Horváth Imre (Margitta, 1906. nov. 4.) költő. Apja, ~ István gyógyszerész volt, anyja, Fráter Irén elszegényedett nemesi családból származott. Mint egyetlen gyermek a féltés és félelem, a magány légkörében nőtt fel, s noha később magánéletében és a társadalomban társakra talált, költői világára és életvitelére jellemző lett a gyermekkori élmény. 1914 májusában, miután az apa megvette a dési drogériát, átköltöztek a *Szamos-parti városba. A költő első könyv- és színházi élményei kapcsolódnak ide; ötödik gimnazistaként kezd érdeklődni a költészet iránt, Reviczkyt, Vajdát, Arany Jánost olvassa, főként azonban Heine Álomképek c. ciklusa hat rá. 1923 őszén Nagyváradra költözik a család, s ő a Gozsdu *Líceum diákja lesz, 1925-ben teszi le az érettségit. Pár hónapig magántisztviselő egy cipőfűzőgyár irodájában, dolgozik az Economia banknál, a Barna-drogériában.
1927 szeptemberében belép a nagyváradi *Estilap szerkesztőségébe, ám ez is keserű kenyeret *jelent. 1928 nyarán leépítik, két évig állástalan. 1930-ban megismerkedik a szatmári Schneller Irénnel, odaköltöznek a lány szüleihez, ez idő alatt a Szatmári Újság, majd a *Szamos munkatársa. Rövidesen visszatér Váradra, egyedül; 1931 júliusában az *Estilapnál dolgozik, 1932 januárjától az *Erdélyi Lapok próbaidős munkatársa. Költővé érése ennél a lapnál kezdődik: első versét itt adja közre Pakots Károly. Sikátorok c. versét követően 193233-ban sűrűn *jelen van a lap irodalmi mellékletében, sőt a Ki ez? első oldalra kerül.
Ezek a versek képviselik a *Szigligeti Társaság kiadásában 1932-ben napvilágot látott Tíz tűz c. antológiában, amely az *Erdélyi Lapok köréhez tartozó szerzők (Árvay Árpád, Bélteky László, Bodnár Mária, Dévald László, Lőrinczy Lajos, Papp Lajos, Ruffy Péter, Sárközi Gerő, Sziklay Györgyike) verses és prózai munkáit foglalja magába. A költő verseiben ugyan még a dekadens hangulatok, világfájdalmas érzések uralkodnak, de már az Erdélyi Szemle, a *Pásztortűz és a budapesti Új Idők is el-elfogadja őket. 1933 és 1937 között Aradon újságíróskodik, a Reggelnél töltött éveket gyakori versközlései mellett riportok, glosszák, recenziók jelzik. A lap megszűnése (1937. febr. 14.) után rövid ideig az Aradi Közlönynek dolgozik. Ebben az időben találkozik *Diamandy Viktória nagyváradi írónővel, későbbi élettársával. 193839-ben a nagyváradi Magyar Lapoknak (az *Erdélyi Lapok utódjának) alkalmazottja, ettől kezdve verseskönyvei eladásából él, nehéz körülmények közt.
Első kötetei, az Örvény felett (Arad 1934) és a Hangtalan beszéd (Arad 1936) utánérzésektől nehezen szabaduló vidéki poétát mutatnak; igényesebb kritikusai (*Korvin Sándor és *Méliusz József a *Korunkban, *Kiss Jenő és *Szemlér Ferenc az *Erdélyi Helikonban) nem lelkesednek ezért a hangért. Váradon erősödik Heine-élménye, ez döntő hatással van költői érzésére. A Nyugat vonulatából elsősorban Juhász Gyulával tart rokonságot, de nem vonhatja ki magát a Nagyon fáj József Attilájának hatása alól sem. Sokat köszönhet a baráti tanácsoknak is: *Gáldi László (még dési iskolatársa), Szántó György, főképpen azonban a nagyváradi Korvin, *Csehi Gyula és *Arató András egyengetik útját. Így jut el a *Korunkhoz is, 1937-ben Salamon Ernő küld el Horváth Imre-verseket Gaál Gábornak. A Helikonban 1939-től 1944-ig közöl rendszeresen. Ennek az időszaknak a kötetei: Adj, kertem, több virágot (Nv. 1939), Elszánt kötelesség (Nv. 1939), Zenei pillanat (Nv. 1940), Vita nélkül (Nv. 1941), Tavaszi ág (Nv. 1942).
Már ifjúsága éveiben úgy látja, hogy a fény csak borzalmakra világít az emberlakta tájon. A magány, betegség, szomorúság, megalázottság elől a természetben és a szigorú költői formákban keres menedéket, így alakítja ki sajátos lírai hangját. Ha költészetében vannak is kivételek, mindmáig érvényes a *Korvin Sándor adta jellemzés: négysorosokban gondolkodik. Tartalom és forma természetes egymásrautaltsága valósul meg négysoros (helyenként két-, hat- vagy nyolcsoros) verseiben. Nem a görög epigrammákkal, hanem a kínai és japán miniatűrökkel rokonok ezek a természetközeli, kép- és gondolatasszociációkat elindító, erkölcsi tanulságokat sugalló versek. A költő párhuzamokban, ellentétpárokban látja a világot, a látszat és a lényeg, a külvilág és a belső világ megfelelői az antinómiák, melyekre az esztétikai hatás épül. A konkrét költői kép és a filozofikus reflexió (jelzés) elkülönítése, a vers világos kettős tagolása feszültséget eredményez, ami az érzelmi-gondolati effektus hatásos eszköze (Megölt madár, Csóka a havon, Tavaszi ág, Emlékezés).
Költészete elismerésének a jele a Baumgarten-jutalom. A 40-es években lírája új csúcsokat hódít meg. Esetében a költői tehetség beérése a fasizmussal és a háborúval való szembefordulásban konkretizálódik, akárcsak Radnóti lírájában (Rémület, Nekik jobb, Féregsors, Horog, Péter-Pál, Az utolsó mohikán, Ha egyszer hangod támad). A külvilágból érkező fenyegetés és a költő betegsége, a megrongált idegek együtt alakítják költészetét, olyannyira, hogy amikor az előbbi szűnőben, mert a világháborúnak vége, ő még tovább írja a gyűlölet és pusztulás korából ihletődött, az embertelenségre nemet mondó verseit.
1946-ban születik A sárga ház, a kint és bent egyaránt megbillent egyensúlyú világot tizennégy remek lírai miniatűrbe foglaló ciklus; a gondolatiság szintjén emelkedő pillanatképeket készít a váradi idegosztályról, az egyes négysorosok szembeállításával ellentétpárokat alkotva a cikluson belül. A Vérrel és korommal (1947) múltidézése vezet át az új történelmi korszak nyíltan agitatív békeharcos verseihez, melyeknek hitelfedezetét, publicisztikai hangvételük ellenére, épp a korai 40-es évek költészetének spontán antifasizmusában találjuk meg.
Ekkor már Jankovich Margit áll mellette élettársként, s ő a népi *demokrácia vezető költője lesz. 1948-ban megírja Hősnél többek című, a munkásosztály hőseinek emléket állító ódáját, s ezzel az MNSZ országos pályázatán I. díjat nyer. Szerencsés ötvözete e vers a már kialakult költői formának és az új társadalmi-politikai igényekhez igazodó közéleti költészetnek; azonos felépítésű versszakaszokból, hatsorosokba sűrített ellentétpárokból alakítja ki a költő régi és új költői összegezését, a jól tagolhatóságában is egységes ódát. A népköztársaságot köszöntő Neked tiszteleg négy sora az aktuális politikai költészeten belül a költői tömörítésnek ugyancsak jó példája. Az Amit az idő parancsol (1949) és a Békét követel az élet (1951) c. köteteiből azonban jó néhány ellenpélda is idézhető, a lírai fegyelem nemegyszer átadja helyét a publicisztikai felületességnek vagy a riportos bőbeszédűségnek. 1952-ben Állami Díjjal tüntetik ki, amit 1956-ban újabb kormánykitüntetések követnek. Válogatott versei 1954-ben magyarul és románul is megjelennek (fordítója, Ioanichie Olteanu a tolmácsolásokért később írószövetségi díjat kap). Verseinek újabb kiadása 1960-ban, majd jóval teljesebb válogatásban az RMI sorozatban 1965-ben olvasható.
A 60-as évektől egyre inkább visszatalál költészetének húsz évvel azelőtti hangjához. Politikum és a kínzó erkölcsi kérdések felvetése nem válik el egymástól, az ismétlődő számonkérés közelre és távolra egyaránt mutat, az egész emberiséget érinti egy sokat megért élet tapasztalatainak fényében és árnyékában. Ezeknek a tapasztalatoknak a gondolati általánosítására tesz kísérletet aforizmáiban. Eredetileg gyermekeknek szánt Szertelen ábécé c. kis kötete (1970) ugyanebben a szellemben fogant, több játékossággal. Más gyermekköteteiben a nevelő szándék a szembeszökő.
Verseiből *Banner Zoltán állított össze önálló előadóestet, ezen *Terényi Ede megzenésítésében verseire szerzett dalok is szerepeltek. Ha egyszer hangod támad címmel Electrecord-lemezre vették verseit a szerző és *Banner Zoltán előadásában (1977).
Portréját Cs. *Erdős Tibor festette meg.
Egyéb művei: Csupa titok (1957); Köztetek élek (1958); Hősök hitével (válogatott versek, *Csehi Gyula utószavával, 1960); Horváth Imre legszebb versei (1963); Őszi remény (1964); Versek (Kántor Lajos tanulmányával, 1965); Szürke szivárvány (1967); Túl a számokon (1968); Háromszázharminchárom aforizma (1969); Janus-arcú órák (1971); Árnyékváltás (1973); Virágok mestersége (1976); Együtt a tükörben (1979). Gyermek- és ifjúsági verseskötetek: Száll a gépünk (1954); A legnagyobb madár (1955); Szertelen ábécé (1970, 1976); Felhők számadója (1978); Betűkre bízom (Tanulók Könyvtára, 1982).
(K. L.)
Kiss Jenő: H. I.: Örvény felett. *Erdélyi Helikon 1935/2. *Korvin Sándor: Egy letűnt érzelmiség költői. *Korunk 1935/6; uő: H. I. versei. *Korunk 1940/3. I. *Szemlér Ferenc: H. I.: Hangtalan beszéd. *Erdélyi Helikon 1937/3. Gaál Gábor: H. I.: Adj, kertem, több virágot. *Korunk 1939/11; újraközölve Válogatott írások I. 1964. 66970.; uő: H. I. igaz úton. *Utunk 1949/7. Heszke Béla: Elszánt kötelesség. *Erdélyi Helikon 1940/4. Kovács László: Kínai és japán versek. *Erdélyi Helikon 1941/5. Bajor Andor: A kispolgártól a pártköltőig. *Utunk 1949/22; uő: H. I. köszöntése. *Utunk 1976/45. *Csehi Gyula: A magánytól a népig. *Utunk 1954/39. Szőcs István: H. I. költészetének sajátos vonásai. *Igaz Szó 1954/11. *Gáldi László: Költői nyelvünk legújabb gazdagodása. Magyar Nyelvőr, Bp. 1956/3. Deák Tamás: Nagy költő nyomában. *Utunk 1961/2. Izsák József: Hősök hitével. *Igaz Szó 1961/2. Sőni Pál: H. I. költészetének dialektikája. *Igaz Szó 1961/3. Kántor Lajos: H. I. hűsége. *Korunk 1961/4; uő: H. I. költészete a felszabadulás előtt. *Igaz Szó 1965/3. Antal Péter: H. I. *Igaz Szó 1962/11. Ioanichie Olteanu: H. 1. fordítása közben. *Utunk 1964/9. Mózes Huba: Tudatos költészet. *Korunk 1964/5. Huszár Sándor: Aki szeretni született… *Utunk 1965/3; újraközölve Az író asztalánál, 1969. 6576. Szász János: H. I.: Őszi remény. *Igaz Szó 1965/3. Páskándi Géza: A szigorú rend tagja. *Utunk 1966/2. Balogh Dezső: H. I. költői szókészlete. NyIrK 1966/2. Diószegi András: H. I. miniatűrjei. Közli Megmozdult világban, Bp. 1967. 26374. Földes László: Négysorosok világa világok négy sorban. Közli A lehetetlen ostroma, 1968. 13055. Beke György: Egy műfaj köszöntése. *Előre 1970. ápr. 16.; uő: Nagy dolgokat írj meg egy sorban… *Utunk 1977/4. Marosi Péter: Erkölcsében az eleganciája. *Utunk 1976/45. Ruffy Péter: A hetvenéves H. I. Magyar Nemzet, Bp. 1976. dec. 25. Indig Ottó: Csak egy igaz versért élek. H. I. költészetéről. Kismonográfia. Kv. 1981. Fodor Sándor: Hány éves a költő?; Lászlóffy Aladár: A lant lilioma; *Banner Zoltán: Őrhelyem: Várad. *Utunk 1981/45. Hornyák József: Beszélgetésekről, születésnap után. *Utunk 1981/48.
ÁVDolg: Keszthelyi Mária: H. I. ideológiai fejlődése versei nyomán. 1950. Hencz Olga: H. I. élete és költészete. 1963. Hankó Terézia: H. I. "Virágok mestersége" c. kötete szókészletének szófaji vonatkozásai. 1981.
Nagy Imre rajza
1927 szeptemberében belép a nagyváradi Estilap szerkesztőségébe, ám ez is keserű kenyeret jelent. 1928 nyarán leépítik, két évig állástalan. 1930-ban megismerkedik a szatmári Schneller Irénnel, odaköltöznek a lány szüleihez, ez idő alatt a Szatmári Újság, majd a Szamos munkatársa. Rövidesen visszatér Váradra, egyedül; 1931 júliusában az Estilapnál dolgozik, 1932 januárjától az Erdélyi Lapok próbaidős munkatársa. Költővé érése ennél a lapnál kezdődik: első versét itt adja közre Pakots Károly. Sikátorok c. versét követően 1932−33-ban sűrűn jelen van a lap irodalmi mellékletében, sőt a Ki ez? első oldalra kerül.
Ezek a versek képviselik a Szigligeti Társaság kiadásában 1932-ben napvilágot látott Tíz tűz c. antológiában, amely az Erdélyi Lapok köréhez tartozó szerzők (Árvay Árpád, Bélteky László, Bodnár Mária, Dévald László, Lőrinczy Lajos, Papp Lajos, Ruffy Péter, Sárközi Gerő, Sziklay Györgyike) verses és prózai munkáit foglalja magába. A költő verseiben ugyan még a dekadens hangulatok, világfájdalmas érzések uralkodnak, de már az Erdélyi Szemle, a Pásztortűz és a budapesti Új Idők is el-elfogadja őket. 1933 és 1937 között Aradon újságíróskodik, a Reggelnél töltött éveket gyakori versközlései mellett riportok, glosszák, recenziók jelzik. A lap megszűnése (1937. febr. 14.) után rövid ideig az Aradi Közlönynek dolgozik. Ebben az időben találkozik Diamandy Viktória nagyváradi írónővel, későbbi élettársával. 1938−39-ben a nagyváradi Magyar Lapoknak (az Erdélyi Lapok utódjának) alkalmazottja, ettől kezdve verseskönyvei eladásából él, nehéz körülmények közt.
Első kötetei, az Örvény felett (Arad 1934) és a Hangtalan beszéd (Arad 1936) utánérzésektől nehezen szabaduló vidéki poétát mutatnak; igényesebb kritikusai (Korvin Sándor és Méliusz József a Korunkban, Kiss Jenő és Szemlér Ferenc az Erdélyi Helikonban) nem lelkesednek ezért a hangért. Váradon erősödik Heine-élménye, ez döntő hatással van költői érzésére. A Nyugat vonulatából elsősorban Juhász Gyulával tart rokonságot, de nem vonhatja ki magát a Nagyon fáj József Attilájának hatása alól sem. Sokat köszönhet a baráti tanácsoknak is: Gáldi László (még dési iskolatársa), Szántó György, főképpen azonban a nagyváradi Korvin, Csehi Gyula és Arató András egyengetik útját. Így jut el a Korunkhoz is, 1937-ben Salamon Ernő küld el Horváth Imre-verseket Gaál Gábornak. A Helikonban 1939-től 1944-ig közöl rendszeresen.
Már ifjúsága éveiben úgy látja, hogy a fény csak borzalmakra világít az emberlakta tájon. A magány, betegség, szomorúság, megalázottság elől a természetben és a szigorú költői formákban keres menedéket, így alakítja ki sajátos lírai hangját. Ha költészetében vannak is kivételek, mindmáig érvényes a Korvin Sándor adta jellemzés: négysorosokban gondolakodik. Tartalom és forma természetes egymásrautaltsága valósul meg négysoros (helyenként két-, hat- vagy nyolcsoros) verseiben. Nem a görög epigrammákkal, hanem a kínai és japán miniatűrökkel rokonok ezek a természetközeli, kép- és gondolatasszociációkat elindító, erkölcsi tanulságokat sugalló versek. A költő párhuzamokban, ellentétpárokban látja a világot, a látszat és a lényeg, a külvilág és a belső világ megfelelői az antinómiák, melyekre az esztétikai hatás épül. A konkrét költői kép és a filozofikus reflexió (jelzés) elkülönítése, a vers világos kettős tagolása feszültséget eredményez, ami az érzelmi-gondolati effektus hatásos eszköze (Megölt madár, Csóka a havon, Tavaszi ág, Emlékezés).
Költészete elismerésének a jele a Baumgarten-jutalom. A 40-es években lírája új csúcsokat hódít meg. Esetében a költői tehetség beérése a fasizmussal és a háborúval való szembefordulásban konkretizálódik, akárcsak Radnóti lírájában (Rémület, Nekik jobb, Féregsors, Horog, Péter-Pál, Az utolsó mohikán, Ha egyszer hangod támad). A külvilágból érkező fenyegetés és a költő betegsége, a megrongált idegek együtt alakítják költészetét, olyannyira, hogy amikor az előbbi szűnőben, mert a világháborúnak vége, ő még tovább írja a gyűlölet és pusztulás korából ihletődött, az embertelenségre nemet mondó verseit.
Muhi Sándor rajza
1946-ban születik A sárga ház, a kint és bent egyaránt megbillent egyensúlyú világot tizennégy remek lírai miniatűrbe foglaló ciklus; a gondolatiság szintjén emelkedő pillanatképeket készít a váradi idegosztályról, az egyes négysorosok szembeállításával ellentétpárokat alkotva a cikluson belül. A Vérrel és korommal (1947) múltidézése vezet át az új történelmi korszak nyíltan agitatív békeharcos verseihez, melyeknek hitelfedezetét, publicisztikai hangvételük ellenére, épp a korai 40-es évek költészetének spontán antifasizmusában találjuk meg.
Ekkor már Jankovich Margit áll mellette élettársként, s ő a népi demokrácia vezető költője lesz. 1948-ban megírja Hősnél többek című, a munkásosztály hőseinek emléket állító ódáját, s ezzel az MNSZ országos pályázatán I. díjat nyer. Szerencsés ötvözete e vers a már kialakult költői formának és az új társadalmi-politikai igényekhez igazodó közéleti költészetnek; azonos felépítésű versszakaszokból, hatsorosokba sűrített ellentétpárokból alakítja ki a költő régi és új költői összegezését, a jól tagolhatóságában is egységes ódát. A népköztársaságot köszöntő Neked tiszteleg négy sora az aktuális politikai költészeten belül a költői tömörítésnek ugyancsak jó példája. Az Amit az idő parancsol (1949) és a Békét követel az élet (1951) c. köteteiből azonban jó néhány ellenpélda is idézhető, a lírai fegyelem nemegyszer átadja helyét a publicisztikai felületességnek vagy a riportos bőbeszédűségnek. 1952-ben Állami Díjjal tüntetik ki, amit 1956-ban újabb kormánykitüntetések követnek. Válogatott versei 1954-ben magyarul és románul is megjelennek (fordítója, Ioanichie Olteanu a tolmácsolásokért később írószövetségi díjat kap). Verseinek újabb kiadása 1960-ban, majd jóval teljesebb válogatásban az RMI sorozatban 1965-ben olvasható.
A 60-as évektől egyre inkább visszatalál költészetének húsz évvel azelőtti hangjához. Politikum és a kínzó erkölcsi kérdések felvetése nem válik el egymástól, az ismétlődő számonkérés közelre és távolra egyaránt mutat, az egész emberiséget érinti egy sokat megért élet tapasztalatainak fényében és árnyékában. Ezeknek a tapasztalatoknak a gondolati általánosítására tesz kísérletet aforizmáiban. Eredetileg gyermekeknek szánt Szertelen ábécé c. kis kötete (1970) ugyanebben a szellemben fogant, több játékossággal. Más gyermekköteteiben a nevelő szándék a szembeszökő.
Verseiből Banner Zoltán állított össze önálló előadóestet, ezen Terényi Ede megzenésitesében verseire szerzett dalok is szerepeltek. Ha egyszer hangod támad címmel Electrecord-lemezre vették verseit a szerző és Banner Zoltán előadásában (1977).
Portréját Cs. Erdős Tibor festette meg.
Egyéb művei: Adj, kertem, több virágot (Nv., 1939), Elszánt kötelesség (Nv., 1939), Zenei pillanat (Nv., 1940), Vita nélkül (Nv., 1941), Tavaszi ág (Nv., 1942). Csupa titok (1957); Köztetek élek (1958); Hősök hitével (válogatott versek, Csehi Gyula utószavával, 1960); Horváth Imre legszebb versei (1963); Őszi remény (1964); Versek (Kántor Lajos tanulmányával, 1965); Szürke szivárvány (1967); Túl a számokon (1968); Háromszázharminchárom aforizma (1969); Janus-arcú órák (1971); Árnyékváltás (1973); Virágok mestersége (1976); Együtt a tükörben (1979). Gyermek- és ifjúsági verseskötetek: Száll a gépünk (1954); A legnagyobb madár (1955); Szertelen ábécé (1970, 1976); Felhők számadója (1978); Betűkre bízom (=Tanulók Könyvtára, 1982); Megrövidült végtelen (versek, Buk., 1987); Gyónásom: Horváth Imrével beszélget Fábián Imre (Nv., 1992); Aki vagyok (költői hagyaték, Nv. 1996); Isten is sír (költői hagyaték, Nv. 1999.); Alkony Várad felett (válogatott versek, Bp. 2002).
Irodalom
Kiss Jenő: H. I.: Örvény felett. Erdélyi Helikon 1935/2. Korvin Sándor: Egy letűnt érzelmiség költői. Korunk 1935/6; uő: H. I. versei. Korunk 1940/3. I. Szemlér Ferenc: H. I.: Hangtalan beszéd. Erdélyi Helikon 1937/3. Gaál Gábor: H. I.: Adj, kertem, több virágot. Korunk 1939/11; újraközölve Válogatott írások I. 1964. 66970.; uő: H. I. igaz úton. Utunk 1949/7. Heszke Béla: Elszánt kötelesség. Erdélyi Helikon 1940/4. Kovács László: Kínai és japán versek. Erdélyi Helikon 1941/5. Bajor Andor: A kispolgártól a pártköltőig. Utunk 1949/22; uő: H. I. köszöntése. Utunk 1976/45. Csehi Gyula: A magánytól a népig. Utunk 1954/39. Szőcs István: H. I. költészetének sajátos vonásai. Igaz Szó 1954/11. Gáldi László: Költői nyelvünk legújabb gazdagodása. Magyar Nyelvőr, Bp. 1956/3. Deák Tamás: Nagy költő nyomában. Utunk 1961/2. Izsák József: Hősök hitével. Igaz Szó 1961/2. Sőni Pál: H. I. költészetének dialektikája. Igaz Szó 1961/3. Kántor Lajos: H. I. hűsége. Korunk 1961/4; uő: H. I. költészete a felszabadulás előtt. Igaz Szó 1965/3. Antal Péter: H. I. Igaz Szó 1962/11. Ioanichie Olteanu: H. 1. fordítása közben. Utunk 1964/9. Mózes Huba: Tudatos költészet. Korunk 1964/5. Huszár Sándor: Aki szeretni született… Utunk 1965/3; újraközölve Az író asztalánál, 1969. 6576. Szász János: H. I.: Őszi remény. Igaz Szó 1965/3. Páskándi Géza: A szigorú rend tagja. Utunk 1966/2. Balogh Dezső: H. I. költői szókészlete. NyIrK 1966/2. Diószegi András: H. I. miniatűrjei. Közli Megmozdult világban, Bp. 1967. 26374. Földes László: Négysorosok világa világok négy sorban. Közli A lehetetlen ostroma, 1968. 13055. Beke György: Egy műfaj köszöntése. Előre 1970. ápr. 16.; uő: Nagy dolgokat írj meg egy sorban… Utunk 1977/4. Marosi Péter: Erkölcsében az eleganciája. Utunk 1976/45. Ruffy Péter: A hetvenéves H. I. Magyar Nemzet, Bp. 1976. dec. 25. Indig Ottó: Csak egy igaz versért élek. H. I. költészetéről. Kismonográfia. Kv. 1981. Fodor Sándor: Hány éves a költő?; Lászlóffy Aladár: A lant lilioma; Banner Zoltán: Őrhelyem: Várad. Utunk 1981/45. Hornyák József: Beszélgetésekről, születésnap után. Utunk 1981/48. Tavaszi Hajnal: Diamandi Viktória levelei Horváth Imre munkaszolgálatos katonához. Várad, 2002/4; Pomogáts Béla: Horváth Imre (1906–1993). Helikon, 2008/20; Horváth Imre-versek a költői hagyatékból. Várad, 2008/8.
ÁVDolg: Keszthelyi Mária: H. I. ideológiai fejlődése versei nyomán. 1950. Hencz Olga: H. I. élete és költészete. 1963. Hankó Terézia: H. I. Virágok mestersége" c. kötete szókészletének szófaji vonatkozásai. 1981.