Jókai Mór emlékezete A magyar irodalom XIX. századi nagyjai közül nem számítva az *Erdélyben születetteket Petőfi mellett a legszorosabb és legsokrétűbb Jókai kapcsolódása *Erdélyhez, tájaihoz, az itt élő népek múltjához-jelenéhez. Szerepet játszottak ebben családi kötelékei (feleségének, Laborfalvi Rózának atyafiai éltek Háromszéken) és a 48-as nemzedék *erdélyi nagyjaihoz fűződő ifjúkori személyes barátsága, de azok az elbeszélései, regényei is, amelyekben témáért *mindjárt a *szabadságharc leverése után *Erdély közelebbi és távolabbi múltja felé fordult (Forradalmi és csataképek c. kötetének novellái, Erdély aranykora c. regénye). A kölcsönös vonzalmat 1853-tól az író *erdélyi útjai mélyítették tovább és telítették a személyes kapcsolat élményével, ugyanakkor a közvetlen tapasztalatok új regények, elbeszélések ihletforrásai lettek. Jókai *erdélyi olvasói akik között már igen korai fordítások révén a román és német olvasók is ott voltak az idők folyamán számos tanújelét adták ragaszkodásuknak: gyakran kapott meghívást fontos irodalmi-művelődési eseményekre (a kolozsvári, aradi, temesvári színház jubileumaira, ill. ünnepélyes megnyitására, a Mátyás király kolozsvári szülőházán 1889-ben elhelyezett emléktábla avatására, Fadrusz János Mátyás-szobrának leleplezésére 1902-ben), s ezeknek az alkalmaknak a fényét nemegyszer az ő színpadi művei, az ünnepi alkalmakra írott prológjai, költeményei is emelték. E sokrétű és mély kapcsolat kifejezése volt, hogy ötvenéves írói jubileuma alkalmából többek között Temesvár, Nagyvárad, Kézdivásárhely, Máramarossziget is díszpolgárává avatta az írót, s hogy már életében, de halála után is gazdag és nemegyszer irodalomtörténeti szempontból is értékes irodalom született élete és művei körül.
Az egymást követő *erdélyi utakat (1853-ban Belső-Erdélyt és a Székelyföldet, 1858-ban Arad-Hegyalját és a Mócvidéket, 1876-ban Torda környékét, Torockót és a *Szamos völgyét járta be; 1871-ben, 1885-ben és 1902-ben Kolozsvárra, 1881-ben és 1884-ben *mint országgyűlési képviselő Sepsiszentgyörgyre és környékére, 1885-ben Temesvárra, 1890-ben Aradra, 1902-ben Nagyváradra látogatott) a korabeli sajtó híradásaiból, kortársak későbbi visszaemlékezéseiből és az irodalomtörténészek búvárlataiból követhetjük nyomon, s a különböző közlemények és későbbi összegezések nemegyszer az *erdélyi élményekben gyökerező művek keletkezéstörténetéhez is értékes adalékokkal szolgálnak.
Az 1894-es Jókai-jubileum után az első alkalom, amikor már a romániai magyar irodalom szembenézett szellemi örökségével, születésének 1925-ös centenáriuma volt. Az impozáns évforduló eseményei között önálló kötetek, ünnepi lap- és folyóiratszámok, országos és helyi ünnepségek, tanulmányok, cikkek, ünnepi versek sokasága szerepelt.
Az önálló kötetek sorát a *Magyar Nép Könyvtára c. sorozatban Kristóf György kötete (Bokréta a legnagyobb magyar elbeszélő, Jókai Mór műveiből. Kv. 1924) nyitotta meg, amelyben a szerkesztő rövid előszava után 6 novella és 14 *anekdota *jelent meg. Ez a kiadás azonban több *mint negyedszázadig az utolsó is volt, mert a szerzői jog akkori tulajdonosa, a Révai Testvérek Rt. pert indított a kiadó, a *Minerva Rt. ellen, s ettől csak a sajtó nyomására állott el. (Egy másik, e sorozatban ugyanabban az évben megjelent Históriás könyvecske c. kötet, benne egy Jókai-novellával, úgy látszik, elkerülte a jogaira féltékeny kiadó figyelmét.)
Több önálló kötet ismertette meg a romániai olvasót Jókaival és művével: Kristóf György Jókai Mór élete és művei (Kv. 1925) és Nagy Sándor Jókai (Brassó 1925) c. könyve az író életútját és alkotói pályájának összefoglalását nyújtotta. Ugyancsak összképre törekedett a terjedelmi korlátok ellenére *Borbély István (Jókai emlékezete. Kv. 1925) és *Csergő Tamás (Jókai-emlékbeszéd. Mv. 1925) is, valamint Kristóf György, aki könyvének román nyelvű változatát is elkészítette (Mauriciu Jókai. Kv. 1925; függelékül néhány Jókai-novellával, *Bitay Árpád fordításában). *Mindezeknek inkább a népszerűsítés szempontjából volt *jelentőségük; irodalomtörténeti vonatkozásban viszont azok a művek bizonyultak időtállóbbaknak, amelyek az író *erdélyi kapcsolatait, az *erdélyi utak történetét tárták fel. Kristóf György kötete (Jókai napjai *Erdélyben. Kv. 1925) gazdag korabeli sajtóanyagot felhasználva s Jókainak első *erdélyi útjairól készített naplójegyzeteit, rajzait is újraközölve adott részleteiben is pontos és megbízható képet az író *erdélyi kötődésének eseménytörténetéről. *Tabéry Géza és *Incze Ernő díszes kiállítású albuma (Jókai *Erdélyben. Kv. 1925) *Karácsonyi János és *Kelemen Lajos történelmi tanulmányait, *Tabéry Géza, *Spectator, *Szentimrei Jenő és *Osztie Andor, *Fogarasi Albert és *Gyalui Farkas kortárs-visszaemlékezéseket is megszólaltató esszéit, Medgyes Lajos és *Reményik Sándor verseit közli, valamint Jókai 1853-as, 1858-as és 1876-os *erdélyi úti jegyzeteit és Ady Endre Jókai Nagyváradon c. cikkét gazdag kép- és reprodukcióanyag kíséretében. (Ezt a könyvet és főként annak néhány közleményét a megjelenés után élénk sajtóvita kísérte; lásd *Rajka László, *Tabéry Géza és György Lajos cikkeit a *Pásztortűz 1926-os évfolyamában.)
Sajátos terméke volt az évfordulónak *S. Nagy László Jókai szerelmei (Kv. 1925) c. novelláskötete. Önálló füzetben *jelent meg *Incze Gábor A *mi barátfalvi lévitánk (Debrecen 1925) c. tanulmánya is.
A Jókai-centenárium sajtója szinte áttekinthetetlenül gazdag. A legnagyobb napilapok (*Ellenzék, *Keleti Újság, *Temesvári Hírlap), a vidéki sajtóorgánumok (a tordai Aranyosvidéktől a székelyudvarhelyi Székely Közéletig), az irodalmi és *művelődési lapok (*Erdélyi Irodalmi *Szemle, A Hírnök, *Magyar Nép, Vasárnap, *Pásztortűz, Unitárius Értesítő), sőt egyéb folyóiratok, így a Magyar Kisebbség, sőt még a Cipészek Szaklapja is gazdag tartalmú ünnepi számokkal járultak hozzá a centenárium fényének emeléséhez. Amint az egész év Jókai-irodalmát összefoglaló cikkében *Csűry Bálint írta: "Jókai szeretettel ölelte magához az ő egész *magyar népét, de különös vonzalommal szerette *Erdély magyarságát, a székelyt az ő századok kifejtette nagy erényeivel, tehetségeivel és hibáival együtt. A közönség e szeretetet hasonlóval viszonozta. Életében az emberért is lelkesült, ám szeretetét a Jókai halála óta eltelt pár évtized sem csökkentette."
A "legnagyobb magyar mesélő" művének időszerűségét a centenáriumi méltatások fejezték ki legközvetlenebbül. Az *Ellenzékben *Jancsó Béla, *Kovács Dezső, *Kuncz Aladár (1925/37), *Áprily Lajos (1925/40) és *Makkai Sándor (1925/133) idézte művének maradandóságát. Kuncz a kora reformkori magyar irodalmiságból csodaként kirobbanó elbeszélőművészről szólott, aki "a magyar léleknek és a prózai írásművészetnek annyi jellegzetessé vált elemét zárta be műveibe, hivatásunkat és sorsunkat annyi oldaláról tükrözte […], hogy mentől távolabb kerülünk tőle, annál inkább vissza kell térnünk hozzá, *mint a franciáknak Voltaire-hez, a németeknek Goethéhez, s merítenünk kell zsenijének kiapadhatatlan forrásaiból". *Kovács Dezső Gyulai kifogásaival szemben Jókai népmesei kötődésében találta meg művészetének kulcsát, regényszerkesztése "lazaságainak", hősei "emberfelettiségének" magyarázatát. *Jancsó Béla a főhősök sokszor szertelen idealizáltságával szemben a regényeiben található magyar típusok végtelen sokaságára hívta fel a figyelmet, hiszen ezek nemcsak élnek, hanem tovább élnek az időben. *Áprily Lajos az író elképzelt alakjainak az olvasók jellemfejlődésére gyakorolt rendkívüli hatásáról szólt, míg *Makkai Sándor az irodalom nemzeti és egyetemes hivatása közötti ellentmondás feloldódását hangsúlyozta művészetében, majd ezt írta: "Jókai mutatta meg a világnak, hogy a magyar az a nemzet, amelyet igazságosan csak álmaiból lehet megítélni, csak a képzeletének világában lehet megtalálni, s lelke rejtett mélységeiben lehet megszeretni. Hogy nem az méri a nemességet, amit megvalósított […], hanem az, amit akar, s amit történelmi sorsa tőle megtagadott."
A *Keleti Újságban (1925/47) *Dózsa Endre Jókai három rózsája címmel idézte az író emlékét, az akkor Kolozsváron élő Ignotus pedig a valóság és álom ellentmondásaira, ill. ez ellentmondás feloldódására mutatott rá Jókai művészetében. "Jókai írta szentül hitte, hogy amit ő gondol, az úgy is van, s ha a valóság másmilyen, annál rosszabb a valóságra nézve. Ez […] Jókai örök hatásának titkát érinti. Tudniillik hit nélkül nincsen hatás, *mint ahogy meggyőződés sincs."
Az aradi Vasárnapban *Spectator Jókai művében "az elmúlt század mámoros bőkezűségének" példáját emelte ki. Nem tagadta, hogy ez a bőkezűség áldozatokkal is járt a *minőség rovására. *Mi, mai ünneplők azonban írta "újra fölfedezzük Jókait, mert szükségünk van habzó életerejének viharos érintésére, idealizmusának és emberszeretetének forró tanúságaira…" (1925/4). Ugyancsak emlékező írás olvasható az *Erdélyi Irodalmi *Szemlében Balázs András (1925/3), A Hírnökben *Rass Károly (1925/4), a Magyar Kisebbségben Kardhordó Károly (1925. 650651.), a *Temesvári Hírlapban *Draskóczy Ilma (1925/40), a *Pásztortűzben Grandpierre Emil és *Gyalui Farkas (1925/61), a Vasárnapban Prohászka László (1925/4) tollából.
Versben a költőt egykor köszöntő kortársak (Petőfi, Medgyes Lajos, Szabó Jenő, Szász Gerő, Komócsy József) után a későbbi nemzedékek romániai magyar költői is letették koszorúikat: *Reményik Sándor Tatrangi Dávid apja (*Ellenzék 1925/37), *Hajnal László Jókai (*Keleti Újság 1925/39) c. költeményei mellett az *Ellenzék Mécs László, A Hírnök P. Jánossy Béla, a *Pásztortűz Bakkay Béla, Bodor Aladár, Szávay Gyula, *Tamás Lajos ünnepi verseit közli; az EIT 1925. *március 22-i ünnepi ülésén *Krüzselyi Erzsébet költeménye szerepel. *Tabéry Géza Fiam születik címmel írt *jelenetet a centenáriumra (Nemzeti Újság, Bp. 1925. febr. 22.), s az *Ellenzék Krúdy Gyula A bujdosó Jókai c. regényes leírását is közölte a *szabadságharc leverése utáni hónapokból (1925/37).
Az évfordulóra megjelent irodalmi tanulmányok közül a legtöbb Jókai egy-egy művével foglalkozott behatóbban. Az Erdély aranykoráról *Bitay Árpád (*Ellenzék 1925/1), az Egy magyar nábobról *Borbély István (*Erdélyi Irodalmi *Szemle 1925/3), az Egy az Istenről *Miklós”>*Józan *Miklós (Unitárius Értesítő 1925/2), a Trenk Frigyesről az *Ellenzék egy L. aláírású cikke (1925/1), az Erdély aranykora és a Törökvilág Magyarországon forrásairól *Gyalui Farkas (*Pásztortűz 1925. 7475.) írt; a románság ábrázolását Jókai műveiben Kristóf György vizsgálta (Jókai-monográfiájának ez az önálló fejezete előzőleg a *Keleti Újság 1925. jan. 11-i és jún. 9, 11-i számaiban *jelent meg); az író viszonyát az unitarizmushoz, ill. a vallásos hithez általában Kozma Flóra (Unitárius Értesítő 1925/3) és *Mayer Ker. János (Vasárnap 1925/4) vizsgálta; a színpadhoz fűződő kapcsolatairól és drámáiról *Janovics Jenő közölt tanulmányt (*Keleti Újság 1925/40), ugyanakkor az *Ellenzékben T. G. azt az epizódot elevenítette fel, amikor Jókai a kolozsvári magyar színház igazgatói székébe pályázott (1925/168). Többen foglalkoztak az ünnepi számokban Jókai és kortársai viszonyával: Boros György Jókai és Brassai Sámuel, Bertha Nándor Jókai és Petőfi, *Papp Ferenc Jókai és Gyulai viszonyáról írt, míg *Bérczy Lajos a Vasárnapban Móricz Zsigmond állítólagos Jókai elleni "támadása" kapcsán "lekicsinylő ellenszenve" *miatt marasztalta el az író-utódot (1925/4).
A könyvtárnyi Jókai-irodalomban ezek az írások nemcsak a Jókai-műnek, hanem legalább annyira a romániai magyar irodalomban akkoriban uralkodó irodalmi nézeteknek, ideológiai árnyalatoknak a megismeréséhez viszik közelebb a mai olvasót. A Jókai-kutatás szempontjából is irodalomtörténeti forrásértéke van viszont azoknak az írásoknak, amelyek az akkor még élő kortársakat, szemtanúkat szólaltatták meg, s egyik-másik *erdélyi út epizódjaira vonatkozólag örökítettek meg egyébként feledésre ítélt adalékokat. *S. Nagy László például Jókai utolsó nagyváradi látogatásáról és Adyval való találkozásáról írt (*Ellenzék 1925/14), Magyarosy Zoltán (Aranyosvidék 1925. febr. 7.), *Szentimrei Jenő és Várady Aurél (*Ellenzék 1925/20, 26) tordai látogatásainak epizódjait elevenítette fel, *Gyalui Farkas a kolozsvári tartózkodások eseménykrónikáját foglalta össze egész sorozatban (*Keleti Újság 1925/3443). *Osztie Andor a temesvári színház megnyitásának és Jókai akkori látogatásának napjait idézte (*Temesvári Hírlap 1925/40). Ugyancsak a *Temesvári Hírlap (1925. jan. 18.) közölte Jókainak Vörösmarty sírjánál c. cikkét és Majthényi Flórához 1853-ban írott ismeretlen levelét. Végül gazdag tudósítás- és híranyagot tartalmaztak a lapok a centenáriumi Jókai-ünnepségek eseményeiről, azokról a megnyilvánulásokról, amelyek ékesen tanúskodtak nemcsak magyar, hanem román és német olvasóinak, a hazai román és német sajtónak a tisztelgéséről is.
A centenárium elmúltával számbelileg lényegesen csökkent, ugyanakkor azonban elmélyültebbé vált a romániai magyar Jókai-irodalom. E tanulmányok, sőt önálló munkák szerzői közül három név emelkedik ki: *Rajka Lászlóé, György Lajosé és Kristóf Györgyé. A korán elhunyt kitűnő filológus, *Rajka László 1931-ben az EME szakosztályülésén a Törökvilág Magyarországon c. regényt vetette össze két fő forrásával, Cserei *Mihály és Bethlen János emlékiratával (*Erdélyi Múzeum 1931. 1434.); majd egy év múlva az *Erdélyi Katolikus Akadémián tartott felolvasást az Egy hírhedett kalandor… forrásairól (Kv. 1932), s forrásvizsgálata nyomán az író alakító képzeletének működési módjáról; 1934-ben A Névtelen vár hőseiről közölt tanulmányt (Vásárnap 1934/25); majd több Jókai-regény ismeretlen forrásait elemezte és vitt közelebb általuk az író alkotói módszerének ismeretéhez (Jókai és a Rajnai Antikvárius. *Erdélyi Múzeum 1935. 38388.; Jókai és a Pitaval. Irodalomtörténeti Közlemények, Bp. 1936. 5264.); s Kristóf könyve után is hozott újat Jókai román tárgyú novelláiról ugyanott közölt átfogó elemző tanulmányában (1935. 107121.).
György Lajos eredményei a Jókai-kutatás terén nagy témájához, a magyar *anekdota összehasonlító irodalomtörténeti tanulmányozásához kapcsolódnak. A magyar *anekdota története és egyetemes kapcsolatai c. művében (Bp. 1934) e vizsgálódásainak *mintegy konklúziójaként állapítja meg: "…a magyar *anekdota fejlődésének legfontosabb mozzanatait magyarrá formálódását, az eredeti vonások megizmosodását szintén az ő [Jókai] munkásságának irodalomtörténeti *jelentőségű érdemei közé kell számítanunk." Szövegfilológiai szempontból értékes György Lajos könyvének második része is, amelyben nem kevesebb, *mint 70 Jókainál előforduló *anekdota forrásait és egyetemes párhuzamait veszi számba. Az *anekdota-témakörhöz kapcsolódik György Lajosnak A magyar nábob c. tanulmánya is (ETF 120. Kv. 1940), amely a regényben fontos szerepet játszó Józsa Gyuri *anekdotakörrel foglalkozik.
Kristóf György munkásságában az 1925-ös centenárium után is találunk Jókai művével kapcsolatos cikkeket, tanulmányokat. Három jellemzés (Kv 1926) c. kötetében újraközli Jókai lelke c. korábbi tanulmányát, majd a Szegény gazdagok tárgytörténetéhez szolgáltat újabb adalékokat (Meghalt az utolsó Nopcsa. *Keleti Újság 1937/180).
Alkalmakhoz kötött jellegük ellenére is figyelmet érdemelnek a Cigánybárónak a kolozsvári Román Operában történt bemutatójáról (*Keleti Újság 1932/41), a Szegény gazdagok román fordításának megjelenésekor (*Keleti Újság 1933. máj. 14.), valamint az Erdély aranykora színpadra állításakor (Irodalomtörténet, Bp. 1938. 4142.) írott cikkei. A Jókai-témák még a 40-es években is visszatérnek Kristóf munkásságában: 1943-ban megjelent Királyhágón inneni írók *Erdélyben c. kötetében újra összefoglalja Jókai *erdélyi kapcsolataira vonatkozó korábbi kutatásainak eredményeit, a II. világháború után pedig a Szabadság a hó alatt c. orosz tárgyú regényről közöl tanulmányt (Világosság 1945. márc. 4.)
*Mindezek mellett a teljesség kedvéért *Borbély Istvánnak A kőszívű ember fiairól írott, önálló füzetben (Kv. 1926) is megjelent előadását, Szabó Istvánnak a Szegény gazdagok második román fordításáról írott *szemlecikkét (*Erdélyi Helikon 1939. 29394.) és Pellion Ervinnek Jókai népszínművei és társadalmi drámái c. tanulmányát (Kristóf-emlékkönyv. Kv. 1939) kell megemlítenünk.
E számát tekintve gazdag, bár értékét és jellegét illetően eléggé egyenetlen Jókai-irodalom futólagos végigtekintése is igazolja Tavaszy Sándornak az EME Bölcsészeti Szakosztályában Jókai születése 110. évfordulóján elhangzott szavait: "A Jókai költészete olyan kincse a magyar nemzeti kultúrának, akkora szellemi értéke a *mi magyar életünknek, hogy helyénvaló megragadni *minden alkalmat, amikor emlékezetét felújíthatjuk és az emlékezés *misztikus elmélyülésében áldozhatunk az ő halhatatlan szellemének" (*Erdélyi Múzeum 1935. 105.).
Az "emlékezet felújításának" következő alkalma, Jókai halálának fél évszázados évfordulója 1954-ben már a romániai magyar irodalom új korszakára esett. Legjelentősebb eseménye megújult könyvkiadásunkhoz fűződik: ugyanis a szerzői jog felszabadulásával ekkor kezdődik meg a Jókai-művek sorozatos kiadása és hódítása a romániai magyar olvasók tömegeiben. A szerény kezdet az évfordulót követő évben A janicsárok végnapjai (az Ifjúsági Könyvkiadó gondozta Tanulók Könyvtára sorozatban, *Szemlér Ferenc előszavával), valamint a Sárga rózsa és egy füzetnyi novella A kalmár és családja címmel (az ÁIMK Kincses Könyvtár sorozatában), majd a *Magyar Klasszikusok címmel indított sorozatban az És mégis mozog a föld (Kv. 1956), A kőszívű ember fiai (Mv. 1957) és a Szegény gazdagok (1958), s ezekhez csatlakozott még az 19541957-es években a románmagyar közös könyvkiadási egyezmény alapján a budapesti Szépirodalmi Könyvkiadó *Magyar Klasszikusok, ill. Jókai-sorozatának jó néhány kötete (Rab Ráby, És mégis mozog a föld, Elbeszélések IIII., Mire megvénülünk, Szerelem bolondjai). A következő évtizedek Jókai valóságos hódításának évtizedei voltak: 1955 és 1983 között csak hazai kiadásban 13 regénye, 5 kötetnyi elbeszélése és egy szöveggyűjteménye (Jókai természettudománya címmel a Téka-sorozatban, *Veress Zoltán összeállításában) *jelent meg, összesen 33 kiadásban, több *mint 800 000 példányban: Az aranyember, A kőszívű ember fiai és a Rab Ráby három-három, a Sárga rózsa és az És mégis mozog a föld, a Szegény gazdagok, a Fekete gyémántok két-két, az Egy magyar nábob, a Kárpáthy Zoltán, A janicsárok végnapjai, Az új földesúr, A lőcsei fehér asszony, A kiskirályok egy-egy kiadásban.
Az 1954-es évfordulóra megjelent Jókai-tanulmányok már az új, marxista irodalomszemlélet jegyében értékelték újra Jókai életművét. Az *Utunkban (1954/19) *Antal Árpád bevezetőül Jókai és a fiatal Ady nagyváradi találkozását felelevenítve annak a Jókainak az emlékét idézi, "aki az elsők között volt Petőfi oldalán a negyvennyolcas *márciusi forradalomban. Azt a Jókait, aki Világos után nemzedékeket tanított meg műveivel 1848 nagyságára, aki a Habsburg-ellenes nemzeti ellenállás szellemét élesztgette *mint író, szerkesztő és politikus." A továbbiakban részletesen foglalkozik a nemzeti ellenállást erősítő (de nemesi hőseit eszményítő) regényeivel, rámutat a dolgozó nép köréből való hőseinek példamutató hűségére a *szabadságharc eszméjéhez; bemutatja azokat a regényeket, amelyek már a magyar kapitalizmus kialakulásának folyamatában fogantak, s kitér "kispolgári utópista" elképzeléseire az új társadalmi rendszer ellentmondásainak kiküszöbölését illetően. A pálya utolsó szakaszát az uralkodó rendszerrel való megalkuvás időszakának értékeli, de épp ezzel szemben kiemelten foglalkozik a Rab Rábyval, A kiskirályokkal és a Sárga rózsával. Végül felidézi román és orosz tárgyú regényeit, amelyekben "az együttélő és *szabadságszerető népek testvéri összefogásának az ügyét szolgálta. Olyan hagyománya ez irodalmunknak mutat rá befejezésül , amely ma is *jelentős segítség harcainkban."
Az *Igaz Szóban *Dávid Gyula Jókai pályaképének egészét "a népellenes burzsoá-földesúri irodalomtörténetírással" polemizálva áttekintő bevezető után, *Mikszáth értékeléséből kiindulva, részletesen elemzi a Rab Ráby c. regényt, amelyben az író nemzet és *haladás dilemmájára ad pozitív feleletet, s amelyben "az eddigieknél sokkal átfogóbb társadalombírálat […], a realista elemek térhódítása a legteljesebben […] *jelentkezik". A jelzett konfliktus feloldását lényegében a regény cselekményén kívül látja, amikor megállapítja: "Ráby az uralkodóházzal összefogott nemesi reakció elől egyetlen helyen talál menekülést, a forradalmi Párizsban. És itt, bár csak közvetve, de felvillan a dilemma megoldása is, hisz a francia forradalom úgy valósította meg a *szabadság jelszavát, hogy ugyanakkor nem kellett feláldoznia érte a francia nép nemzeti függetlenségét" (Jókai Mór és a Rab Ráby. *Igaz Szó 1954/34).
Az 1954-es évfordulót követő több *mint két évtized romániai magyar irodalmában számos jele van annak, hogy Jókai műve egyre mélyebben hatol be a köztudatba. Regényeinek egymást követő megjelenése az irodalomtörténeti értékelés elmélyítésére is alkalom, különösen az Ifjúsági Könyvkiadó, majd a *Dacia gondozásában megjelenő Tanulók Könyvtára köteteiben, amelyek az időközben elkészült középiskolai magyar irodalom tankönyvek (*Antal Árpád és *Kocziány László X. osztályos tankönyve 1973-ban, *Kozma Dezső IX. és XI. osztályos tankönyvei 1978-ban, ill. 1980-ban) ismeretanyagának elmélyítéséül egy-egy Jókai-regény sokoldalú, nemegyszer modern szempontú elemzésére is vállalkoztak. A középiskolai oktatáshoz kapcsolódott az *Utunk Olvassuk együtt c. rovata is, amelyben 1971 januárjában *Kocsis István ír Jókai romantikájáról, vitába szállva azzal, hogy "divattá vált elnézően, mosolyogva legyinteni, ha Jókai életműve szóba kerül", e romantika két lényeges pozitív vonását emeli ki: optimista kicsengését és társadalmi feladatot vállaló mítoszteremtését.
*Marosi Barna riportjai ugyanakkor a Jókai-mű elterjedtségének más dimenzióit tárják fel: ő ugyanis útitársául választja az *erdélyi tájak rajongóját Kalandozások Jókaival *Erdélyben címmel közölt kétrészes riportjában (Előre 1955. aug. 2, 4.), majd Megbolygatott világ c. kötetének (1974) aldunai és mócvidéki riportjai keretében idézi fel a nagy magyar mesélő százegynéhány évvel korábbi élménybeszámolóit.
Figyelmet érdemlő tárgytörténeti anyaggal gazdagodik ezekben az években a Jókai-szakirodalom is: *Gyallay Domokos (Irodalomtörténet, Bp. 1958), *Jakó Zsigmond (Korunk 1974/12, 1975/3) és *Mikó Imre (Korunk 1975/12) az Egy az Isten hátteréül szolgáló Torockóról, a legendáról, ill. a regény *mintájául szolgáló Zsakó családról közöl tanulmányt, *Vita Zsigmond Az utolsó csatár c. novella (*A Hét 1973/35) és A nagyenyedi két fűzfa (*Új Élet 1979/4) által feldolgozott eseményeket kutatja fel (e két utóbbi újraközölve a szerző Művelődés és népszolgálat c. kötetében, Buk. 1983); *Ficzay Dénes Jókai és Arad városa kapcsolatának ismeretlen dokumentumait tette hozzáférhetővé (Irodalomtörténeti Közlemények, Bp. 1961. 44546.). S ugyanakkor a Jókai-mű *erdélyi vonatkozásainak átfogó számbavételére is sor kerül *Dávid Gyula Jókai-könyvében (Kv.. 1971), amelynek közelebbi tárgyát alcíme írja körül: "Emberek, tájak, élmények Jókai *erdélyi tárgyú műveiben".
Ilyen közjátékok előzik meg Jókai Mór születésének 150. évfordulóját. Ekkor, 1975-ben *jelenik meg *Vita Zsigmond Jókai *Erdélyben c. könyve, Böjthe Jolán szöveggondozói közreműködésével és *Marx József fotóművész közel 250 fényképfelvételével. A szerző Jókai *erdélyi tárgyú műveiből és az *erdélyi utak során írott feljegyzéseiből vett szövegekre épít, s adatokban gazdagon, de ugyanakkor színesen, élményszerűen eleveníti fel az író 18531902 közötti *erdélyi útjainak eseményeit, szereplőit, magát a kort, amely Jókai és az *erdélyi tájak, emberek egymásra találását meghatározta. A hangulat maradéktalan újrateremtésében a jól kiválasztott Jókai-idézetek és *Vita Zsigmond összekötő szövegként alkalmazott tanulmánya mellett nagy szerepe van a fényképanyagnak, amelynek egy része korabeli fotódokumentum, reprodukció, más része az egykori táj- és emberélményt maradéktalanul felidéző művészfotó.
Az 1975-ös évfordulóra az irodalmi sajtóban megjelent tanulmányok, esszék, dokumentumok, a számos városban megrendezett megemlékező ünnepségek, előadássorozatok, tudományos ülésszakok a Jókai-mű változatlan közönségvonzását bizonyították. A Korunkban (1975/12) *Veress Zoltán Jókai eszmei koordinátarendszere címmel a *szabadság-, egyenlőség- és testvériség-eszme, valamint a békességóhajtás *jelentkezését vizsgálta Jókai művében, egy másik tanulmányában pedig (Egy klasszikus műhelytitkai. *A Hét 1975/2139) Gyulai egykori bírálatára visszatérve tesz a mű esztétikumának kulcsát felmutató megállapítást: "Jókai semmiféle előregyártott köntösbe nem fér bele […] Jókai egy modern világról mármint a XIX. századról s a benne élő emberről, olykor az általa *szemlélt történelemről, olykor az általa remélt jövőről mesél művelt, tudománnyal és publicisztikával megfejelt regényes népmeséket. *Minden, amit legnagyobb kritikusa száz éve felrótt neki, s amit azóta tollról tollra hagyományoznak, árnyalnak és szelídítenek a filológusok, tökéletesen igaz, épp csak annyit kell észrevenni még, hogy *mindez nem egy átlagos író gyengesége, hanem egy önmaga teremtette műfaj törvénye."
A Jókai-mű maradandóságának titka izgatja az évfordulót idéző más szerzőket is: *Dávid Gyula, aki az év szeptemberében *Veress Zoltánnal együtt a Magyar Irodalomtörténeti Társaság meghívására a balatonfüredi Jókai-napok előadói sorában is szerepel, az időben változó eszmények örök állandóságát emeli ki: "Romantikusként is kora valóságát fejezte ki […] Hőseinek társadalmi helyzete […] együtt változott a több *mint fél évszázados írói pályájával egybeeső korszak történelmi-társadalmi változásaival. De *miközben új és új hősökben öltött testet az eszmény, lényege ugyanaz maradt: a hősök *mindegyike emberséget, közösség iránti felelősséget, jövőbe vetett hitet sugárzott" (*Utunk 1975/11). *Bernád Ágoston úgy látja, hogy Jókai "hőskölteményekre emlékeztető regényeposzaiban a koráról ír, a koráról vall. Még akkor is, ha a közelmúlt, a *jelen vagy a jövő valóságát választja témájául. Ezek a nagy regények szinte ciklussá szerveződnek, egy magyar Comédie Humaine-né, s a felvilágosodástól és reformkortól a forradalmakon át egy nemzeti kapitalizmus utópiájáig, a távoli jövőig nyúlnak" (*A Hét 1975/8). *Sombori Sándor az író *erdélyi élményei és *Erdélyhez való kötődése oldaláról közelíti meg a mű maradandóságát: "A tájélményt költői szárnyalású, tündöklő leírásokban adta vissza. A múltat színesen, vonzóan, néha idealizálva, *mindenkor pozitív viszonyulással ábrázolta. *Erdély sokféle népét általában meleg rokonszenvvel, együttérzéssel, megértéssel, gondjaik-bajaik iránt nagy fogékonysággal rajzolta" (*Művelődés 1975/2). Gergely Gergely szerint a "Jókai-varázslat" "…Jókai határtalan életszeretetéből, életcsodálatából fakad. Az embert, az egész alkotott világot *mindig csodálattal eltelve vizsgálja és a saját felfedező izgalmait is átsugározza olvasóira. Magával ragadó a felfokozott életérzés, az intenzív életvágy, a tevékenység bűvölete, egyszóval *mindaz, amiért embernek lenni érdemes" (*Utunk 1975/14). *Gergely Géza viszont így látja a Jókai-mű közönséghatását: "Könyvei gyermekkorunktól halálunkig kísérnek bennünket. És amennyivel többet tudunk meg a *minket környező világból és amennyivel racionálisabb korban élünk, annyival jobban vágyódunk a romantika iránt, térünk vissza őhozzá és olvassuk el ismét egy-egy munkáját" (*Új Élet 1975/4). Végül *Vita Zsigmond Jókai *erdélyi útjait és élményvilágát felelevenítő könyve következtetéseit fogalmazza meg az *Igaz Szóban (1975/2) és az *Új Életben (1975/4), Jókainak a nők egyenjogúságáról vallott nézeteit foglalja össze a Dolgozó Nőben (1975/8), s az írónak Kriza Jánossal való kapcsolatát eleveníti fel már az évforduló után (*Utunk 1976/36). Az évforduló romániai magyar Jókai-irodalmából tárgytörténeti vonatkozásban figyelmet érdemel még a Jókai temesvári és bánsági kapcsolatait és utóéletét felelevenítő *Szekernyés János ismeretlen adalékokban gazdag írása (*A Hét 1975/8).
Jókai *erdélyi kapcsolatainak alakulásában *jelentékeny szerepe volt felesége, Laborfalvi Róza színésznői pályája révén az *erdélyi magyar színházakkal (főképp a kolozsvárival) való kapcsolatainak. A szigetvári vértanúk 1860. okt. 28-i előadásától kezdve a kolozsvári magyar színházban összesen 21 Jókai-színmű vagy Jókai-mű színpadi változata került bemutatásra: Milton (1876), Hős Pálffy (1878), Az arany ember (1885), Fekete gyémántok (1885), Cigánybáró (1886), A bolondok grófja (1889), Melyiket a kilenc közül? (1890), Könyves Kálmán (1892), A gazdag szegények (1893), Keresd a szívet (1897), Fekete vér (1899), Manlius Sinister (1904), Egy magyar nábob (1918), Kárpáthy Zoltán (1918), A kőszívű ember fiai (Hevesi Sándor átdolgozása, 1918), Szegény gazdagok (1925); 1894. jan. 17. között jubileumi Jókai-ciklus keretében hét Jókai-művet mutatott be Ditrói Mór igazgató, közöttük a Szép *Mikhál és a Dózsa György első ízben szólalt meg a kolozsvári színpadon.
A két világháború között különben, főképp a 20-as években, állandóan műsoron szerepelt Az arany ember (15 előadás) és a Cigánybáró (17 előadás; 1932től a román zenés színházak repertoárdarabja is), s több alkalommal is előadásra, felújításra került az Egy magyar nábob (3 előadás), a Kárpáthy Zoltán (6 előadás), a Fekete gyémántok (6 előadás), a Kőszívű ember fiai (Hevesi Sándor két estét betöltő változata, 2 előadás) és a Szegény gazdagok (2 előadás). Ünnepi drámaciklust szervezett a kolozsvári magyar színház az 1925-ös centenárium alkalmából is, amikor febr. 1820. között, három egymást követő estén bemutatásra került az Egy magyar nábob, a Kárpáthy Zoltán és Az arany ember. A világháborút követő időszak első kolozsvári Jókai-előadása az 194950-es évadban a Cigánybáró volt, 1956-ban a Kőszívű ember fiai került színre Földes *Mihály színpadi változatában, majd 1966-ban ugyanez a mű *Dehel Gábor és *Márton János átdolgozásában. Az 1975-ös Jókai-évfordulóra tűzte műsorára az *Állami Magyar Színház Kolozsvárt Méhes György színpadi változatában A nagyenyedi két fűzfa bemutatását, míg az *Állami Magyar Opera *Hary Béla zenéjével, Oleg Danovschi koreográfiájával a Sárga rózsa c. balettet mutatta be.
Az ország többi magyar színházának Jókai-bemutatóira vonatkozólag adataink sokkal szórványosabbak: a temesvári magyar színház 1885-ben Jókai prológjával nyitotta meg kapuit, majd bemutatta és évtizedeken át műsoron tartotta a Fekete gyémántokat és Az arany embert (ez utóbbiban 1901-ben Jókai második felesége, Nagy Bella is fellépett). Ugyancsak Jókai szövegével, majd Az arany emberrel és a Cigánybáróval kezdte első, 189293-as évadát az aradi magyar színház is. Oravicai Báródi Károly társulata rendezett századfordulói Jókai-ciklust, míg Sepsiszentgyörgyön 1894-ben műkedvelők élőképekben mutatták be A szigetvári vértanúkat. Nagyváradon 18521918 között összesen 17 Jókai-színmű és színpadi átdolgozás bemutatójának tapsolhatott a közönség.
Az 195051-es évadban a Cigánybáró, 1981-ben pedig a Hevesi Sándor által színpadra alkalmazott Új földesúr aratott közönségsikert. A Fekete gyémántok új, Török Tamás által készített 3 felvonásos színpadi változatát a *Művelődés (1971/1) közölte.
A romániai magyar képzőművészetben Jókainak csak szerényebb érdeklődés jutott osztályrészül. *Balogh István Jókai először pillantja meg *Erdélyt c. pasztellképe mellett néhány, az *erdélyi utazások színhelyeit, szereplőit megörökítő festmény, *grafika (Koszkol Jenő, Rudnyánszky Béla, Sárdi István, Szopos Sándor, Tóth István alkotása) a Tabéry és *Incze Ernő szerkesztette Jókai *Erdélyben c. albumban (Kv. 1925) *jelent meg, újabb reprodukciókat és több tucatnyi, Jókai *erdélyi útjainak színhelyeit megörökítő művészfotót *Marx József felvételeit *Vita Zsigmond Jókai *Erdélyben c. könyve (1975) és az *Új Élet (1975/4) közölt, s több alkalommal használták fel *illusztráció gyanánt Jókai *erdélyi útjain készült rajzait is. Ezenkívül Jókai művéhez fűződő képzőművészeti alkotások megszületésére is a könyvkiadás, az évfordulókat köszöntő sajtó szolgáltatott alkalmat: *Andrásy Zoltán 1958-ban készült Jókai-rajzát a *Művelődés (1975/2) közölte; az illusztrált kötetek közül kiemelkednek Deák Ferenc *illusztrációi A tengerszem tündére c. Jókai-novelláskötethez (1981). Újabban a Tanulók Könyvtára nagyközönség számára készült sorozatának rajzos címlapjain is láthattuk *Bardócz Lajos és Cseh Gusztáv Jókai-grafikáit. Kiemelkedő *Szervátiusz Jenő (Szervátiusz Tiborral együtt faragott) Jókai-emlékszobra Pápán, az író egykori iskolavárosában.
A romániai magyar zeneszerzők hozzájárulása a Jókai-mű népszerűségéhez még szerényebb: önálló szerzemény egy született: *Hary Béla zenéje a Sárga rózsa c. baletthez (1975); ezenkívül kísérőzenét írt A kőszívű ember fiai 1966-os kolozsvári bemutatójához, A nagyenyedi két fűzfához ugyanitt 1975-ben Szalay *Miklós szolgáltatott zenét, Az új földesúr nagyváradi bemutatójához pedig 1980-ban Józsa Erika és Horváth Károly.
(D. Gy.)
Jókai Aradon. Arad és Vidéke 1890. okt. 6., dec. 610. Jókai kirándulása a Tordai hasadékhoz. Kolozsvár c. napilap, 1891. jún. 10, 11. *Gyalui Farkas: J. *erdélyi tárgyú művei. Kolozsvár c. napilap, 1894. jan. 4. Jókai jubileuma. *Erdélyi Múzeum 1894. 52. Maurus Jókai und die Sachsen. Siebenbürgisch-Deutsche Tageblatt 1904. 9243. Ürmösy Lajos: Jókai *Erdélyben. Székely Nemzet 1904. máj. 11. *Csűry Bálint: Centennáris Jókai-irodalom *Erdélyben; Jókai a világirodalomban. *Erdélyi Irodalmi *Szemle 1925/4. Cornea, Victor: Még két Jókai-megemlékezés a román sajtóban. *Ellenzék 1925. márc. 16. *Gyalui Farkas: Jókai Kolozsvárt IV. *Keleti Újság 1925. febr. 1222. I. B.: Centenarul romancierului M. Jókai. Convorbiri Literare 1925/1. *Janovics Jenő: Jókai és a színpad. *Keleti Újság 1925. febr. 9. Kristóf György: A románság Jókai műveiben. *Keleti Újság 1925. jan. 11. júl. 9. 11.; uő: Jókai *Erdélyben. Kv. 1925. uő: Jókai *mint csizmadia. Cipészek Szaklapja 1925. ápr. 15. n. 1.: A Jókai-centenárium irodalmi pere. *Ellenzék 1925. aug. 13. *Osztie Andor: Jókai és Temesvár. *Temesvári Hírlap 1925. febr. 19. Petrichevich Horváth Emil: Jókai és *Erdély. Szeged 1925. Sărbătorirea centenarului de la naşterea lui Jókai Mór. Cele Trei Crişuri 1925/10. S. L: A Jókai-centenárium a román sajtóban. *Ellenzék 1925. márc. 8. S. N. L. [Sütő Nagy László]: Jókai és Ady Endre találkozása. *Ellenzék 1925. jan. 18. *Szentimrei Jenő: Élő emlékezők Jókai *erdélyi látogatásairól. *Ellenzék 1925. jan. 16.; uő Jókai a vallásszabadság városában. *Ellenzék 1925. jan. 25. *Tabéry GézaIncze Ernő: Jókai *Erdélyben. Kv. 1925. T. G.: Amikor a legnagyobb magyar író pályázott a kolozsvári színigazgatásra. *Ellenzék 1925. júl. 26. Váradi Aurél: Jókai tordai tartózkodása. *Ellenzék 1925. febr. 1. Walter Gyula: Jókai szerelmei. *Ellenzék 1925. júl. 26. *Rajka László: Jókai román tárgyú novellái. Kv. 1925. ETF 77.; uő: Jókai *Erdélyben. *Pásztortűz 1926. jan. 17. [Tabéry Géza válasza: uo. jan. 31.; György Lajos vitazárója uo.] Bisztray Gyula: Jókai *Erdélyben, újraközölve: Író és nemzet. Bp. 1943. *Gyallay Domokos: Egy táj tükröződése irodalmunkban. Irodalomtörténet, Bp. 1958. *Ficzay Dénes: Jókai Aradon. Irodalomtörténeti Közlemények, Bp. 1961. 44546. A kőszívű ember fiai. Műsorfüzet. A Kolozsvári *Állami Magyar Színház kiadása. Kv. 1966. *Dávid Gyula: Jókai. Emberek, tájak, élmények Jókai *erdélyi tárgyú műveiben. Kv. 1971. Réthy Andor: Jókai románul. NyIrK 1971/1; ugyanaz bővített változatban: Réthy AndorVáczy Leona: Magyar irodalom románul. 1983. 34859. Cseke Péter: Félszegségek oszlatása. Beszélgetés Jókairól *Veress Zoltánnal. *Falvak Dolgozó Népe 1975/10. *Szekernyés János: Egy látogatás története. Jókai Temesvárt. *A Hét 1975/8. *Vita Zsigmond: Jókai *Erdélyben. 1975. Az *erdélyi utak irodalma: 27078. Rónai István: Sárga rózsa tövissel. *Utunk 1975/5. K. Jakab Antal: Kolozsvári káposzta [Méhes György A nagyenyedi két fűzfa c. darabjáról]. *Utunk 1975/11. Gergely Gergely: Jókai ürügyén. *Utunk 1975/14. Zimánné Lengyel Vera: Jókai-bibliográfia. Jókai Mór születésének 150. évfordulójára. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár kiadása. Bp. 1975. Banner Zoltán: Egy új írott kő. *Szervátiusz Jenő Jókai-emlékszobra Pápán. *Utunk 1976/49. Tudományos ülésszak és emléktábla-avatás Jókai Mór tiszteletére Balatonfüreden. Napló, Veszprém 1975. szept. 28. Horváth György: Ne szégyelljük szeretni Jókait! Uo. 1975. szept. 29. A balatonfüredi Jókai-ülésszak. Irodalomtörténet, Bp. 1976/1. Lakatos István: A kolozsvári zenés színpad. 19221973. 1977. Kőrössy P. József: Jókai Váradon. Az új földesúr bemutatójáról. *Ifjúmunkás 1981/10. Illés Jenő: Szervátiusz Jenő emlékművei. Élet és Irodalom, Bp. 1983/39. Indig Ottó: A nagyváradi színjátszás története. Kézirat.
ÁVDolg: Pálffi Éva: A kolozsvári magyar színház műsorrendje 19181944. 1972.