Szilágyi András (Bálinc, 1904. ápr. 25. – 1984. dec. 10. Bp.) – elbeszélő, riporter. Temesváron járt középiskolába; orvosi diplomát Prágában, a Károly Egyetemen szerzett (1930). Itt kezdett írni: előbb expresszionista versekkel *jelentkezett a pozsonyi és bécsi magyar emigráns lapokban, majd megjelent első regénye, az Új pásztor (Párizs 1930). Hazatérve Kolozsváron telepedett le, s az egyik külvárosban nyitott orvosi rendelőt. 1932-ben egy, a Bukaresti Lapokban közölt riportsorozata után sajtóvétség címén börtönbe került. Írásait a *Korunk is közölte: Méliusz Józseffel és Korvin Sándorral a harmincas években a folyóirat legszűkebb köréhez tartozott. 1944-ben származása *miatt deportálták; a dachaui koncentrációs táborban szabadult fel. Hazatérve egy ideig folytatta orvosi praxisát (Kalotaszentkirályon, illetve Várfalván volt körorvos), 1946–48 között a *Világosság riportere, 1948-tól nyugdíjazásáig az *Utunk belső munkatársa.
Első regényét *Gaál Gábor a lelkesedés hangján üdvözölte: „Olyan teljes és egész – írta róla –, hogy a végén majd te is felkiáltasz: ének ez? A nyomorultak éneke?… Új műfaj? S *miért olyan egyszerű és ősi, ha új is? *Mi ez a sok apró, ki se rajzolt, ki se írt, széles mondatokba nem tagolt, se dialógusra, se rajzra, se okoskodásra nem hangolt, versszerű és mégse vers, de mégis vers, énekszóra menő, mégse ritmusos, brutálisan durva, de selymesen szőtt, drasztikusan *mindent kimondó, se fület, se szemet nem sértő, mert finom, bár állandóan öklöket ráz, és Zolánál naturalistább és piszkos és disznóganajos, mégis hárfapengésű?… Az idő harsányabb kürt. Az ő fia ez a könyv, és az idő a leghálásabb anya.” A szerző különben az 1955-ös újrakiadás előszavában Zola, Ehrenburg, Ivanov, Gladkov és Móricz Zsigmond tanítványának nevezi magát.
Második regényével, Az idő katonáival kapcsolatban már mérsékeltebb volt *Gaál Gábor lelkesedése: a „konkrétizálást” hiányolta benne. Pedig az első regény poétikában lebegő világával szemben ez a „második poéma” – ahogy *Csehi Gyula nevezte az 1966-os újrakiadáshoz írott bevezető tanulmányában – sokkal konkrétabban mutatja fel a kortörténeti elemeket: „az októberi forradalom hatásától a városba került falusi ifjak forradalmi iskolájáig, a tömegtüntetések és tömegharcok vázlatosan jelzett *jeleneteiig”. Ez a regény is – folytatja – „közvetlen »agitációval«, az akkori divatos »montázsok« hangjával zárul. Azonban ami az elsőben az »eposzi hangvétel« és az expresszionista stílus összhangjában *jelentkezett, a másodikban már elnagyoltságként mutatkozik.” Végül az író egész első pályaszakaszát így summázza: „Valóban, Szilágyi két kisregénye a formában, a szerkezetben, a költőien lendületes és ritmizált nyelvben sok *mindent összpontosít keletkezésük idejének eszmei és irodalmi törekvéseiből, nagy reményeiből, rokonszenves és naiv illúzióiból, optimizmusából, de a kor mulandó irodalmi divataiból is.”
Írói pályája második, 1945 utáni szakaszában riportokat, az 50-es évek végéig balos szemléletű cikkeket, tanulmányokat közölt, a kolozsvári és marosvásárhelyi írók 1956. szept. 29–30-i tanácskozásán viszont élesen vetette fel az RMP KB küldöttei előtt a magyar nyelvű felsőfokú mezőgazdasági oktatás elsorvasztását. Ennek az időszaknak leginkább maradandó termékei A halhatatlan fűkaszás címmel kötetbe gyűjtött visszaemlékezés jellegű novellái, amelyeket *Csehi Gyula „lírai memoár”-nak nevezett. A kötet utolsó írásában a szerző így vall magáról: „Búcsúzom, búcsúzunk. Hetvenéves korban, a búcsú pillanataiban és az én utolsó nyilvános szereplésem alkalmával nem illik hazudni.” Ez után a vallomásos könyv után még tíz évet élt: kórházi kezelésre utazott Magyarországra, ott hunyt el, de a Házsongárdi temetőben nyugszik.
Kötetei: Új pásztor (Párizs 1930); Az idő katonái (regény, Kv. 1931; a két regény együttes újrakiadása Buk. 1955, majd *Csehi Gyula előszavával uo. 1966 = Romániai Magyar Írók); Hazai képek (elbeszélések, Buk. 1955); Pista és Ilie. Egy riporter vázlatkönyvéből (uo. 1958); Gyalogszerrel (riportok, elbeszélések, uo. 1961); Agronómus menyecske (riportok, uo. 1964); A halhatatlan fűkaszás (visszaemlékezések, uo. 1977; újrakiadása uo. 1988 = Romániai Magyar Írók).
Fordításában *jelent meg Ion Agîrbiceanu Arhanghelii c. regénye (Arkangyalok. Buk. 1964).
Jancsó Elemér: Új pásztor. *Erdélyi Fiatalok 1930/7. – *Gaál Gábor: Új pásztor. *Korunk 1930/7–8; uő: Az idő katonái. *Korunk 1932/1. – Tamási Áron: Új pásztor. *Erdélyi Helikon 1931/1; uő: Az idő katonái. *Erdélyi Helikon 1931/9 (*mindkettő újraközölve: T. Á.: Gondolat és árvaság. Bp. 2000. 160–162, 175–179). – Marosi Péter: Lírai tudósítások. *Utunk 1955/32; uő: Sz. A. hatvanadik születésnapjára. *Igaz Szó 1964/4; uő: Az Idő katonája (Nekrológ.) *Utunk 1984/51. – Sőni Pál: Új pásztor – Az idő katonái. *Igaz Szó 1955/12. – Sütő András: Hazai képek. *Igaz Szó 1955/8. – *Csehi Gyula: Új pásztor – Az idő katonái. *Utunk 1956/6; uő: Mi lett Demeter fiaival és unokáival? *Előre 1964. okt. 24. – Abafáy Gusztáv: Sz. A. útja a felszabadulásig. *Korunk 1959/9. – Kántor Lajos: Sz. A. riportjairól. *Korunk 1959/1; uő: Megkésett dedikáció Sz. A.-nak. *Igaz Szó 1985/2. – Hornyák József: 5 perc Sz. A.-sal. *Utunk 1960/27. – Sz. A.: Az indulás évei. Önéletrajz. *Igaz Szó 1963/6. – Bodor Pál: A mesemondó riporter. *Utunk 1964/50; uő: Sz. A. Magyar Nemzet 1984. szept. 2. – Nagy István: Agronómus menyecske. *Igaz Szó 1964/10. – Huszár Sándor: A riporter tagad. In: Az író asztalánál. Interjúk. Buk. 1969. 131–138. – Marosi Ildikó: Beszélgetés Sz. A.-sal az Új pásztorról és egyebekről. *Új Élet 1973/8. – Tamás Gáspár: Sz. A. köszöntése. *Utunk 1974/17. – Szávai Géza: A kimondás áldása. *A Hét 1977/47. – Balogh Edgár: Ünnepi jegyzet Sz. A.-ról. *Utunk 1979/17. – Baróti Pál: Gyógyít a toll. Sz. A. 75 éves. *Művelődés 1979/4. – Berkes Erzsébet: Az idő katonái. Élet és Irodalom 1984/35. – Sándor László: Sz. A. születésnapjára. Élet és Irodalom 1984/17. – Szász János: Regények sorsa. Sz. A. 80 éves. *A Hét 1984/17. – Gálfalvi Zsolt: Sz. A. (Nekrológ.) *A Hét 1984/51. – Kovács János: Ábrándos memoár – új olvasatban. *A Hét 1989/24. – Panek Zoltán: Dsidaiáda. *Látó 1996/8–9. – P. M.: Az új pásztor. 100 éve született Sz. A. Irodalmi *Jelen 2004. ápr. – Az őszinteség két napja. Erdélyi magyar értelmiségiek 1956 őszén. Bev. és sajtó alá rend. Benkő Levente. Kv. 2008. 83–93.
(D. Gy.)