humor a komikumnak kevésbé intenzív és kisebb méretű bírálatot tartalmazó megjelenési formájaként értelmezve két vonatkozásban jelentkezik irodalmunkban: egyfelől elméleti megközelítésben, másfelől *mint művelt ~, vagyis humoros szépirodalom.
1. Teoretikus láttatásban így *Balázs Sándor Humor és filozófia c. könyvében (1969) a ~ nem kizárólag irodalmi, hanem általános társadalmi jelenség: a (nevető) alany és a (nevettető) tárgy közötti viszony. Az objektív és szubjektív oldal taglalása, a humorelméletek történetének tanulsága ahhoz az alapgondolathoz vezérli a szerzőt, hogy a ~ egy személyre vagy helyzetre vonatkozó ellentmondás könnyed megragadása a nevető alany hozzájárulásával. A könyv és a körülötte kialakult eszmecsere (Kallós *Miklós: Humor és filozófia. *Korunk 1969/8; *Robotos Imre: Kísérlet kérdőjellel. *Igaz Szó 1969/6; *Balázs Sándor: Humor és komikum: *Igaz Szó 1969/10; Bretter György: Levél a szerkesztőséghez. *Igaz Szó 1969/11) igazolta, mennyire bizonytalanok és sokértelműek a ~hoz kapcsolódó fogalmaink. Ugyanezt a többértelműséget érzékelteti *Robotos Imre A nevetés vonzásában c. munkája (1973) is, amely kizárólag irodalmi jelenségként kezeli a ~t, s egyes szépírók Arisztophanész, Brecht, Dürrenmatt, Karinthy, Bajor és mások írásainak elemzése során jut el elméleti következtetésekhez. A könyv alcíme szerint a szerző értelmezéseket ad közre a szatíra és a humor köréből, de a kettő közötti határsávok ugyanúgy elmosódnak, *mint például a Legyünk humorunknál c. gyűjteményes kötetben (1982), holott elméleti megvilágításban a ~ különbözik a szatírától: a humorosan bemutatott jelenségek társadalmi veszélyessége kisebb, *mint a szatirizálás tárgyáé, a ~ban az azonosító, jobbító szándék uralkodik, s nem a szatíra éles eszközeit (gúny, szarkazmus, irónia, paródia) használja. Gyakorlatilag azonban a humoros szépirodalmat átszövik a szatirizáló és parodizáló elemek, megkülönböztetésül ezért külön is foglalkozni kell a kimondott *szatíra és *paródia irodalmi jelenségeivel, műfajával.
(Ba. S.)
2. A romániai magyar irodalmi humor külön műfaji keretek között a 20-as évek időszaki sajtójában, legkorábbi adatunk szerint a *Benedek Elek és *Szentimrei Jenő szerkesztette *Vasárnapi Újság hasábjain jelentkezik először. A lap 1925-ös évfolyamának utolsó számaiban A *mi Pantheonunk címmel humoros közleménysorozat indul, amely (Karinthy példája nyomán) a paródia eszközeivel kívánja bemutatni a legismertebb költőket, írókat. *Mivel azonban a lap nemsokára megszűnik, *mindössze két ilyen közlemény lát napvilágot: *Szentimrei Jenő Dalár álnévvel jelzett egy-egy paródiája Áprily Lajosról és Bartalis Jánosról, *Guncser Nándor grafikusművész tréfás gúnyrajzaival.
A ~ ezután sokáig inkább csak a "komoly" irodalmon belül kap teret, a jellem- és környezetábrázolás, a nyelvforma és stílus szerves részeként (Tamási, *Karácsony Benő, *Molter Károly, *Asztalos István és mások regényeiben, novelláiban); élményvilág, mondanivaló, világnézeti és alkati beállítottság szerint *mindenik írónál sajátos módon, más-más változatban és funkcióval érvényesül. *Tamási Áron *misztikumot és valószerűt gyakran elegyítő, játékos humora például a székely falu s a létkörülményekkel dacoló népi észjárás hiteles rajzának eszköze; *Karácsony Benő regényeiben a ~ ironikus felhangjaival a polgári előítéleteken való felülemelkedés, a "kívülállás" kifejezője; *Molter Károly anekdotikus színezetű ~a nemegyszer a társadalmi-erkölcsi konvenciók szatírájává élesedik; *Asztalos István 1944 előtti novelláinak faluképében a ~ tragikomikus árnyalatot kap. Humoros irodalmunkat jelentős eredményekkel gazdagítja a *kritika részéről egy ideig különben nem eléggé méltányolt Tomcsa Sándor, aki már kifejezetten "humorista író" (ő maga is annak vallja magát); ő a humoreszk és a szatirikus karcolat, novella különféle műfaji változatainak eredeti hangú művelője. A két világháború közt főleg a *Brassói Lapok hasábjain – megjelent írásaiban a kisváros (Székelyudvarhely), a vidéki kisemberek jellegzetes világa elevenedik meg. Pellengérre állítja a kispolgári önzést és szűklátókörűséget éppúgy, *mint a helyi hatalmasságok műveletlenségét és a szellemi megrekedtséget; ám bensőséges hangon, mély együttérzéssel szól a társadalom elesettjeiről. Ez a nemes veretű ~, a "mosollyal egybeötvözött mélabú" ahogy *Bajor Andor jellemzi az Őszi tárlat kisvárosban c. posztumusz gyűjtemény (1965) bevezetőjében "emberek létkérdéseit hordozza, nem a viccelődés világvárosinak titulált, megtisztelt közhelyeit".
A tomcsai ~ *mint egyébként irodalmunk *minden korábbi hasonló eredménye *Bajor Andor művészetében talál méltó folytatásra. Bajor ugyancsak a rövidebb terjedelmű humoros-szatirikus műfajokat kedveli. Csípős szellemességgel parodizál irodalmi jelenségeket (sematizmus, álmodernség), találó karikatúraportrékat rajzol kortárs költőkről és prózaírókról (Kerek perec, 1955, 1957; Pokoli különkiadás, 1968); társadalmi-közéleti fonákságokat, jellem- és magatartásbeli gyarlóságokat *tűz tollhegyre (Répa, retek, mogyoró, 1962; Főúr, írja a többihez, 1967). Írói egyéniségének, magatartásának azonban mégsem a könyörtelen, megsemmisítő gúny (szarkazmus) a fő jellemzője, hanem inkább a filozofikum felé hajló derű a "mélabús humor" (Földes László); sajátos műfaja pedig ennek megfelelően a lírai hangszerelésű, vallomásos humoreszk, amely tragikomikus és *groteszk elemeket is magába olvaszt (Tücsök és bogár, 1972; Az éjjeliőr nem tud aludni, 1976).
Akárcsak Tomcsa Sándor, saját rajzaival illusztrálja humoros írásait az *Igaz Szó és *Hargita hasábjain Balázs Imre.
Inkább szatirikus írói alkat az első *Forrás-nemzedékhez tartozó Sinkó Zoltán, aki humoreszkjeiben éles iróniával teszi nevetségessé *korunk emberének erkölcsi-magatartásbeli torzulásait: a bürokráciát és karrierizmust, a képmutatást és felelőtlenséget, a fontoskodást és szolgalelkűséget (Kölcsönkönyv, 1965; Ravasz szavak, 1968; Ortopéd kalap, 1970; Lik a légben, 1973; Ha a kaktusz kivirágzik, 1978). Humorának fő erényeként a frappáns jellemrajzot és a tömören szellemes nyelvi komikumot emlegeti a *kritika. A *Forrás-nemzedék másik humoristája Fülöp *Miklós (A hóember nem vérzik, 1973; Humoróra, 1973; Suttogások, 1977).
A rövid humoros műfajok újabb tehetséges művelője a 70-es évek végétől publikáló Zágoni Attila. Humoreszkjei, szatirikus karcolatai, paródiái (Jégbehűtött szerencse, 1978; A sóderhivatal, 1981) a modern életjelenségek, erkölcsi-intellektuális magatartásformák remekbe sikerült torzképei; eredeti karikírozó készségről, nyelvi-stiláris ötletességről tanúskodnak.
A ~ természeténél fogva állandóan visszatérő műfaja a szórakoztató irodalomnak is. Ebbe a kategóriába tartozott a Ha-ha-ha! c. "vidám könyvek" sorozata Kolozsvárt (1920) vagy a Brassóban kiadott Humoros reklámnaptár (1924), valamint az *élclapok különféle színvonalú típusai a két világháború között, s ide sorolhatók *Szini Lajos népi humorral, tájszólásban írt "góbéságai" is (Laji bá’ a feredőben; Nyüszkölés, 1920). Humoros írásokat szívesen közölnek a napi és időszaki sajtókiadványok ma is, így az *Előre és a *Hargita kalendáriumai, az *Utunk évkönyvei és szilveszteri "Ütünk"-számai. Ilyen az *Igaz Szó kiadásában forgalomba kerülő Legyünk humorunknál c. kiadvány (1982), a romániai magyar irodalmi ~ legfrissebb eredményeinek seregszemléje, s az ugyancsak az *Igaz Szó "tarka melléklete"-ként megjelenő Delfin is előtérbe helyezi a ~t.
A "görbe tükör"-szerű humoros művészi láttatás-kifejezésmód különféle változatai napjaink "komoly" irodalmából sem hiányoznak; humoros-ironikus elemek Sütő András, Deák Tamás, Bálint Tibor, *Panek Zoltán és más írók műveiben is bőségesen találhatók.
(Má. J.)
Robotos Imre: A formalizmus gúnyképei. *Utunk 1957/25; uő: A humor költészete. *Igaz Szó 1968/6; uő: A humor fölénye vagy a humorista fölényérzete. *Igaz Szó 1968/9 Gagyi László: Humor és mérték. *Igaz Szó 1959/12. Hajdu Győző: A mosoly rakétása. *Igaz Szó 1969/9; uő: Líra, humor, szatíra. *Igaz Szó 1963/5. *Bajor Andor: Tomcsa Sándor. *Igaz Szó 1965/6. Lászlóffy Aladár: Élet, halál kisvárosban. *Utunk 1966/6. Kántor Lajos: Aktív humorisztika. *Korunk 1968/5. Pomogáts Béla: Főúr, írja a többihez. *Kritika, Bp. 1969/2. Földes László: Bajor Andor mélabús humoráról. *Utunk 1969/5. Bálint Tibor: A humor elégiája. *Utunk 1969/9. *Mezei József: A józan humorista. *Előre 1970. aug. 19. Láng Gusztáv: Boldog-e a humorista? *Utunk 1973/21. Szalay Károly: Bajor Andor humora. *Korunk 1974/9. Szabó Zsolt: Így ütöttek 50 évvel ezelőtt. *Utunk 1976/1. Molnos Lajos: Humoreszkek és egyebek. *Utunk 1977/25. Molnár Dénes: A meghökkentés művészete humorgrafika 1981. *Utunk 1981/32; uő: Országos humorgrafika tárlatok Marosvásárhelyen. *Művelődés 1983/4. Tófalvi Zoltán: A korondi "Kacagó-bál". *Utunk 1982/22. Anavi Ádám: A humor társadalmi és lélektani gyökerei. Kilátó. A *Kisenciklopédia Évkönyve. Tv. 1982. 13241. Nagy Pál: Csak buzogjon. *Művelődés 1983/4.