Reményik Sándor (Kolozsvár, 1890. aug. 30. 1941. okt. 24. Kolozsvár) költő, szerkesztő. A két világháború közötti *erdélyi magyar líra kiemelkedő egyénisége.
Életútja teljes egészében szülővárosához kötődik, ahol a Felvidékről idekerült családja rendezett anyagi helyzete, hagyományos erkölcsi tartása, öröklött szellemisége határozta meg alapvetően érlelődését, pályája alakulását. "Az építész fia" anyai elődei révén (dédapja a *szabadságharc bukása után bebörtönzött Pákh *Mihály iglói evangélikus lelkész volt) a 48-as eszményeket kapta örökségül, erdő-mester nagyapjától (Brocz Sándortól) pedig a természetszeretetet. Középiskoláit a Református Kollégiumban végezte, jeles tanárok irányítása mellett és olyan kiváló iskolatársak közösségében, *mint például *Makkai Sándor, Kós Károly, *Áprily Lajos. Egyik volt tanárának, Imre Sándornak a visszaemlékezése szerint (*Pásztortűz 1940/12) "a költészet iránt hajlamot még nemigen mutató serdülő rendkívüli érdeklődést tanúsított a történelmi múlt iránt". A felsőbb osztályos diáknak talán ezért lett kedvenc olvasmánya Zrínyi és Katona József művei mellett Széchenyi és Eötvös prózája, Arany János epikája. A családi otthon meghitt légkörét leginkább a konzervatív (de félreérthetetlenül ellenzéki irányú) magyar nemzeti *szemlélet jellemezte, s az iskolai neveléssel összhangban nyilván ez befolyásolta az ő tájékozódását is. Hetedik gimnazistaként öntudatosan vallotta, hogy *minden erejével nemzetét kívánja szolgálni.
Szülővárosában megkezdett jogi tanulmányait szembetegsége *miatt nem fejezhette be (a kolozsvári *Ferenc József Tudományegyetemen mások mellett Somló Bódog, Böhm Károly, *Márki Sándor volt professzora), ennek ellenére a Kolozsvár modern arculatának kialakításában szerepet játszó építész apjától örökölt vagyona lehetővé tette, hogy függetlenül, 1916-tól kezdve kizárólag az irodalomnak éljen.
Már joghallgató korában cikkei jelentek meg a Dobsina és Vidéke, majd az Ellenzék, az *Erdélyi Lapok, a Kolozsvári Hírlap és más újságok hasábjain. Első verseit *A Hét és az Új Idők közölte 1916-ban (utóbbi önkényesen Reményi Sándor néven). Jellegzetesen "századvégi" költeményekkel jelentkezett, Reviczkyék nyomdokaiba lépve. A Nyugat lírai forradalma, Ady Endre új *látása nemigen érintette meg; jobbára az almanach-líra érzelgős, világfájdalmas akkordjait szólaltatta meg. Magányos költő vívódásairól és útkereséséről vallanak első kötetének (Fagyöngyök. 1918) darabjai is, s ezek a kiforratlan versek nem mentesek a dekadencia hangzataitól sem.
*Erdélynek Romániához való csatolása mély megrendülést jelentett a fiatal kolozsvári költő számára is. Az *erdélyi magyarság döntő többségével együtt képtelen volt zokszó nélkül elfogadni a főhatalom megváltozásával bekövetkezett helyzetet. Kétségbeesetten látta, *miként menekülnek ősi szülőföldjükről százezrek, *miként hagyják el verejtékes munkával teremtett otthonukat, adják fel megalapozott egzisztenciájukat. Ez idő tájt születtek a keserű indulattól fűtött, izzó nemzetféltő szenvedélytől átitatott Budapesten kiadott Végvári-versek (Segítsetek! Hangok a végekről. 1919; Mindhalálig. 1921), melyekben a kényszerűségből álnevet használó költő helytállásra, itthonmaradásra buzdította kisebbségi léthelyzetbe szorított testvéreit. A nagyméretű kivándorlás ellen emelte fel szavát, amikor így kiáltotta szét fájdalomban fogant személyes üzenetét: "Leszek őrlő szú az idegen fában, / Leszek az alj a felhajtott kupában, / Az idegen vérben leszek a méreg, / *Miazma, láz, lappangó rút féreg, / De itthon maradok!" (Eredj, ha tudsz!)
A Végvári-versek a trianoni trauma árnyékában születtek, s felrázó tömeghatásukat a szókimondás nyíltsága is magyarázhatja. Ez a kétségtelenül publicisztikus hangvételű líra akkoriban a meg nem alkuvással, a "karszti sors" vállalásának erkölcsi parancsával forrt össze sokak tudatában. Divatos volt a II. világháborút követő első évtizedekben *mindezt sommásan nacionalista érzelemgerjesztésnek nevezni (egyik-másik Végvári-versben kétségtelenül előfordulnak túlzottan indulatos kitörések, félreérthető frázisok is), de hiba lenne akár a Reményik-életmű eme korai fejezetét is egészében mellékterméknek tekinteni.
Az *Erdélyben titkon terjesztett, kéziratos formában kézről kézre adott Végvári-versek óriási népszerűséget szereztek szerzőjüknek Magyarországon is: a Kisfaludy- és a Petőfi-Társaság gyorsan tagjai sorába választotta a költőt. Idők múlásával azonban a fájdalomban fogant, indulatokat fölszító katasztrófa-hangulat is csillapodott, s az *erdélyi írástudók legjobbjai felismerték, hogy elérkezett az építő sorsvállalás ideje. Ennek a józan, realisztikus helyzettudatnak a talaján mondott búcsút ~ is a Végvári-korszaknak. Egy évtizeddel később 1933-ban Miért hallgatott el Végvári? című versében már ezt vallotta: "Nem a *mi dolgunk igazságot tenni, / A *mi dolgunk csak: igazabbá lenni." A húszas évek közepétől aztán azt a humánummal átitatott *minőségigényt állítja költői és irodalomszervezői programja középpontjába, amelynek termékenyítő kisugárzásában, a hagyományos *erdélyi tolerancia szellemében fogant transzilvanizmus *eszmekörén belül időtálló értéket képviselő versei sora született. *Németh László írta róla 1927-ben: "Nincs ennek a forrongó világnak jellemzőbb lírikusa, *mint Reményik. Első versei a magyar epigon-líra s a magyar konzervativizmus sablonos villanásai, de ahogy az *erdélyi új magyar világ tengelyébe kerül, költészete és szempontjai egyre nemesednek, emelkednek, konzervativizmusa *erdélyi konzervativizmus már: türelem, szeretet, *minden csepp erő megbecsülése hatja át s emberi emelkedése megérzik lírájában is" (Protestáns *Szemle 1927/7).
1921-től haláláig az ő nevéhez kötődik a *Pásztortűz, amelynek fejlécében neve főszerkesztőként, a szerkesztőbizottság tagjaként, laptulajdonosként, majd halála után alapítóként végig ott olvasható. 1926-ban részt vesz a Helikon íróközösség alapításában, s betegsége *miatti olykori távolmaradásai ellenére későbbi munkájában is.
A húszas-harmincas években folyamatosan megjelenő verseskötetek jelzik költői pályájának markáns erővonalait, tanúsítják lírájának fokozatos elmélyülését, *eszmevilágának tisztulását. A Vadvizek zúgása (1921), A műhelyből (1924), az Egy *eszme indul (1925) versei egyelőre inkább csak az átmenet jegyeit viselik; ekkor még bizonyos fokú elvontság, túlkompenzált érzékenység uralja a magányosságban menedéket kereső költő magatartását, de a szenvedélyes természetszeretet és a mély vallásosság egyre határozottabban központi helyre kerül verseiben. "A természetközelség számára fizikai és lelki szükséglet" állapítja meg erről a korszakról Kántor Lajos Az építész fia (1983) c. kötethez írott bevezető tanulmányában. *Tavaszy Sándor pedig már annak idején észrevette, hogy "természetszemléletében van valami szakrális vonás".
Nagy költőelődök és kitűnő kortársak (Petőfi, Arany, Vörösmarty, Vajda János, Juhász Gyula, Tóth Árpád, Kosztolányi Dezső, Babits *Mihály) vonzásában építi tovább kitartóan egyre terebélyesedő életművét, amelynek gondolati tengelyében az a felismerés áll, hogy a közösséggel való azonosulás, a közösségi gondok és feladatok vállalása a kisebbségi lét körülményei között megkerülhetetlen erkölcsi kötelezettsége az *erdélyi írástudónak. Vigasztalást nyújtani a szenvedőknek, a megalázottaknak: ez a szerepvállalás jellemző a Végvári-attitűdtől jócskán eltávolodott ~-re is, aki a Trianon utáni évtizedekben *Áprily Lajos és *Tompa László mellett, velük egy sorban az *erdélyi lelkület leghívebb lírai kifejezője. *Miklós”>*Bánffy *Miklós jegyezte meg róla: "… *minden sorából *Erdély magyarságának hangja szól…"
Belső idegharcok, önkínzó tépelődések közepette, eszmények és konkrét lehetőségek ütközésvonalai mentén formálódott és teljesedett ki a húszas évek közepétől az a pátoszmentes, érzelemgazdag lírai univerzum, melynek dimenzióit sűrűn megjelenő kötetek körvonalazzák (Atlantisz harangoz. 1926; Két fény között. 1927; Szemben az örökméccsel. 1930; Kenyér helyett. 1932; Romon virág. 1936; Magasfeszültség. 1940).
Kenyér helyett című könyvében istenes verseit fogta egybe, s lírájának ez az a tartománya, mely Ady Endre ilyen jellegű verseinek birodalmával határos. A kötethez *Áprily Lajos írt bevezetőt, s azt próbálta megfejteni, hogy a hozzá oly közelálló pályatárs "miért halad a régi, szociálisan kiható s később is az örömszerzés programját vállaló és hirdető költészet útjáról a *mindjobban zárkózó individuális líra szűkebbnek látszó körei felé".
Pár év múlva a Romon virág c. kötete egyik ciklusában kapott helyet napjainkban is egyik legismertebb, legtöbbet idézett, 1931-ben írott verse, az Ahogy lehet. A sorsvállaló közéletiség programját fogalmazta meg itt ~ politikai realizmusról és elkötelezettségről tanúskodó tisztánlátással. Jelszó lett ez a verscím *Erdélyben, a kisebbségi léthelyzetben élő magyarság legszélesebb soraiban. És amikor rövid idő múlva az *Erdélyből váratlanul eltávozott jóbarát, *Makkai Sándor Nem lehet című tanulmányára válaszolva megírta Lehet, mert kell című vitacikkét (Ellenzék 1937. febr. 17.), a helytállásban kikristályosodott *erdélyi gondolat, az élniakarás, az építő munka érveit sorakoztatta fel az önfeladással szemben.
"Az új *Makkai Sándor elcsodálkoztató és megdöbbentő gondolatai mellett írta állandóan idézgetjük a régi *Makkai Sándort, a kisebbségi élharcost, akitől azt tanultuk, hogy az életből az Életbe juthatunk, hogy az élet *minden körülmények ellenére is nem puszta valóság, hanem megvalósítandó *minőség, nemcsak lehetőség, hanem követelmény, nemcsak adottság, hanem kategorikus imperatívusz…" Ugyanitt fejezte ki azt a reményét is, hogy "egyszer majd nyilvánvalóan otthonra találunk a *minket körülvevő népek között".
A harmincas évek vége felé a fenyegetően térhódító fasizmust, antihumánumot elítélve az "ordas eszmékkel" nyíltan és határozottan szembefordult a költő. Élete alkonyán, 1941 tavaszán pedig megírta a Korszerűtlen verseket jelleme és szelleme legmélyebb tartalmainak összegzéseként. De már jóval előbb világosan kifejezésre juttatta tiltakozását a faji megkülönböztetés *minden formája ellen (például Petrovics ítél című, 1935-ben írt költeményében, ahol többek között ez olvasható: "A vér: semmi. A Lélek: a *minden"). Nem sokkal a Korszerűtlen versek keletkezése előtt úgy érezte, a korabeli hangulatban az ő verseinek jó része "ünneprontó" lenne. Pomogáts Béla írta: "E versekkel vált az élettől búcsúzó Reményik Sándor az ugyancsak búcsúzó Babits *Mihály társává és szövetségesévé" (Élet és Irodalom 1983/32). Babits Az *erdélyi költő című esszéjében ezt a szövetséget pecsételte meg elismerő soraival, mondván egyebek között: "Különös, hogy *Erdély leghangosabb hatású dalnoka ez a csöndes, tartózkodó, szemérmes jellemű költő lett, de nem érthetetlen […] A költő ~ évei nehéz évek voltak. Nehéz és küzdelmes kisebbségi évek, ezer veszéllyel és kelepcével. Azt hiszem, ebben a helyzetben senki sem tudott volna tökéletesebben viselkedni. A költői tehetség nem volt elég itt, sőt nem is volt a legfontosabb. A versekhez ember kellett, s a költő értékei emberi értékek" (*Pásztortűz 1940/12).
1940 decemberében a *Pásztortűz összeállítással köszöntötte ötvenéves főszerkesztőjét. Kerek esztendő múlva (1941 decemberében) a folyóirat újabb összeállítással jelentkezett olvasói előtt: ezúttal a súlyos betegségtől meggyötört, szülővárosában elhunyt Reményik Sándortól búcsúztak pályatársai, hű barátai (mások mellett Asztalos István, *Miklós”>*Bánffy *Miklós, Bartalis János, Jékely Zoltán, Kádár Imre, Kovács László, *Makkai Sándor, Molter Károly, Spectator, Szentimrei Jenő, Tamási Áron, *Tompa László). Itt jelent meg egyik utolsó (1941. január 28-án, Sopronban keletkezett) költeménye ezzel a címmel: Meghalni mégis egyedül kell…
A Házsongárdi temetőben helyezték örök nyugalomra.
Viszonylag rövidre szabott élete, pályája során volt része megérdemelt sikerekben, elismerésben két alkalommal (1937-ben és 1941-ben) Baumgarten-díjjal, 1941-ben már halála után a Magyar Tudományos Akadémia nagydíjával tüntették ki , hogy aztán hosszú évtizedeken át az ő költői életművét is megpróbálja elsüllyeszteni, nemzedékek irodalmi tudatából kiiktatni a dogmatikus irodalompolitika. A második világháború után, a kommunista-nacionalista diktatúra idején Romániában (de jószerivel Magyarországon is) csak elítélő jelzőkkel és *minősítésekkel lehetett említeni nevét. Ennek a könyörtelen, durva kirekesztésnek az ideológiai megalapozója Nagy István volt, aki 1950-ben R. S. a magyar polgárság nacionalista költője címmel közölt róla terjedelmes, "leleplező" vádiratot az *Utunk "Irodalmunk újraolvasása" c. sorozatában. Lényegében negatív volt a kicsengése az ő költészetét is újra előtérbe állító 1957-58-as "Nézzünk hát szembe" vitának is, amelynek keretében *Antal Péter és Szőcs István szólt "még egyszer s talán utoljára" az "omló világ árnyék-kapitányá"-ról.
Az egyoldalúan negatív megközelítéssel szemben a 70-es évektől mutatkozik bizonyos oldódás: 34 versét *Szemlér Ferenc beiktatja az általa szerkesztett Az *Erdélyi Helikon költői (1973) c. antológiába; költészetét értékelő rövid fejezet kerül be A romániai magyar irodalom története XII. osztályos középiskolai tankönyvébe (1977); s újabb versválogatással szerepel a *Cs. Gyímesi Éva szerkesztette Múlt, jövő mezsgyéjén (1980) c. antológiában is, a Tanulók Könyvtárában. *Mindezeket követően kerül sor arra, hogy a költő válogatott verseinek kötete is besorolódjék a *Romániai Magyar Írók sorozatba (Az építész fia. Kántor Lajos válogatásában és bevezető tanulmányával. 1983).
Párhuzamosan Magyarországon is megjelennek alapos értékelő tanulmányok ~ költészetéről (Imre László, Pomogáts Béla) s egy, "istenes verseit" tartalmazó kötet (Jelt ád az Isten. Imre Mária gondozásában. Bp. 1981) után átfogó válogatás (Erdélyi *március) Imre László bevezető tanulmányával. Bp. 1990), amely az egykori költőtanítvány, Sövényházyné *Sándor Judit gondozásában egy külön ciklusban (Álmodsz-e róla?) ~-nak Szőcsné Szilágyi Piroskához és Imre Ilonkához írott, legnagyobbrészt kiadatlan verseit és leveleit tette hozzáférhetővé.
Közben 1985-ben Várady Huszár Ágnes Pittsburghban angol fordításban a Végvári-verseket jelentette meg (Trianon in Transsylvanian Hungarian Literature. Sándor Reményik’s "Végvári-poems" címmel).
~ költészete születésének centenáriuma (1990), majd születése és halála újabb kerek évfordulói (1996, 2000) alkalmával került a közérdeklődés előterébe. A kolozsvári ünnepségek keretében leplezték le egykori főgondnokuk emléktábláját az evangélikus templom falán, majd mellszobrát annak udvarán; Kolozsváron Reményik Sándor Jótékonysági Művelődési Egyesület és Reményik Sándor Művész Stúdió Alapítvány alakult emléke ápolására, a költő kedvelt nyaralóhelye, a Vadvizek zúgása c. kötetet ihlető Radnaborberek szomszédságában, Óradnán pedig Reményik Sándor Nevelési és Kultúrközpont épült. Az általuk szervezett állandó és időszakos kiállítások, az évente megrendezett szavalóversenyek közvetítik élő örökségét a mai nemzedékekhez.
Versei a világnyelveken a Zu Hilfe (Végvári-versek Jelek Péter fordításában. Bp. 1922), Échos lyriques de Trianon (Bp. 1928. Ford. P. V. Leborug), Modern magyar Lyriks (London 1934. Ford. Balogh Barna), Ungarische Dictungen (Bp. 1935. Ford. Szemere László), Wie einst Charlotte Corday… (Sopron 1936. Ford. Rudolf Brecht), Neue ungarische lyrik (Ruszkabánya 1942. Ford. Friedrich Lám) c. kötetekben jelentek meg.
Verseiből az *erdélyi zeneszerzők közül többen is merítettek ihletet: *Delly-Szabó Géza Az ige (Kv. 1939) c. szerzeménye, *Risznerné Z. Kozma Ida több versére komponált zeneművei (Májusi virág. *Makkai László és R. S. verseire. Kv. 1934; Tearózsa, Madonna del Mare. Kv. 1927) önálló kiadványként is megjelentek.
Verskötetei: Fagyöngyök (Kv. 1918); Mindhalálig. Versek 1918-1921 (Bp. 1921. Végvári álnéven); Segítsetek! (Bp. 1919. Végvári álnéven); Hangok a végekről (Bp. 1919. Végvári álnéven); Versek. Hangok a végekről (1918-1921. Bp. 1921. Végvári néven); Mindhalálig! 1918-1921. (Bp. 1921. Végvári álnéven); Csak így… 1918-20. (Kv. 1920); Vadvizek zúgása. Radnaborberek 1921. június-július (Kv. 1921); A műhelyből (Bp. 1924); Atlantisz harangoz (Bp. 1925. A *Napkelet Könyvtára 8); Egy *eszme indul (Kv. 1925); Két fény között (Kv. 1927. ESZC); Fagyöngyök Csak így… Vadvizek zúgása Rilke-fordítások (II. kiadás Kv. 1927); Szemben az örökméccsel (Bp. 1930); Kenyér helyett (*Áprily Lajos bevezetőjével. Bp. 1932); Romon virág. 1930-1935. (Kv. 1935. ESZC; ua. Bp. 1935, 1936); Magasfeszültség 1935-1940. (Kv. 1940. ESZC; ua. Kv. 1942); Összes versei (Bp. 1941. ua. Reprint. Bp. 1999); Egészen. Hátrahagyott versek (Kv. 1942. ESZC); Összes versei. I-II. (A Végvári-versekkel és az Egészen c. kötettel kiegészített kiadás. Bp. 1943; ua. Bp. 1944, ua. I-II. Bp. 2000); Jelt ád az Isten (Válogatta Imre Mária. Bp. 1981); Az építész fia (Versek 1916-1941. Válogatta és a bevezető tanulmányt írta Kántor Lajos. Irodalommal. 1983. *Romániai Magyar Írók); Erdélyi *Március Álmodsz-e róla? (A bevezető tanulmányt Imre László írta. Válogatta Imre Mária és Sövényházyné *Sándor Judit. Bp. 1990); Isten közelében (Válogatta Imre Mária. Az előszót írta Koren Emil. Bp. 1991); Válogatott versei (Sík Sándor 1942-es esszéjével. Válogatta Szilágyi N. Zsuzsa. Kv. 1996); Álomhalász (R. S. húsz verse, Simon Györgyi grafikáival. Válogatta Szilágyi N. Zsuzsa. Kv. 1998).
Műfordításkötete: Reiner Maria Rilke versei (Kv. 1919. *Erdélyi *Szemle Könyvtára).
Egyéb kötete: Gondolatok a költészetről (Arad 1926).
Hagyatékának legjelentősebb része a Petőfi *Irodalmi Múzeum Kézirattárában.
Kosztolányi Dezső: Végvári versei. Nyugat 1920. 323-324. Szilágyi M. Dózsa: R. S. műhelyében. *Vasárnap 1924/27. Kiss Ernő: R. S. *Pásztortűz 1925. 541-544. Rass Károly: R. S. *Erdélyi Irodalmi *Szemle 1925/9-10. Gaál Gábor: A tisztaság költője. *Keleti Újság 1927. aug. 27. Jancsó Béla: Két fény között. *Pásztortűz 1927. 406. *Németh László: R. S. Protestáns *Szemle 1927/7. és Készülődés. Bp. 1941. 108-113. Szentimrei Jenő: R. S. Híd 1928/1. snl [S. Nagy László]: R. S. mosolya. *Erdélyi *Szemle 1930/17-18. Kovács László: Szemben az örökméccsel. *Pásztortűz 1930/2. *Makkai Sándor: A költő prófétasága. *Pásztortűz 1932. 319-320. és Erdélyi szemmel. Kv. 1932. 111-117. László Dezső: A nemzeti önkritika útja. *Pásztortűz 1933/11. Újraközölve A kisebbségi élet ajándékai (Kv. 1997. 203-212) c. kötetben; uő: R. S. és Ady. Nv. 1942. Spectator: Tisztítótűz [R. S. és az irodalompolitika]. *Pásztortűz 1934. 373-374. d. j.: Ünnepi beszélgetés R. S.-ral. *Keleti Újság 1936. jan. 5. Sík Sándor: Romon virág. *Pásztortűz 1936. 189-190. R. S.: Válasz Sík Sándor kritikájára. *Pásztortűz 1936. 211. Vita Zsigmond: R. S. *Erdélyi Helikon 1937. 248-260; uő: Európaiság és transzilvanizmus. *Pásztortűz 1937/1. Babits *Mihály: Erdélyi költő. Nyugat 1940. 388-392. és Írók két háború között. Bp. 1941. Ligeti Ernő: Az ötven éves költő. *Független Újság 1940/14 (júl. 5.). *Tavaszy Sándor: R. S. természetszemlélete. *Pásztortűz 1940/12. (A folyóiratnak ugyanebben a számában olvasható még Babits *Mihály, Bartalis János, Imre Sándor, Járosi Andor, *Olosz Lajos írása a költő 50. születésnapja alkalmából.) *Erdélyi Helikon 1941/11. és 12. Két emlékszám R. S. halálára, Asztalos István, *Miklós”>*Bánffy *Miklós, Berde Mária, Járosi Andor, Jékely Zoltán, Kádár Imre, Karácsony Benő, Kovács László, Lakatos István, *Makkai Sándor, Maksay Albert, Molter Károly, *Tavaszy Sándor, Tamási Áron, *Tompa László és *Wass Albert írásaival. Szerb Antal: R. S. Újhold 1941. II. 567. Jancsó Elemér: R. S. élete és költészete. Kv. 1942. Balogh Edgár: R.-legenda. *Kis Újság (Bp.) 1943/242 (okt. 26.). R. Berde Mária: R. S. nő-problémája. *Pásztortűz 1943. 443-448. Boross István: A Jánus-arcú költő. Mezőtúr 1943. Ficzay Dénes: R. fejfájánál. *Szabad Szó (Temesvár) 1946/28. Nagy István: R. S. a magyar polgárság nacionalista költője. *Utunk 1950/3. és A harc nevében. Mv. 1957. 112-124. *Antal Péter: Omló világ "árnyékkapitánya". *Utunk 1958/7. 8, 9. Szőcs István: Még egyszer (s talán utoljára) R.-ről. *Utunk 1958/26. Abafáy Gusztáv: Irodalmi levelezések [R. S., *Varró Dezső és Babits *Mihály levelei]. NyIrK 1969. 350-353. Jordáky Lajos: Egészen (Népszava 1943). Közölve Irodalom és világnézet. 1973. 19-21. Dávid Gyula: R. S. A romániai magyar irodalom története. Tankönyv a XII. oszt. számára. 1977. Lám Béla: A Bükkben. *Igaz Szó 1973/2. Imre Mária: R. S. ismeretlen versei. Confessio 1979/2. (uő számos ismeretlen verset, levelet és kiadatlan dokumentumot közöl még: Diakónia 1979/1; 1984/1; Confessio 1980/1; *Új Ember 1982/19; Evangélikus Élet 1983/29; 1986/5). A Helikon és az ESZC levelesládája. 1979. I-II. [R. S. hét levelével]. Imre László: R. S. utolsó korszaka. Irodalomtörténet. 1980/2. 339-352. Marosi Péter: Kasszandra még egy levele. *Utunk 1980/36. Tamási Áron: R. S. Jégtörő gondolatok. Bp. 1982. Pomogáts Béla: Vége a pernek. Élet és Irodalom 1983/32. Várady Huszár Ágnes: Trianon and Transsylvanian Hungarian Literature. Pittsburgh 1985. Két testvértelen büszke lélek (R. S. és *Áprily Lajos baráti kapcsolata kiadatlan levelezésük tükrében. Közli Csép Ibolya). Napjaink 1987/12. R. S. és Á. L. leveleiből (Közli Vita Zsigmond). Confessio 1987/3. 7-12. Nem lehet. A kisebbségi sors vitája. Sajtó alá rendezte *Cseke Péter és Molnár Gusztáv. Bp. 1989 [Makkai Sándor cikke és annak visszhangja, többek között R. S.-nek az Ellenzékben megjelent válaszcikke és több levele]. Kovács János: A sorsfordulat költője. 100 éve született R. S. *A Hét 1990/37. R. S. Járosi Andorhoz írott levelei. Közzéteszi Vita Zsigmond. Helikon (Kv.) 1990/27. R. S. Nagy Jenőékhez írt levelei. Közzéteszi Nagy Jenő. Helikon 1990/34. R. S. levelei *Márki Sándorhoz. Közzéteszi Kovách Géza. Helikon 1992/2. Láng Gusztáv: R. S. *Látó 1993/5. Molter Károly levelezése. I. (1914-1926). Bp.-Kv. 1995 [Molter Károly és R. S. levelezésének 34 darabjával]. R. S. Emlékkönyv. Szerkesztette Kisgyörgy Réka. Kv. 1998. Gábor Dénes: Kasszandra-hangú lírikus-e R. S.? *Szabadság (Kv.) 2000. aug. 7.
(N. P.)