Ligeti Ernő (1994 • 2015)

Ligeti Ernő, eredetileg Lichtenstein (Kolozsvár, 1891. febr. 19. – 1945. jan. 11., Budapest) – író, publicista, szerkesztő. A Kolozsvári Unitárius Kollégiumban érettségizett, Kolozsvárt jogtudományi doktorátust szerzett. 1911-ben a Nagyváradi Naplónál kezdte újságírói pályáját. Az I. világháborút az orosz fronton harcolta végig, 1918 közepén került haza. Előbb a Kolozsvári Hírlap munkatársa, majd a Keleti Újság s annak félhavi irodalmi folyóirata, a Napkelet szerkesztője. Részt vesz az ESZC és az Erdélyi Helikon megalapításában, az Országos Reformkör, az EIT és a KZST tagja, az Erdélyi és Bánáti Kisebbségi Újságíró-szervezet elnöke. 1934-ben kivált a helikoni közösségből, s megindította Független Újság c. hetilapját, mely saját megfogalmazása szerint „a körülmények összejátszása folytán akaratlanul is jelentős közvéleményt alakító szerephez jutott”. 1943-ban családjával Budapestre költözött, ahol a Magyar Nemzet külpolitikai rovatvezetője. A város ostroma idején a nyilasok feleségével együtt agyonlőtték.

Irodalmi munkásságát 1913-ban költőként kezdte, verseinek „groteszk” játékára Tóth Árpád és Ady Endre figyelt fel. Egy második verseskötetét Molter Károly szerint „urbánus komplikáltság” jellemzi, közben azonban a nagyváradi Magyar Szó és Tavasz hasábjain közölt versei mindennek ellenkezőjét is bizonyítják: a költő áldását „a szép világ”-ra, az „élet kedvét…”. Hamar túljutott lírikus korszakán, s mind publicisztikájában, mind novelláiban és regényeiben éltető ellentmondás feszül. Embersége világpolgári, tudatosan városinak vallja magát, de urbánus voltában is újra meg újra megszólal az erdélyi táj és népsors. Erdély vallatása c. kis kötete, e „politikai vázlatkönyv” a 20-as évek elején meginduló kisebbségi szervezkedés zajlásában átfogó demokratikus egységet sürget minden kasztszerű elszigetelődéssel, város és falu elválasztásával, úri-népi ellentéttel, felekezeti megoszlással szemben, s ebből a szempontból ítélkezik a kisebbségi közélet vezető személyiségei felett Bernády Györgytől Sándor Józsefig. Kiállását az erdélyi magyar irodalom új mozgalmai mellett Tamási Áron New Yorkból úgy üdvözli, mint egy „Ligeti-szél” mozgatásait, Tabéry Géza pedig a kisvárost „groteszk-szomorú lelki összetételé”-ben kifejező novellistáról így összegezi véleményét: „Ötvös, miniaturista, de annak: európai.”

Az író legteljesebb megnyilatkozásai a regények. Az első kettő, a Belvedere és Az ifjító szűz Sőni Pál értékelése szerint a 20-as évek eleji avantgardista útkeresések vonalába esik. Az egyik egy befejezetlen szerelmi kaland története prágai háttérrel, a másik csoda és játék szimbolikus elegyítésével itthoni cselekményű. Mindezzel szemben helytörténeti emlékezés a Cimbora számára írt ifjúsági regénye, az Eget vívó György deák (1924), Ferenczi György egykori kolozsvári színigazgató históriája. Az író saját korába tér vissza Föl a bakra c. regényével, kolozsvári tragédiát mutatva be Elekes Péter sorsában, aki az 1918-as hatalomváltozás után elveszti alügyészi állását, mindenét eladni kényszerül, s a szektásság, a bicsérdyzmus, a kivándorlás és öngyilkosság gondolatai közt vergődve végül is fiákeresként keresi meg kenyerét, föl nem adva „másfél méterrel feljebb […] mint a gyalogjárók” szellemi érdeklődését és ítéleteit. A helyszín és a kisebbségi változások megragadásával Ligeti belépett azok sorába, akik európai fikciók helyett immár a honi valóságot örökítik meg írásaikkal.

Hányódása honi adottságok és általánosságok közt folytatódik. A kék barlang szerzőjeként az író újra túllépi az „erdélyiség” szűk kereteit, s egy sikertelen házasság szatirikus megrajzolásával szórakoztat. Erről a regényről írja Gaál Gábor: „ez az első polgári regény irodalmunkban […] úgy is végződik: a polgári reménytelenségben, szürkeségben és sivárságban”. Megint csak hazai sorsprobléma nemzedéki szembefordulás A két Böszörményi főhőseinek (apa-fiú) ellentéte. Mintha mindez előkészület volna az igazi „nagy” regény, a Rózsaszüret európai méretekre szabott valóságbemutatásához. Ebben a kis példányszáma miatt is legkevésbé ismert Ligeti-regényben Nyugat és Kelet, polgári és népi életforma, genfi politikusok fölényessége és balkáni zűrzavar ütközik egymással, egy francia gyárosleány és a macedón vidéki tanár szerelmén és elválásán mutatva fel, hogy „Genf tűzhelye körül éppen úgy lángra kapnak a gyűlölet és az erőszak szikrái, mint ahogyan az öngyilkos Balkán vérző teste fölött is föl-föllebeg az emberiesség fantomja”.

A népi valóságot fel nem adó világpolgár nemes gesztusával szól hozzá Ligeti a romániai magyarság életének eseményeihez és mozgalmaihoz hetilapja, a Független Újság hasábjain. Szabad fórumot nyújt minden szárny és oldal útkeresői számára, amikor helyet ad az 1937-es Vásárhelyi Találkozó előkészítőinek, s ezzel hozzájárul az új értelmiség demokratikus nemzetiségi összefogásához, felülemelkedve a politikai és világnézeti ellentéteken s rányitva egy új világháború küszöbén a román–magyar viszony igazságos rendezésének lehetőségeire.

Az író legbensőbb lelki feszültségeihez jutunk közelebb Az idegen csillag olvastán. Ira Aldridge néger Shakespeare-színész művészetével meghódítja ugyan a világot, és mégis: hiába akar elszakadni afrikai törzsétől és belenőni más közösségbe, hiába vallja magát nyelve és műveltsége jussán angolnak, mindenütt magányos és idegen… Kós Károly vette észre, hogy „ez az idegen tárgyú könyv sok kifejezetten magyar tárgyú könyvnél magyarabb”, s valóban kicseng a művészi áttételből a zsidó származású Ligeti társtalansága, előre jelezve balvégzetét.

Elhivatottan ő írja meg 1941-ben Súly alatt a pálma c. alatt „egy nemzedék szellemi élete. 22 esztendő kisebbségi sorsban” kettős alcímmel a két világháború közötti erdélyi magyar irodalom belső életrajzát, amelyben emlékeivel viaskodva még egyszer végigéli „harcait, örömeit, a bajtársakkal együtt töltött felejthetetlen órákat és elidőz azoknál a kaptatóknál vagy süllyesztőgödröknél, amelyeket a kisebbségi küzdelem hevében nem vett észre, vagy másként értékelt”. Közvetlen élményszerűségével ez a munka egyik alapkönyve lett a korszakra vonatkozó ismereteinknek.

Még megírta Noé galambja c. történelmi regényében Bethlen Miklósnak, a nagyhatalmak közt vergődő Erdély számára kiegyezést kereső XVII. századi államférfiúnak tragikus bukását, szinte előre jelezve saját tragédiáját.

 

(B. E.)

 

Művei

Magányosan ezer tavasz közt (versek. Nv., 1913); Asszony (novellák. Mv., 1920); Belvedere (regény. Kv., 1921); Erdély vallatása (politikai portrék Hosszú Márton és Pap Domokos rajzaival. Kv., 1922); Én jót akartam (versek. Szatmárnémeti, 1924); Az ifjító szűz (regény. Kv., 1925); Föl a bakra (regény. Kv., 1925); A páneurópai mozgalom (tanulmány. Kv., 1926. Korunk Könyvtára 5.); A kék barlang (regény. Kv., 1927; 2. kiadás Az idegen csillag c. regénnyel együtt, Sőni Pál bevezetőjével, RMI, 1969); Vonósnégyes (elbeszélések. Kv., 1928); A kuruzsló (regény. Kv., 1929); Az ő kis katonája (regény. Mv., 1931); A két Böszörményi (regény I-II. Kv., 1931); Az idegen csillag (regény. Kv., 1932; 2. kiadás A néger hősszerelmes címmel, Bp., 1933); Jákob az angyallal (kisregény. Nv., 1940); Rózsaszüret („A Balkán regénye”. Kv., 1941); Súly alatt a pálma („Egy nemzedék szellemi élete.” Emlékirat. Kv., 1941); Noé galambja (történelmi regény. Bp., 1943). Év nélkül: Modern Robinson (novellák); Eget vívó György deák (ifjúsági regény, Bp.).

          

Román nyelven

Grota de aur. Steaua străină (George Sbârcea fordításában. 1976).

 

Gyűjteményes kötetekben

Egy magyar politikus portréja. In Kortársak Bajcsy-Zsilinszky Endréről (szerk. Vigh Károly. Bp., 1984); Hazahív a hűség (vál. és szerk. Lisztóczky László. Ssztgy., 1995); Város a Szamosnál (gyűjt., összeáll. és szerk. Sas Péter. Bp., 2004); Virágveszedelem (vál. és szerk. Hunyadi Csaba Zsolt. Szeged, 2007); A halott költő. In Dsida Jenő emlékezete (szerk. Sas Péter. Kv., 2009. 304-305.);

Páneurópa és a kisebbségi kérdés. Magyar Kisebbség, 2004/3.;

 

Fordítás

Verő Henrik: Problémák. A világbéke problémája egy új megoldási lehetőség reflektorfényében. (ford. Trancu-Iaşi, Grigorei-jel. Buk., 1934);

 

Irodalom

Tóth Árpád: Két verskötetről. Nyugat, Bp. 1914. I. 725. – Ady Endre: Hajh, mennyi költő. Nyugat, Bp. 1914. I. 795–796. – Tamási Áron levele Benedek Elekhez. 1924. jan. 31. Blev I. 218. – Gaál Gábor: Egy könyvismertetés. Keleti Újság 1927/12. Újraközölve Válogatott írások I. 176–179.; uő. A realizmus felé. Korunk 1931/11. Újraközölve Válogatott írások I. 425–427. – Tabéry Géza: L. E., a novellista. Erdélyi Helikon 1928/7. – Kós Károly: Az idegen csillag. Erdélyi Helikon 1933/2. – Molter Károly: Szellemi belháború. 1968. 42, 186, 217. – Lőrinczi László: L. E. két regénye. Utunk 1970/3. – Kicsi Antal: L. E. I–III. Brassói Lapok 1972/46–48. – Kis irodalomtörténet. Jancsó Elemér: L. E. emlékezete. A Hét 1970/9. – Sőni Pál: Írói arcélek. 1981. 32–49. – Csiszér Alajos: L. E. emlékezete. Magyar Nemzet, Bp. 1985. febr. 6. – Kántor Lajos: Kolozsvár hű fia. L. E.-ről első közelítésben. Utunk 1985/27. – Mózes Huba: Irodalmi és művelődési élet a Napkelet spektrumában. Helikon, 1990/17-18. – Lászlóffy Aladár: Hídépítés, avagy az aktuális múlt. Korunk, 1991/9. – Cs. Gyímesi Éva: Gyöngy és homok. Egy jelkép ideologikuma. Korunk, 1991/10. – M. I.: A Romániai Magyar PEN Klub történetéből. A Hét, 1991/23. – Gáll Ernő: Az erdélyi bölcseleti iskola és a kisebbségi etika. Erdélyi Múzeum, 1992/1–4. – Cs. Gyímesi Éva: A drámaíró történelem. Helikon, 1992/18-19. – Nagy György: A kisebbségi helytállástól a közösségi desirabilitásig és vissza. A transzszilvanista ideológiáról. Korunk, 1993/1. – Gáll Ernő: A magyar–román kiegyezés víziója. A Hét, 1995/6. – Lakatos Mihály: Ellenpontok az erdélyi magyar irodalom megközelítéséhez. Helikon, 1995/20. – Bertha Zoltán: Kisebbségi értelmiség – kisebbségi nyilvánosság. In Cseke Péter: Metaforától az élet felé. Buk.–Kv. 1997. – Bárdi Nándor: A romániai magyarság kisebbségpolitikai stratégiái a két világháború között. A Hét, 1997/9–21, – Bárdi Nándor: A kisebbségi értelmiség önképe a második világháború előtt. Magyar Kisebbség, 1998/3-4. – Dávid Gyula: Erdélyi írók a magyar irodalom egységéről. A „schisma-pör” 1928-ban. Helikon, 1998/20. – Nagy György: Erdélyi szellemi élet a két háború között (1918–1940). 3. A közösségi talpraállás szemléleti és politikai antinómiái. Tévutak és vakvágányok. Korunk, 1999/3. – Gáll Ernő: Erdélyiség régi/új nacionalizmusok szorításában. Helikon, 1999/20. – Mernyei Róbert: Pro, kontra, pálma. Látó, 2002/1. – Kuti Márta: Még mindig súly alatt a pálma? Látó, 2005/4.

ÁVDolg. Virágh Ibolya: L. E. publicisztikája a Független Újságban. Kv. 1966; Török Vilma: L. E. Kv. 1971.

Életmű-bibliográfia: http://ligetierno.adatbank.transindex.ro/.