Irodalmi Könyvkiadó az 1950-ben létesült *Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó névváltoztatása után 1960-tól működő állami könyvkiadó vállalat; változatlanul vitte tovább elődje szervezeti felépítését és profilját. Magyar alosztálya a kiadó nemzetiségi osztályán belül működött bukaresti és kolozsvári szerkesztőségekkel. Vezetője (és egyben az egész nemzetiségi osztály felelőse) főszerkesztői minőségben 1960-ban Méliusz József, utána rövid ideig Kővári Attila, Fassel József, majd 1961 és 1965 között Domokos Géza, 1967 és 1969 között *Bodor Pál volt; a bukaresti szerkesztőséget 1965 és 1967 között Szász Béla, a kolozsvárit 1967-ig, nyugalomba vonulásáig Kacsó Sándor, majd 1969-ig Kerekes György vezette.
Ugyancsak Kolozsvárt működött az ~ magyar műszaki szerkesztősége is 1968-ban bekövetkezett haláláig Tóth Samu, utána munkatársa, *Bálint Lajos vezetésével, 1967-től Deák Ferenc grafikus közreműködésével. Az ~ magyar nyelvű könyvein kívül egy időben a Jogi és Közgazdasági, az Akadémiai, a Mezőgazdasági és Erdészeti, valamint a Tudományos Könyvkiadónál megjelent magyar nyelvű könyveket is ez a műszaki szerkesztőség gondozta, s ugyanitt az ~nak mintegy 120 román nyelvű könyve is megjelent.
Tevékenységét különösen az első években a korábbi keretek határozták meg. Változatlanul legfontosabb kiadója volt az új romániai magyar irodalomnak, folytatta a klasszikus és kortárs román irodalom közvetítését a magyar olvasó felé (könyvexportja révén a magyarországi olvasók felé is), s folytatta azokat a sorozatokat, amelyeket még elődje indított meg (*Kincses Könyvtár, *Magyar Klasszikusok, *Román Írók). Ugyanakkor 1960 és 1962 között megjelentetett jó néhány olyan orosz klasszikus és szovjet irodalmi művet, amelyeket legnagyobbrészt az *Orosz Könyv kiadó megszűnése után vett át. A névváltoztatás után kívül maradtak tevékenységén bizonyos nem közvetlenül irodalmi területek, így a művészet, művészettörténet, folklór, történelem, filozófia, nyelvtudomány, amelyeken elődje 1955 és 1958 között biztató eredménnyel működött.
Az ~ kiadásában 1960 és 1969 között összesen 747 magyar nyelvű mű jelent meg: az évi kiadói *termés az 1960-as 52 címtől (egy 196466-os visszaeséstől eltekintve) folyamatosan emelkedett, és 1969-ben elérte a 123 címet. Ezzel együtt két irányban is változás következett be: a kiadó egyrészt közvetítője, sőt a maga eszközeivel serkentője lett a romániai magyar irodalomban különösen az évtized második felében érezhető előnyös változásnak, belső megújulásnak, másrészt arra törekedett, hogy mind sokrétűbben lépést tartson az irodalom iránt megnyilvánuló új olvasói elvárásokkal, az összetettebb *művelődési igényekkel.
Ez a változás érvényes mindenekelőtt az eredeti szépirodalomra. A költészetben az idősebb nemzedékhez tartozó Bartalis János, Endre Károly, Horváth Imre, *Kiss Jenő, Létay Lajos, Méliusz József, Szemlér Ferenc, a középnemzedékhez tartozó Kányádi Sándor, Majtényi Erik, Páskándi Géza, Szász János, Székely János, Tóth István, a prózában Horváth István, Kemény János, Kovács György, Nagy István, Tamás Gáspár, Szemlér Ferenc, ill. Bajor Andor, Fodor Sándor, Hornyák József, *Huszár Sándor, Panek Zoltán, Papp Ferenc, *Szabó Gyula főképp a 60-as évek második felére eső kötetei már írói pályájukon és a romániai magyar irodalom egészében is számottevő gazdagodást jelentettek, a drámairodalom terén pedig a korábbi szórványos és egy-egy színpadi művet tartalmazó kötetek után 1967-től megjelennek egyes szerzők (Deák Tamás, Földes Mária, Méhes György, Szemlér Ferenc) gyűjteményes drámakötetei is, amelyek már e műfajnak a színpaddal párhuzamos irodalmi térhódítását jelezték.
A kortárs romániai magyar irodalomban bekövetkezett változás különösen jelentősnek bizonyult az új költői-prózaírói rajzások jelentkezésével. Az 1961-ben indított *Forrás sorozat az évtized végére már a második nemzedéket indítja útjára, s az 1969-ig megjelent 53 kötet szerzői közül sokan (a költészetben Hervay Gizella, Király László, Lászlóffy Aladár, Szilágyi Domokos, Szőcs Kálmán, a prózában Bálint Tibor, Kocsis István, Köntös-Szabó Zoltán, Lászlóffy Aladár, Pusztai János, Szilágyi István, Telegdi Magda, Veress Zoltán) hamarosan már második, sőt harmadik kötetükkel jelentkeznek; e művek nemcsak irodalmi eseményekké, hanem a romániai magyar irodalom új minőségi szintjének értékjelzőivé is válnak.
Ez a folyamat az ország egész irodalmi életében, a román irodalomban is bekövetkezett változás része volt, s *természetes, hogy az ~nál 1960 után magyar fordításban megjelent román irodalmi művek a fordítói érdeklődésnek és a kiadópolitikai tájékozódásnak megfelelően ezt a változást is tükrözik. A román irodalom klasszikus értékeinek újrakiadása mellett kiadói eseménynek tekinthető a fiatalon elhunyt Nicolae Labiş, az újrafelfedezett Bacovia, a prózaírók közül Vasile Voiculescu, Pavel Dan köteteinek, az új román írónemzedékből pedig Eugen Barbu, Şt. Bănulescu, Fănuş Neagu, Marin Preda, D. R. Popescu regényeinek, elbeszéléseinek megjelentetése. Az évtized nagy jelentőségű összegező teljesítménye a román irodalom magyar nyelvű megismertetése terén A román irodalom kis tükre öt vaskos kötetének (196164) kiadói megszerkesztése, szövegeinek lefordíttatása és gondozása. Ez a gyűjtemény a román irodalom kezdeteitől a két háború közötti időszakig bezárólag nyújt minden maradandó íróra kiterjedő s szemelvényekben minden jelentős művet bemutató képet. Ehhez mérhető vállalkozás a *Faragó József bevezetőivel és gondozásában, *Kiss Jenő fordításában, *Plugor Sándor illusztrációival megjelent román népköltészeti sorozat, amelynek első két kötete a klasszikus balladákat (A bárányka, 1963), ill. a betyárénekeket (Novákékról szól az ének, 1969) tartalmazza; további négy kötete már a Kriterion kiadásában jelent meg.
Az irodalomszemléletben a 60-as évek második felére mind jellemzőbbé váló nyitás a magyar klasszikus és a romániai magyar irodalmi hagyományhoz való viszony megújulásában is kifejezésre jutott. 1961-ben megindult a *Romániai Magyar Írók sorozat, amelyben 1969-ig összesen 55 kötet jelent meg, átfogó bevezető tanulmányokkal. Ezek, valamint az egyes írói életművek legjavát felölelő kötetek hozzásegítettek két világháború közötti örökségünk hitelesebb és elmélyültebb megismeréséhez, hiszen az előző évtizedben is publikáló és a *Korunk köréhez tartozó költők, prózaírók, kritikusok mellett ekkor került sor a helikoni irodalmi örökség megbízható újraértékelésére (Berde Mária, Dsida Jenő, Karácsony Benő, Kuncz Aladár, Ligeti Ernő, Olosz Lajos, Tamási Áron), az avantgárd hagyomány újrafelfedezésére (Nagy Dániel, Markovits Rodion, Szántó György, Szilágyi András) is. Ez a folyamat a sorozat 1970 utáni időszakában folytatódott és vált teljessé, úttörő szerepet játszva korábbi leegyszerűsítő beállítások meghaladásában.
Az erdélyi magyar *művelődés többnyire kiadatlan vagy nehezen hozzáférhető régi értékeire is ráirányult a figyelem, s az 1966-ban indult ún. *fehér könyvek négy kötete (Bölöni Farkas Sándor, Borsos Tamás, Wass Pál, Köteles Sámuel) alapos bevezető tanulmányaival is újraelindítója lett a hazai *művelődés– és tudománytörténeti kutatásnak; ugyanakkor a szövegek mintaszerű gondozása a következő évtized szövegfilológiai munkájának kezdetét jelentette.
Számottevő megújulás következett be az ~ világirodalmi tájékozódásában is. Az 1965-ig folyamatosan megjelenő *Kincses Könyvtár újabb 62 kötete a magyar klasszikus és kortárs romániai magyar irodalom, valamint a klasszikus és kortárs román irodalom alkotásain kívül a világirodalomból is nyújtott olvasmányt, ez azonban (8 orosz és szovjet, 33 francia és olasz, 22 cseh és német, 11 angol, amerikai, jiddis, spanyol) még csak bátortalanul jelzett nyitási szándékot a nyugati irodalmak felé. Az 1965-ben indított és a Kriterion által folytatott *Horizont sorozat azonban már ennek a nyitásnak a jegyében indul és bontakozik ki a budapesti Európa Könyvkiadóval való termékeny együttműködésben, ösztönzést nyújtva a műfordítói lehetőségek révén is.
Ugyanilyen jelentős az 1962-ben indult "Drámák" sorozat, amelynek elődjében, az 1960 és 1963 között megjelentetett *Műkedvelők Színháza sorozatban a hazai magyar és román szerzők (Dimény István, *Kiss Jenő, Károly Sándor, Simon Magda, Sütő András, Szász János, ill. Teofil Buşecan, Paul Everac, Dan Tărchilă) mellett még csak egy szovjet (Lev Szinyelnyikov) és egy spanyol (Carlos Larra) szerző darabját találjuk. Az új sorozatban viszont már az egyetemes drámairodalom klasszikus művei (Szophoklésztől G. B. Shaw-ig) mellett helyet kapnak a modern dráma kiemelkedő alkotásai (így García Lorca: Vérnász; Heinrich Böll: Danton halála; Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása; O’Neill: Amerikai Elektra; Tennessee Williams: A vágy villamosa), amelyekkel a közönség hazai magyar színházaink műsorrendjében is találkozhatott ezekben az években.
A 60-as évek elején az ~ a *kritika fellendítéséhez is hozzájárult: az 1962-ben indított *Kritikai Kiskönyvtárnál azonban jelentősebbnek bizonyul az, hogy az évtized közepétől gyakrabban vállalkozik önálló *kritika– vagy esszégyűjtemények megjelentetésére (Szemlér Ferenc, Balogh Edgár, *Csehi Gyula, Deák Tamás, Földes László, Jánosházy György, Hajdu Győző, Mikó Imre, Méliusz József, Sőni Pál), s az 196465-ben kiadott első Gaál Gábor-kötetek után 1968-tól a *Romániai Magyar Írók sorozatban is elindítja a két világháború közötti irodalomkritikai örökség (Szentimrei Jenő, Molter Károly, Franyó Zoltán, Kós Károly, Szabédi László) újraértékelését.
Minőségileg magasabb szintre lép az irodalom- és *művelődéstörténet-írás is: *Benkő Samu Bolyai János vallomásai c. könyve (1968), *Izsák József Asztalos Istvánról (1967), *Marosi Péter Salamon Ernőről (1969), *Kicsi Antal Kováts Józsefről (1969), *Kozma Dezső Petelei Istvánról (1969) készült monográfiája, nemkülönben *Jancsó Elemér (1966) és *Vita Zsigmond (1969) tanulmánykötetei, *Csehi Gyula Klio és Kalliopé (1965) és Modern Kalliopé (1969) c. szintézisei, a Kis magyar stilisztika (1968), *Huszár Sándor interjúkötete, Az író asztalánál (1969), *Domokos Sámuel könyve, A román irodalom magyar bibliográfiája (1966) számos területen és műfajban jelzik a kor színvonalának elérésére törekvő irodalomtörténeti alapozás igényét.
Végül jelentősek az ~ utolsó éveiben egy összetettebb műveltségmodell megteremtésére mutató kezdeményezések: a megjelenő művek között ott vannak a később rendkívül népszerűvé váló *Téka sorozat első kötetei, megindul a *Művészeti kismonográfiák sorozata (első kötete *Gazda József könyve Gyárfás Jenőről 1969-ben), hosszú szünet után 1969-ben egyszerre négy népköltési gyűjtemény lát napvilágot, s megjelennek az első filozófiai és nyelvtudományi munkák is.
Az ~ kezdeményezései a különböző humán tudományok művészettörténet, zenetudomány, színháztörténet, orvostörténet, társadalomtörténet, fotótörténet tárgykörével még ennél is szélesebb területeket ölelnek fel. A kiadónak még az átszervezés előtt összeállított és kibocsátott munkaterve 257 címet tartalmaz, amelyben több éves és széles kitekintésű távlati terv körvonalai rajzolódnak ki: sorozatok, népköltési gyűjtemények, kötetek az erdélyi magyar *művelődés múltjának feltárására, a romániai magyar nyelvjárások atlaszai, a romániai magyar írásbeliség lexikális számbavétele, a romániai magyar irodalom átfogó bibliográfiája… E tervek valóra váltása és a romániai magyar könyvkiadás profiljának a kor igényeihez való igazítása azonban már az 1969 végén létrehozott új nemzetiségi kiadóra, a *Kriterion Könyvkiadóra, valamint a többi, magyar nyelvű kiadványok megjelentetését is vállaló országos és területi kiadóra hárul a 70-es évektől kezdve.
(D. Gy.)