Marosvásárhely magyar irodalmi élete Marosvásárhely már az 1200-as években vásáros hely; városnevét oklevélben először "Zekel Wasarhel"-ként 1301-ben írták le. Bethlen Gábor idejében szabad királyi város lesz. A céheknél már nevezetesebb református iskolája, s a XVIII. század végén a tekintélyes nyugati egyetemeken is ismerik a város könyvesházát: a kancellár Teleki Sámuel gróf Tékáját.
A legelső kéziratot Borsos Sebestyén városi főbíró, erdélyi krónikaíró hagyta az utókorra (Világnak lett dolgairól írott krónika, 1490-1583). A fia, Borsos Tamás Marosvásárhely várépítő főbírája, Bethlen Gábor diplomatája, portai követe. Munkái közül a legnevezetesebbek: Önéletírása (1614) és Memoriáléja (1630). A város krónikáját a vásárhelyi vár választott kapitánya, Nagy *Szabó Ferenc folytatja (1658). A reformátusok iskolája a XVIII. század elején alakul át kollégiummá. Már a particula igazgatói közül az 1500-as évek utolsó évtizedeiben kitűnt Laskói Csókás Péter meg Baranyai Décsi Czimor János, később a professzorok közül Buzinkay Mihály, Pósaházi János, még később Kovásznai Tóth Sándor, Köteles Sámuel, Makfalvi Dósa Elek, Bolyai Farkas, Bodola Sámuel, Kibédi Péterfi Károly, Mentovich Ferenc, Koncz József. A kollégium a középosztály szellemi kohójává vált. Itt ringatták a vásárhelyi színjátszás bölcsőjét, s a kollégium nyomdájában készült el az első *kalendárium is. Teleki Sámuel ajánlására Kazinczy Ferenc is ellátogat 1816-ban a városba és a tékába, később az Erdélyi levelekben ír erről. Aranka György 1791-ben röpiratban kezdeményezi "Egy Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság felállítását", s megszervezi az Erdélyi Kéziratkiadó Társaságot is. Széles körű levelezése során Csokonai Vitéz Mihállyal is kapcsolatba kerül, aki az ő leveleiből ihletődve írja meg a Marosvásárhelyi gondolatok c. versét (1798). 1836-ban *jelenik meg Borosnyai Lukács János verses városképe, a Régi és új Vásárhely, amely a helytörténész pontos eligazítója.
A *szabadságharc eseményei során Petőfi 1849 januárja és júliusa között négy alkalommal fordul meg a városban; itt írja többek között emlékezetes versét: "Bizony mondom, hogy győz most a magyar" (1849. márc. 6. vagy 7.) és legutolsó levelét "Kedves édes Juliskám"-nak júl. 29-i keltezéssel. Bolyai Farkas a kollégium matematika-fizika-kémia szakos professzora, az MTA levelező tagja, minden ellenkező híresztelés ellenére a kisváros egyik legnépszerűbb notabilitása, a vidéki udvarházak, arisztokrata kastélyok kedvelt és megbecsült vendége; fia, Bolyai János a legnagyobb név a város múltjában. Személyiségéről, nemkülönben környezetéhez, a kisvároshoz és édesapjához fűződő viszonyáról a kutatás még sok újat mondhat, szembefordulva az őt hagyományosan elfogultan ábrázoló klisével. Tizenhat évig élt itt (1868-1884) Tolnai Lajos, korának legkíméletlenebb prózaírója, aki nemcsak lelkésze, hanem kérlelhetetlen erkölcsbírója is akart lenni városának. Megalapította a *Kemény Zsigmond Társaságot (1876) és Erdélyi *Figyelő c. folyóiratot indított. *Petelei István viszont nem vendég, ő otthon van szülővárosa világában. Élete egy részét Kolozsváron éli le, majd férfikora delén a kisvárost választja: munkásságának utolsó fölvillanó szakaszában átvállalja a *Kemény Zsigmond Társaság vezetését, kiadja annak lapját, a Marosvásárhelyi Füzeteket.
A századforduló a föllendülés, a konjunktúra nagy pillanata, korlátlan a hitel, a város építkezik, egy fiatal, szabadkőműves polgármester diktálja a tempót, Bernády György. Fölépül egész sor középület, a Közművelődési Palota, megalapítják a zeneiskolát, a képtárat, a városi könyvtárat, amely a közművelődés *jelentős bázisa lesz, állománya közgyűjteménnyé nő. Megnyitják a székely iparmúzeumot, fölépül a református kollégium új központi épülete, a római katolikus fiú-főgimnázium, a katonai alreáliskola, az állami leánygimnázium, a felső kereskedelmi iskola, az ipari iskola, polgári fiúiskola, tanonciskola, most aztán igazán iskolavárosnak nevezhető Marosvásárhely. A menedzser polgármester értelmiséget is toboroz, a zeneiskolához művészembereket szerződtet. Erről a mozgalmas korszakról és főszereplőjéről Ady Endre több alkalommal ír a Nyugatban.
Következik a háború és rögtön utána Trianon.
1918 dec. 5-én vonulnak be a városba a megszálló román csapatok. A Magyar Nemzeti Tanács csupa civil, az őszirózsás forradalom pacifista utóvédje; az impériumváltozás traumáját egy részük soha nem heverte ki. Elsőnek egy katonaorvos, *Osvát Kálmán cselekszik, és már 1919 elején megindítja a *Zord Időt. Antalffy Endre, *Berde Mária, *Molter Károly, Turnowsky Sándor, Büchler Pál, Dékány Kálmán a legbelső, radikális mag. A lapindítást az arisztokraták, a környékbeli földbirtokosok segítik, de a máról holnapra kisebbségivé változott társadalom újjászerveződésében, a magyar kultúra anyagi támogatásában *jelentős részt vállalt a zsidó polgárság s Osvát lexikont is szerkeszt elsőnek Trianon után. Az Erdélyi Lexikon (1929) tömör és gyors értékeléseivel elsősorban "szellemi eleganciájának és belső *szabadságának" bizonyítéka. Ekkor *jelenik meg a kollégiumi diáklap, a Jövő Nemzedéke s *Morvay Zoltán hetilapja, a Tükör, egyszerre kilenc napi- és hetilap.
Valaha csak a kollégiumnak volt tipográfiája, itt nyomtatta ki Káli Simon a Bolyaiak "minden munkáját" is. Utolsó faktora, művezetője, majd nyomdászmestere Sztupiár István, aki 1897-ig vezeti, amikor a kollégium eladja nyomdáját Benkő Lászlónak. A Benkő-nyomda 1948-ig működik, az államosításig. Volt nyomdája a római katolikus leányiskolának is. Ezt vásárolja meg és modernizálja később Adi Árpád, ezután Kossuth-nyomda néven ismerik, 1922-ben ez lesz a Bolyai Nyomda RT. 1902-ben helyezi üzembe *Révész Béla az akkor legkorszerűbb, nagy kapacitású könyvnyomdáját. Itt kezdi mesterként Morvay is, aki hamarosan Révész sógora lesz és a nyomda vezetője. A húszas években *Morvay Zoltán könyvkiadással is foglalkozik. Ő kezdeményezi és szervezi meg az Erdélyi Könyvbarátok Társaságát, amelynek nyolc kötetet sikerül kihoznia, s amely csak az ESZC megindulása miatt szűnik meg.
A lázas korszak ünnepelt helyi költő- és írószemélyiségei a verseiért Ady által is megdicsért Bucherné Szász Piroska, a lázadó hangú Nagy Emma, a fiatalon elhunyt, Peteleire emlékeztető Balogh Endre. Vásárhelyen indulnak, a *Zord Idő pályázatán tűnnek fel az erdélyi irodalmi köztudatban Sipos Domokos, Nyírő József, *Tompa László és *Áprily Lajos is.
A város életére, kultúrájára mindig nagy hatással volt az anyaországból érkező vendég. A háború kritikus évében a Nyugat írói "szabadcsapatának" vendégszereplése emlékezetes (Osvát Ernő, Ignotus, Schöpflin, Móricz Zsigmond, Ódry Árpád). A forradalmak bukása után is sokan megfordulnak Vásárhelyt. Romániai körútja közben 1922-ben két alkalommal meglátogatja itteni barátait Jászi Oszkár, akinek eszméi mélyen beépülnek a transzilvanizmus világába. Bartók Béla 1922. februári ittlétének emléke máig visszhangzik.
A húszas években újjászületik a *Kemény Zsigmond Társaság, s a város kulturális életének különlegességévé válik, 1929-ben ünnepélyes keretek között üli meg félszázados jubileumát. A két háború közti idők rangos magyar írói, költői, művészei lépnek föl: Móra Ferenc (1928), Mécs László (1929), Móricz Zsigmond (1930, 1942), *Benedek Marcell (1931), Kosztolányi Dezső (1934), Sík Sándor (1943). A kisváros az irodalom ablakán tekinthet ki a nagyvilágra. A Társaság elnökévé az akkor 25 éves *Kemény Jánost választják (1928), főtitkárává pedig Sényi Lászlót, mellettük ott van *Berde Mária és *Molter Károly. Ők négyen az igazi szellemi függetlenség biztosítékai legtartósabban Molter.
1913-ban, amikor ő a kollégiumban kezdő tanárként a katedrára lép, még valamelyes németes akcentussal beszél magyarul. "Szerencsés" házassága és az impériumváltozás kollektív élménye köti végleg Erdélyhez. Egy egészen más, német kultúrkörből érkezik a Székelyföldre, egészen más, liberális eszményeket vallva és a város éppen a másság jogát elismerve fogadja fiává. Cserébe életfogytiglan vállalta a közös kisebbségi sorsot. Hét évtizedet élt választott hazájában, elbeszéléseinek örök színhelye a "bolond kisváros", az ember számára valaha is kitalált eszményi élettér.
Vásárhely a kötelező átszállóhely a Helikon írói számára is, akik Marosvécsen, *Kemény János báró kastélyában gyülekeznek 15 nyáron át, s a kapcsolattartás, a tájékozódás sokféle lehetőségét kínálják ezzel. A harmincas években kezd írni Kovács György, Gagyi László, Kiss László.
1937-ben itt bont zászlót a Vásárhelyi Találkozó, amelynek önszervező kisebbségvédelmi platformja hosszúlejáratú, máig érvényes tanulságokkal szolgál. *Tamási Áron itt elhangzott szavait, de *Kacsó Sándor akkori pozícióját is a román és a *magyar nép békés együttélésének útjairól és feltételeiről egyaránt igazolta a történelem.
A bécsi döntést követő négy esztendőben az Észak-Erdély részeként Magyarországhoz visszacsatolt város kis centrummá lépett elő. A Székely Szó főszerkesztője, a Kolozsvárról leköltözött *Szász Endre munkatársai: Szathmáry Lajos, Szappanyos Gabriella, Bözödi György, Sebestyénné Hajós Aliz.
A háború előtt és a háború alatt mást *jelentett a politikai baloldal, mint azután. A harmincas évek végén a munkásotthon a gyárvilág, az ipari munkások fontos bázisa volt. Székely József bútorgyáros teljes könyvtárat adományoz a vásárhelyi munkásotthonnak; elbeszéléseit még a *Zord Idő publikálja. 1937 tavaszán költözik Vásárhelyre a "szegények költője", Salamon Ernő. Ő háromszorosan is kisebbségi volt: mint zsidó, mint magyar költő, mint kommunista. Holott tulajdonképpen ösztönös anarchista.
Ezek az utolsó esztendők, amikor a magyar-magyar kapcsolatok aránylag szabadok, utazhatnak az emberek. A város legemlékezetesebb magyarországi vendége Németh László, aki 1935-ben megáll Vásárhelyen is, majd a kisebbségi sors lehetőségeit és lehetetlenségeit elemzi a Magyarok Romániában c. esszéjében. Móricz Zsigmond mintha búcsúzni jött volna vissza, halála előtt, 1942-ben is ellátogat Vásárhelyre, több írása is őrzi ittléte emlékét. De ellátogat ide Cs. Szabó László, Szabó Lőrinc, Márai Sándor is. Ebben a légkörben nevelkedik s 44 tavaszán érettségizik a gimnáziumban Lorand Gaspar, a későbbi francia költő.
A város 1944 szeptemberében aránylag könnyen megúszta az újabb impériumcserét. Sőt amikor Kolozsvárról a Bolyai Tudományegyetem orvosi karát leköltöztetik Vásárhelyre, ez fölmérhetetlen civilizációs és kulturális változást, rangot, előrelépést *jelentett: magasan képzett, művelt réteget "importált" a város, egyetemi város lett. 1946-ban megalakul a Székely Színház a Salamon Ernő Atheneum és a háttérben a *Magyar Népi Szövetség kezdeményezésére. A kultúrpalota hangversenytermének színpadán 1946. márc. 10-én megy föl először a függöny. Új napilapja is van a városnak a *Pittner Olivér által 1944. nov. 4-én indított Szabad Szó, amelyet 1945. szept. 16-tól már Kovács György jegyez. Egy darabig *jelentős írók is közölnek az újság vasárnapi mellékletében. Aztán osztozik laptársai sorsában: 1948. ápr. 8-tól "a Romániai *Magyar Népi Szövetség lapja" lesz, még az év aug. 12-től nevét Népújságra változtatja, 1951 ápr. 6-tól kezdve Előre, majd Vörös Zászló néven cenzúrázott, sematikus pártlap, a kommunista párt és a tartományi néptanács lapja.
Az új rendszer, a "népi demokrácia" egész sor művelődési intézményt hoz létre. A megalakuló *bábszínház a *gyermekirodalom termését mutatja be, többek között Bajor Andor, *Kemény János, Mark Alexandra, *Bede Olga műveit. Megkezdi működését az állami filharmónia. Új iskolákat, tanítóképzőt, szakiskolákat nyitnak meg. Pár évig önálló könyvkiadó is működik, mindez a *Magyar Autonóm Tartomány kirakataként.
Az írók idősebb generációja azonban közben elhallgat, félreállítják. *Kemény János évekig egy mészégető telepen lapátol és talicskázik, népes családja kegyelemkenyéren él. Bözödi György börtönbe kerül, kiengedik, újra lezárják, mikor szabadon van, folyamatosan zaklatják. Gagyi Lászlónak ebben az időben új műfaja és területe a novella. *Szabó Lajos történelmi életképekkel próbálkozik. Az ötvenes években Kovács György írja újra, szerkeszti át egész életművét. *Papp Ferenc az ötvenes, hatvanas években a *szocialista realizmus sémáira esküszik. *Hajdu Zoltán kommunista csasztuskákat gyárt állami díjas szinten.
Az Irodalmi Almanachot bútorostól költöztetik le Vásárhelyre. Itt nevet cserélnek, ez lesz az *Igaz Szó, az erdélyi magyar irodalom egyetlen folyóirata, egy karrierista főszerkesztő politikai vadászterülete. Sokáig működik mellette irodalmi kör, ahol több tehetséges fiatal prózaíró és költő kezdi pályafutását. Leköltöztetik a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolát is (1953). Megkezdi működését a területi rádióstúdió (1958), az Állami Székely Népi Együttes; ennek kibontakozó munkássága fölvirágoztatja az erdélyi magyar kórus- és táncmozgalmat. Képeslap indul, előbb Művészet, majd *Új Élet a színes kulturális hetilap neve. Tanárképző, úgynevezett Pedagógiai Főiskola meg akadémiai történelmi kutatóintézet létesül (itt, illetve a Teleki Tékában dolgozik többek között Farczády Elek, Fikk László, Vigh Károly). A kiépülő struktúra, az intézmények *jelentősége nagy, új szellemi erőt vonz a városba.
Az 1956-os forradalom után pártkizárások, letartóztatások következnek. Majd csak a hatvanas, hetvenes évek fordulóján könnyebbül a közlés, a cenzúra mérsékeli arroganciáját. A szerkesztők, irodalomtörténészek, kritikusok közül kiemelkedik Szász Béla, Izsák József, Oláh Tibor, Kovács István munkássága. *Gálfalvi Zsolt 1969-ig él Vásárhelyen, szerkesztő az *Igaz Szónál, majd színházigazgató. Ugyancsak az *Igaz Szó belső munkatársa Jánosházy György és *Székely János, akik a legmostohább évtizedekben, egy irodalom- és művészetellenes világban is meg tudták őrizni kultúrájuk integritását. A könyvkiadás pártellenőrzésének átmeneti liberalizálódását kihasználva *jelennek meg a Kriterionnál Marosi Ildikó gondozásában impozáns kötetekben a *Kemény Zsigmond Társaság, majd a Helikon és a Szépmíves Céh forrásértékű irodalomtörténeti dokumentumai.
Külön-külön nemzedékhez, más és más ízlésvilághoz szokták sorolni Varró Ilonát, Vári Attilát, Nemess Lászlót és Györffi Kálmánt. Prózájuk markáns különbözősége meg is engedi ezt. Mégis a közös élményvilág, az egykori kisvárosi létforma furcsa genetikus jegyei, a rokonmotívumok örökké kimutathatóak mindegyik szövegéből. A 31 éves korában halálba menekülő *Szőcs Kálmán kész költői életművet hagy hátra. A verista kisprózát művelő *Oltyán László tragikusan korai halála szintén a kommunista diktatúra éveiben itt uralkodó szellemi légkört érzékelteti. Ebben a légkörben, ennek ellenében jönnek létre a Tordán született *Székely János versei, drámái, regényei és esszéi, a Pusztakamarásról indult *Sütő András naplójegyzetei, csapongó szociografikus írásai, esszéregényei, gondolattal teli drámái. A *szabadság és a szolgaság viszonyáról, a forradalom és hatalom természetrajzáról, a sajátosság oltalmazásáról sokan írnak őelőtte is, de kevesen mondtak ki hitelesebb igazságot minderről.
A nyolcvanas éveket az egyre kíméletlenebb diktatúra légkörében, a megalázó pauperizálódás körülményei között éli át az irodalom. Már titokban sem születnek irodalmi értékek. Az intézményeket, ami még megmaradt, becsukják, a magyar iskolák kisemmizett tagozatokká sorvadnak, a lelki és fizikai terror következtében egy teljes nemzedék menekül el, költözik át az anyaországba vagy Nyugatra (tizenöten-húszan csak az *OGYI tanszemélyzetéből). Az írók közül Vári Attila, Katona Szabó István, Ágoston Vilmos, Molnár H. Lajos.
1989 karácsonya után megint az írók, költők és lapszerkesztők állnak a kisebbség élére. 1990 februárjában és márciusában égő gyertyával és Bibliával, magyar könyvvel a kezében a magyar iskolákért tüntet Vásárhelyen nyolcvanezer ember, *Sütő András vezetésével. Márciusban éppen ezért ő a terroristák célpontja, kis híján életével fizet helytállásáért. Háborgó tenger a város, új lapok *jelennek meg, a Népújság, az Erdélyi *Figyelő, a reformátusok Üzenete, az RMDSZ Itthon nevű félhavi lapja.
Az írók folyóirata is újjászületik, Batsányitól kölcsönzik az új nevet: *Látó. A redakció megfiatalodik, a költő Kovács András Ferenc, Káli Király István, *Láng Zsolt az új csapat. Egy darabig *Székely János, Jánosházy György is *jelen van. Törzsgárdájához tartozik az *Igaz Szó egykori csapatából Gálfalvi György, Markó Béla, a *Látó *jelenlegi főszerkesztője.
Az irodalom emlékét őrzik a sírok; a református temetőben található Borsos Tamás, Nagy *Szabó Ferenc emlékírók sírköve, Aranka György, a két Bolyai, Mentovich Ferenc, Koncz József, Bedőházi János, Sényi László, Antalffy Endre, *Molter Károly, *Szőcs Kálmán sírhelye, a római katolikus temetőben nyugszik *Petelei István. Emléktábla jelöli a Fő-tér és a Szentgyörgy utca sarkán a volt Görög Károly-féle bankházat, ahol egykor Petőfi Sándor megszállt. Kőtábla jelölte Petelei lakóhelyét a Szentgyörgy téren, de a nyolcvanas években a városrombolás során levették a táblát, *Petelei István saját lakóházára a Deák Farkas utcában nem került jel. A kollégium Köteles Sámuel utcai tanári házán két márványtábla őrzi a Bolyaiak és *Molter Károly emlékét.
Szilágyi Sándor: Mv. a forradalom előtt és alatt. Magyar Emléklap. 1850. Benkő Károly: Marosvásárhely leírása. Kézirat, 1862. Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. IV. Pest 1870. Koncz József: A marosvásárhelyi ev. ref. kollégium története. Mv. 1896. Bedőházi János: A két Bolyai. Bp. 1897. Molnár Gábor: A régi Marosvásárhely. Marosvásárhely 1911. Bernády György: A marosvásárhelyi Közművelődési Ház. Magyar Iparművészet, Bp. 1913. Fodor István: Krónikás füzetek. Mv. 1930-1939. Gróf Teleki Domokos: A marosvásárhelyi Teleki-könyvtár története. Erdélyi Múzeum, 1931. 35. kötet. Biás István: A marosvásárhelyi Kaszinó száz éve. Mv. 1932. Németh László: Magyarok Romániában. Tanú 1935. Makkai László: Erdélyi városok. Bp. 1940. *Molter Károly: A Bolyai házban. Közli az ESZC Séta bölcsőhelyem körül c. gyűjteménye. Kv. 1941. Farczádi Elek: A marosvásárhelyi ref. egyház története. Kézirat, 1941. Kiss Pál: Mv. története. Mv. 1942. Marosi Ildikó: A marosvásárhelyi *Kemény Zsigmond Társaság levelesládája. 1973. Deé Nagy Anikó: Teleki Sámuel és a Teleki-téka. Téka, 1976. Marosvásárhely és vártemploma. Szerk. Medvigy Endre, Bp. 1990. Marosi Barna: Marosvásárhely magyar szellemi élete. Kézirat.