Tizenegyek *antológiája – A Trianon után kényszerűen önálló útra lépett *erdélyi magyar irodalomban „az *erdélyi új magyar nemzedék első öntudatos generációs megmozdulása” (*Jancsó Béla); 1923-ban jelent meg Kolozsváron. Szerzői: *Balázs Ferenc (bevezető programtanulmány és rövidpróza), Dobai István, *Finta Zoltán, Jakab Géza, Kemény János, Maksay Albert, *Mihály László (vers), *Kacsó Sándor, *Szent-Iványi Sándor, *Tamási Áron (novella), *Jancsó Béla (tanulmányok). A kötet Ács Ferenc, Dévai Margit, Jeddy Sándor, Kós Károly, Lengyel Sándor, Nagy Benő, Pap Domokos, Szakáts Lajos, *Szopos Sándor és Tóth István grafikáival jelent meg; a borítót Kós Károly tervezte.
A jelentkezés irodalmi jelentőségét *Láng Gusztáv abban látta, hogy „…a népi gondolat s az avantgárd modernség összekapcsolására az első példa a magyar irodalomban… *Mintegy az *erdélyiség népi változatának nyitánya, mely nemcsak az *erdélyi irodalomban vált termékennyé és termékenyítővé, olyan mozgalmak *mintaadó előzményeként, *mint az *Fiatalok”>*Erdélyi *Fiatalok vagy a Termés…, hanem a transzilvanizmus eszmei értékeit közvetítette a magyar (»összmagyar«) népiséghez” (A Tizenegyek. Kv. 2003. II. 192).
Már a megjelenést megelőzően kibocsátott – bibliás-szecessziós túlfűtöttséggel megfogalmazott – szórólapon is kifejezésre jut a csoportnak az irodalom köreit messze meghaladó életprogramja: „Mi, *Erdély fiatal írói, hírül adjuk ezennel nektek, *minden testvérünknek, hogy szól az idő általunk. Azért szíveteket szavunkra megnyissátok. Bátorsága erős legyen a félőnek, öröme sok a hitetlennek s jósága nagy *minden embernek. Szeretetben nagyra nőjetek s a gyermekeket imádkozásra és vigasságra tanítsátok, mert szépen szólunk és szívünkből. Karjaitokat kitárjátok, mert most hozzuk nektek szemünkben a tüzet, vágyunkban a szépet, vérünkben a jövőt. Most hozzuk mozdulásunkban az erőt, lelkünkben az ígéretet, önmagunkban az életet. *Minket szeressetek és szavunkat emlékezetül eltegyétek, mert a *mi társunk a fény, az illat, az öröm, az áldás…” A kötet szerzőinek említett „transzilvanizmusát” is ebben a valóság fölé emelkedő stílusban fogalmazzák meg: „Erőnk és kedvünk teljességében, szeretetünk pompájában hirdetjük *Erdélynek, hogy érzéssel, gondolattal, vággyal és cselekedettel eltartjuk *mi az életet. Sovány *erdélyi földnek terhe alá hajlunk, felvirágozzuk a fákat és megoltalmazzuk a bogarat… Szívünk vérét cseppentjük a búbánatra, hogy örvendezéssé váljék általa, vágyainkból tüzet rakunk, hogy melegedjék mellette a fázó… Bennünk van a világ öröme, *miből bőséggel adunk a kesergőnek; bennünk vagyon a fény, amivel megjutalmazzuk a hozzánk jövőt. És ismételten hírül adjuk nektek, hogy *mi vagyunk a tavasz, a nyíló virág, az életajándék, a jóság, a jövő…”
A szórólapon külön megszólították „a leányocskákat és a leányokat”, akiknek nagy szerepet szántak abban, hogy *minél többekhez eljussanak. „Velünk a jövőbe jöjjetek, tüzünknél melegedjetek, karunk erejéért, szavunk szépségéért imádkozzatok és bennünk bízzatok… Szeressetek és *minket *mindenkinek hirdessetek, mert *mi vagyunk az erős legények, akiken kívül nincsen élet…” És megszólították a fiatal *erdélyi írókat is: „Legyetek apostolai a megújuló *erdélyi magyar irodalomnak. *Mi vagyunk *minden magyar ember szívdobogása és vére… Könyveinknek ott kell állaniok *Erdély *minden magyar fiataljának asztalán. És kérünk titeket, hogy legyetek a kéz, amely széthordja az új aratás kévéit.”
A „síppal, dobbal: terjedelmes és a szélrózsa *minden irányába szétröppentett, önérzetes hangú előfizetési felhívásokkal” (ahogy *Tompa László jellemezte ezt a szöveget) már *előre „sikerült… jókora feltűnést kelteniük”, amit a *Szentimrei Jenő szerint 3200 példányban kiadott könyv sikere igazolt. A *kritika részéről azonban a fogadtatás vegyes volt: Szabó Dezső lelkes szavakkal köszöntötte, különösen azért, mert tanítványait látta bennük: „…azon a barázdán, melyet a sötét magyar vizeken húztam – írta – fiatal virágos hajók jönnek utánam” (Élet és Irodalom 1923. júl.); valósággal elragadtatott a Reményik hangvétele is: „A fiatalság és a tehetség ereje harsog felénk lapjairól…, *nem lehet halálra ítélt faj, veszendő faj az, amelyiknek fiatalságában ennyi feszülő tettvágy, erkölcsi energia, halálosan komoly igyekvés van” (Pásztortűz 1923/27); *Tompa László ismertetésében az összbenyomás: „…a *mindennél fontosabb – sőt talán egyedül fontos – tehetség felbukkanása teszi nekünk is kötelességünkké a kötettel való érdemi foglalkozást” (Székely Közélet 1923. júl. 22.). A jelenséget értékelve azonban nem hiányoznak a *kritikai észrevételek, a figyelmeztető kifogások sem a kortárs visszhangból: *Kuncz Aladár – a Szabó Dezső-hatásra utalva – „a rosszul alkalmazott pátosz szertelenségé”-nek veszedelmére figyelmeztet (*Ellenzék 1923. aug. 5.); Reményik – szintén Szabó Dezső kapcsán – a „székely partikularizmus” túlhangsúlyozására: „Hiszem, hogy ez a különösség megtermékenyítő hatalom, megifjító ősforrás az irodalom számára, s *mint ilyen, föltétlenül érték. Azonban túlbecsülni nem szabad… Egyéni és általános vonások éppoly szükségszerűen függnek össze a művészetben, *mint faji partikularizmus és egyetemes magyarság”; *Berde Mária szerint „a kötet egyről tesz tanúságot: hogy *milyen égetően szükséges a most porondra lépő nemzedéknek a szüntelen erőfeszítés – tágítani a látókört, rávetni magát a felhajszolható kultúrkincsekre, mert végzetes egyhangúság és rövidlátás fenyegeti az *erdélyi irodalmat” (Tükör 1923. júl. 8.). De érdemi észrevételek hangzanak el egyes *fiatalok pályára lépésével kapcsolatban is: *Tompa László *Tamási Áron „mesélő invenciója fogyatékosságát” teszi szóvá, azt, amit szerinte „balladává kovácsolt és túlterhelt nyelvével, kissé fellengzős szimbolizálással próbál pótolni”, ugyanő kiemeli *Jancsó Béla írásaival kapcsolatban, hogy szerzőjük „fiatalságát erősen cáfolgató érett ítélettel, nagy komolysággal” tárgyalja témáit, s úgy vélekedik, hogy „benne a jövő egyik kiváló esztétáját” láthatja az olvasó; *Kuncz Aladár „a rosszul alkalmazott pátosz szertelenségé”-t kifogásolja *Kacsó Sándor és *Szent-Iványi Sándor novelláiban; *Reményik Sándor a kötet költői közül többek által kiemelt *Mihály László verseiről jegyzi meg, hogy bennük „nagy erejű felszárnyalások és erőtlen földre hullás, eredetiség és banalitás vegyesen” van jelen, míg *Borbély István azt rója fel sommásan a kötet gondolati lírát művelő fiatal költőinek, hogy „koravén bölcsek”, hogy „verstechnikájukban nincs semmi erő és semmi muzsika” (Keresztény Magvető 1923/2).
A könyv megjelenésének 11. évfordulóján az egykori „tizenegyek” újra az *erdélyi irodalmi érdeklődés előterébe kerültek. Az évforduló küszöbén Kovács György készített interjút (*Ellenzék 1933. dec. 10.), az egykori csoportból öten válaszoltak arra a kérdésre, hogy tíz év után *miben látják egykori fellépésük jelentőségét. 1934. febr. 17-én Kolozsváron, az *Fiatalok”>*Erdélyi *Fiatalok rendezésében megtartották jubileumi felolvasóestjüket, ahol *Jancsó Béla bevezetőjét követően a csoportból *Szent-Iványi Sándor, Maksay Albert, Kemény János, Dobai István, Jakab Géza, *Mihály László, *Balázs Ferenc, *Kacsó Sándor, *Finta Zoltán és *Tamási Áron szerepeltek (többnyire nem szépirodalommal), s *László Dezső tartott záróelőadást A Tizenegyektől az *Fiatalok”>*Erdélyi *Fiatalokig címmel. Az elhangzottakat az *Ellenzék közölte 1934. febr. 25-i számában, *Szentimrei Jenő felvezető cikkével; ő ebben megvonta a csoport mérlegét is: „Ezek a *fiatalok – írta – …, egyetlenegy kivételével nem célt, csupán eszközt láttak az írásban. Eszközt, amelynek segítségével ki közelebbi, ki távolabbi céljait elérheti.” Abból a nemzedékből valók voltak, „…mely a humanista nevelés alapépítményére kénytelen volt a gyakorlati gondolkodás vasbeton falait felhúzni, ha élni és éltetni, megtartani és megtartatni akart”. Ami a csoport tagjainak azutáni pályájára jellemző, az szerinte munkásságuk összefutása „az önkéntes szolgálatvállalás csomópontjában”, a kisebbségi magyar társadalomban a faluért, a falu megbecsültetéséért végzett munkában, „a kismunka egész szívvel vállalásában”.
Később, a *Vásárhelyi Találkozót előkészítő nagy tanulmányában (Cselekvő *erdélyi ifjúság) *Tamási Áron helyezi el a csoport jelentkezését az „egy új szellemi világ kialakítására” irányuló *erdélyi törekvések sorában, s ő próbálta meg – épp a „tizenegyekre” hivatkozva – közös nevezőre hozni az egymásnak feszülő táborokat. Majd *Ligeti Ernő utalt (*mint az *Fiatalok”>*Erdélyi *Fiatalok előzményére) az ifjú irodalmároknak arra a csoportjára, amelyik a főhatalomváltozás idején „még az iskolatermek padjaiban szorongott” (Súly alatt a pálma).
A II. világháború után több *mint negyedszázadnak kellett eltelnie, amíg a „tizenegyek” emlékének felelevenítésére is eljött az idő: *Kacsó Sándor az 1969-es Utunk Évkönyvben, majd önéletrajzi visszaemlékezéseinek első kötetében az első lépéseket, a második kötetben az 1934-es jubileum megünneplése körüli „vihart” elevenítette fel, 1972-ben pedig Kántor Lajos és *Láng Gusztáv utaltak a tömörülésre az 1945 utáni romániai magyar irodalomról írott közös irodalomtörténetükben, a két világháború közötti *erdélyi magyar irodalom alakulását felvázoló bevezető fejezetben. Végül A romániai magyar irodalom története 1977-ben kiadott XII.-es középiskolai tankönyvébe is bekerült „a romániai magyar irdalom új útjait és feladatait kereső” *fiatalok csoportja. Ezek után a többnyire utalásszerű említések után 1978-ban *Gábor Dénes (Művelődés 1978/3), nem sokkal később pedig *Láng Gusztáv (a Romániai magyar irodalmi lexikon 1981-ben megjelent I. kötetében, az „antológia” szócikk keretében) foglalta össze a ~t is. Majd *Gáll Ernő tárgyalta az *antológia jelentkezését *Tamási Áron publicisztika-kötetének megjelenéséhez kapcsolódó nagyobb tanulmányában (Tamási Áron és az *erdélyi népi irányzat. *A Hét 1983/10, 11, 12), *Mikó Imre elevenítette fel részletesen a csoportosulás történetét *Balázs Ferenc-monográfiájában (1983), s Debreczeni László beszélt részletesen *Cseke Péternek adott interjújában a tömörülésről és annak utóéletéről (*Cseke Péter: Vigyázó torony. Buk. 1985. 10–12). Ezzel egy időben, ugyancsak 1985-ben készült el Csapody *Miklós átfogó tanulmánya (Egy nemzedék fellépése) Szegeden, a Péter László tiszteletére tanítványai által összeállított (a cenzúra-tiltás *miatt csak egy példányossá sikeredett) emlékkönyvben.
Végül az 1989-es fordulat után az *Fiatalok”>*Erdélyi *Fiatalokat kutatva *Cseke Péter foglalkozott több jelentős tanulmányban az *antológiával és a „tizenegyek” egész csoportjával, s ugyancsak ő rendezte sajtó alá megjelenése 80. évfordulójára a kötet facsimile-kiadását, kiegészítve egy második kötettel, amelyben a ~ egész keletkezéstörténete és utóélete megelevenedik: kortárs *kritikákban és irodalomtörténeti értékelésekben, vitacikkekben, levelekben és dokumentumokban (A Tizenegyek. Egy *antológia elő (és utó)élete. Kv. 2003).
(D. Gy.)