Benedek Elek (Kisbacon, 1859. szept. 30. – 1929. aug. 17., Kisbacon) – publicista, regényíró, novellista, népmesegyűjtő, a magyar gyermekirodalom úttörő szerzője és szervezője, szerkesztő. ~ Marcell apja. Földművelő székely katonacsaládból eredt, s egész életén át megőrizte felelősségét szülőföldje iránt.
1921. augusztus 3-án érkezik haza hosszú távollét után s telepszik meg végleg szülőfalujában. A romániai magyar irodalom hőskorában egybeköti az írói tevékenységet a népműveléssel. Gyermeklapja, a Cimbora, a világban való korszerű tájékozódásra, a hagyományok megbecsülésére, az anyanyelv színvonalas ápolására nevelt, népszerű naptárai irodalmi igényt ébresztettek, a Kós Károllyal és Szentimrei Jenővel kezdeményezett s főszerkesztőként nevével jegyzett Vasárnap (folytatása a Vasárnapi Újság) általános ismereteket terjesztett, s a közügyek megvitatására serkentett. Paál Árpád napilapja, az Újság, melynek munkatársa volt, független lapként szolgálta a demokratikus haladást. Kiállott Makkai Sándor Ady-könyve mellett a Brassói Lapok hasábjain, majd önálló röpiratban segítette az Adyra hivatkozó fiatal nemzedék szellemi erőit a konzervatív irodalmi irányzattal szemben. Személye a kalákások mozgalma élén egy radikális székely népi irányzat jelképévé vált. „Fiai”, a köréje gyűlt fiatal írók Bartalis János, Jancsó Béla, Kacsó Sándor, Nyírő József, Szentimrei Jenő, Tamási Áron társaságában 1927-28-ban bejárta Erdélyt. Velük járta az országot Ferenczy Zsizsi dalénekes és György Dénes, a versmondó. Irodalmi vezér volt, annak ellenére, hogy a marosvécsi Helikon csoportosulásán kívül maradt. Fiatal írótársait biztatta ugyan, hogy programjukkal vegyenek részt az új közösségben, ő azonban a „nyugatos” haladó irányzattal versengő népi irányzat külön feladatait fogalmazta meg. Életműve iskola a népszolgálatra és a népi erők felkarolására, a helytállásra vidéken, a székely hagyományok beépítésére a társadalmi és művelődési haladásba.
Romániai szerepének előjátéka: gazdag irodalmi termése s politikai szembekerülése a dualista korszak hatalmasságaival. A székelyudvarhelyi ref. kollégium növendéke volt, a budapesti egyetemen magyar és román nyelv és irodalmi előadásokat hallgatott, majd pályáját megszakítva újságíró lett. 1887-től a kormányon levő Szabadelvű Párt képviselője a nagyajtai választókerületben; parlamenti beszédében erkölcsi értékű gyermekirodalmat sürgetett, s leleplezte a vidéki iskoláztatás siralmas állapotát. Ellenzéki magatartása miatt kizárták a kormánypártból, s mint ellenzéki jelöltnek az újraválasztását 1890-ben csendőrterrorral akadályozták meg az oklándi kerületben. A tanítóság számára „politikai tanügyi lap”-ot indított, írók, kritikusok és irodalomtörténészek élén Magyar Kritika címen haladó fórumot létesített, napilap szerkesztésébe fogott a nyomorában kivándorlásra kényszerült székelység védelmére. Radikalizmusa elvezette a szocialistákkal való rokonszenvig, de csak az értelmiségre támaszkodott, s népbarát mozgalmát fokról fokra leszerelték. Lapjai csődbe jutottak, a kezdeményezésére 1902-ben Csíktusnádra egybehívott „székely kongresszus”-ra sem őt, sem a nép küldötteit nem engedték be. „Ez a világ nem az én világom” e szavakkal vált meg a közélettől, s irodalmi munkásságát a gyermekeknek és a népnek ajánlotta fel.
Székelyföldi folklórgyűjtését már egyetemi hallgató korában Kriza János, Orbán Balázs és Sebesi Jób anyagával együtt adta ki a Kisfaludy Társaság a Magyar Népköltési Gyűjtemény III. köteteként. Jelentős alkotása, az ötkötetes Magyar mese- és mondavilág (Bp. 1894–96) a maga korában a legnagyobb példányszámot érte el. Meséit mint mesemondó átkölti, hogy korszerűsítse a néphagyományt s ősi szókinccsel, népi gondolatfűzésekkel, szemléletes és fordulatos kifejezésmóddal járuljon hozzá az irodalmi nyelv épségben tartásához. Míg a városiasodó rétegek gyermekeit a népi kultúra értékeivel oltja be, a falusi fiatalok képzeletét az ezermesterkedés műszaki titkai felé irányítja. Ez a kiegyenlítő szándék hatja át ifjúsági regényeit és nevelő célzatú egyéb írásait is, melyek közül a Testamentum és a hozzája fűzött Hat levél (Bp. 1894) emelkedik ki: szembeszáll a törtetéssel és az úrhatnámsággal, hangsúlyozza a munka többek közt az elhanyagolt és lenézett ipari pályák társadalmi becsét, s a felekezeti és osztálykorlátokon felülemelkedő szerelmet és emberséget hirdeti. Munkásságára felfigyelve Petelei István a Kemény Zsigmond Társaság újjászervezésekor 1896-ban Jakab Ödönnel és Szabolcska Mihállyal együtt beválasztatja a tagok közé.
Kevéssé értékelt még szépirodalmi tevékenysége, mely áthatva nosztalgikus vágyódással egy gyermekkorából ismert patriarkális falusi életforma iránt és telve felháborodással a kapitalista társadalom szociális és erkölcsi válságával szemben nemcsak valósághű, hanem egyben magatartást tanúsító is. Novellái csehovi realizmussal írt „érzékeny történetek”, melyekben falu és város, nép és értelmiség, szerelem és család, munka és megélhetés, hivatás és hivatal kerül konfliktusba. Sohasem költ, mindig az életből, saját megfigyeléseiből tükröz, s szomorú tapasztalatait is többnyire bizakodó hangulatreflexei követik. Kisbacon, az Erdővidék, Székelyudvarhely, Erdély elevenedik meg a maga változásaival és emberi sorsaival regényeiben is. A Huszár Anna (Bp. 1895) főhőse, a falusi származású diák, nem tud választani otthoni jegyese és városi ideálja között, s a magyar úri és paraszti élet kasztellentéte elől öngyilkosságba menekül; a Katalin (Bp. 1895) öntudatos varrónője a nők emancipációját igazolva munkájával menti meg leroskadt családját, de szakít vőlegényével, mert az vonakodik szegény lányt elvenni; a Falusi bohémek (Bp. 1900) fiatal lelkésze eldáridózza kepéjét, csalással próbál pénzhez jutni és birtokos családba akar benősülni, csak hogy szabadulhasson cudar eklézsiájától; az Uzoni Margit (Bp. 1901) Reviczkybe szerelmes leánykája a kolozsvári tanítóképző fojtott levegőjéből az isten háta mögötti erdélyi falu nyomorába vetődik, hogy álmai rabjaként szenvedjen és mégis boldognak higgye magát. A meseíró híre eltakarta a regényíróét és novellistáét, holott új népiség úttörőjét tisztelhetjük a szépíróban, aki erkölcsi realizmusával a XX. század új feladataira készülődött. Nemegyszer félreismerik és konzervatívnak minősítik, mert szembeszállt a szerelmetlen üzleti házassággal, a házasságtöréssel és családi háromszöggel, és saját élete példáját mutatva, írásban is a szerelmi és családi erkölcs tiszta örömét hirdette.
A könyvei jövedelméből épült kisbaconi „Mari”-lak, a saját kezűleg ültetett almáskert és fölötte a fenyves kulturális zarándokhellyé vált. Amikor százezrek távoztak Erdélyből, az író ide tért haza, innen kezdeményezett irodalmi és népművelő mozgalmakat, irányította lapjait és az egész „irodalmi hőskor” szervezkedését, melynek kátéja lett önéletrajza: az Édes anyaföldem! (Bp. 1920, utolsó kiadás Bp. 1979). Ide látogatott el újra meg újra írófia, ~ Marcell, itt szerezték első ösztönzéseiket íróunokái, ~ András és ~ István, Lengyel Dénes és Lengyel Tamás. A gondosan megőrzött könyvtárban függ Szentimrei Jenőnek szánt utolsó levele, melynek írása közben érte szélütés. Utolsó sorai: „mindegy, akárki csinálja meg, fő, hogy dolgozzanak…” Felesége, Fischer Mária, önként követte a halálba. A temetésen mondotta Tamási Áron: „Hős volt, bátor és igaz: ennek a földnek egyetlen szemünk előtti vértanúja, testvére a régieknek, akiket úgy szeretett: Apáczainak, Mikes Kelemennek, Kőrösi Csomának, a keveseknek, az örökké élőknek. Istenem, olyan boldog vagyok, hogy ölelhettem őt: a tiszta Férfiút, az útmutató nagy Fát, az Embert az erdélyi embertelenségben, akinek a teste Igévé lett az elmúlt éjszaka.”
1969-ben Kovászna megye a kisbaconi lakot Benedek Elek Emlékházzá nyilvánította és múzeumnak rendezte be. Az avató ünnepség szónoka Balogh Edgár volt, Elek apóhoz fűződő kapcsolatairól Máthé János magyarhermányi földműves adta elő vallomását. Újabb ünnepségekre került sor az író születésének 120. és halálának 50. évfordulója alkalmából, 1979 szeptemberében. A sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház hosszú idő után újra bemutatta Benedek Elek Többsincs királyfi c. mesejátékát, s az író születésnapján Kisbaconban rendezett ünnepségen Románia Szocialista Köztársaság Írószövetsége nevében Gálfalvi Zsolt és Tiberiu Utan, a Kovászna megyei írók nevében Veress Dániel tartott beszédet. Megjelent és személyi emlékeit idézte a régi kalákások Benedek Elek turnézó „fiai” nevében az öreg György Dénes. A kettős évfordulóról megemlékezett a *Korunk (Hegedűs János tanulmányával), az *Igaz Szó (Magyari Lajos versével, *Szabó Zsolt tanulmányával), az *Utunk (György Dénes visszaemlékezéseivel), a Művelődés (Balogh Edgár vitacikkével), és erre az alkalomra ünnepi számot adott ki a Napsugár. A folyóiratok közölték Vetró András és Petrovics István Benedek-mellszobrának, Gergely István emlékérmének és az íróról készülő szobrának, Tirnován Vid „fakép”-ének műtermi felvételeit. Az emlékezet jegyében hozta ki a Kriterion Benedek Elek levelezésének I. kötetét Szabó Zsolt szerkesztésében, a Creangă Könyvkiadó pedig Deák Ferenc színes illusztrációival egy új mesegyűjteményt jelentetett meg.
Munkáinak hazai kiadásai: Petőfi (Dicsőszentmárton 1922); Híres erdélyi magyarok. A két Wesselényi, Kőrösi Csoma Sándor (Szatmár 1922); Magyarok története (A Magyar Nép Könyvtára 8-9. Kv. 1925); Gyermekszínház (összeállítás ifjúsági írók színdarabjaiból, Magyar Ifjúság Könyvtára 2-3. Kv. 1926); Erdélyi népmondák (A Magyar Nép Könyvtára 18. Kv. 1926); Kisbaczoni történetek (Az Én Könyvtáram 1. Nv. 1927); A püspök meg a püspökfi, avagy A magyar fa sorsa (Brassó 1927); Elek nagyapó képes mesekönyve (B. Loránt Erzsébet képeivel, Kv. 1937); A vitéz szőcs (székely népmesék, Faragó József bevezetésével, Tanulók Könyvtára 1955, 1972); Napleánya királykisasszony (1955); A jégpáncélos vitéz (székely népmondák, illusztrálta Deák Ferenc, 1956); Halljátok, emberek? (politikai írások és irodalmi bírálatok, Balogh Edgár bevezetőjével. Magyar Klasszikusok 1957); Székely népballadák (Kincses Könyvtár 1958); A harismadár (novellák, karcolatok, elbeszélések, Balogh Edgár bevezetőjével, Magyar Klasszikusok 1959); A táltos kecske (mesék, illusztrálta Bene József, Székely Erzsébet bevezetőjével, 1959, újabb kiadások: 1960, 1971, 1978); Az okos lány (illusztrálta Deák Ferenc, 1962, újabb kiadás Mesetarisznya címen, 1966); A százesztendős jövendőmondó (karcolatok, elbeszélések, cikkek, Balogh Edgár bevezetőjével, 1967); A táltos asszony (népmesék és mondák, Faragó József bevezetőjével, 1967, újabb válogatásban, Feszt László rajzaival, 1968); Csodalámpa (nemzetközi mesegyűjtemény, Faragó József bevezetőjével, Cseh Gusztáv rajzaival, 1969); Kék mesekönyv, Piros mesekönyv, Arany mesekönyv, Ezüst mesekönyv (nemzetközi mesegyűjtemények Deák Ferenc rajzaival, öt kötet, 1971–75). Leveleit Szabó Zsolt rendezi sajtó alá: a megjelent I. kötet az 1921–25-ös anyagot tartalmazza (B. E. irodalmi levelezése, 1979).
Románul: Capra năzdrăvană (Nicolae Străvoiu fordításában, Bene József rajzaival, Biblioteca pentru toţi copii 17. 1971).
(B. E.)
Szentimrei Jenő riportja B. E. temetéséről, Ellenzék 1929. aug. 22; újraközölve B. E. visszavonul c. alatt. Sablon helyett csillag. 1968. 122–127; uő: Emlékezés B. E.-re. 1934; újraközölve Vallomások. Mv. 1956. 365–375; uő: B. E. száz éves. Korunk 1959/2. Vezér Erzsébet: B. E. Monográfia. Bp. 1937. Benedek Marcell: B. E. Irodalomtörténeti Közlemények 1955/1. Lőrinczi László: Elek nagyapó férfiarca. Előre 1957. márc. 3. Ficzay Dénes közlése: B. E. levelei az aradi Kölcsey Egyesülethez. Igaz Szó 1957/3; uő: B. E levelei Halmágyi Samuhoz. Utunk 1973/29. Balogh Edgár: B. E.-ről sokféleképpen. Korunk 1965/9; uő: B. E. alias Ady Endre. Igaz Szó 1966/7; mindkettő újraközölve Duna-völgyi párbeszéd. Bp. 1974. 505–508. Faragó József: B. E. pályája a kisbaconi népmeséktől a népek mesevilágáig. Igaz Szó 1969/9. Egyed Ákos: B. E. és a „székelykérdés”. Korunk 1969/9. Balogh Dezső közlése: Öt Benedek Elek-levél. NyIrK 1971/2. Kicsi Antal közlése: B. E. levelei Tompa Lászlóhoz. Utunk 1971/4. György Dénes: B. E. „turnéi”. Korunk 1971/5. Hegedűs János: B. E. és a nők világa. Dolgozó Nő 1971/10; uő: B. E. naplójából. Dolgozó Nő 1972/5; uő: Nagyapó, édes nagyapóka. Dolgozó Nő 1973/5; uő: B. E. szép öregsége. Korunk 1979/9. Tiberiu Utan: Elek apó a székely Creangă. A Hét 1974/4. Lengyel Dénes: B. E. Monográfia, Bp. 1974. Marton Lili: Elek apó. Regényes életrajz, Tiberiu Utan előszavával, 1975. Mózes Huba: Népszolgálat kettős tükörben (Móricz Zsigmond és B. E. a húszas évekbeli Erdélyben). Korunk 1979/5. Balogh József: B. E. időszerűsége. Előre 1979. szept. 30. Ruffy Péter: Gyermekek cimborája. Magyar Nemzet, Bp. 1979. szept. 30. Szabó Zsolt: Elek apó és Cimborája. Könyvtár 1979/3; uő: Előszó. B. E. irodalmi levelezése I. 1979. Szőcs István: B. E. irodalmi levelezése. Előre 1980. ápr. 9.