Horváth Imre (1991 • 2014)

Horváth Imre (Margitta, 1906. nov. 4.) költő. Apja, ~ István gyógyszerész volt, anyja, Fráter Irén elszegényedett nemesi családból származott. Mint egyetlen gyermek a féltés és félelem, a magány légkörében nőtt fel, s noha később magánéletében és a társadalomban társakra talált, költői világára és életvitelére jellemző lett a gyermekkori élmény. 1914 májusában, miután az apa megvette a dési drogériát, átköltöztek a *Szamos-parti városba. A költő első könyv- és színházi élményei kapcsolódnak ide; ötödik gimnazistaként kezd érdeklődni a költészet iránt, Reviczkyt, Vajdát, Arany Jánost olvassa, főként azonban Heine Álomképek c. ciklusa hat rá. 1923 őszén Nagyváradra költözik a család, s ő a Gozsdu *Líceum diákja lesz, 1925-ben teszi le az érettségit. Pár hónapig magántisztviselő egy cipőfűzőgyár irodájában, dolgozik az Economia banknál, a Barna-drogériában.

1927 szeptemberében belép a nagyváradi *Estilap szerkesztőségébe, ám ez is keserű kenyeret *jelent. 1928 nyarán leépítik, két évig állástalan. 1930-ban megismerkedik a szatmári Schneller Irénnel, odaköltöznek a lány szüleihez, ez idő alatt a Szatmári Újság, majd a *Szamos munkatársa. Rövidesen visszatér Váradra, egyedül; 1931 júliusában az *Estilapnál dolgozik, 1932 januárjától az *Erdélyi Lapok próbaidős munkatársa. Költővé érése ennél a lapnál kezdődik: első versét itt adja közre Pakots Károly. Sikátorok c. versét követően 193233-ban sűrűn *jelen van a lap irodalmi mellékletében, sőt a Ki ez? első oldalra kerül.

Ezek a versek képviselik a *Szigligeti Társaság kiadásában 1932-ben napvilágot látott Tíz tűz c. antológiában, amely az *Erdélyi Lapok köréhez tartozó szerzők (Árvay Árpád, Bélteky László, Bodnár Mária, Dévald László, Lőrinczy Lajos, Papp Lajos, Ruffy Péter, Sárközi Gerő, Sziklay Györgyike) verses és prózai munkáit foglalja magába. A költő verseiben ugyan még a dekadens hangulatok, világfájdalmas érzések uralkodnak, de már az Erdélyi Szemle, a *Pásztortűz és a budapesti Új Idők is el-elfogadja őket. 1933 és 1937 között Aradon újságíróskodik, a Reggelnél töltött éveket gyakori versközlései mellett riportok, glosszák, recenziók jelzik. A lap megszűnése (1937. febr. 14.) után rövid ideig az Aradi Közlönynek dolgozik. Ebben az időben találkozik *Diamandy Viktória nagyváradi írónővel, későbbi élettársával. 193839-ben a nagyváradi Magyar Lapoknak (az *Erdélyi Lapok utódjának) alkalmazottja, ettől kezdve verseskönyvei eladásából él, nehéz körülmények közt.

Első kötetei, az Örvény felett (Arad 1934) és a Hangtalan beszéd (Arad 1936) utánérzésektől nehezen szabaduló vidéki poétát mutatnak; igényesebb kritikusai (*Korvin Sándor és *Méliusz József a *Korunkban, *Kiss Jenő és *Szemlér Ferenc az *Erdélyi Helikonban) nem lelkesednek ezért a hangért. Váradon erősödik Heine-élménye, ez döntő hatással van költői érzésére. A Nyugat vonulatából elsősorban Juhász Gyulával tart rokonságot, de nem vonhatja ki magát a Nagyon fáj József Attilájának hatása alól sem. Sokat köszönhet a baráti tanácsoknak is: *Gáldi László (még dési iskolatársa), Szántó György, főképpen azonban a nagyváradi Korvin, *Csehi Gyula és *Arató András egyengetik útját. Így jut el a *Korunkhoz is, 1937-ben Salamon Ernő küld el Horváth Imre-verseket Gaál Gábornak. A Helikonban 1939-től 1944-ig közöl rendszeresen. Ennek az időszaknak a kötetei: Adj, kertem, több virágot (Nv. 1939), Elszánt kötelesség (Nv. 1939), Zenei pillanat (Nv. 1940), Vita nélkül (Nv. 1941), Tavaszi ág (Nv. 1942).

Már ifjúsága éveiben úgy látja, hogy a fény csak borzalmakra világít az emberlakta tájon. A magány, betegség, szomorúság, megalázottság elől a természetben és a szigorú költői formákban keres menedéket, így alakítja ki sajátos lírai hangját. Ha költészetében vannak is kivételek, mindmáig érvényes a *Korvin Sándor adta jellemzés: négysorosokban gondolkodik. Tartalom és forma természetes egymásrautaltsága valósul meg négysoros (helyenként két-, hat- vagy nyolcsoros) verseiben. Nem a görög epigrammákkal, hanem a kínai és japán miniatűrökkel rokonok ezek a természetközeli, kép- és gondolatasszociációkat elindító, erkölcsi tanulságokat sugalló versek. A költő párhuzamokban, ellentétpárokban látja a világot, a látszat és a lényeg, a külvilág és a belső világ megfelelői az antinómiák, melyekre az esztétikai hatás épül. A konkrét költői kép és a filozofikus reflexió (jelzés) elkülönítése, a vers világos kettős tagolása feszültséget eredményez, ami az érzelmi-gondolati effektus hatásos eszköze (Megölt madár, Csóka a havon, Tavaszi ág, Emlékezés).

Költészete elismerésének a jele a Baumgarten-jutalom. A 40-es években lírája új csúcsokat hódít meg. Esetében a költői tehetség beérése a fasizmussal és a háborúval való szembefordulásban konkretizálódik, akárcsak Radnóti lírájában (Rémület, Nekik jobb, Féregsors, Horog, Péter-Pál, Az utolsó mohikán, Ha egyszer hangod támad). A külvilágból érkező fenyegetés és a költő betegsége, a megrongált idegek együtt alakítják költészetét, olyannyira, hogy amikor az előbbi szűnőben, mert a világháborúnak vége, ő még tovább írja a gyűlölet és pusztulás korából ihletődött, az embertelenségre nemet mondó verseit.

1946-ban születik A sárga ház, a kint és bent egyaránt megbillent egyensúlyú világot tizennégy remek lírai miniatűrbe foglaló ciklus; a gondolatiság szintjén emelkedő pillanatképeket készít a váradi idegosztályról, az egyes négysorosok szembeállításával ellentétpárokat alkotva a cikluson belül. A Vérrel és korommal (1947) múltidézése vezet át az új történelmi korszak nyíltan agitatív békeharcos verseihez, melyeknek hitelfedezetét, publicisztikai hangvételük ellenére, épp a korai 40-es évek költészetének spontán antifasizmusában találjuk meg.

Ekkor már Jankovich Margit áll mellette élettársként, s ő a népi *demokrácia vezető költője lesz. 1948-ban megírja Hősnél többek című, a munkásosztály hőseinek emléket állító ódáját, s ezzel az MNSZ országos pályázatán I. díjat nyer. Szerencsés ötvözete e vers a már kialakult költői formának és az új társadalmi-politikai igényekhez igazodó közéleti költészetnek; azonos felépítésű versszakaszokból, hatsorosokba sűrített ellentétpárokból alakítja ki a költő régi és új költői összegezését, a jól tagolhatóságában is egységes ódát. A népköztársaságot köszöntő Neked tiszteleg négy sora az aktuális politikai költészeten belül a költői tömörítésnek ugyancsak jó példája. Az Amit az idő parancsol (1949) és a Békét követel az élet (1951) c. köteteiből azonban jó néhány ellenpélda is idézhető, a lírai fegyelem nemegyszer átadja helyét a publicisztikai felületességnek vagy a riportos bőbeszédűségnek. 1952-ben Állami Díjjal tüntetik ki, amit 1956-ban újabb kormánykitüntetések követnek. Válogatott versei 1954-ben magyarul és románul is megjelennek (fordítója, Ioanichie Olteanu a tolmácsolásokért később írószövetségi díjat kap). Verseinek újabb kiadása 1960-ban, majd jóval teljesebb válogatásban az RMI sorozatban 1965-ben olvasható.

A 60-as évektől egyre inkább visszatalál költészetének húsz évvel azelőtti hangjához. Politikum és a kínzó erkölcsi kérdések felvetése nem válik el egymástól, az ismétlődő számonkérés közelre és távolra egyaránt mutat, az egész emberiséget érinti egy sokat megért élet tapasztalatainak fényében és árnyékában. Ezeknek a tapasztalatoknak a gondolati általánosítására tesz kísérletet aforizmáiban. Eredetileg gyermekeknek szánt Szertelen ábécé c. kis kötete (1970) ugyanebben a szellemben fogant, több játékossággal. Más gyermekköteteiben a nevelő szándék a szembeszökő.

Verseiből *Banner Zoltán állított össze önálló előadóestet, ezen *Terényi Ede megzenésítésében verseire szerzett dalok is szerepeltek. Ha egyszer hangod támad címmel Electrecord-lemezre vették verseit a szerző és *Banner Zoltán előadásában (1977).

Portréját Cs. *Erdős Tibor festette meg.

Egyéb művei: Csupa titok (1957); Köztetek élek (1958); Hősök hitével (válogatott versek, *Csehi Gyula utószavával, 1960); Horváth Imre legszebb versei (1963); Őszi remény (1964); Versek (Kántor Lajos tanulmányával, 1965); Szürke szivárvány (1967); Túl a számokon (1968); Háromszázharminchárom aforizma (1969); Janus-arcú órák (1971); Árnyékváltás (1973); Virágok mestersége (1976); Együtt a tükörben (1979). Gyermek- és ifjúsági verseskötetek: Száll a gépünk (1954); A legnagyobb madár (1955); Szertelen ábécé (1970, 1976); Felhők számadója (1978); Betűkre bízom (Tanulók Könyvtára, 1982).

(K. L.)

Kiss Jenő: H. I.: Örvény felett. *Erdélyi Helikon 1935/2. *Korvin Sándor: Egy letűnt érzelmiség költői. *Korunk 1935/6; uő: H. I. versei. *Korunk 1940/3. I. *Szemlér Ferenc: H. I.: Hangtalan beszéd. *Erdélyi Helikon 1937/3. Gaál Gábor: H. I.: Adj, kertem, több virágot. *Korunk 1939/11; újraközölve Válogatott írások I. 1964. 66970.; uő: H. I. igaz úton. *Utunk 1949/7. Heszke Béla: Elszánt kötelesség. *Erdélyi Helikon 1940/4. Kovács László: Kínai és japán versek. *Erdélyi Helikon 1941/5. Bajor Andor: A kispolgártól a pártköltőig. *Utunk 1949/22; uő: H. I. köszöntése. *Utunk 1976/45. *Csehi Gyula: A magánytól a népig. *Utunk 1954/39. Szőcs István: H. I. költészetének sajátos vonásai. *Igaz Szó 1954/11. *Gáldi László: Költői nyelvünk legújabb gazdagodása. Magyar Nyelvőr, Bp. 1956/3. Deák Tamás: Nagy költő nyomában. *Utunk 1961/2. Izsák József: Hősök hitével. *Igaz Szó 1961/2. Sőni Pál: H. I. költészetének dialektikája. *Igaz Szó 1961/3. Kántor Lajos: H. I. hűsége. *Korunk 1961/4; uő: H. I. költészete a felszabadulás előtt. *Igaz Szó 1965/3. Antal Péter: H. I. *Igaz Szó 1962/11. Ioanichie Olteanu: H. 1. fordítása közben. *Utunk 1964/9. Mózes Huba: Tudatos költészet. *Korunk 1964/5. Huszár Sándor: Aki szeretni született… *Utunk 1965/3; újraközölve Az író asztalánál, 1969. 6576. Szász János: H. I.: Őszi remény. *Igaz Szó 1965/3. Páskándi Géza: A szigorú rend tagja. *Utunk 1966/2. Balogh Dezső: H. I. költői szókészlete. NyIrK 1966/2. Diószegi András: H. I. miniatűrjei. Közli Megmozdult világban, Bp. 1967. 26374. Földes László: Négysorosok világa világok négy sorban. Közli A lehetetlen ostroma, 1968. 13055. Beke György: Egy műfaj köszöntése. *Előre 1970. ápr. 16.; uő: Nagy dolgokat írj meg egy sorban… *Utunk 1977/4. Marosi Péter: Erkölcsében az eleganciája. *Utunk 1976/45. Ruffy Péter: A hetvenéves H. I. Magyar Nemzet, Bp. 1976. dec. 25. Indig Ottó: Csak egy igaz versért élek. H. I. költészetéről. Kismonográfia. Kv. 1981. Fodor Sándor: Hány éves a költő?; Lászlóffy Aladár: A lant lilioma; *Banner Zoltán: Őrhelyem: Várad. *Utunk 1981/45. Hornyák József: Beszélgetésekről, születésnap után. *Utunk 1981/48.

ÁVDolg: Keszthelyi Mária: H. I. ideológiai fejlődése versei nyomán. 1950. Hencz Olga: H. I. élete és költészete. 1963. Hankó Terézia: H. I. "Virágok mestersége" c. kötete szókészletének szófaji vonatkozásai. 1981.