Rákóczi Ferenc emlékezete A szatmári birtokokkal is bíró, 1707-ben *erdélyi fejedelemmé választott II. Rákóczi Ferenc (1676-1735) alakját *Mikestől Adyig a nemzeti *szabadságeszme jelképévé növesztette az utókor, s ekként élt a későbbi *erdélyi köztudatban is. 1918 előttről a ~-ét széles körben fenntartó Thaly Kálmán *erdélyi hatása mellett az *erdélyi történészek sorából a fejedelem életét és művét kutató *Márki Sándort emelhetjük ki elsősorban, aki az *Erdélyi Múzeumban két tanulmányt is közölt róla, emlékbeszédben méltatta a Kolozsvárt 1903-ban tartott nagyszabású Rákóczi-ünnepélyen, 1904-ben előadást tartott a Kemény Zsigmond Társaságban Rákóczi és a kurucok emlékei Törökországban címmel, majd háromkötetes monográfiát (Bp. 1907-1908) szentelt életének és művének. Mellette Angyal Dávidnak és Krenner *Miklósnak *jelennek meg tanulmányai, ugyancsak az *Erdélyi Múzeumban, az 1905-1906. években.
Az 1920-as években ~ alkalmilag *jelenik meg csak az *erdélyi sajtóban. A kolozsvári *Keleti Újság Voinovich Géza Rákóczi-drámájának budapesti Nemzeti Színházi bemutatójáról közöl színikritikát (1923. jan. 16.), majd az *Ellenzékben egy cikk adja hírül: "Megtalálták II. Lajos és Rákóczi Ferenc leveleit a vatikáni levéltárban." A bizonyára a magyarországi sajtóból átvett cikk (1925. febr. 10.) szerzője a római Magyar Történelmi Intézet tevékenységének ismertetése kapcsán szól többek között a pápához intézett Rákóczi-levelekről, melyeknek "értékét még az is növeli, hogy az akkori vatikáni diplomácia a maga szempontjából feldolgozta és jegyzetekkel kísérte őket". A Vasárnapban (1926/7) *Gabányi János rajzol népszerű portrét a Fejedelemről; az *Ellenzék 1926. márc. 31-i számában a budapesti emlékünnepségen történt incidensről számol be, ahol a rendőrtanácsos félbeszakította az emlékbeszédet, *mivel a *jelen levő József Ferenc főherceget meg akarta óvni a beszéd "kuruckodó megjegyzéseitől". A lap egy későbbi számában (1926. júl. 18.) *Csergő Tamás tisztáz néhány korábbi téves állítást, arra figyelmeztetve: "Nem Grosbois-ban, hanem Jerresben temették el Rákóczi szívét". Cikkében az akkor Franciaországban tartózkodó Farczády Elekre hivatkozik, aki Leboeuf abbé egyháztörténeti művében megtalálta a Rákóczi szívét magába foglaló arany urna latin nyelvű sírfeliratát és azonosította azt a kolostort és azt a helyet, ahová eltemették. A Jerres községbeli telken azonban csupán egy szegeletkő és egy hársfasétány maradt meg történelmi emlékként. Szekfű Gyula, a nagy vitát kiváltott könyv, A száműzött Rákóczi (Bp. 1913) szerzője egy, a Magyar történetből való részlettel van *jelen a *Pásztortűzben (1931. jan. 25.); ebben a történelmi feladatvállalás pillanatát örökíti meg, azt, amikor őt Breznan várában a jobbágyok küldöttei felkeresik és ez "egyéniségét is egyszeriben megszabadítja *minden rárakódott gátlástól, ránevelt akadálytól. Ézsaiás próféta összefont lábai kiegyenesednek, kelletlensége kiderül, a fuvallat megragadja ruháját, feláll s Rákóczi kilép a Vereckei-hágón át a Nagyalföldre könyöklő kárpáti sziklára, hol munkácsi jobbágyain kívül most még egy lélek sem várja." Ennek a részletnek a közlésével a szerkesztő talán a szerző korábbi könyvéhez kapcsolódó viták nyomán támadt kételyeket kívánta eloszlatni, bemutatni a történész igencsak tiszteletteljes közeledését a fejedelem emlékéhez.
Az *erdélyi magyar történetírás a két világháború között először *Csutak Vilmos munkái révén kapcsolódott be a Rákóczi-kutatásba. Korábban közölt munkái folytatásaként ő előbb az 1706. évi medgyesi és az 1707. évi besztercei kuruc országgyűlésekről *jelentetett meg tanulmányt (*Erdélyi Irodalmi *Szemle 1927/2), majd a *Székely Nemzeti Múzeum Emlékkönyvében a székely kurucok 1705-ös és 1707-11 közötti moldvai és havasalföldi bujdosásának történetét írta meg. Előbbiben helyesbíti *Márki Sándor monográfiájának több hibás adatát; utóbbiban N. Iorga egy 1911-ben megjelent tanulmányának azt az állítását cáfolja, mely szerint "Brâncoveanu Constantin Rákóczi iránt az ellenségeskedésnek azt a természetes ösztönét követte, mely *mindig fennállott a románok és magyarok *mint nemzet között". Ő ezzel szemben arra mutat rá, hogy az *erdélyi fejedelmek beiktatási feltételei között kitételként szerepelt a jó viszony fenntartása a román fejedelemségekkel, és Rákóczi is ezt a politikát követte. Emlékeztet rá, hogy a román fejedelemségek a *szabadságharc után tömegesen fogadták be a kuruc bujdosókat (akiknek nagy része szerinte a csángó falvakban keresett menedéket).
Megsokasodtak ~ adatai a fejedelem halála 200. évfordulójának nagyszabású megemlékezései kapcsán. A *Pásztortűz már 1934-ben kétszer is felhívja a figyelmet a küszöbön álló Rákóczi-évre; hírt ad arról, hogy a Budapesten már fölállított Bem-szobor után elkezdődött a gyűjtés a Rákóczi-szoborra is; majd Asztalos *Miklósnak, egy új pesti Rákóczi-könyv szerzőjének tanulmányát közli "a fejedelem esztendejé"-ről. "II. Rákóczi Ferenc emlékeztet a szerző *minden magyaré", az *erdélyi magyarságé különösen, hiszen benne "az utolsó nemzeti fejedelemre emlékezik vissza". Egyébként szerinte *Erdély román népe sem vonhatja ki magát az ünneplésből, hiszen ők is zászlaja alá sorakoztak, akárcsak a ruténok és a tótok. Az 1935-ös esztendő tehát a fejedelem esztendeje lesz *Erdélyben éppúgy, *mint Szlovákiában, "anélkül, hogy bárkinek is eszébe jutna azt kiáltani vádlóan a magyarság felé, hogy az ünnepi megemlékezés irredenta". Ezután Asztalos rövid áttekintést ad a különböző történelmi helyzetekben más-más *jelentést kapó Rákóczi-kultuszról: valamikor a fejedelem alakja a nemzeti törekvések, a függetlenségi vágyak megtestesítője volt, de ennek a *szemléletnek elkövetkezett a reakciója; most az ember Rákóczit kell felmutatni: a sokoldalú, *minden vonatkozásban rendkívüli személyiséget, azt, aki a semmiből hadsereget teremtett és magyar diplomáciát, aki ipart és kereskedelmet szervezett. Politikusi nagysága abban is megmutatkozott, hogy egybe tudta fogni a jobbágyok és a nemesek törekvéseit, s hogy tudatosan kereste az együttműködést a nemzetiségekkel (*Pásztortűz, 1934/23-24).
Az *Erdélyi Múzeum könyv- és folyóiratszemlék útján ismertette meg az *erdélyi közönséget a Rákóczi-évben született szakirodalommal; az *Erdélyi Fiatalokban *Bíró Sándor vette számba részletesen és kritikailag a 19. század második felétől a Rákóczi-kutatás eredményeit (Thaly Kálmán, *Márki Sándor, Szekfű Gyula, Asztalos *Miklós), majd jellemezte magát a Rákóczi-szabadságharcot. Ő is úgy látja, hogy Rákóczi a 18. század legnagyobb magyar szervezője, ugyanakkor kiemeli vallásosságát, s nagy felelősségérzetét, *miáltal "példa *mindenki előtt, aki népének szolgálni akar". Az *erdélyi magyarságnak írja azért kell különösképpen hálával gondolnia rá, mert *Erdélyország *miatt érte a száműzetés: nem akart a béketárgyalásokon lemondani fejedelemségéről. A bukás egyik okául "a magyar nemesi osztály rakoncátlan, fékezhetetlen magatartását" említi, anakronisztikus harci technikáját. Végül emlékeztet arra a nagy érzelmi és irodalmi hatásra, amely "a kuruc költészet örökszép termékein keresztül egy évszázadig tartotta a lelket a magyarságban". Ugyancsak Bíró 1936-ban egy népszerűsítő Rákóczi-életrajzot is megjelentetett, amelyre viszont a legendásító frazeológia használata jellemző, valósággal a szakrális szférába emelve a fejedelmet. "Isten választott embere volt ő, *mint a régi zsidók idejében a bírák, akiket azért küldött az Úr, hogy *a nép szabadítói legyenek."
Az évforduló kapcsán a nagyváradi *Szabadság (1935. ápr. 9.) a fejedelmet *mint a történelmi Magyarország népei közötti összefogás jelképét méltatja, s emlékeztet arra, hogy épp halála évében tör ki a Péró-féle dél-alföldi felkelés, s hogy Rákóczit nem csak a magyarok várták vissza akkor, hanem a rácok is. "Ez a legenda írja a szerző bizonyítja *mindennél ékesebben, hogy a nemzetiségek a magyar történelemnek Rákóczi nevéhez fűződött szépséges, de szenvedésteljes idejében […] örömeiket, szenvedéseiket együtt osztották meg a magyarsággal." Halála idején kezdte el a felekezeti és nemzetiségi ellentétek szítását a bécsi udvar, aminek következményei a későbbi nemzetiségi felkelések lettek.
Az évforduló idejének elmúlta után 1942-ben idézik újra ~-ét: ekkor *jelenik meg az akkor már a kolozsvári egyetemen tanító *Zolnai Béla II. Rákóczi Ferenc című könyve. A szerző korábban az író, illetve a janzenista gondolkodó fejedelemről, könyvtáráról, *Mikes Rákóczi-képéről közölt tanulmányokat; a korábbi Rákóczi-portrék szoborba merevített alakja helyett elsősorban szellemi arcképét rajzolja meg, s az események mögötti életmódtörténeti, mentalitástörténeti vonatkozásokra hívja fel a figyelmet. Ismerteti a fejedelem olvasmányait, bemutatja a főúri barokk életformát és az idős Rákóczi janzenista remete-életét, szól az alkímia iránti érdeklődéséről. Íróként az érzelmesség korai képviselőjét látja benne, s kiemeli a Vallomások önostorozó, emberi szituációkat rögzítő jellegét is, valamint azt, hogy nemzeti önismeretre nevel, Zrínyi módjára előtárva a magyarság hibáit és erényeit. "Szinte egy modern regényírónak történelmi rekonstrukcióját véljük hallani, *mikor Rákóczi saját kortársait jellemzi" írja, utalva Pekri, *Mikes és a Barcsayak portréira a műben. Végül számba veszi a figyelmet érdemlő egész Rákóczi-irodalmat (kiemelve Szekfű Gyula könyvét, amely szerinte a fordulópontot *jelenti) s külön az alakjának szentelt szépirodalmat, Thaly kuruc vershamisítványaitól Arany Jánoson át egészen Adyig. A könyvről írva a *Pásztortűzben (1943/5) *Heszke Béla elismerően szól arról, ahogyan Zolnai a janzenista remetét, az írót, a vallásos elmélyülés magába vonuló szentjét, a magyar katolicizmus egyik kiváló egyéniségét bemutatja, s úgy érzi, reveláció erejű az, ahogyan szerencsésen egyezteti a tudományos igényt a megírás színes stílusával.
Ezzel egy időben már a háború orosz harctéri eseményeinek összefüggésében az *Ellenzék (1942. ápr. 7.) a rutén és a *magyar nép testvériségének bizonyítására eleveníti fel a *szabadságharc vezérét. "Velünk tartottak a kuruc vitézi korban, a leghősibb, mert legreménytelenebb magyar önvédelem tábortüzes, tárogatós, *szabadságzászlós világában." A *Hitel pedig (1942/7) Rákóczi *emlékiratából közöl részleteket, amelyeket az adott helyzetben harcra buzdításként is értelmezhetünk. "Cselekednünk kell, amíg a lelkek hevülnek" ezt a Rákóczi-üzenetet közvetíti a lap.
1944 után Rákóczi neve és *szabadságharca is bevonul abba a sorba, amelyre a hatalmat birtokába vett rendszer és ideológia a magyar történelmi múltból hivatkozik. Természetesen *jelen van alakja A kuruckor költészete c. antológiában (I-II. 1956), de íróként közvetlenül csak *Jancsó Elemér antológiája (A barokktól a romantikáig. 1971) veszi számba először. Könyve bevezető tanulmányában a 18. sz. eleji memoárirodalom egyik legfontosabb szerzőjeként bemutatott Rákóczi "a személyes vallomás formájában megtestesülő politikai *emlékirat és önelemző *napló *erdélyi hagyományát" folytatja. "A vallásos indíték mögött is modernnek ható lélekelemző vallomás"-jelleget tartja értékelendőnek művében. *Veress Dániel A bölcsőhely parancsai c. antológiájába (1978) olvasmányos szemelvényeket válogat írásaiból (pl. szökését Bécsújhelyről). A műfaj *erdélyi történetét tárgyaló utószó szerint Rákóczi két műve különböző típusokat képvisel: az ágostoni vallomás formájában írt latin nyelvű szellemi-lelki önéletrajz és a tárgyilagosabb, történeti elbeszélő modorban írt francia nyelvű *emlékirat határozottan elkülönül. A tetteket rögzítő *emlékirat diplomáciai vádirat, amelyet a töröktől kapott osztrákellenes háborús ajánlat idején írt meg. A Vallomások ezzel szemben spirituális életrajz. "Mindkét *emlékiraton rajta van a bujdosás, a dolgokon való változtatni nem tudás rejtett pecsétje, fájdalma is."
Még áttételesebben eleveníti fel az 1973-ban románul, később magyarul is megjelent tanulmányában a történelmi személyiséget V. Szendrei Júlia. Jósika *Miklós Rákócziról szóló regénye kapcsán azt elemzi, hogyan szólt a 19. században a történelmi regény a múltról, de a *jelennek.
1976-ban, Rákóczi születésének 300. évfordulója alkalmából került sor az *erdélyi könyvkiadásban legfontosabb szövegközlésre: a Fejezetek a Vallomásokból kötetre, amelyet *Benkő Samu válogatott, az életrajzi mondandónak biztosítva elsőséget. A bevezető tanulmány nemcsak a szépírót mutatja be, hanem a magánember, a történelmi személyiség, a politikus élményeit is, hiszen ezek oldódnak műveiben irodalommá. Azokkal a véleményekkel szemben, amelyek szerint az önéletrajz és meditáció nem forr össze szerves egésszé, ezt inkább egyféle modernségnek értelmezi, annak tulajdonítja, hogy az ágostoni vallomásforma a korai felvilágosodás eszméinek *jelentkezésével változáson megy át, már *nem lehet az eseményeket *mind a bűnvalló meditáció részévé tenni, ezért szét is kell válnia a kegyességi és az önéletrajzi mondanivalónak. Kiemeli, hogy írói tehetségét a novellisztikus betétek és lírai hangulatképek is dicsérik. A Vallomásokat ugyanakkor olyan lírai önvallomásnak látja, amely által szerzője önnön lelkében akarja megteremteni a harmóniát. A Vallomások e kiadásáról írva (Utunk 1977. febr. 25.) Imreh István is rámutat: Rákóczi önvizsgálatának az a különlegessége, hogy "a magát emberi esendőségében, tévelygésében is látni tudó ember keménysége" mutatkozik meg benne. Így a "gyarló ember voltában is helytálló férfit", egy élő személyiséget mutat be. Külön értéke művének, hogy belőle "nem csak a vezérségbe űzött-hívott ember hányatott életútja, hanem a forrongó, majd felkelő nép mozgalmának törvényszerű-szükségszerű volta is kiviláglik".
Az évforduló Szántó György Esze Tamás talpasai című történelmi regényének újrakiadására is alkalmat adott. A regény a korszakra jellemző történelemszemlélet szellemében azt kívánja hangsúlyozni, hogy urak és parasztok között áthidalhatatlan szakadék volt az egész *szabadságharc folyamán.
A folyóiratok anyaga is tükrözi az évforduló *erdélyi ünneplését, tanulmányok, megemlékezések sora *jelent meg. Az Utunkban (1976. ápr. 16.) *Veress Dániel *Mikes Rákóczijáról ír, arról, hogy a Törökországi levelek hogyan szólnak a fejedelemről. Ő is hangsúlyozza, hogy a levelekből egy eleven ember képe rajzolódik ki, hibáival együtt látjuk Rákóczit.
A *Korunk 1976/3. számában *Balogh Edgár, *Bajor Andor és *Faragó József cikkei révén emlékezett meg a fejedelemről. *Mindhárom írás azonos mondanivalója az, hogy Rákóczi nemcsak a magyar történelem alakja, hanem a térség és a magyar-román-orosz kapcsolatok történetének része. *Balogh Edgár "egy szláv-magyar-román egymásrautaltság összefüggésrendszerében nagy kortársaival, a vele szerződő *Nagy Péter cárral és a sokban hasonló sorsú Dimitrie Cantemir moldvai fejedelemmel" kapcsolja egybe Rákóczit. "A két világháború között delelőjére ért nacionalista magyar történetírást", főleg Szekfű Gyulát bírálja. A "Nyugat bástyája"-felfogással szemben azt emeli ki, hogy Rákóczi keleti perempolitikát folytatott. Balogh a *szabadságharcot nem a magyar nemzeti történelem folyamatába illeszti, hanem a keleti és nyugati blokk szembenállásának kifejeződését látja benne. Így "akár a kurucok utódainak tekinthetjük a fejedelem álmát beteljesítő szovjet hadsereg oldalán Kelet védelmére Nyugatig tört Tudor Vladimirescu hadosztály hőseit is".
*Bajor Andor Kelet-Európa egyik legendájaként beszél Rákócziról. Ő "a barokk Arthur király, akinek kerekasztalát ködsüveges nemesek, gyöngyös bocskorú jobbágyok és mesékbe öltözött betyárok ülik körül". Írásaiból ugyanakkor azt emeli ki, hogy bennük "a sorssal és a történelem emberfölötti törvényeivel találjuk szemben magunkat", és az ezekkel vívódó emberrel. A *szabadságharc bukása után Rákóczi "élete kilép a történelemből, már nem egyszerű hős, hanem jelkép, amely megindítja képzeletünket és szívünket. A *szabadság számkivetettje, a nagyhatalmak politikai játékának áldozata", "több *mint uralkodó: a bujdosók fejedelme".
*Faragó József a kelet-európai népdalokban megőrzött Rákóczi-kultuszt elemzi. A kuruc költészet vezérszólamának a hazafiságot tartja, és a térségben élő népek folklór-kölcsönhatásainak érzékeltetésére egy kevertnyelvű *erdélyi hajdútáncot, valamint szlovák és román népdalokat közöl Rákóczi korából.
A *Művelődésben (1976/1) *Magyari András A Rákóczi-szabadságharc kibontakozása *Erdélyben címmel közöl tanulmányt s részletesen ír arról, hogy *Erdélyben hogyan terjedt fokozatosan a mozgalom, és az erősen szociális, népi jellegű mozgalomba hogyan kapcsolódott be a nemesség.
A huszadik század második felének *erdélyi történészei közül különben legtöbbet ő foglalkozott a *szabadságharccal. 1964-ben román nyelvű cikkben elemezte a parasztok szociális helyzetét *mint a *szabadságharc egyik mozgatórugóját. 1979-ben a *Művelődésben a fejedelemmé választás évfordulója alkalmából írt Rákóczi arra irányuló politikájáról, hogy az *erdélyi népi felkelést egyensúlyba hozza, bevonva a nemeseket, és nagy katonai szerepet adva nekik.
A Rákóczi-tanulmányok c. kötetben (Bp. 1980) újból a *szabadságharc kialakulásának társadalmi feltételeiről, az ugyancsak 1980-ban Benda Kálmán által szerkesztett Európa és a Rákóczi-szabadságharc c. kötetben a *szabadságharcban együttműködő *erdélyi magyarokról és románokról ír: a Máramarosban Pintea Gligor és mások vezetésével kibontakozó mozgalomban a különböző etnikumú elemek egységesen cselekvő táborrá váltak, ez is hozzájárult a *szabadságharc 1703-as kirobbanásához és gyors elterjedéséhez.
*Magyari András kutatómunkájának *jelentős eredményeként az *erdélyi kuruc hadsereg 1704-es állományának névsorát közölte (Kv. 1994), amely a könyvet ismertető *Vincze Zoltán szerint "történettudományunk nagy nyeresége", a katonai események, hadmozdulatok jobb megismeréséhez járul hozzá, "a helynévmutató adatai helytörténeti ismereteink megannyi űrét töltik be". Az összeírás román vonatkozásai kapcsán kiemeli, hogy a *szabadságharc "közös történelmünk utolsó olyan nagy társadalmi megmozdulása volt, amely a Kárpát-medence legtöbb népét egy táborba, a barikád ugyanazon oldalára állította" (*Korunk 1995/4). *Demény Lajos is szenzációszámba menő népesség- és hadtörténeti *forrásként értékeli a munkát, azonban a román parasztok részvételét túlértékeltnek látja s hiányolja "az *erdélyi események, történések beágyazását a magyar történelem egészébe".
A román Rákóczi-recepció első figyelemre méltó mozzanata N. Iorga cikke, amelyet a fejedelem hamvainak hazahozatala alkalmából ír (Neamul Românesc 1906. okt. 19.). "Személyében ez a kemény és magabiztos nemzet azt a lovagias, de elveihez ragaszkodó harcost látta, aki nem mond le jogairól, s nem hajt fejet senki előtt sem. Őbenne tisztelték a Rákócziak nagy családjának legutolsó képviselőjét, azt, aki alatt a magyarok által uralt *Erdély még *jelentett valamit a világtörténelemben. […] Rákóczi Ferenc nem ellenszenves a románok számára. Felső-Erdélyben és Máramarosban a vitéz fejedelem vitéz támogatókra talált a *mi parasztjaink soraiban."
Nem sokkal később a Román Akadémia Annaleseiben közöl nagyobb tanulmányt "a magyar nemzeti öntudat ébresztője" és a románok kapcsolatáról. 1909-ben a balázsfalvi Unireában Octavian Prie fordításában *jelenik meg a Törökországi levelek néhány darabja (1909/23, 24, 25), köztük az is, amelyben *Mikes Rákóczi halálát írja le.
Később, 1936-ban ismét Iorga egy francia nyelvű tanulmányában ismertet dokumentumokat, amelyek arra utalnak, *milyen kedvező fogadtatásban volt része a kuruc bujdosóknak a moldvai és havasalföldi hivatalosságok részéről.
Az 1980-as években a Rákócziról alkotott hivatalos román történész-kép is hozzáilleszkedik a "homogenizált" történelemszemlélethez. Ennek jellegzetes példája Carol Göllner és Paul Abrudan 1983-as Rákóczi-monográfiája; szerzőik a kuruc *szabadságharcot az egységes román nemzeti államért vívott évszázados harc folyamatában *szemlélik. Az ő beállításukban Rákóczi az idegen elnyomás ellen harcolva *Erdély önálló, a nyugati orientációtól eltérő fejlődését segítette elő. Kiemelik azt, hogy seregeiben nagy súllyal voltak *jelen románok, s külön fejezetet szentelnek a havasalföldi és moldvai diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatoknak, ez értelmezésükben "a három román ország" összefogását *jelentette az idegen hatalommal szemben, az egységes román nemzeti érdekek érvényesítésére.
*Hiteles Rákóczi-kép alakul viszont ki Paul Cernovodeanunak különböző gyűjteményes kötetekben közölt tanulmányaiból. Egyikben Constantin Cantacuzino asztalnok 1703-4 közti levelezésében a Rákóczi-szabadságharcra vonatkozó híradásokat mutatja be, egy másikban a havasalföldi és moldvai vezetők viszonyulását elemzi a kuruc felkeléshez, egy harmadikban nemzetközi összefüggésben vizsgálja a román fejedelemségek és a Rákóczi vezette *szabadságharc viszonyát. Ugyancsak ő írt bevezetőt *Mikes Kelemen Törökországi leveleihez, amelyek Gelu Păteanu fordításában *jelentek meg önálló kötetben 1988-ban.
Szádeczky Lajos: A Rákóczi-forradalom *Erdélyben. *Erdélyi Múzeum 1900. 564-581; uő: Rákóczi és a bujdosók hamvai. uo. 1904. 283-288; uő: Rákóczi és a kurucok emlékei Törökországban. Székely Lapok (Mv.) 1904. dec. 10. Angyal Dávid: Adalékok II. Rákóczi Ferenc törökországi bujdosása történetéhez. *Erdélyi Múzeum 1905. 291. Krenner *Miklós: II. Rákóczi Ferenc. uo. 1906. 321-329. *Csergő Tamás: Nem Grosbois-ban, hanem Jerres-ben temették el Rákóczi szívét. *Ellenzék 1926. júl. 18. *Csutak Vilmos: Adatok az 1706. évi medgyesi és az 1707. évi besztercei kuruc-országgyűlés történetéhez. *Erdélyi Irodalmi *Szemle 1927/2; uő: Bujdosó kurucok Moldvában és Havasalföldön 1707-11-ben. In: Emlékkönyv a *Székely Nemzeti Múzeum ötvenéves jubileumára. 1929. Asztalos *Miklós: II. Rákóczi Ferenc és kora. Bp. 1935; uő: A fejedelem esztendeje. *Pásztortűz 1934/23-24. T. G.: Meghalt a fejedelem. *Szabadság 1935. ápr. 9. *Bíró Sándor: II. Rákóczi Ferenc. *Erdélyi Fiatalok 1935/1; uő: A bujdosó fejedelem (II. Rákóczi Ferenc élete). Brassó 1936 = Hasznos Könyvtár. *Zolnai Béla: II. Rákóczi Ferenc. Bp. 1942 = Magyar Életrajzok. Szerk. Szekfű Gyula. *Heszke Béla-Zolnai Béla: II. Rákóczi Ferenc. *Pásztortűz 1943/5. 236-237. A kuruckor költészete. A bevezető tanulmányt írta Tordai Zádor. Sajtó alá rendezte Dávid Gyula. I-II. 1956 = Haladó hagyományaink. *Magyari András: Unele probleme ale contradicţiei între ţărănimea şi nobilimea regiunii Maramureş în perioada luptei antihabsburgice de la începutul secolului XVIII. Studia Univ. Babeş-Bolyai, Series Historica 1964/1; uő: A Rákóczi-szabadságharc kibontakozása *Erdélyben. *Művelődés 1976/3; uő: II. Rákóczi Ferenc, *Erdély fejedelme. *Művelődés 1979/7; uő: A Rákóczi-szabadságharc társadalmi feltételeinek kialakulása *Erdélyben. In: Köpeczi-Hopp-R. Várkonyi (szerk.): Rákóczi-tanulmányok. Bp. 1980; uő: Az *erdélyi magyarok és románok együttműködése a *szabadságharcban. In: Benda K. (szerk.): Európa és a Rákóczi-szabadságharc. Bp. 1980; uő: II. Rákóczi Ferenc *erdélyi hadserege. Kv.-Buk. 1994. *Demény Lajos: Rendkívüli *forrás a Rákóczi-szabadságharc *erdélyi hadseregéről. *A Hét 1995/2. *Vincze Zoltán: II. Rákóczi Ferenc *erdélyi hadserege. *Korunk 1995/4. V. Szendrei Júlia: Cultul tradiţiei şi mesajul contemporan în romanul istoric II. Rákóczi Ferenc al lui Jósika *Miklós. Studia Univ. Babeş-Bolyai, Series Philologica 1973/1; uő: A romantikus történelemszemlélet és Jósika *Miklós II. Rákóczi Ferenc című regénye. ItK 1977/3. II. Rákóczi Ferenc: Fejezetek a Vallomásokból. Válogatta és bevezető tanulmánnyal ellátta *Benkő Samu. 1976. Újraközölve a szerző Haladás és megmaradás c. kötetében. Bp. 1979. Nicolae Iorga: Francisc Rákóczi al II-lea, învietorul conştiinţei naţionale ungureşti şi Românii. Analele Academiei Române, Mem. Sect. Istorice, tom. 33. (1910-11); uő: Sur les émigrés rákóczyens en Moldavie = Revue historique du sud-est européen 1936/1-3. Paul Cernovodeanu: A Rákóczi-szabadságharcról szóló híradások Constantin Cantacuzino asztalnok 1703-1704. évi levelezésében. In: Tanulmányok a romániai együttlakó nemzetiségek történetéből és testvéri együttműködéséről a román nemzettel. Szerk. Bányai László. I. kötet, 1976; uő: A havasalföldi és moldvai vezető körök magatartása a kuruc felkeléssel szemben. Rákóczi-tanulmányok. Bp. 1980; uő: A román fejedelemségek és a magyar *szabadságharc. In: Európa és a Rákóczi-szabadságharc. Bp. 1980. Carol Göllner-Paul Abrudan: Francisc Rákóczi al II-lea. Buc. 1983.
(N. Zs.)