelében ezt írta: „Én ma lelépek e világi életből. Ne kérdezd az okát – én sem tudom… Nem vagyok részeg, és – ahogy mondani szokás – tiszta elmével írom e sorokat” (A költő (régi és új) életei. 261).
Első verseit 1956-ban közölte az *Utunk, első verskötetével (Álom a repülőtéren) 1962-ben lépett a nyilvánosság elé. Ettől kezdve versköteteivel, román és angol költőket bemutató fordításköteteivel, gyermekverseivel folyamatosan *jelen volt az irodalmi életben.
Indulása a *Forrás szerzői között jelöli ki a helyét, nemzedéke valóban a kiadáspolitikai pillanatot megragadó és a mindenkori pályakezdések elszántságát meghaladó lendülettel *jelenti be szándékát, hogy új utakon induljon el. Ő maga mégsem sorolható valamely iskola, irányzat, stílus követői, továbbítói közé. ~ szintézisteremtő költő és mint ilyen magányos *jelenség.
Pályaképén végigkövethető, amint a líratörténet különböző szakaszainak jellegzetességeit, vívmányait hasznosítja a maga nagyon egyéni verseszményének kimunkálásában. Tudatossága, verskultúrája, általános műveltsége, páratlan nyelvi leleménye megóvta a legtöbb pályakezdés tétova hangkeresésétől, az epigonizmustól éppúgy, mint a szertelen újat hajszolástól. Már első kötetében, az Álom a repülőtérenből kiemelkedő Halál árnyéka – Rekviemben átlépte a költői–nem költői versbeszéd közötti határt, s ez a poétikai határátlépés egyben új költői attitűd bejelentése volt, csendes hadüzenet, diszkréten radikális szakítás a saját megszólalását is futólag érintő konvencióval, az első lépés a szuverén lírai nyelv megteremtése felé. Újabb határátlépéssel a klasszikus és a modern líra egymástól idegenkedő területeit egyesítette. Eredetisége már abban megmutatkozott, ahogyan a gazdag magyar és egyetemes lírai hagyományba mintegy beleszületve úgy dolgozta ki a maga költői nyelvét, hogy a teljes biztonsággal kezelt klasszikus forma és a nem külsőségeket mímelő, hanem összefüggéseket, az életérzés forradalmát újszerűen megvilágító modernitás, az izmusok iránti fogékonyság sajátos egyensúlya vált lehetségessé életművében. Merész önállóság és értékmegőrzés összebékíthetőnek bizonyult. Hamar kitört abból a viszonylag szűk keretből, amelybe a korszak inkább politikai, mint poétikai meghatározottságú kánonjai a legtöbb kortársát rövidebb-hosszabb időre beszorították. Az előző nemzedék reprezentatív költője, *Székely János értette meg leginkább, hogy Szilágyi Domokos „újból érvénybe helyezte mindazt, ami már elavult”, de „csúfondárosan, fintorogva, mosolyogva”, s ennek az ironikus gesztusnak az eredménye „kimagaslóan érdekes, korszerű és jó, a költészet öniróniája”. A költő helye a világban vitatott hely, sorsa a vitathatatlan otthontalanság, s ez, valamint a magány, a belső harmóniákra és diszharmóniákra fülelő lélek, a bevallott nyugtalanság szólal meg itt. Számára a védtelenség, kiszolgáltatottság, szorongás több hangulatnál, állapotnál, személyes hajlamnál. Éppen az emberiséghez tartozás, a szolidaritás, az empátia másik arca, a tudatlíra állandó motívuma. Itt találkozik a líra a bölcselettel, ~ lírája ~ filozófiájával. Értelmezői közül többen felismerték eszmevilágában az egzisztencializmust, nem csak mint a korszellem egyik jellegzetes megnyilatkozását, a rezignált *küzdelem tanát és közérzetét, hanem úgy is mint egyetemes emberi helyzet átélését, mint az egyén szabadságharcát. Részvét és együttérzés a szenvedő ember iránt, az átélt üldözöttség és az át sem élt öregkor ennek az egyre táguló költői univerzumnak abba a felelősségszférájába tartozik, amelyet a gyermekkori közeg, a kötelességerkölcs, a bibliás neveltetés alapozott.
A költő versbeszéde is sokat köszönhet otthonosságának az Ó- és Újszövetségben, az otthonosságnak zsoltárok, bibliafordítók, prédikátorok magyar nyelvi világában. Szerepversei valójában a teljes emberkép felé táguló ars poeticák, és végigkísérik az egész életművet a korai kezdettől a korai végig, a tizenkilencedik századi romantikus hagyomány verskultúrájában és hőskultuszában fogant Hunyadi János-portrétól a Bolyai-, a Bartók-paradigmáig, a nagyon modern sorstragikumig.
Erről az értékvilágról, egyetemességéről, a szerepverseket kiegészítő eredetiségéről vallanak a ~-életműnek ha nem is terjedelemben, de fontosságban a költői oeuvre-rel egyenrangú és egybehangzó, párhuzamos részei, az Arany Jánost, Walt Whitmant, Radnótit, Eliotot értelmező és újraértelmező esszék, valamint az útinapló, A Volga Nyugaton. A lírai én és az értelmező-befogadó én ugyanabban a szellemi erőtérben fejti ki hatását a mindenkori olvasóra.
Hogy a költőnek még egy határt át kellett lépnie, s megkezdte gyötrelmes kettős életét kényszer és becsület között, talán végérvényesen rejtve maradó körülmények fojtogatásában – az az életmű és az életrajz legtragikusabb titka. A „Van út – kiút nincsen” felismerése a filozofikus hajlamú költőt termékeny rezignáció birtokosává teszi, arra készteti, hogy a védtelenséget is ars poeticájába foglalja, mint a haláltudat mellett s azzal rokon ember- és létdefiníciót, hiszen – mint mondja – „Mindig akad valami, amivel szemben védtelen az ember. S amíg akad, addig van költészet is.” Szókölcsönző – így határozta meg a költő helyét az emberek között, azt hangsúlyozva, amit kap tőlük, s nem azt, amit ad nekik. Tudós költőnek, poeta doctusnak ismerték el még életében, ám ő azt vallotta, hogy a költői mesterségben benne foglaltatik „minden, ami az élethez tartozik”. Választékos lényének és lírájának ez a hitvallás adja meg mélységesen demokratikus, humanista dimenzióját.
1992-ben elnyerte a Romániai Írók Szövetségének díját, ugyanabban az évben a Pezsgő-díjat.
Halála után 30 évvel az állambiztonsági hivatal levéltárából nyilvánosságra került – neki tulajdonított – ügynöki *jelentések nyomán egyesek súlyos kérdőjeleket tettek fel személyiségét illetően, s voltak, akik a vele kapcsolatban megfogalmazott vádakkal költői művét is kivetették volna az irodalomból. De már a mai tudásunk szerint is sikerült eljutni egyfajta egyensúlyhoz: „A … bukaresti titkosszolgálati iratok hitelességében – írta Kántor Lajos – én továbbra is kételkedem, de … ha a bizonyosság előtt (majd) meg kell hajolni, a ránk hagyott életmű ettől érintetlen marad” (A költő (régi és új) életei. 396), Pécsi Györgyi pedig így mérlegelt: „Megrendülten gondolunk a nagyszerű költőre és a tragikus sorsú emberre. Mert hittük, hogy a kanti kategorikus imperativus szerint írt és élt, s ha választani kellett, sohasem az erkölcsi alapértékek megtagadásával válaszolt. Újra kell olvasni e mára már klasszikussá lett életművet,… de lehet, hogy sok időnek kell eltelnie, amíg (és amennyire szükséges) külön tudjuk választani a költőt és az embert, és higgadtan beszélhetünk életművének egészéről” (uo. 394).
Kötetei: Álom a repülőtéren (versek, *Szemlér Ferenc előszavával. Buk. 1962 = *Forrás); Új kenyér (gyermekversek, uo. 1963); Csali Csöpp (gyermekversek, uo. 1965); Szerelmek tánca (versek, uo. 1965); Mese a vadászó királyfiról (elbeszélő költemény Al. Odobescu nyomán, uo. 1966); Garabonciás (versek, 1967); A láz enciklopédiája (versek, 1967); Történetek húsz éven felülieknek (karcolatok, uo. 1967); Búcsú a trópusoktól (versek, uo. 1969); Kortársunk, Arany János (uo. 1969 = Kismonográfiák; újrakiadás, *Szilágyi Júlia előszavával. Kv. 2004 = Kettős Tükörben); Erdei iskola (gyermekversek, uo. 1970); Fagyöngy (versek, társszerző Palocsay Zsigmond, uo. 1971); Sajtóértekezlet (válogatott versek, uo. 1972); Felezőidő (versek, uo. 1974); Napraforgók (versek, uo. 1976); Legszebb versei (uo. 1976); Pimpimpáré (gyermekversek, társszerző Vermesy Péter, uo. 1976); Öregek könyve (versek, uo. 1976).
Posztumusz kiadások: Tengerparti lakodalom (hátrahagyott versek, Kv. 1978); Kényszerleszállás (összegyűjtött versek, Kántor Lajos bevezető tanulmányával, Buk. 1978 = Romániai Magyar Írók); Válogatott versek és műfordítások – Kortársunk, Arany János (válogatta és az utószót írta Szakolczay Lajos, Bp. 1979); Liliompalota (gyermekversek, uo. 1980); A költő életei (Sz. D. emlékkönyv, Buk. 1986); Világ hava (válogatott versek, Szakolczay Lajos utószavával, Bp. 1988); Élnem adjatok (válogatás és utószó Kántor Lajos, Buk. 1990); Visszavont remény (Sz. D. levelei Méliusz Józsefhez. Szerkesztés és utószó Ágoston Vilmos, Bp. 1990); Medvelakodalom (gyermekversek, Bp. 1990); A fájdalmas vigasztaló (válogatott versek, *Cs. Gyímesi Éva válogatásában, *Lászlóffy Aladár előszavával, Kv. 1991); Leltár az évszakokról (versek Demény Péter válogatásában, uo. 1996 = Romániai Magyar Írók); Játszhatnám (válogatás a kéziratos és kiadatlan hagyatékból, uo. 1996); Magyarok (válogatta és az utószót írta *Szilágyi Júlia, Kv. 1997); Útinapló – A Volga Nyugaton (Kv. 2004); A költő (régi és új) életei (sajtó alá rendezte Kántor Lajos, Kv. 2008).
Műfordításkötetei: I. Ionescu: Az üvegmanó (Buk. 1960); Tiberiu Utan: Rosszcsont (gyermekversek, uo. 1962); V. Huber: Hajó a réten (mesék, uo. 1963); Radu Ţiulescu: Földkörüli utasok itt, az Északi Sarkon (versek, uo. 1963); Grimm testvérek: A furfangos szabólegény (mesék, uo. 1963); Rudyard Kipling: Mesék (uo. 1963); Selma Lagerlöf: Gorgo, a sasfióka (mesék, uo. 1964); Al. Odobescu: Róka Rezső csodálatos élete (mesék, uo. 1964); Walt Disney: Donald kacsa a Déli Sarkon (uo. 1965); Eugen Frunză: Édesapám mestersége (verses történetek, uo. 1965); Tiberiu Utan: Hószínű ég (versek, uo. 1965); Walt Disney: Miki egér a Holdon (uo. 1966); Walt Disney: Miki egér és Sajó kutya (uo. 1966); Tiberiu Utan: Rosszcsont Peti viselt dolgai (uo. 1966); Gunár halála (monda, uo. 1966); Tudor Vianu: A metafora kérdéseiről és egyéb tanulmányok (uo. 1967); H. Chr. Andersen: Mesék (uo. 1969); Matei Călinescu: Zacharias Lichter élete és nézetei (uo. 1971); J. M. Barrie: Peter Pan és Wendy (uo. 1972); Nichita Stănescu: Víziorgona (versek, uo. 1974); George Călinescu: Ion Creangă élete és műve (uo. 1975); Şt. Aug. Doinaş: Az én birodalmam (versek, uo. 1975); Walt Whitman legszebb versei (fordítás és előszó, uo. 1975); L. Olteanu: Tessék mosolyogni (versek, uo. 1975); H. Chr. Andersen: A hókirálynő (fordítás és előszó, uo. 1976); J. M. Barrie: Peter Pan a Kensington Parkban – Peter Pan és Wendy (uo. 1976); Lucian Blaga: Egy évszázad arcai (társfordító Molnár Szabolcs, uo. 1978); H. Chr. Andersen: Hüvelyk Kati (uo. 1989).
Életéről és írói pályájáról a legátfogóbb képet a Kényszerleszállás. Sz. D. emlékezete. (Szerk. Pécsi Györgyi. Bp. 2005 = Emlékezet) és A költő (régi és új) életei. Sz. D. 1938–1976. (Összegyűjtötte és szerk. Kántor Lajos. Kv. 2008) című kötetek nyújtanak; költői művének elmélyült és mind ez ideig legátfogóbb elemzését *Cs. Gyímesi Éva végezte el (Találkozás az egyszerivel. Buk. 1978; uő: Álom és értelem. Buk. 1990).
Egyéb irodalom: Sz. D.: 5 éves tervem. *Utunk 1956. szept. 3. – Szász János: Megjegyzések fiatal költők verseiről. *Előre 1958. jún. 21.; uő: A dolgok dialektikájától az érzelmek dialektikájáig. *Előre 1962. nov. 22.; uő: Sz. D. búcsúja. *A Hét 1976/49. – *Szilágyi Júlia: A nem-felejtés jegyében. *Utunk 1961/3; uő: Az erkölcsi felelősség lírája. *Korunk 1963/1; uő: A mindenség felezőideje. *Igaz Szó 1976/3; uő: Búcsú Sz. D.-tól. *Korunk 1976/11. – Kántor Lajos: Példát venni – s példát adni. *Utunk 1965/38; uő: Garabonciás. *Utunk 1968/3; uő: A költő másképp tanul. *Utunk 1969/35; uő: Kortársunk, Arany János. *Utunk 1969/35; uő: Lépték egy az egyben. *Utunk 1972/17; uő: Szerepjátszás? *Utunk 1975/5; uő: A csend antológiája. *Utunk 1978/3; uő: Játék költészettel és szintézissel. *Utunk 1978/34; uő: Ki vagy te, Sz. D.? Bp. 1996; uő: „Nevekhez hurkolt haditettek”. *Páskándi Géza és Sz. D. történelmi metaforái. Székelyföld 2003/3. – Farkas Árpád: Mindenség-igény és korszerűség. *Igaz Szó 1966. II. 882–896. – Nagy Kálmán: Sz. D. Vasöntőkje. *Korunk 1966. 795–798. – Tasnádi Attila: „Minden véges: megalkuvás”. Kortárs 1966/11. – K. Jakab Antal: Szellemi kaland. Önkritika Sz. D. könyve alkalmából. *Utunk 1967/20; uő: A kétely költője. *Utunk 1968/16; uő: Búcsú az előjogtól. *Korunk 1970. 710–717.; uő: A megkísértett. *Utunk 1972/51. – Méliusz József: Alkotóan kétkedő költő. *Előre 1968. okt. 23. – *Páskándi Géza: Versmagyarázat – ritmusban. *Utunk 1968/46; uő: Az örökség ébredése. In: Az új hagyományért. Buk. 1969. 123–153. – Szakolczay Lajos: Négy fiatal erdélyi poéta. Tiszatáj 1968. 676–677; uő: Sz. D.: Sajtóértekezlet. Kortárs 1972/12; uő: Sz. D.: Felezőidő. Tiszatáj 1975/2; uő: Elment egy garabonciás. Új Írás 1977/1; uő: Lázunk enciklopédiája. Új Írás 1978/10; uő: Sz. D. prózája. In: Ötágú síp. Bp. 1989. – Láng Gusztáv: A költő és az őszinteség. *Igaz Szó 1970/6; uő: Eleresztve, a semmi ágán. *Igaz Szó 1977/7; uő: A költő és a szövegek, avagy töprengés elmaradt recepció miatt. Helikon 2001/24. – Ilia Mihály: Három magyar könyv külföldről. Tiszatáj 1970/1. – Ágoston Vilmos: Sz. D. oskolái. *Korunk 1972/8. – Beke György: Tolmács nélkül. Beszélgetés Sz. D.-sal. In: Tolmács nélkül. Buk. 1972. *Lászlóffy Aladár: A költő adásideje. *A Hét 1973/42–43; uő: Fújvafájvafénylenifolytatódni. *Igaz Szó 1976/12; uő: De profundis. *Utunk 1976/45; uő: A Reménytelen Alapvető. *Korunk 1978/2; uő: A fájdalmas vigasztaló. In: Erdélyi csillagok. Szerk. Kántor Lajos. Bp. 1990. – Szőcs Géza: A bölcselő öröme. *Korunk 1975/5. – *Székely János: Egérút. *Igaz Szó 1975/4. – Majtényi Erik: Sz. D. – Vermesy Péter: Pimpimpáré. *A Hét 1976/44; uő: „Híva engem útitársnak”. Utazás Sz. D.-sal. Kortárs 1977/8; uő: Sz. D. levelei. *Korunk 1978/2. – *Szemlér Ferenc: Whitman Sz. D. hangján. *Utunk 1976/3. – László Ferenc: Játsszunk zeneszerzést – miért ne? *Utunk 1976/37. – *Cs. Gyímesi Éva: Éjjeliőr egy tört-ezüst koron. *Utunk 1976/40; uő: Az örök: az út. *Korunk 1978/2. – Sz. D. 1938–1976 (*Lászlóffy Aladár, Markó Béla, *Szilágyi Júlia írásai). *Igaz Szó 1976/12. – Széles Klára: Sz. D.: Felezőidő. Kortárs 1976/1; uő: A versszerkesztés rendhagyásai. In: Szeged–Kv. 1955–1992. – Mózes Attila: Pimpimpáré. *Korunk 1977/1. – Tamás Gáspár Miklós: A halál születésnapja. Kortárs 1977/1. – Monostori Imre: Az ember mögött mindig ott a semmi. Új Írás 1978/9. – Pintér Lajos: Sz. D.: Öregek könyve. *Forrás 1978/2. – Vásárhelyi Géza: Rabbá-szabadultan. *Utunk 1978/34. – Baránszky-Jób László: Chagall-szárnyú angyal. Új Írás 1979/4. – Pomogáts Béla: Költészet, zene, hagyomány. Beszélgetés Sz. D.-sal. *Forrás 1979/2; uő: Folklorizáció és avantgárd Sz. D. és nemzedéke költészetében. *Látó 2002/1; uő: Lázadás és tragikum. Sz. D. verseiről. *Művelődés 2004/10. – Szépfalusi István: A Sajtóértekezlettől a Láz enciklopédiájáig. *A Hét 1979/27. – Kis Pintér Imre: „Káromlom az összes isteneket”. *Forrás 1980/9. – Szentmihályi Szabó Péter: Circumdederunt. Élet és Irodalom 1980/46. – „Olyan csendesen jársz, mint a halál”. Szakolczay Lajos beszélgetése Nagy Máriával. 1990. jan. 30. In: Kényszerleszállás. 2005. – Spira Veronika: Sz. D. Héjjasfalva felé c. versének hermeneutikai elemzése. Irodalomtörténeti Közlemények 1992/2. – Bertha Zoltán: Sz. D. In: Gond és mű. Bp. 1994. 188–204; uő: Szövegköziség és sorsjelentés. *A Hét 2001/39; uő: Sz. D.-emlékkiadványok a szatmári szülőföldön. *Forrás 2006/12. – Pécsi Györgyi: Olvasópróbák. Bp. 1994; uő: „Mocsok által jutunk a kincshez”. In: A költő (régi és új) életei. Kv. 2008. 392–395; uő: Az értelmezés zavara (Rendhagyó bevezetés Sz. D. „átláthatatlan” költészetének olvasásához). *Forrás 2008/6. – „…szűk térben nincs más út, csak a magasba”. Erdélyi Erzsébet és Nobel Iván beszélgetése Sz. D.-ról Csiki Lászlóval. Tiszatáj 1995/4. – Balogh E. Csaba: Kamasz angyal. *A Hét 2001/38. – Szakács Réka: „Élnem adjatok”. Helikon 2001/23. – Székelyhídi Ágoston: Egy új értelmiségi magatartás dilemmái. Sz. D. és az 1956 utáni Európa. Helikon 2001/23. – Demény Péter: Búcsú az identitástól. Kortárs 2002/1. – Sz. D. levelei Czjzek Évának (közreadja Hafner Zoltán). Vigília 2003/1. – Vári Csaba: Kortársunk-e Sz. D.? [Dóczy Péter CD-ROM]. *A Hét 2004/19. – Végh Balázs Béla: Sz. D. a gyermekirodalomban. *Látó 2004/7. – Közlemény Sz. D.-nak a Securitatéval fenntartott kapcsolatáról. Helikon 2006/18. – Selyem Zsuzsa: Irodalom és politika. In: A költő (régi és új) életei. 2008. 401–407. – T. Szabó Levente: A Sz. D. körüli vita mint az irodalomtörténet provokációja. Irodalomtörténet 2008/1. – Dávid Gyula: Nem mentőöv és nem besúgóknak. Helikon 2008/3. – Dsida Jenő – *Páskándi Géza – Sz. D.-napok. Szatmárnémeti 2008. – Helikon, 2008. július 10. [Sz. D. halálának 30. évfordulójára: Bertha Zoltán, Ferenczes István, Karácsonyi Zsolt, *Lászlóffy Aladár, Szakolczay Lajos, Szőcs Géza versei, tanulmányai, visszaemlékezései.] Helikon 2008/13.
(Szi. J.)